|
A Gellért-hegy (német
nevén: Blocksberg) a Duna jobb partján, a budai oldalon álló, 235
méter magas kiemelkedés. A Dunára néző meredek sziklafala és a
tetejéről nyíló pesti panoráma lenyűgöző látvány, amelyet Budapest
ékkövének is szoktak nevezni. 1987 óta a világörökség része.
Földrajzi névként (domborzati név) kötőjellel írják: Gellért-hegy,
városrészként pedig – más városrészek nevéhez hasonlóan – egybe:
Gellérthegy.
| |
Fényképalbum |
|
További képek a
Facebookon:
Szomorú Gellért-hegy I. rész
A Gellért-hegy a törések által feldarabolt budai hegyvidék
legkeletibb röge, közvetlenül a Duna partján emelkedik ki négy nagy
törésvonal mentén. A keleti törésvonal a Duna mentén fut, vele
párhuzamos a nyugati törésvonal a Kis-Gellért-hegy nyugati oldalán,
mely ezt elválasztja a Sas-hegytől. Ebben a mélyedésben halad a
Budaörsi út. A két észak-déli irányú törés között kelet-nyugat
irányú törések futnak a hegy északi és déli oldalán, az északi törés
választja el a Nap-hegytől és a Várhegytől. A három hegy közötti
medence a Tabán. A Gellért-hegytől délre, a Duna régi árterületén
Lágymányos helyezkedik el. A hegy Duna-parti lejtőjét a Duna
eróziója tette szabaddá és alakította domború lejtővé; ennek domború
vonalát jól láthatjuk a Szabadság híd közepéről. A lejtő alatti mély
hasadékban szállnak fel a hévizek is, ez a budapesti termák vonala.
HIRDETÉS
Tömegének legnagyobb részét dolomit építi fel, mely finoman
szemcsés, nagyon rideg és minden irányban erősen hasadozott. A hegy
déli oldalát az eocén tenger erős hullámai meredek parttá
pusztították le; a töredező dolomit nagy darabokban hullott alá,
belőle 30-32 m vastagságú konglomerátum réteg keletkezett. A budai
márga északról, délről és nyugatról veszi körül, sőt felnyúlik a
Gellért-hegy és a Kis-Gellért-hegy mögötti hátra is. Világossárga,
fakó színű vékony rétegekből áll, könnyen lepusztul. Később, a
pliocénben a termális vonal mentén feltörő vizek - mivel a vizet át
nem eresztő budai márgán áttörni nem tudtak - a lazább szerkezetű
konglomerátu-mon át kerültek a felszínre.
A meleg vizekben lévő vasból és kénből pirít keletkezett, mely a
konglomerátumban lerakódott. A márga lepusztulása után a
konglomerátum a felszínre került. A csapadékvíz hatására a pintből
limonit lett, ami barna színű, ezért barna a konglomerátum is. A
szürkésfehér dolomit és a barna konglomerátum választó vonala jól
látszik a Duna-parton a hegyoldalba épített Pálos kolostor kapuja
fölött. A mésztufa a Citadellától nyugatra képez felületet; e helyen
1820 körül még kőbánya volt. A mésztufa kristályos, likacsos, fehér,
világossárga vagy szürke, szilárd anyag. A hegy déli oldalát
löszréteg fedi. A lösz ritkább állagú földes márga, igen képlékeny
anyagnak is mondható. A kövületek első feldolgozói között Szabó
József és Heckel munkássága jelentős.
A Gellért-hegy eredetileg a Duna medréből sziklás lejtővel
emelkedett ki, melyet azóta az úttest szélességében levéstek.
Magassága a lábazattól 140 méter, az Adria-tenger szintjétől 235
méter. Lankásan lejt nyugat felé; nyugati végződése 168 méter és
alig elkülöníthető, Kis-Gellért-hegy néven ismert. A hegy déli
oldalán nyílik a Szent Iván-barlang, a hegy legnagyobb barlangja,
mely a Duna rakpartja felett 25 méter magasan fekszik.
A hegy neve az idők folyamán többször változott. Eredetileg Pesti
Öreghegynek, majd Kelenhegynek hívták. A középkorban Szent Gellért
hegyének nevezték, Gellért csanádi püspökről. A püspök Velencében
született, s mint Benedek-rendi apát 1015-től Szent István kérésére
Magyarországon folytatott hittérítő tevékenységet és Imre herceg
nevelője volt 1030-ban csanádi püspökké lett. A hagyomány szerint
1046-ban a Kelenhegyről taszították le a Vata-lázadás pogány
magyarjai. A hegyre a püspök mártíromságára emlékezve a XI-XII.
század körül kápolnát építettek.
A hegy lábánál a Duna-parton tektonikus törésvonal mentén meleg
vizű, gyógyhatású források sora fakad. Vizüket a
Gellért
fürdő, a
Rudas fürdő
és a Rác fürdő hasznosítja. A hegy tövében fakadnak a Gellért
fürdő forrásai, vízbőségük naponta 2.600.000 liter, hőfokuk a közös
forrásmedencében 46,9 °C, tartalmuk közepesen radioaktív, a
mészhidrokarbonátos hévizek közé tartoznak, magas
szulfát-tartalommal.
A források egy része már az első Árpád-házi királyok korában ismert
volt. II. Endre (1205-1235) a pestis elleni védekezés céljából
kórházat állított a Gellért-források fölé, amelyet akkoriban
Sáros-fürdőnek
neveztek. Vizét a fürdőket különösen kedvelő törökök is
megbecsülték. A törökök után I. Lipót rendelkezett vele, majd a
későbbiekben 1739-ben itt épült fel a Fehér Ló szálloda. A
Ferenc József-híd
építése után a főváros Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Sterk
Izidor tervei alapján építtették újjá: 1918. szeptember 26-án
nyitották meg, Szent Gellért Gyógyfürdő és Szálló néven.
A Gellért-szobor az
Erzsébet híddal szemben, a Gellért-hegy oldalában
Szent
Gellért hittérítő, az első magyar vértanú szobra központi alakja a
Gellért-hegy oldalán álló félköríves, árkádos építménynek. A
kompozíció főalakja, Szent Gellért püspök, jobbjában keresztet emel
az ég felé, a mellékalak a pogány magyar vitéz. Az 1904-ben
felállított, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa megbízásából készült 7
méter magas szobor főalakját Jankovits Gyula szobrász alkotta, a
pogány alak megformálója Gárdos Aladár volt, az építész pedig
Francsek Imre.
A hegy lábánál fekvő
Rudas gyógyfürdő a főváros legrégibb fürdője, valószínűleg már a
rómaiak is használták. Feljegyzések szerint Zsigmond korában a
kalocsai érsekség tulajdona volt. A török időben Szokoli Musztafa
pasa „Jesil direkli ilidzsaszi" (zöld oszlopos fürdő) néven
renováltatta és bővíttette.
Buda
1686. évi ostromakor épen maradt. Ezután a királyi kamara
Buda városának adományozta. Ez volt akkor az egyetlen városi fürdő.
1896-ban ivócsarnokot építettek hozzá. Az
Erzsébet-híd
1964. évi újjáépítése során a hangulatos kiképzésű
gyógyvizes ivókutakat - Attila, Hungaria, Juventus - beépítették a
hídfeljáró alá.
A török időkben a Gellért-hegyen állt a Fellegvár, belülről kő-,
kívülről palánk-építésű, dél felé nyíló kapuval. A törökök egy
kisebb derviskolostort létesítettek benne, „Gürz Eliasz tekéje"
néven. 1598-ban az ostrom miatt a törökök felgyújtották és elhagyták
a Gellért-hegyi erődöt. 1813-tól 1849-ig csillagvizsgáló állt itt,
körülötte virágzó szőlőskertekkel. 1814. október 26-án a Bécsi
Kongresszus több résztvevője kirándult Budára, és József nádor
indítványára megnézték az épülő „Csillagdát"
is.
Ekkor járt itt I. Ferenc osztrák császár, I. Sándor orosz cár és III.
Frigyes Vilmos porosz király. A látogatásnál jelen lévő Reichenbach
bajor optikusnak (aki a műszerek nagy részét készítette), annyira
megtetszett a magyar csillagvizsgáló elrendezése, hogy azt később a
München melletti Bogenhausenben építetthez mintául vette. A
Csillagda építési költsége 80000 forintot tett ki, 1815. évi
avatásánál József nádor is jelen volt. 1820-ban Ferenc császár és
neje, Karolina innen figyelték a napfogyatkozást. 1830. júniusában a
Pesti Egyetem rektora, Stáhly Ignác orvosprofesszor az
obszervatórium számára harangot öntetett, s a delet avval jelezték.
A Csillagda fénykorát Montedegoi Albert Ferenc igazgatósága idején
élte, majd Buda ostromakor megsemmisült.
Az 1848-49-es szabadságharc után Haynau tábornagy megbízást adott
Zitta osztrák altábornagynak hazánk erődláncolatának tervezésére.
Ennek első és egyetlen elemeként épült fel 1850 és 1854 között a
Gellért-hegyi fellegvár, közismert nevén a
Citadella.
Az erőd létezését a pesti polgárság már az 1880-as években
sérelmesnek találta. 1897-ben az építmény a főváros tulajdonába
került és a főbejárat fölötti falrészt jelképesen lebontották.
1919-ben ismét ágyúállás, majd otthontalanok szükséglakása lett. A
II. világháborúban légvédelmi ütegállás és vasbetonnal megerősített
parancsnoki fedezék, majd fogolytábor volt. 1961-től 1964-ig
idegenforgalmi célra alakították át: étterem és presszó nyílt benne.
A Történeti Múzeum kiállításon mutatja itt be a hely történetét.
A Gellért-hegy a múltban gazdaságilag is hasznosított volt.
Szőlőtermesztéséről a legkorábbi adat 1237-ből való. Verőfényes déli
lejtőjén hamarosan meghonosodott a kertkultúra, még a törökök is
ültettek gyümölcsfákat, többek között fügét is, sőt ők honosították
itt meg a törökpirosító cserjét (Peganum harmala), mely a
háremhölgyek számára az ajakfestéket szolgáltatta. Ez utóbbi egészen
1944 teléig tenyészett s a tankok gázolták le. Néhány példányát
régebben a Füvészkertbe telepítették át, ott ma is megtalálhatók.
A török idők után a
hegyre szőlőt telepítettek. Az utolsó nagy szőlőültetés Kerkápoly
Károly birtokán volt, aki 1884-ben vette meg a várostól a hegy déli
lejtőjén elterülő parlagot, négyszögölenként 40 krajcárért. A
szőlőket ezután nemsokára a filoxéra mind elpusztította. Területüket
a múlt század vége felé parcellázták és villákat építettek rá: ez a
főváros egyik legrégibb villanegyede. A hegy kőanyagát, különösen az
édesvízi mészkövet építkezésre használták.
A kedvező mikroklimatikus viszonyok miatt települt a hegy DNy-i
lejtőjére a Vincellérképző Intézet (később Kertészeti Tanintézet), a
mai Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, melynek budai arborétuma
az ország egyik jelentős élőnövény-gyűjteménye.
A hegy nagyarányú fásítása az 1873-ban hozott határozat után
kezdődött meg. Néhány éven belül elkészültek az utak és 12000 forint
költséggel 300000 facsemetét ültettek. A Dunára néző lejtő zordságát
akarták ezzel csökkenteni, mivel a meredek lejtő állandóan omlott,
hatalmas kőtömbök zuhantak le a Duna-partra, veszélyeztetve annak
forgalmát és a házak épségét. A veszélyes helyzetben lévő sziklákat
eltávolították, a bizonytalanul álló részeket alá-építéssel
biztosították (a meredek sziklafal azóta is állandó felügyeletre,
javításra szorul).
A főváros a Rudas fürdő gépházától a Sáros-fürdőig terjedő házsort
kisajátította és helyén a Közmunkatanács - Francsek Imre
tervezésében és a Halászbástya modorában - kerítéses szegélyt
építtetett. A kerítés kedvező képet ad, és az esetleges
sziklaomláskor megvédi a közlekedést a gördülő kövektől.
A Gellért-hegy északi oldalának általános rendezése 1902-ben
kezdődött. Az akkor állított
Gellért-szobor alatt elkészült a vízesés is. Szent Gellért
kőszobra Jankovits János és Gárdos Aladár munkája (1904). A
szoboralak 6 méter magas és az Erzsébet híd tengelyében helyezkedik
el. Az építészeti környék terveit Bokros János készítette.
Gellért-hegy a
Szabadság híddal (kép: Wikipédia)
A kép 2008. januárban készült, a híd felújításának kezdetén
A Fővárosi Kertészet angolkert stílusban az 1920-as és 1930-as
években alakította át a Gellért-hegyet; a hegy fő útrendszere
1931-ben készült. A déli oldal parkosítására a
Sziklakápolna elkészülte után, 1925-ben került sor. A
Sziklakápolnát 1925-ben Lux Kálmán (1880-1961) építész, restaurátor
irányítása és tervei alapján robbantással képezték ki és tették
alkalmassá templomi célra. A kápolna közelében és a hegy déli
lejtőjén élő fügebokrok a török telepítés maradványai.
A város vízellátásának javítására a Vízművek Kelen-hegyi úti telepén
2 db, egyenként 20000 m3-es vízmedence épült a hegy belsejében. A
Jubileumi park első rendezése 1954-ben, a második 1965-ben volt. A
második átépítés 121000 m2-re terjedt ki és 22 millió forintba
került; Jancsó Vilmos és Krizsán Zoltánné (BUVÁTI) tervei alapján
készítették. E parkkal egy időben létesült a Fővárosi Kertészet
kirendeltségének új épülete a XI. Rezeda utca 6. szám alatt (a régi
a Sziklatemplom közelében volt). A Citadella nyugati oldalán a
teraszosan kiképzett játszótereket az 1970-es években új műanyag
csúszdarendszerrel bővítették ki. A Gellért-hegy utolsó nagyszabású
parkosítása 1981-ben történt.
|
 Magassága:
235m
Kiemelkedése:
130m |
| |
Batthyány
tér:
86-os
busz, 49-es, 19-es villamos
Deák
tér:
47-es
villamos
Móricz
Zsigmond tér:
27-es
busz, 18-as villamos
[Gellért tér megálló] |
| |
|
