|
Budapest térségében először a középső őskőkor időszakában (Kr.e. 100
000 - 40 000 körül) jelent meg az ember. A területet ekkor, Európa
más területeihez hasonlóan az úgynevezett neandervölgyi ember (Homo
sapiens neandertalensis) népesítette be.
A neandervölgyi ember egy
sajátos fejlődési mellékágat képvisel az emberi evolúcióban. A
neandervölgyiek testmagassága 155-165 cm körül becsülhető, testük
robusztusabb volt a mai emberénél, koponyájuk űrtaltalma 1000-1635
cm3 közé tehető (meghaladta a modern ember koponya űrtartalmát!)
arckoponyájuk erős és durva volt, a koponyán erős homlokeresz
alakult ki.
A neandervölgyi emberek élelmük túlnyomó részét vadászatból
szerezték be, a feltárt településeiken talált állatcsontmaradványok
alapján megállapítható, hogy egy-egy közösség erősen
specializálódott egy-egy állatfaj vadászatára. Így például az Érd
mellett feltárt kb. 50 000 éves vadásztelepen a barlangi medvére
specializálódott vadászat nyomai mutathatók ki. A specializált
vadászat megkívánta a kiválasztott állatfaj szokásainak ismeretét,
fejlett vadászmódszerek kidolgozását, ami egyrészt az egyének
közötti szorosabb együttműködés, valamint a fogalmi gondolkodás
magasabb szintjére utal. Ugyancsak a fogalmi gondolkodás fejlett
szintjére utal a pattintott kőeszközök típusbeli gazdagsága. Éppen
Budapest térségéből ismert Európa egyik első bányászati emléke:
Farkasréten a Denevér út fölött nyíló völgyteknő oldalfalából
gömbölyű kovagumókat bányásztak kb. 40 000 évvel ezelőtt.
Ugyancsak a fogalmi gondolkodás magas szintjére utal az, hogy a
neandervölgyi emberek már gondoskodtak halottaikról: a halottakat
gondosan eltemették, melléjük festékrögöket, eszközöket, élelmet
helyeztek, azaz hittek a túlvilági életben, hiszen halottaikat
felkészítették az "utazásra". Ugyanakkor a szertartások az
őskultusz, illetve a szellemhit (animizmus) megjelenésére utalnak.
A már említett érdi, farkasréti lelőhelyek mellett Budapest
környékén a Remete-Felső-barlangból ismertek hasonló korú leletek,
de ilyen korúak a Bükk-hegység Subalyuk-barlangjának leletei, vagy a
Tatán feltárt vadásztelep, illetve a Gerecse-hegységben található
Jankovich-barlang leletei, illetve valószínűleg ebbe a korba
sorolható a Lovason előkerült festékbánya is.
Mintegy 36-38 000 évvel ezelőtt, a felső paleolitikum (Kr.e. 40 000
- 10 000) kezdetén újabb népcsoportok, a Homo sapiens sapiens
(modern ember) népesítik be Európát. A modern ember és a
neandervölgyi ember feltehetően egy ideig egymás mellett élt,
azonban a későbbiekben a neandervölgyi ember eltűnt. Korábbi
vélemények szerint a két alfaj keveredett egymással, ezt azonban a
genetikai vizsgálatok nem támasztják alá. Sokkal valószínűbb, hogy
mivel a két alfaj egymás riválisa volt az élelemszerzésben, a
sikeresebb alfaj kiszorította a kevésbé sikerest.
A Homo sapiens sapiens sikerének titka a fogalmi gondolkodás,
illetve a csoportokon belüli együttműködés magasabb szintjében
kereshető. Mindez a magas szintű nyelvi kommunikáció kialakulásához
köthető. A fejlett nyelvhasználat nemcsak megkönnyítette az
együttműködést, de mivel segítette a magasabb szintű fogalmi
gondolkodást, jobb minőségű és változatosabb eszközök készítését
tette lehetővé.
A
kőeszközök finomabbá váltak, megjelentek a csiszolt csonteszközök.
Az élelem beszerzésében is változás következett be: egyrészt a
specializált vadászatot a vegyes, elsősorban kisemlősökre és
madarakra alapuló vadászat váltotta fel, másrészt a hús mellett
egyre nagyobb szerepet kaptak a növényi eredetű táplálékok.
A Homo sapiens sapiens magas szintű szellemi kultúráját jól
jellemzik a spanyolországi, franciaországi barlangrajzok, vagy
például a willendorfi Vénusz (kőből készült női szobor), de
megemlíthetjük az Istállóskői-barlangban talált csontfurulyát is.
A korszak emlékei Budapest térségéből a Csillaghegyen, a Hegyalja
utcában, illetve legutóbb a Corvin téren kerültek elő.
Az
Érdi-Fennsíkon, egy mintegy három méter mély völgyteknőben egy, a
neadnedrvölgyi emberhez köthető, kb. 50000 éves vadásztábor nyomát
tárták fel (Érdi lelet). A lelőhelyen a neandervölgyi ember által vadászott
állatok csontjain kívül nagyobb mennyiségű pattintott kőeszköz is
előkerült. Az előkerült kőeszközök (elsősorban különböző kaparók)
jellegzetes technikával, nagyobb méretű görgetett kövekből,
nagyrészt kvarcitból készültek. Ez az eszközkészítő technika Európa
mediterrán sávjában, az Alpok előterében, az Észak-Balkánon
elterjedt kavicsfeldolgozó iparhoz, az úgynevezett
charentien-kultúrához kapcsolódott.
Érdi lelet Európa egyik legrégebbi bányászati emléke Budapest területén került
elő, a lelőhely kora kb. 40000 év. Farkasréten a Denevér út fölött
nyíló völgyteknő oldalfalából gömbölyű kovagumókat bányásztak. Az
agancseszközökkel kitermelt kovagumókat kemény kvarcitból készült
ütőkövekkel verték szét, majd az eszközkészítésre alkalmas méretű
kova rögöket elszállították, hogy eszközöket pattintsanak belőlük. A
szervezett kovabányászat is arra utal, hogy a neandervölgyi ember
kultúráját, csoportjainak szervezettségét magas szintűnek
értékeljük. A
felső őskőkor (Kr.e. 40 000 - 10 000) utolsó időszakában új típusú
eszközöket használó, és új életformát folytató csoportok jelentek
meg Közép-Európában: az úgynevezett gravetti kultúra csoportjai. Az
új kultúra változatos és magas szinvonalú pattintott kőeszközöket
gyártott: úgynevezett gravetti hegyeket, nyeles hegyeket, vésőket,
késpengéket, vakarópengéket, kis méretű nyílhegyeket. Ezeken kívül
fejlett csont- és agancsművességről tanúskodnak az előkerült
leletek. A kultúra emberei a korábbi erdei vadászatról áttértek a
füves pusztai vadászatra, nagy méretű, viszonylag hosszú ideig
használt telepeik már a (csak jóval később, az újkőkorban megjelenő)
letelepült életmód kialakulása felé mutatnak.
Farkasréti lelet
Csillaghegyi lelet
Forrás:
Budapesti Történeti Múzeum őskori kiállítása |
|
