|
Aquincum > Magyarország és Európa egyik legkiterjedtebb római
települése, melynek jelentős részét sikerült régészeti feltárásokkal
bemutathatóvá tenni. A polgárváros, a katonaváros, a legios-tábor, a
vízvezeték, a két amphitheatrum és több más épület maradványai
átvészelték a középkor évszázadait. Néhány építmény, így a két
amphitheatrum és a vízvezeték(aquaeductus) egyes részei mind a mai
napig a felszín fölé emelkednek, mások pedig a föld alatt vagy újabb
épületekbe foglalva rejtőzködnek. A Római fürdő forrásainak felszín
fölött vezetett vize nemcsak a polgárváros fürdőit és kútjait
táplálta, hanem árkádos vezetéken tovább haladva elérte, a
katonavárost és magát az erődöt is. Ez utóbbiak néhány kilométerrel
délebbre fekszenek a polgárvárostól. E topográfiai jelenséget a
többi pannoniai legios-tábornál is megfigyelhetjük. Ennek az az oka,
hogy egyetlen olyan település sem kaphatott városi jogokat, amely
adminisztratív szempontból katonai parancsnokság alatt állott. Mivel
azonban a segédcsapatok és a legiok körül spontán kialakult polgári
települések minden esetben katonai területnek számítottak, a
legios-erődök mellett alapított, tényleges polgári közigazgatással
felruházott városokat ezektől távol kellett telepíteni. A jogi
különbség csak a III. század elején kezdett eltűnni, nem
utolsósorban ezért, mert az éppúgy városi jellegű katonai település
(canabae) a jómódú katonai elem jelenléte következtében úgy tűnik
jobban fejlődött, mint a polgárváros.
Aquincum földjét a Flavius-korban szállta meg a katonaság, de
Budapest területén már Claudius idejétől kezdve számolni lehet a
római katonaság jelenlétével. A legios-tábor elkészülte előtt a
környéken állomásozott az ala I Tungrorum Frontonian és az ala I
Hispanorum Auriana lovascsapata. Az első legióstábort a legio II
adiutrix építette 89-ben. Ez egy kővel erősített palánkerőd volt,
mely kettős árokkal rendelkezett. A legio végleges erődje csak a
parthus hadjáratból való visszatérése, 117-118 után épült. Ennek
nagysága 460 x 520 m, 1,6-1,9 m vastag fala 23 hektáros területet
övezett. Ez az erőd már teljes mértékben kőből épült. Ennek
kutatását nagyban nehezítette, hogy Óbuda centrumának területére
esik. A 258-260-as évek pusztításai után az erődöt már valószínűleg
II. Claudius idején helyreállították.. A IV. század közepéig a
legios-tábort ebben a formájában is feladták és egy nagy erődöt
emeltek közte és a Duna között.
Aquincum a II. század
elejétől a római uralom végéig provinciaszékhely volt. Sok császár
járt itt, utoljára Valentinianus, aki azonban nem tudott itt
áttelelni, mivel már egyetlen arra alkalmas épület sem állt a
városban.
Forrás: Visy Zsolt - A római limes Magyarországon
Egykori római
települések a mai Budapest területén
Aquincum polgárvárosa
> Az Óbudai sziget északi csúcsával szemközt fekvő, forrásokban
és vízlevezető árkokban gazdag területen az 1. század végéről és a
2. század elejéről származnak az első településnyomok. A kezdetben
falusias szerkezetű település fából és agyagból készült építményeit
a 2. században váltották fel a kőépületek. A település szerkezetét
ekkor már a tudatos városrendezési elvek alakították. A város
Hadrianus uralkodása idején (feltehetően 124 körül) municipium
rangot kapott, s ettől kezdve önálló közigazgatási egységként
működött. Septimius Severus uralkodása idején (194-ben) colonia
rangot kap a város. Ezt követően, a 2.-3. század fordulóján, érte el
a város legnagyobb kiterjedését, lakóinak száma 10-12000-re
becsülhető. A 4. század második felétől kezdődően fokozatosan
csökkent a polgárváros lakóinak száma, s az 5. század elejéről csak
szórványos adatok tanúskodnak az épületek használatáról.
Bár a római kor négy évszázada alatt a polgári városrész
településszerkezete, kiterjedése folyamatosan változott, jellegzetes
építészeti elemei - a vízvezeték pillérek, az amfiteátrum és a
városfal négyszöge - mindvégig a felszínen nyomon követhetők voltak,
s a mai városképnek is meghatározó elemei maradtak.
Az aquincumi polgárváros kb. egyharmadát mutatja be a múzeum körül
elterülő régészeti park. A jelenleg látható alaprajzok zömmel a 2-3.
század fordulójának állapotát tükrözik.
Az észak-déli és a kelet-nyugati főútvonalak kereszteződésénél
található a város fóruma, amelynek viszonylag kis mérete a helyi
adottságokhoz és lehetőségekhez igazodott. A fórum körzetéhez
tartozott a császárkultusz szentélye, a basilica, a nagy közfürdő és
a tabernasor.
A főúttól távolabb, a város délkeleti és északi részében kézműves
lakások, műhelyek (kelmefestő, bronzöntő) helyezkedtek el. A zajos
főútvonalaktól távolabb jómódú polgárok, városi tisztségviselők
díszes lakóházai épültek, házszentéllyel, magánfürdővel. A várost
ipari övezet vette körül. A főútvonalak és a Duna viziútja mentén
fazekas üzemek működtek.
A 3. századtól kezdődően a dunai összeköttetést jelentő
kelet-nyugati főút egyre forgalmasabbá vált, mutatva az egyre
növekvő kereskedelmet. Ekkor épült a húspiac (macellum) is. A
korábbi lazább szerkezetű beépítést egy sűrűbb, nagyobb népsűrűségre
utaló beépítettség váltotta fel.
A 4. században a védműveken végrehajtott nagyobb és a lakóépületek
egyikén-másikán elvégzett kisebb javítások mellett egy ókeresztény
bazilika volt szinte az egyetlen új építmény, amellyel a polgárváros
rendelkezett.
Polgárvárosi amfiteátrum > Aquincum két amfiteátruma közül a
kisebbik, az un. polgárvárosi amfiteátrum a város északi falán kívül
helyezkedik el.
A 2. század közepén már működő építményt a 3. század folyamán
többször felújították. Szerkezete alapján a szinte köralaprajzú,
86,5 x 75,5m tengelyméretű épület a földamfiteátrumok körébe
sorolható. Ennél a típusnál a lelátást biztosító rézsűt két gyűrűfal
közé döngölt földből alakították ki. Erre kerültek a lelátó
kőpadjai, melyek közül néhányba a páholy egykori tulajdonosának
nevét is belevésték. A részben fedett lelátókra külső rámpán
juthatott a mintegy 6-7000 főnyi közönség, s innen szemlélhette az
arénában folyó küzdelmet. Az arénát, melybe a kelet-nyugati
tengelyben kialakított két kapun lehetett bejutni, 3 méter magas
pódiumfal vette körbe.
Az amfiteátrumban különféle sportversenyeket és állathajszákkal
vegyes gladiátorküzdelmeket rendeztek. Mivel ennek az épületnek volt
a városban a legnagyobb befogadóképessége, komolyabb jelentőségű
közügyekhez is használták. Itt tartották a politikai gyűléseket, a
városi ünnepségeket, a császár látogatása alkalmával sorra kerülő
beszédeket.
Az amfiteátrum mellett emelkedett a gladiátor-laktanya, ahol a
népszerű küzdelmek bajvívóit képezték ki és gyakorlatoztatták.
Kőkerítéssel határolt udvarát és a térség közepén álló tornyát ma
föld fedi.
A nyugati kapu déli oldalán az amfiteátrumi játékok istennőjének,
Nemesisnek állítottak szentélyt. A szentély feltárása során innen
került elő az istennő szobrocskájának töredéke, valamint több
feliratos oltárkő.
Vízvezeték - Aquaeductus >
A jelenlegi Római Strandfürdő
területén ma is működő gyógyvizű források táplálták a római kori
Budapest egyik legnagyszerűbb ipari és technikai létesítményét a
vízvezetéket. Ez szolgáltatta a folyóvizet nemcsak a polgárváros, de
egyes időszakokban a legiotábor és a katonaváros lakói számára is.
A vízvezeték rendszer kiindulópontja egy, a nympháknak szentelt
liget volt, ahol a felszínre törő források (eddig 14 forrást
ismerünk) fölé cölöpökön álló kútházakat emeltek a 2. század elején.
A forrásvizet terrakotta edényekben fogták fel és kivezető
csatornákon keresztül medencékbe juttatták. A területről származó
oltárkövek tanúskodnak a vizet fakasztó, gyógyító és oltalmazó
istenségeknek bemutatott áldozatokról.
A forrásokból összegyűjtött vizet boltívekkel összekötött,
pilléreken nyugvó föld feletti vízvezető rendszerbe nyomták, ahol a
rendszer enyhe lejtése biztosította a folyamatos áramlást. A
vízvezeték déli irányban a polgárváros északi kapuja mellett lépett
a városba, s a városon belüli több mint 200 méteres szakasz után a
déli városfalat átlépve vezetett tovább a katonaváros irányába.
A mintegy 5 km hosszú aquaeductus kb. 1-2 fokos lejtéssel
szállította a vizet. A vízvétel a különböző szakaszokon a vízvezeték
mellé épült elosztó és tárolótartályokból történhetett. A vízvezeték
működtetése szervezett hátteret igényelt, ezért a római uralom
felbomlásával együtt, a 4. század végétől a vízvezeték rendszeres
működése megszűnt. Középkori forrásokban, oklevelekben még említik,
metszeteken ábrázolják.
A pillérek maradványai az Aquncumi Múzeumtól északra lévő parkban
láthatók, az aquaeductus helyreállított szakasza a Szentendrei út
K-i felén Aquincum és Kaszásdűlő között tekinthető meg.
Keleti táborkapu -
Porta praetoria > A legiotábornak a Dunára, vagyis az ellenség
felé néző oldalán volt a tulajdonképpeni főkapuja. A via praetoria
innen vezetett a táborközpontba, a principia épületéhez.
A porta praetoria ma ismert formájában a 3. század második felében
épült. A háromnyílású kapuépítményt kétoldalt egy-egy emeletes,
köralapozású, nyolcszögletű torony fogta közre. A boltozott átjárók
közül a középső a kocsiforgalom, a két szélső a gyalogosok számára
készült. Az északi átjáró boltívét a megmaradt faragott kövek
alapján rekonstruálták s alakos zárókövét is visszaépítették. A
kivezető kocsiút közepén mészkőlapokkal fedett szennyvízcsatorna
vezetett a Duna felé. A porta praetoria felől lehetett megközelíteni
a Dunán átvezető hidat, amely a legiotábor és a pesti oldalon levő
Transaquincum nevű hídfőállás között teremtett összeköttetést.
A kapu maradványai a Kórház utca 7. sz. előtti romkertben
tekinthetők meg.
Északi városfal és
városkapu > A polgárváros legkésőbb a 2. század első felétől
városfallal volt megerősítve. A 160 cm széles pártázott koronával
ellátott városfalat kívül kettős vizesárok, belül az őrség
körüljárását segítő földtöltés kísérte. Az árkokkal védett, a
nyugati oldalon tornyokkal erősített, a négy égtáj felé kapukkal
áttört fal nyomvonala a római kor négy évszázada alatt sokszor
módosult.
Az északi kapunál lévő városfalrészlet és a városfalat kísérő
vizesárok ill. a városfalat e ponton keresztező vízvezeték
csatornája megtekinthető.
A kaputornyok erős alapjára épült a későközépkorban egy lőpormalom,
melynek falai közt nyílt meg 1888-ban az aquincumi ásatások
leleteiből összeállított helyszíni kiállítás. A kaputornyok
maradványai jelenleg nem láthatók.
Déli táborkapu - Porta principalis dextra > A porta
principalis dextra itt helyreállított formájában a 2. század második
felében épült. Az emeletes, négyszögletes kaputornyok két, egyenként
3,5 m széles kapunyílást fognak közre. Az építményen többször
végeztek kisebb javításokat, átépítéseket. A kapu használatának
utolsó idejében a 4. század elején a keleti kapunyílást elfalazták,
s csak a nyugati átjárón keresztül közlekedtek.
A kapun bevezető oszlopsorral szegélyezett út, a via principalis, a
tábor észak-déli főútja, a tábor központi épületéhez, a principiához
vezetett. Két oldaláról taberna-k (boltsor) nyíltak. A tabernasor
mögött a legio 1. corhors-ának a laktanyái állottak, keleti oldalán
pedig a táborparancsnok helyettesének, a senatori rangú tribunus
laticlaviusnak a lakóháza.
A déli táborfal helyreállított szakasza és a déli táborkapu
rekonstruált maradványai a Flórián téri aluljáró délnyugati
kijáratánál kialakított romkertben tekinthetők meg.
A legiotábor fürdője
- Thermae Maiores > Aquincum első régészeti feltárásán 1778-ban
a legiótábor közfürdőjének egy terme került napvilágra. A kutatást
vezető Schönvisner István eredményeit még a feltárás évében "De
Ruderibus Caldariique Romani" címen közölte. A fürdőrészt rövidesen
a feltárás után védőépületben mutatták be a nagyközönségnek.
Az aquincumi legio fürdőjét ma már csaknem teljes mértékben
ismerjük. A tábor két főútjának kereszteződésében állott a
monumentális, 120 x 140 m-es épület. Főbejáratai is e főutcákról
nyíltak. Az épületet a 2. században emelték, majd többször
átépítették. Latin elnevezését is egy Kr.u. 268-ból származó
újjáépítési feliratról ismerjük.
Tornacsarnok (palaestra), hideg, langyos és forró vizű medencék,
fürdőkádak, izzasztókamra és tágas, padlófűtéssel ellátott termek
szolgálták a katonák felfrissülését. Itt bőséges lehetőségük nyílt a
testgyakorlásra, és a tisztálkodásra.
A Thermae Maiores romjai az aluljáróból nyíló Fürdő Múzeumban
tekinthetők meg.
Kaszárnya és a
szentély romjai > A legionariusok szálláshelyei jóval
egyszerűbbek voltak, mint a centurioké. Az egyes centuriák
(századok) egy-egy keskenyebb utca két oldalán lévő, egymással
szembenéző önálló kaszárnyaépületet foglaltak el. Az utcára nyíló
oszlopos verandáról 13-13, előtérből és hálókamrából álló
szálláshely nyílt. Az előtérben a fegyvereket tartották, a kb. 16.
m2 alapterületű hálókamrákban általában 8-8 fő aludt.
A Vöröskereszt utcában végzett feltárások során néhány háló - és
fegyverkamra valamint az oszlopos veranda és út részletei kerültek
elő. Az épületet a 2. században építették, többször renoválták, majd
a 4. században alapvetően átalakították. A későrómai legiotábor
megépülte után az egykori kaszárnyák fölé apszisos záródású
csarnoképületet emeltek, amely minden bizonnyal középület - esetleg
szentély - lehetett.
Az épület fölé a 13. században ferences templom és kolostor épült.
Az itt talált római oszlopfő másolata hívja fel a járókelők
figyelmét a romokra.
Hercules villa > A helytartóság természetesen nem csak a
helytartói palota egyetlen reprezentatív épületéből állott, hanem
ide sorolhatók mindazok a díszes paloták, fürdők, szentélyek és
gazdag lakóházak, amelyek a Dunaág óbudai oldalán a helytartói
palotával szemközt, az egykori katonaváros északkeleti és északi
sávjában sorakoztak. A közigazgatási negyed épületei adtak otthont a
tartomány igazgatására szolgáló hivataloknak és itt voltak a magas
rangú tisztviselők lakóházai is, melyek egyike a Meggyfa utcában
lévő ún. Hercules-villa.
Az épület központi magja a 2. század első felében épülhetett. A 3.
század elején, amikor valószínűleg a hivatalos reprezentáció nagy
része is átkerült a katonaváros "tiszti házaiba", az épületet
kibővítették, padlófűtéssel látták el, a padlókat mozaikkal
burkolták.
Három egymásba nyíló lakószobában a mozaikpadlók egy része beszakadt
a szobák alatt húzódó fűtőcsatornába. A két délebbi helyiségben csak
a helyi, pannoniai műhelyben készült geometrikus díszítésű
keretmotívum részletei maradtak meg, a harmadikban viszont épen
maradt a középmező - embléma - nagyobbik fele, mely Héraklész és
Nesszosz kentaur párviadalát ábrázolja. Ez az embléma valószínűleg
egy alexandriai mozaikműhely alkotása, és nem csak Aquincumban, de
egész Pannoniában eddig az egyetlen import darab.
A tablinum padlója vidám, mámoros dionysosi thiasost jelenített meg,
az épen maradt részleten Amor kínálja szőlőfürttel a felé tartó
nősténytigrist.
A különálló fürdőépületet itt is mozaikkal ékesítették. Majdnem épen
maradt meg az apodyteriumot burkoló mozaik, mely ökölvívó párt
ábrázol, a győztes, izmait megfeszítve, diadalmas testtartással áll,
míg kiütött ellenfele vérző fejjel már földre rogyott.
A falakat freskók díszítették. Néhány jellemző motívum
rekonstrukciója a tablinum védőépületében került bemutatásra.
A romok fölé emelt múzeum 1967- óta látogatható.
Cella trichora >
A 360 táján épült háromkaréjos ókeresztény sírkápolna (cella
trichora), s a katonaváros korábbi többperiódusú (2-3. századi)
épületmaradványai láthatók a Körte utca - Hunor utca- Raktár utca
sarkán. Ezek az épületek a mai Hunor utcát megelőző római útra
nyíltak. A mai Vörösvári út a tábor Ny-i kapuján (porta decumana)
kivezető út továbbélése, ezzel párhuzamos a tábor ÉNy-i sarkából
kiinduló út - a mai Hunor utca.
Táborvárosi Múzeum >
A katonaváros déli felében a Táborvárosi Múzeum területén feltárt
épületrészletek kerültek bemutatásra.
A 2 század elején épült és a 2-3. század folyamán többszörösen
megújított épülettömb keleti fele klasszikus mintát követ, a nyugati
rész valószínűleg egy fogadó - deversorium - lehetett.
A kismúzeum technikai okokból átmenetileg nem látogatható.
Az épületből előkerült és restaurált vadászjelenetet ábrázoló
falfestmény a Budavári palota állandó kiállításán látható.
Helytartói palota > A katonaváros fejlődéséhez nagymértékben
hozzájárult, hogy 106-tól, a tartomány kettéosztásától kezdve
Aquincum az újonnan létesített Pannonia Inferior fővárosa, a
helytartó, a legatus Augusti székhelye volt. Megépült a mai
Hajógyári szigeten a helytartói palota, mely a canabae északkeleti
csücskében, a barbaricummal közvetlenül szemben, már elhelyezésével
is Róma hatalmát és monumentalitását hivatott demonstrálni. A
helytartó falfestményekkel és mozaikpadlókkal díszített palotáját a
mai Hajógyári szigeten tárták fel, majd a visszatemetett romok
fölött egészen a 90-es évek kezdetéig a hajógyár működött.
A fallal övezett palota magába foglalta a császári legatus
(helytartó) lakhelyét, a reprezentációs termeket, a gazdasági
helyiségeket és a raktárakat. A palota a canabae keleti szélén, a
Kis-Duna túlsó partján emelkedik, s valószínűleg híd kötötte össze a
szárazfölddel, a mai Óbudával. A feltárások során három fő építési
periódust figyeltek meg. A legkorábbi épületek a 2. század elejéről
származnak, amikor a későbbi császár, Hadrianus volt Alsó Pannonia
első helytartója. A legnagyobb építkezések a 2. század végén és a 3.
században folytak. A 3. század utolsó harmadában, a Duna
vízállásának megemelkedése miatt, a palotát kénytelenek voltak
elhagyni.
A keleti szárnyon helyezkedtek el a reprezentációs helyiségek,
középen a fogadóteremmel, melynek két oldalán szimmetrikus
elrendezésben követték egymást a padlófűtéssel ellátott helyiségek.
Ezen az oldalon állt a 75 m. széles, porticusos palota főhomlokzata,
amelynek első emeletén egy oszlopos folyosó futott. E homlokzat
saroktornyai a belső kikötőre néztek. A palota északi traktusában
voltak a lakószobák és egy fürdőlétesítmény víztoronnyal. A déli
traktusban voltak a kiszolgáló helyiségek és a raktárak. A belső
udvar közepén volt a császárkultusz szentélye. Innen került
napvilágra az a töredékes császárszobor, mely ma az Aquincumi Múzeum
állandó kiállításán látható, valamint az udvar déli oldalán
elhelyezkedő másik szentélyből a helytartók által állított
oltárkövek. A helytartói palota pompáját nem csupán a nagyvonalú
építészeti koncepciója mutatja, hanem a belső kiképzés luxusa is.
Nem csak a fogadótermek voltak díszes mozaikpadozattal díszítve,
hanem a helytartói lakosztály illemhelye is. A változatos
falfestményekkel díszített falak belmagasságát az ásatási
megfigyelések alapján 3,5 - 4 méterre rekonstruálták. A belső udvar
építészeti képéhez tartozott egy vízköpő delfinnel ellátott kút és
egy márvány kratér is. A kút rekonstruált, működő másolata az
Aquincumi rommezőn, a kratér kiegészített másolata valamint a
helytartói palota helyiségeiből kiemelt mozaikok az Aquincumi Múzeum
kiállításán láthatók.
Katonavárosi amfiteátrum > A katonavárosi amfiteátrum
elliptikus formát mutat és egy természetes, már a római korban
meglévő mélyedés felhasználásával alakult ki. A legújabb ásatások
eredményei alapján ezt a természetes mélyedést a legio már az 1.
századtól katonai gyakorlótérnek használhatta.
Az Aquincumi Múzeum kőtárában lévő építési felirat szerint Antoninus
Pius császár uralkodása alatt, Kr.u. 145 táján építette át kőbe a
legio II Adiutrix műszaki alakulata.
A lelátó külső falainak hossztengelye 131,8 m, kereszttengelye 108,4
m. Az ÉK - DNy irányú hossztengely vonalában fekszik a két főkapu. A
rövidebb tengely két végpontjában egy-egy állatketrec - carcer -
foglal helyet. Nemesis istennő szentélyében feliratos oltárkövek
álltak.
Mint a többi dunavidéki körszínház, a katonavárosi is a
földamfiteátrumok csoportjába tartozik. A nézőtér az arena körül
emelt földtömegen helyezkedett el. Mindössze a huszonnégy U alakú
falrész és a "podiumfal" épült kőből. A 10-13 ezer néző befogadására
alkalmas amfiteátrum nézőterét boltozott lépcsősoron lehetett
megközelíteni.
Transaquincum >
Másik u.n. ellenerőd Transaquincum, amely a
legiotáborral és a helytartói palotával szemközti pesti Dunaparton
állott. A 76 x 78 m alapterületű erődtől híd vezetett a budai oldal
felé. A ma már nem látható építmény a Dagály utcai sportpályák
területére esik.
Contra Aquincum >
Contra Aquincum erődje, amelyet a mai
Erzsébet híd pesti hídfőjénél tártak fel, az átkelőhely
biztosítására létesült. A 86 x 84 m alapterületű patkóalakú
tornyokkal megerősített rombikus formájú erőd 294-ben épülhetett, de
a helyén már a 2. században egy nagyobb kiterjedésű erődítmény
állott. Északi falának egy szakasza és két tornya a helyszínen
konzerválva megtekinthető.
Forrás: Aquincum Múzeum
Campona >
Az egykori római katonai település, Campona
Nagytétény területén jött létre az első században. Kezdetben
palánkkal erősített tábor állt itt, amit később kőfalakkal vettek
körül. A megközelítőleg négyzet alakú tábor sarkain bástyákat
emeltek.
Az ásatások során felszínre került egy Mithras-szentély, a
parancsnoki épület, valamint egy katonai fürdő. A feltárások többek
közt egy kocsi maradványaira, üvegedényekre, érmekre, pénzekre és
egy Vénusz-szobrocskára bukkantak.
Aquincum stratégiai fontosságú helyen feküdt, a kelta eraviscusok
civitas peregrinájának területén: a terepviszonyok miatt kevésbé
védhető Dunakanyar helyett ugyanis a Gellért-hegynél volt a
Felső-Duna egyik legfontosabb átkelőhelye, melyet katonai táborral
kellett megerősíteni. Aquincum környékének első megszálló csapatai
auxiliáris egységek voltak, táboruk a mai Bem térnél, Albertfalván,
és Nagytétény területén került elő. Ez utóbbi volt Campona.
Az albertfalvai tábortól 8 km-re délre fekvő erőd első építési
periódusa valószínűleg Domitianus császár uralkodása (81-96) végére
tehető, és az Aquincumból ide áthelyezett ala I Tungorum
Frontoniniana építette. A fa és föld konstrukciójú palánktábort
Antoninus Pius uralkodása alatt (138-161) az ala I Thracum Veterana
Sagittariorum katonái kőtáborrá építették át. Alapterülete 178 X 200
méter volt. A falak védelmét oldalanként 2-2 a falsíkból enyhén
kiugró torony látta el, amelyeket mindig a táborsarok és a
kaputorony közötti falszakasz közepére helyeztek.
Érdekes az erőd saroktornyainak építéstörténete: a kőtáborrá
alakításkor a lekerekített sarkokra az erődítmény belseje felé
beugró négyszögletes tornyokat építettek, majd a II.-III. század
fordulója táján a hatékonyabb védelem érdekében a tábor sarkaira
kívülről félkör alakú tornyokat építettek. A tábort ekkor hármas
árokrendszer védelmezte. A késői római korban (valószínűleg a 330-as
években történt szarmata pusztítások után) a fokozott védelmet
elősegítendő a táborsarkak legyező alakú tornyokat kaptak. A tábor
két szembenéző kapuját patkó alakú tornyokkal lefalazták.
A Paulovics István, majd Fülep Ferenc által vezetett ásatások a
tábor belső épületei közül a két főút metszéspontjában lévő
parancsnoki épületet, és egy ezzel szemben elhelyezkedő, ismeretlen
rendeltetésű építményt hoztak felszínre. Az itteni leletek közül ki
kell emelni a Zsák utcában feltárt éremkincset, amely a szarmaták
elől elásott tábori pénztár lehetett. Feltárták a tábor III.-IV.
századi temetőjét is, amely a mai temető alatt húzódik. Előkerültek
egy Mithras-szentély maradványai is.
A tábor körül elhelyezkedő település a modern beépítettség miatt
csak korlátozott mértékben kutatható. A régészeti leletekből azt a
következtetést lehet levonni, hogy a lakosság még az V. században is
helyben maradt. A biztos védelmet nyújtó erődfalak által határolt
táborterületet a hunok, a szlávok, és más népvándorlás-kori népek is
használták.
Az ásatások leletanyaga zömében a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A
feliratos, és kőemlékek a Kastélymúzeum lapidariumában (kőtár)
láthatók. A feltárt romok a kastély mellett, a Szent Flórián térnél
láthatók, mert itt csak sövénykerítés védi őket. A Zsák utca felől
magas kőfal, déli részét pedig a vasúti sín határolja. A környék nem
igazán mondható rendezettnek, sajnos még egy ismertető tábla sincs
kitéve.
Lukácsi Attila |
|
Az
Aquincumi Víziorgona
