|
Közel 200 éve foglalkoztatja a magyar tudományos világot az a
kérdés, hogy a mai Budán és a mai Óbudán hol fekszenek az Árpád-kori
építkezések maradványai. Több mint 100 év óta úgyszólván megszakítás
nélkül folynak az ásatások fővárosunk mai területén Attila, Árpád és
a magyar királyok sírjainak felkutatására, az Alba Ecclesia
(Fehéregyház), a hatalmas prépostsági templom, az Árpád-kori vár és
sok más, a korabeli írásokból ismert, valamikor az ősi Budán (Vetus-Budán)
létezett épület maradványa, romjai után, majd a mai Buda várhegyi
területén a késői Árpádkorí építkezések után is.
Ez a sok kutatás sok sikertelenséget jelentett. Végeredményben az
ásatások egyetlen esetben sem vezettek a várt eredményre az
Árpád-kori teletek feltárása tekintetében. Természetesen a kutatások
vezetői általában igyekeztek ásatásaikat sikeresnek feltüntetni, ez
az oka annak, hogy az óbudai ásatások eredményességéről a kutatók
véleménye megoszló. Sokszor még komoly kiadványok is azt a
szempontot képviselik, hogy a régi Buda ismert épületeinek
maradványait a mai Óbudán már megtalálták, romjait kiásták.
Ha azonban a kutatások részleteit vizsgáljuk, leírásait, az egyes
kutatásokról szóló szakjelentéseket ellenőrizzük, akkor arra kell
gondolnunk, hogy legfeljebb csak többé-kevésbé elfogadhatóan
megfogalmazott magyarázgatásokról, bizonytalan alapokon nyugvó
teoretikus feltevésekről van szó, és ez azért van így, mert a mai
Óbudán egyetlen esetben .sem sikerült megtalálni a régi Buda
kétségtelen nyomait. A tudományos történelemkutatás emiatt eddig
csak ezeknek a bizonytalan feltevéseknek alapján dolgozhatott a mai
Óbuda, a mai Buda és a régi Buda múltjának megállapítása érdekében.
Elgondolható, hogy ez milyen károsan befolyásolhatta egész
történetírásunkat.
Sok éve foglalkozom a Pilis-hegység kulturális múltjával. 1955-ben
jelentettem a Magyar Tudományos Akadémiának és a Nemzeti Múzeumnak,
hogy a Pilisben ezeknek a kutatásoknak eredményeképpen sikerült
megtalálnom az Árpád-kori Magyarország központi királyi székhelyének
nyomait, romjainak maradványait. Annak a városközpontnak nyomaira
akadtam, mely valamikor magába foglalta az ősi Budavárát (mely a
krónikák adatai szerint Attila városára épült), Alba Ecclesiát
(Fehéregyházát), a vezérek és királyok temetkezési helyét, stb. Az
Akadémiának adott részletes jelentésben kifejtettem azt a nézetemet,
hogy a mai Óbudán és Budán történt eddigi kutatások téves
elgondolások alapján indultak el és ezért nem vezethettek eredményre
az Árpád-kori épületek romjainak felkutatása tekintetében, valamint,
hogy véleményem szerint a régi Buda nem a mai Óbuda területén, hanem
a Pilisben volt.
Miután elgondoláscím a régi Buda helyrajzi fekvéséről merőben
ellenkeznek az" eddigi felfogással, ezért többen mereven
elutasították teóriámat. Tekintettel azonban arra, hogy a Buda
múltjával foglalkozó tudományágak kutatóinak munkássága nem csekély
áldozatot követel, ezért minden lehetőséget fel kell használni annak
érdekében, hogy a Buda múltjával kapcsolatban felmerült kérdésekre
minél előbb kielégítő választ kapjunk. A kutatómunkák egyszeriben
sikeresek lesznek, ha a régi Budát nem a mai Óbudán, hanem a
Pilisben keressük.
Az Árpád-kori Buda helyrajzi fekvését illetően a régészek az utóbbi
időkben nem is vetettek fel kérdést. Minden esetben elfogadták a
régebbi kutatók által követett gyakorlatot, azt, hogy a régi Buda
azonos a mai Óbudával. Így természetesen az az állítás, hogy ez a
régi Árpád-kori városközpont nem a mai Óbudán, hanem a messzi Pilis
erdő borította hegyei között létezett valamikor, merésznek és
megdöbbentőnek hathat.
Ám ha megvizsgáljuk az eddigi kutatások leletanyagát, ha mérlegeljük
a 200 éve folyó nyomozás eredményeit, azt kell megállapítanunk, hogy
okvetlenül szükség van az eddigi
elképzelések felülvizsgálatára, a nézetek revíziójára.
Az eddig elért kutatási eredmények szigorúbb átvizsgálása után
ugyanis azt kell feltételeznünk, hogy az eddig Árpád-korinak gondolt
óbudai leletek kormeghatározásánál csak azért ismerték el azok
Árpád-koriságát, mert az volt a feltevés, hogy miután a leleteket a
vélt régi Buda területén találták, és mivel a régi írások szerint a
régi Budán voltak Árpád-kori építkezések, így a talált leletnek
Árpád-korinak kell lennie. Csak a kényszer hatása alatt elfogadott
eredmények ezek, olyanok, amelyekkel a meglévő űrt kellett
betölteni. Komoly vizsgálat után az óbudai "Árpád-kori" leletek nem
állják ki a kritikát, és semmi esetre sem alkalmasak arra, hogy
bizonyítsák a mai Óbuda azonosságát a régi Budával.
Óbuda = Vetus-Buda?
Elsőként fel kell vetnünk azt a kérdést, mikor indult meg az óbudai
kutatás-sorozat, milyen leletekre támaszkodtak a kutatók, és milyen
tudományos adatok birtokában kezdték keresni a régi Árpád-kori
romokat, az ősi Vetus- Budát a mai Óhuda területén?
A Buda helyrajzi történetével foglalkozó eddig megjelent tudományos
művek és dolgozatok közül különösen Sclzoenwisner, Salamon, Rupp,
Gárdonyi, Csemegi, Bárt/ai ,Szabó László és legutóbb Györffy György
műveiben találhatók bővebben helyrajzi adatok a régi Budáról.
Mindezek a gyűjtések azonban sajnálatosan abban a tudatban
készültek, hogy a régi Buda azonos a mai Óbudával.
Minden kutató kivétel nélkül elismerte azt, hogy a mai Budát egy
régi, hagyományokban gazdag, előzőleg már létező másik Buda nevű
helység után nevezték el Budának. Régebben ezt a helységet Pestnek,
a mai budai Várhegyet, a rajta épült várat Pest-hegyi várnak
nevezték.
Nem lehet az sem kétséges, hogy annak a helységnek, amelyről ezt az
új, gyorsan fejlődő várost a lakosság elnevezte, hosszú évszázadokig
vezető, nagyon nevezetes 1-celynek kellett lennie, mert különben a
király új városát nem nevezték volna el róla.
A sok történeti, krónikás, valamint okirati adat összegyűjtése és
azok megvizsgálása, a különböző szerzők egyéni megvilágításával sem
vezetett soha arra az eredményre, hogy bármelyikük megoldotta volna
a régi Buda és a mai Óbuda helyrajzi adatainak összeegyeztetését,
illetve azonosításának kérdését. Sőt, Györffy II. András és I. Lajos
királyok 1212 és 1355-ben kiadott, az itteni kutatások alapjául
szolgáló határjárási oklevelének tanulmányozása után a régi Buda és
a mai Óbuda határai egyezéséről végső kővetkeztetésként ezt írja: "A
határjárási iratokban szereplő fix pontok fekvését nem ismerjük
minden kétséget kizáróan".
Árpád sírjától Attila városáig
A mai Óbuda és a régi magyar oppidum, az ősi Budavár (Vetus-Buda)
azonosításának kérdése és a helyrajzi adatok egyeztetésének munkája
akkor indult meg, amikor a mai Óbuda területén kezdték keresni Árpád
vezér sírját. Gárdonyi Albert erről a következőket írja: "Az
általános érdeklődés csupán attól kezdve fordult Fejéregyháza felé,
mikor a Névtelen Jegyző munkája 1746-ban ismeretessé vált. Katona
István 1790-ben ennek alapján kezdte keresni Árpád sírjának
felkutatása céljából a hajdani Fehéregyházát, mert már nem
támaszkodhatott az óbudai lakosság helyi ismereteire..."
Nézzük tehát, mit is mondanak Budáról a középkorból származó
krónikák és más írásos adatok. Először is vegyük elő ismét a már oly
sokszor forgatott Anonymus-gestát. Az I. fejezetben már szól Attila
városalapításáról: "Kinek is nemzetségéből származott azon nagyhíres
és hatalmas Athila király, ki az úr születésének 451. esztendejében
a scythia földről kiszállva hatalmas erővel Pannónia földjére jőve,
s a rómaiakat megfutamítva, az országot elfoglaló, és királyi lakot
alkota magának a Duna mellett, a hév vizek fölött, és minden régi
műveket, melyeket ott talált, megújíttató és körül igen erős
kőfallal megépíte, melyet magyar nyelven most Budavárnak, a németek
pedig Eczilburgunak neveznek."
Figyelemreméltó utalások vannak Anonymus gestájának XLVI. fejeztében
is Attila városáról: "Átkelvén a Dunán, tábort ütének (Árpád és a
honfoglaló magyarok) a Duna mellett a felhévvízekig. S ennek
hallatára a Pannónia földjén lakó rómaiak mind futással menték
életöket. Másnap pedig Árpád vezér és minden előkelői, Magyarország
minden vitézivel egyben, bémenének Athila király városába, és
megnéznék mind a királyi palotákat, némelyeket földig rontva,
némelyeket nem, és szerfölött bámulják vala mindazon kőépületeket,
és kimondhatatlanul örvendének, mivelhogy harcz nélkül bévenniük
sikerült Athila király városát kinek nemzetségéből származott vala
Árpád vezér."
"És naponta vendégeskednek nagy örömben Athila király palotájában...
Akkor Árpád vezér és övéi örömükben húsz napig maradának Athila
király városában... S ugyanazon helyen ada földet Kundunek, Kurzan
atyjának, Athila király városától...és fiának ada egy várat a maga
népének védelme végett. Kurzan aztán azon várat tulajdon nevére
neveztette, mely név a mai napig sem
ment feledségbe."
A továbbiakban még a XLVII. és az L. fejezetben van rövid említés
téve Attila városáról, de már Ecilburg néven. Mindkét esetben arról
tudósít a krónikás, hogy Árpád vezér innen kiindulva hogyan ment
hadba Pannónia meghódítására.
Árpád vezér temetéséről esik szó az LII. fejezetben: "Ezek után
urunk születésének 907. esztendejében Árpád vezér elköltözék e
világból, ki is tisztességesen lőn eltemetve egy kis patak forrása
fölött, mely egy kőmederbe folyik alá Athila király városába; holott
is a magyarok megtérése után egyház épült, melyet Albának
(Fehéregyháznak) neveznek, boldog szűz Mária tiszteletére."
A Névtelen krónikás leírásában rejlő, már igen sokszor taglalt
hibákat is figyelembe véve, mégis észlelnünk kell néhány olyan
igazságot, melyet tényként fogadhatunk el. Anonymus Árpád-kori
királyi környezetben élő pap volt. Gestája írásakor számolnia
kellett kortársai, udvarbéli főurak, egyházi kollégái, felettesei és
tanítványai kritikájával. Ez pedig arra kényszerítene, hogy az
általánosan ismert tényekkel ellentétes adatokat ne írjon művébe.
Kitalált meséket tehát nem írhatott le. Amit megírt, annak -
legalábbis az akkori körülményeknek -, az akkori közfelfogásnak meg
kellett felelnie. Így az Árpád-kori királyi székhely helyrajzi
adatában nem tévedhetett, annak a valóságot kellett tükröznie.
Az a leírása tehát, hogy Árpád Attila székhelyén ütötte fel tanyáját
és ez lett az Árpád-kori Magyarország királyi székhelye, azt jelenti
- és minden bizonnyal az akkori felfogást tükrözi -, hogy a
magyarság fejedelmi udvara tényleg egy régi, jelentős városban,
várban telepedett Ie. Ezt a várat az akkori közvélemény
kétségtelenül Attila várának ismerte, ezt Anonymus többször is
megírta. Ismert volt ennek a várnak az általa szintén többször
említett német neve, az Ecilburg is. Az a tény, hogy többször említi
a "civitatem Athilae regis" elnevezést, azt is kétségtelenné teszi,
hogy az az "Ecilburg" név Attila, a nagy hun uralkodó emlékét idézi,
és semmi esetre sem lehet az Aquincum- Acincum kicsavart változata,
mint ahogyan azt egyes régebbi szerzők az Ecilburg elnevezésre
magyarázták.
Az Ecilburgu kifejezés, amit Anonymus használ, vitathatatlanul
Attila várát jelenti, mert a Niebelung- énekben is ez az Etzilburg
szerepel mint Attila vára, és az ebben megénekelt, Attilával
kapcsolatos vonatkozások bizonyossá teszik azt, hogy ez az Etzilburg
név nem valami régi városnév elferdítéséből származik, hanem Attila
székhelyét jelenti. A Niebelung-ének és az Anonymus- gesta
származási idejét figyelembe véve, ez az adat a kor álláspontját
tükrözi.
Anonymus tehát, mint láttuk, határozottan állította, hogy a
honfoglaló magyarok Attila székhelyére telepedtek. A Névtelen Jegyző
gestájának az Attila-város létezését igazoló kitételeit
nagymértékben alátámasztotta az a körülmény, hogy a másik ismert
középkori krónikásunk, Kézai Simon mester, aki a magyar királyi
udvar szolgálatában állott-szintúgy, mint Anonymus -, a XIII.
századból származó krónikájában igen határozottan állítja, hogy a
magyar királyok székhelye Attila városának helyén alakult ki.
A Kézai-krónika a hunok történetét tárgyaló részében (II. fejezet
4.) említi először Sicambriát olyan vonatkozásban, hogy a hunok ott
keltek át a Dunán. Később (III. fej. 4.) Buda megöletéséről szólva,
a következőket olvashatjuk: "Eisenachból osztán, miután ott udvart
tartott, Ethele megindulván Sicambriába vonala, hol testvérét Budát
tulajdon kezével megölé, s testét a Dunába vetteté, azért, hogy míg
ő a nyugati részeken harcszolt, a közte és testvérei közt
megállapított határon uralkodásában túl ment vala, minthogy
Sicambriát maga nevéről neveztette. És mivel Ethele király a
hunoknak és más népeknek megparancsolta volt: hogy azt Ethele
városának hívják: a németek a tilalomtól félve azt Eczelburgnak
nevezték; de a hunok azon tilalommal keveset gondolva mint előbb mai
napig is Ó-Budának hívják." - Majd az 5. -ben: "...miután tehát
ezeket így végezte, öt esztendeig folyvást Sicambriáhan nyugodott,
őrszemeit a világ négy része felé szétosztván." (Szabó Károly
fordítása; az eredeti Kézai- szövegben Ó-Buda Oubuda formában
szerepel).
Az ez ideig nagyrészt mesének tartott Attila-város kérdését
vizsgálva, a következőket lehet megállapítani: Priscos Rhetor
leírásából kiindulva, eddig minden esetben azt a megállapítást
tették kutatóink, hogy Attila nyilvánvalóan sátorlakó nomád volt,
mert a régi görög szemtanú sátorban találta, és ebből a
környezetéből adott leírást. Még az is lehet igazság azonban, hogy
Attila táborban volt, amikor a Priscos-féle görög követséget
fogadta, valahol hadi úton vagy országjárás közben, így nem is
láthatták valódi székhelyét.
Ebből a tudósításból kiindulva elterjedt az a nyilvánvalóan téves
nézet, hogy Attila olyan barbár vezér volt, aki csak sátorban vagy
lóháton érezte jól magát. Nem vették figyelembe, hogy Attila
valószínűleg már európai születésű volt, hogy római ifjakkal együtt
nevelkedett, nevelői római tanárok voltak, és nyilvánvaló, hogy
igényei sem különböztek a római főúri igényektől, több nyelven
beszélt, és korának legműveltebb uralkodója volt.
Attila-város helyének holléte mind mostanáig tisztázatlan kérdés
maradt, pedig az Attila-várra utaló adatok azt mutatják, hogy
valószínűleg mégis volt összefüggés a hunok vezérének székhelye és a
honfoglaló magyarság elhelyezkedése, központi helyének megválasztása
között. Attila székhelyét hosszú évtizedeken keresztűl az Alföld
síkságán képzelték e1 kutatóink. Priscos Rhetor leírását, mely
szerint Attila háza vagy palotája tiszta fából volt, úgy
értelmezték, hogy Attila városa, tanyája olyan helyen állt, ahol nem
volt kő. Ma ezt a feltevést kételkedve kell fogadnunk, mert ennek a
határozott megállapításnak ellentmondanak a legújabb kutatások. Gerő
László "Magyarország várépítészete" című műve igazolja, hogy a
Príscos-féle megjegyzés helytelen és téves következtetésekre
vezetett. Gerő László szerint az európai várépítésben kb. a hunok
európai betörése idejétől a XI-XII. századig két merőben ellentétes
irányzat uralkodott. Európa déli vidékein a várakat ebbe az
időszakban is kőből építették ugyan, az ott elterjedt antik
hagyományok folytatásaként, de északabbra, az északi népek építési
kultúrájának hatására a várak fő építőanyaga a fa volt.
Joggal gondolhatunk tehát arra, hogy Priscos, amikor Attila várába
került, ott megcsodálta az általa még nem látott faépítkezésű várat,
és ezt írta meg feljegyzéseiben. A nagy hun vezér, aki ismerte a
meghódolt északi népek kényelmes favárait, valószínűleg az akkor
modernebb irányzatnak megfelelően, fából építtette székhelyén a
saját várát is, és ezt csodálta meg Priscos, aki egyébként azt is
megírta, hogy Attila fürdője pannóniai kőből készült. Ez a fürdő
feltehetően ugyanaz a melegvízfűrdő, amelyről azután Anonymus azt
írhatta, hogy Attila városa a felső hévvizek mellett volt. Ez a
mondai alap lehetett oka annak, hogy ezt a fürdőt későbbi adatok
szerint Krimhild fürdőjének nevezték, és a Vetus-budai Szűz Mária
szigeti apácakolostor tulajdona volt.
Még 1413-ban is a szigeti apácák fürdőjeként szerepelt. Ezt azért
lehet feltételezni, mert Mária királynő 1389-ben kelt oklevele
szerint "Krumhelt-ferdeje" annak a pataknak a neve volt, amely az
Alba Ecclesiától folyt a Vetus budai klarissza kolostor felé, s
amely melegvizű patak volt. Ez a patak pedig ugyanaz, melyet
Anonymus említ gestájában, mint amely az Alba Ecclesiától, Árpád
temetkezési helyétől folyt le Attila városa felé.
Megállapítható tehát, hogy a régi Budán általánosan elterjedt tudat
volt az Attila-várossal való azonosság, s ennek nemcsak krónikás
bizonyítékai vannak, de az ennél erősebb bizonyító erejű helyi
hagyományok is ezt a kapcsolatot igazolják.
És Aquincum?
Mindez pedig rendkívül lényeges abból a szempontból, hogy a mai
Óbuda területén soha nyomát sem találták a régi leírásokban szereplő
Árpád-kori épületeknek, de nem találták meg az Anonymus és Kézai
által említett Attila-város építkezéseinek nyomait sem. A kérdéssel
foglalkozó tudományos kutatók szerint a régi krónikások bizonyosan
Attila építkezésének tartották az aquincumi régi római
épületmaradványokat, és azokról írtak, mint Attila alkotásairól. Ez
azonban - mint látnunk kell - túlzottan kényelmes és felületes
vélemény volt, hiszen ha kissé boncolgatják ezt a kérdést, rá
kellett volna jönni, hogy az ott fekvő régi épületmaradványoknak
római eredetét nagyon jól ismerték a régi krónikások is, hiszen
Anonymus pontosan megírja gestájának I. fejezetében, hogy Athila
Pannóniában a rómaiak kiverése után a felhévvizeknél királyi lakot
épített magának, és az ott talált római műveket megújíttatta és a
várost hatalmas kőfallal vette körül.
Ebből látszik, hogy a kérdéses város római eredetét ismerték már a
XIII. század elején is, de tudtak és ismertek egy római
építkezéseknél frissebb, hatalmasabb építkezést is és kellett
látniok még egy nyilván jó állapotban lévő, hatalmas védőfalat is a
város körül.
Hogyan lehet feltételezni ezek után azt, hogy a római
épületmaradványok megmaradtak, de a város állítólag hatalmas
védőfal-rendszerének nyomát sem lehet már a mai Óbudán megtalálni,
pedig nyilvánvaló, hogy ez a fal későbbi létesítmény volt?
Ha pedig az a város, amelyről Anonymus és Kézai is, mint Attila
városáról írt, azonos lett volna a mai Óbudával vagy az Aquincumnak
ismert római várossal, akkor mégiscsak azt kellene feltételeznünk,
hogy a régebbi kőépítmények megmaradtak, de a későbbi, hatalmas
védőfal-építmény eltűnt. Ez így nem valószínű!
A krónikák adatai minden esetben cáfolják az eddigi feltevéseket
Óbuda szerepét illetően, mert leírásaikat egészen más környezetről
adták. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a krónikaírók általában
igazat írtak saját korukról, és csak a sok száz évvel későbbi téves
olvasás miatt történhettek félreértések, mivel a környezet mindenütt
megváltozott, és a későbbi olvasó már nem értette meg a régi
leírásokat. Nemcsak Aquincum városa vált rommá Európa népvándorlási
korszakában. A barbároknak a római birodalom ellen intézett sok-sok
támadása már Attila hunjainak megérkezése előtt sok várost tüntetett
el Pannóniában a föld színéről. Például Aquincum elpusztulásának
ideje elég pontosan megállapítható. A régészek és történelemkutatók
részletező munkáinak eredményei szerint Aquincum a IV században
pusztult el. Pusztulása látszólag teljes lehetett, mert attól az
időponttól Pannónia tartományi székhelye más város volt, lakottsága
ebben az időben jelentéktelen, felégetése után csak a barbár germán
törzsek átmeneti tanyahelye lett a hajdan dicső kultúrhelység.
Attila idejében mindenesetre rom volt, és abban az időben a régészek
megállapítása szerint semmiféle építkezés itt nem folyt. Hunok
települési nyomait itt egyáltalán nem találták, Attila városa tehát
semmi esetre sem lehetett a mai Óbuda vagy Aquincum területén.
A külföldi származású krónikák, útleírások stb., valamint Árpád-kori
krónikáink helyrajzi bizonyságát adják annak, hogy az ősi magyar
Budavár, Buda, Vetus- Buda Attila-város romjaira épült rá. A
közvetlen ráépítkezések és szoros kapcsolatok az Attila-városi
romépületekkel a régi adatok szerint nem vitathatók.
Csemegi József
szerint az óbudai református templom telkén különböző időszakokban
(1908-tól 1934-ig) végzett több ásatás azt igazolja, hogy ezek az
Óbuda területén talált legrégibb római kor utáni építkezési nyomok
sem lehettek a XIII. század közepénél korábbi származású épület
maradványai. A mai Óbuda területén tehát nem állhatott olyan
Árpád-kori helység, amilyen Buda volt Anonymus és Kézai korában. Így
nem téveszthették meg a római romok a történetírókat: egyszerűen nem
a mai Óbudáról, nem annak területéről írtak!
Sokkal inkább valószínű, hogy a tévedés később történt, akkor,
amikor a XVIII. század közepén keresni kezdték az ősi magyar
koronázó templom romjait. A mai Budapest kőzetében előkerült római
maradványok azt a hitet keltették az akkori kutatókban, hogy azok a
romok a magyar királyok ősi városának, Vetus- Budának romjai, és
azért keresték ezen a területen Alba Ecclesiát, a királyi várat,
Árpád sírját és az egész régi magyar királyi Buda városát. Csak a
látszat vezette a kutatókat akkor erre a helyre.
Caspinus, Carolus Sigonius és ,Januarius Salinas tudósítása szerint
Attila városa a nagy hun vezér halála után, a 455. évben, július
vagy szeptember hónapban egy szörnyű, pusztító földrengés áldozata
lett. Ez a főldrengés a tudósítások szerint a város nagy részét
eltemette, más része rombadőlt. Ez az adat nemcsak azt jelzi, hogy
Attila városa tényleg létezett az V században, hanem azt is
megmagyarázza, mi az oka annak, hogy a későbbi időkben nem szerepel
komolyabb formában, illetőleg hogy miért csak romjairól írnak a régi
krónikák. A 455. évben lezajlott nagy földrengés egyébként
ténylegesen szörnyű pusztítást végzett
Pannóniában, hiszen ebben az évben dőlt romba az akkor még gyönyörű
Savaria is. Nagy Károly frank seregei az avarokat egy nagy pannóniai
erősségben, a legnagyobb és legerősebb avar gyűrűben verték
végzetesen tönkre, és rendkívül nagy arany- és ékszerzsákmányra
tettek szert. Minden valószínűség szerint ez az erősség is ugyanaz a
város volt, amelyet előzőleg Attila erősített meg, s amelyet a
földrengés pusztításai után az avarok magas töltéssel vettek körül,
és talán valamelyest rendbe is hoztak.
Kétségtelen, hogy a frank csapatok az akkori avar fővárosban aratták
ezt a döntő győzelmüket. Ezt bizonyítja a hatalmas kincs
zsákmányolása és az avar birodalom felbomlása a csata elvesztése
után. Az avarok pedig bizonyára egy előzőleg is létező várost
választottak legfőbb székhelyökül. Ezt igazolja az is, hogy Bonfini
állítása szerint a régi budai Bazilikát még Nagy Károly emeltette
azon a helyen, ahol az avarok feletti döntő győzelmet aratták.
Bonfininek ezt az állítását a múlt században sokan érthetetlennek
minősítették csak azért, mert köztudomású volt, hogy Nagy Károly
frankjai sohasem vívtak csatákat a mai Buda
területén, miután idáig a frank csapatok nem jutottak el.
Figyelembe veendő ennél a kérdésnél, hogy tudományos megállapítások
(Gárdonyi, Hóman, Erdélyi, Györffy stb.) szerint Béta király
Névtelen Jegyzője és Kézai is egy régebbi Gesta alapján írták
krónikájukat. Így feltételezhető, hogy Attila városépítéséről és
Attila városáról írt elég részletes beszámolóik nem az aquincumi
római romépületek láttán kialakult helyi hagyomány alapján
születettek, hanem a régi, megbízhatóbb írott emlékek alapján,
alapos meggondolás után íródtak.
A budai káptalan
A régi Buda történetéről a budai káptalan ismertebb története is
adhat tájékoztatást. A budai káptalan templomát a Képes Krónika
szerint I. István király kezdte építeni. Erről Gárdonyi Albert
összefoglalója adja a legvilágosabb képet. "A középkori Óbudáról, -
mely az 1241. évi tatárjárásig csupán Buda néven volt ismeretes -,
az ottani káptalannal kapcsolatosan kapjuk első értesüléseinket. Az
óbudai káptalan alapításának története hazai krónikáink közül csupán
a Képes Krónikában maradt fen, melynek írója saját vallomása szerint
régibb krónikákból merítette adatait. A krónikaíró elmondja, hogy
Szent István király a legyőzött Sámuel bolgár fejedelemtől
zsákmányolt kincsek felhasználásával hatalmas templomot kezdett
építtetni Péter és Pál apostolok tiszteletére."
A templom építése tehát az 1004-ben lezajlott bolgár hadjárat után
kezdődött. Szent István a templom építését hadjáratai miatt nem
tudta befejezni, a megkezdett munka befejezése Szent Lászlóra
maradt, aki - II. Géza király 1148-ban kelt oklevele szerint - a
budai káptalant és templomának fennmaradását adományokkal
biztosította.
A XIV században született Képes Krónika adataitól függetlenül a II.
Boleszló uralkodása (1058-1080) alatt íródott lengyel krónika ís
beszámol a Vetus- budai káptalani templom építéséről. A lengyel
krónika írója, aki II. Boleszláv király haláláig Magyarországon
tartózkodott királya kíséretében, azt írta krónikájában, hogy a
káptalani hatalmas templomot Szent István halála után a velencei
Péter kezdte építeni, de azt nem tudta befejezni. Ez az adat, melyet
egy XI. századbeli szemtanú írt le, mindenesetre azt jelenti, hogy
Budán a Péter-Pál székesegyház már állt 1080 körül.
Az említett lengyel krónika írója magyarországi tartózkodása alatt
állandó kísérője volt királyának és így több évig élt Szent László
király udvarában. Rendkívül figyelemreméltó, hogy ez a krónikaíró a
magyar királyok otthonát leírva azt nem Budának vagy Budavárának
nevezi, hanem Bazoár-nak írja. Ezt a krónikaíró semmi esetre sem vehette a
"Buda" vagy "Budavár" kiejtésből.
A krónikás mint idegen tartózkodott a magyar király udvarában, és az
itt hallott neveket természetesen saját írásmódja szerint írta le.
Mégsem lehet feltételezni, hogy kiejtés és leírás között ilyen -
érthetetlen - különbség alakulhatott volna ki. Viszont a b és v betű
számtalan cseréjére gondolva (lásd pl. Bezprém = Veszprém), a Bazoár
szó nagyon megfelel a Vazvár, a magyarban bizonyosan Vasvár szónak.
Tekintettel arra, hogy Szent István, Szent László királyok
korszakában a királyi udvar Esztergom- Dömös környékén volt, ezt a
Vasvár nevű királyi várat csak itt lehet feltételezni, semmi esetre
sem lehet azonosítani a későbbi korokban a nyugati határvonalon
jegyzett Vasvárral. Vasvár helység vagy vár természetesen több volt
a régi Magyarország területén. A krónikaíró által említett Vasvár,
Bazoár azonban kétségtelenül az Esztergom környéki akkori királyi
székhely neve volt. Ez az a vár, amelyet lengyel krónika megírása
után kb. 100 évvel Anonymus már Buduvárnak írt.
Noszlopi Német Péter |
|
