|
Krisztus előtt 1100-ban Trójából ideérkező 28.000 ember Sicambria
néven városállamot alapított. A rómaiak pannóniai létének már jóval
több feltárt emléke van (Heraclia). A Dunakanyar vonulatában
igen sok védvonali erődöt (limes) építettek ki, melyek Sicambria
területén lévő egyikét továbbépítve alakította ki Attila a maga
udvartartását. Az irodalmi adatok összegzése alapján tudjuk, hogy vára
nem erőd jellegű, hanem kőalapokra épült faszerkezetes, szakrális,
északi típusú vár volt, melyben a hun király 15 évig regnált.
A honfoglaló magyarok Árpád fejedelem vezetésével tudatosan keresték a
hun király várát. A Szvatopluk szláv fejedelemmel a mai
Káposztásmegyer magasságában megvívott győztes csata után vonultak be
Attila korábbi királyi székhelyére.
Thierry Amadé francia
történész, aki Atilla és a magyarok történetét megírta, a
„franciák” Trójából származásáról tud, akik akkor még nem „franciák”,
hanem gálok, (gallok) latinosan gallusok voltak, akiket a korabeli
krónikák sicamber-eknek neveztek. Ők, akik természetesen a
szik-emberek, a lebarnult közel-keleti jövetelű mór-avarok, akik a
Kárpát Medencében töltöttek el jó néhány száz esztendőt, ha nem ezer
évet. Természetesen más neveken. Ők lehettek az ősi gepidák,
avar-dákok, szarmaták, carpok stb. Ez viszont biztos, hogy a SICAMBER
jelző az a kulcsszó, melyet a „modern-franciák” eldobtak, nehogy
valaki ki tudja nyitni a népek eredetének a titkait őrző ókori
varázskönyveket őrző szentélyének titkos ajtaját.
Ez a nyugati krónikák által többször is megemlített titokzatos
városnév, meglepő módon nem izgatta fel történészeinket. Tudnak ugyan
róla, de nem törődtek vele. Úgy látszik, nem tartották magukhoz méltó
feladatnak Atilla fővárosát keresni. Ergó, inkább fölényesen
kijelentették, hogy az ilyen fantázia-elnevezésekkel, mint Sicambria
nem érdemes /?/ foglalkozni. Mi ezen persze nem csodálkozunk, elvégre
miért lenne például a finnugoros MTA érdeke, hogy kiderüljön;
miszerint Sicambria most is itt van, mégpedig a mai Magyarország
kellős közepén.
A jelek azt bizonyítják, hogy a mai „összehasonlító nyelvész
tudósoknak” fogalmuk sincs /?/ arról, hogy a sicamber (szikamber) szó
mit is jelenthet. Márpedig az Atilla halála utáni korban sok idevágó
jelzést találhattak, melyeket érdemes lett volna alaposan elemezni.
Hamar meglelhették volna a titkot, nevezetesen azt, hogy a francia
sicambereknek mi közük van a Kárpát-medencéhez.
Sicambria nyelvtani kialakulása
A Trójából, Kis-Ázsiából menekülő gallok < gálok (gall-sicamber <
avarok) a hazánkba, a Kárpát-medencébe érkeztek, ahol több száz /talán
ezer/ évet laktak, amiről a mai francia történelem, ki tudja miért, de
megfeledkezett. Arról ugyan említést tesznek, hogy fővárost is
építettek maguknak, melyet a mellette lévő hegy miatt Sicambriának
neveztek el. Ők alapították tehát azt a várost, melyet jóval később
Atilla újjáépített és a Hun Birodalom fővárosává tette. Ezt a közlést
viszont a magyar történelemtudomány sem tudja hová tenni, mert
képtelen beazonosítani a város nevét és helyét, mert már nem tud
„ős-magyarul”. Ha ugyanis tudna, akkor sejthetne valamit a szik-ember
< avarok-építette várról és városról.
Az ősnyelv és ősírás
ferdítéseit lefaragva rekonstruálni lehet a korabeli fogalmakat. Ha
ezt megteszik, akkor talán arra is rájöhettek volna, hogy a mai
”Visegrád” viseli az ősi város nevét. A francia krónika szerint
ugyanis a várost egy nagy folyó mellett, egy Sycan nevű hegyen
építették. Mindenek előtt azt kell tudni, hogy a nőelvű népek, így a
hunok is, mindig nagy folyók mellett építették fel nagy városaikat. (A
folyó ugyanis az ő eltartó anyjuk volt. A Duna – FO = Anud = Anyud <
Anyád, vagyis az Istennőjük volt. A Duna „latin” neve = Ister az
Istent jelenti, mert a rovásírás N jele a latinban sokszor = R. Így a
Kazán-szoros is Kazár-szoros, Stb.)
A fenti közlés világossá teszi a „Sycan”- talányt is, hiszen
szikan szó, a szikkant-at, a szárazat jelenti, amit a szikan =
szikár olvasat is bizonyít (a /fr/ siccative /szikkatív/ jelző
szárazat jelent). A Trójából jött menekülő sicamber = szik-ember
avarok tehát az ország közepén, egy Szikár-hegyre, magyarul egy
kopár hegytetőre építették a várukat. Ez pedig a Duna-könyökben
volt és ezt ma Visegrádnak /szlávosan = magas-várnak/ neveznek.
Az újjáépült város Atilla korabeli neve azonban Űsi-vár (Űsz =
„Fehér-vár”) volt, mely nevet latin betűkkel írva eltorzítottak. Ebből
a torzítás-hamisításból viszont a történészek mára az avar-kori
Kárpát-medence szláv „Nagy-Morávia” országának bizonyítékát ácsolták
fel.
Az ősi ŰSZ és űsi szónkat latin betűkkel csak VIS < VISI és VISE
alakban jelenhetett meg. A cseh-szlovák nyelvben viszont a vise és
visí = magas és magasságos /valaha-isten/ jelzőt fejezett ki (a
grád = garád szó az árkot és árokkal védett várat
jelentette).
A vár
Űs- nevét viszont a németek WIS, majd WEIS szóval írták le. Aligha
véletlen, hogy a mai németben a fehér jelző = weiss, de a tudás is
ugyanaz, hiszen /az én/ „tudok” = /ich/ weiss. Magyarul; aki fehér-,
vagy fejér- (-hajú= fej-ér+ett) az tud. Az ŐSI /űsi/- VÁR neve tehát
így lett részint magas-vár = Visegrád, részint Weiss =
„Fehér-vár”. Az mely Atilla után Árpád fővárosa is, melynek
„Fehérvár” neve sokszor felbukkan, melyet sehol sem találnak
történészeink.
Persze,
hogy nem. Főleg azért mert nem hisznek a szemüknek ha a Fehérvár nevet
olvassák, mert az szerintük „csak” Székesfehérvár lehet. Akik viszont
sejtettek valamit az ősi nyelvből, azok a Fehérvár nevet azonnal
„Fehéregyház”-ra módosították, nehogy rá lehessen jönni az
atillai-örökség igaz nevére (a szittya vallást és a hunokat is üldöző
római vallás „írás tudói”, a szittya ősneveket szitokszókká és
félrevezető kifejezésekké tették).
Holott a főváros „ott-van” a visegrádi hegytetőn, melyet nem a
szlávok, hanem a gall-avarok és hunok építettek. Melyet nem véletlenül
hagyott elpusztulni Vajk (I. István) keresztény egyháza és nem
véletlenül építették fel tőle messze az új „Űsvár” = Fehérvárat, egy
új katolikus templommal. Ezért sokak számára talán meglepő, hogy a
második ezredév két legnagyobb magyar uralkodója Nagy Lajos és Mátyás
király miért is ragaszkodott annyira Visegrádhoz, melyet nem
véletlenül tettek az új Birodalmuk központjává.
Szikár emberek
Visszatérve a frank-gall szik-emberkhez, tetszik ez egyeseknek vagy
nem, most már tényként kezelhetjük, hogy a szittyák ősi mór-avar
nemzetsége alapította meg Sicambriát a Duna-kanyarban. Az ő
leszármazottjaik azok a frank királyok kik innen a Rajna-Szajna és
Majna mellé települtek, akiktől a Meroving dinasztiát származtatják.
Ők nyilvánvalóan avarok, mert a „királyaik” közismerten hosszúhajú és
a két méter körüli hatalmas emberek voltak. Az ő utódaik Nagy Károly
és Martell Károly is, akiktől a Caroling- dinasztia eredt.
Az őskutatók előtt már „köztudott”, hogy az avarok hatalmas termetű
emberek, kik a hosszú hajukat mindig varkocsba fonták. Feketés és
barna bőrű, szikár < szikkadt emberek, vagy szik-emberek
voltak. Nem véletlen tehát, hogy a mai Visegrád helyén alapított várat
egy Sycan = Szikan < Szikár hegyen építették és Sicambria-nak
nevezték el.
Azt sem
árt azonban tudnunk, hogy a mai székelyek is a szik-emberek, szik <
szikár, barna bőrű, vagy szíki- és széki emberek utódai. Ők
valaha siki és sziki emberek is voltak, mert valaha a folyók mentén
gabonatermesztéssel foglalkoztak. A gabona görög neve = szíkália, mely
nemcsak két-szikű növény, hanem szik-álló, azaz szárazságtűrő is. A
fehérje tartalma pedig a sikér, ami valaha fehéret jelentett
(hiszen a szikkadt-föld = a szik -izzó- fehér és sós felülettel bírt.
Ámde „véletlenül” a vászon-neműt súroló és fehérítő kefe neve ma is
sikár-kefe, mellyel kisikárolják < kifehérítik még a barnás
kender-vásznat is).
Szikamber
Kövessük azonban a gall-szikamberek további útját, akik Trója- Párizs,
Reims és Aachen régiójában telepedtek le. Itt alakult ki az első
„keresztény-frank” birodalom és első nagy „királyuk” I. Clodvig lett.
Az ő 496-ban Reims-ben történő koronázásakor „Szent Remigius” püspök a
következő szavakkal kezdte el a ceremóniát: „Mitis depone colla
sicamber!”... (szabad fordítással: Hajtsd alá a fejed szikamber!) Mit
akart ezzel mondani a főpap? Azt hiszem nyugodtan állíthatom, hogy az
első nagy „frank király” igen fontos jelzője, vagy „rangja” a
szikamber volt.
A szik-ember valaha a szikkadt és szikár < „leégett”, barna bőrű-
cserzett arcú ember jelzője volt. A sziki < szikkadt emberek főként
az avarok voltak. Az ő jelzőjük volt görögösen írt „abar” = a
magyaros: a-bar+ na, ahogyan a szikkadt-égett színt ma nevezzük. Az
ősi izzik igéből latinosan írva lett szik, ami a kiszáradt földet, a
sziket jelentette és kifejezte, hogy a szik-ember fekete-barna, szikár
és szikkadt alkat, vagyis ők voltak az úgynevezett „fekete-magyarok”,
mint amilyen I. László királyunk, no meg az árpád-házi fejedelmeink és
királyaink voltak (ilyen fekete volt azonban III. Henrik német császár
is, a „Fekete Henrik”, a mi Aba-Sámuel királyunk legyőzője is). I.
Clodvig király tehát sicamber < szik-ember, vagyis avar volt.
Száli-frankok
Valaha azt mondták, hogy a száli-frank, mely szónak az igazi
jelentését homályba süllyesztette a modern nyugati történelem. Mit is
jelent a száli jelző? A francia értelmiség lexikonja a Larousse csak
annyit árul el, hogy a „salien”, vagy „salique” név egy
ősi törzs neve volt, mely valahol az YSSEL folyó (Hollandiában Zwolle
városa mellett) mentén élt valaha. A franciák azonban tudnak a „Száli-
törvényekről” melyek a Meroving-dinasztia korától szabályozták a
uralkodók örökösödési rendjét.
Ennél többet egy francia intellektuell
már nem tud a száliakról. Nem bizony, hiszen már arról sem tud, hogy a
sal = szál szó az ősi sár = szár szavak szinonimája (ez
pedig az R = L kiejtés eredménye). A szál szó és a száli jelző a
magyaros sár < sári (és szár < szári) szókból
keletkezett. A SÁR szó a /sár+/ arany és nap /=ősár/ fogalmát fejezte
ki. A sári = sáli (franciásan= salique< szálik) a napisteni
jelzőt jelentette. A francia királyok „nap-király” címe-rangja innen
ered.
A száli-frankok tehát avarok, miként a bajorok is azok, sőt a
Pó-sikságra szintén a Kárpát-medencéből áttelepült longobárdok is
száli /szári< szárd/ nép voltak, akik tőlünk települtek át a Pó
völgyébe. A Kárpát- Medencében a korabeli térképeken a szarmata,
gepida, valamint vandál, géta és wisigót stb. törzsek neve olvasható,
de senkit sem érdekel hogyan lett belőlük olasz, német és francia,
holott ugyanazon nép egyes nemzetségeiből származtak.
Szittyák
A fenti népeket a rómaiak és görögök szittyáknak nevezték, sőt királyi
szittyákról is beszélnek, kiket már nem tudnak azonosítani. Nem, mert
ragaszkodnak a „királyi” jelzőhöz, holott a szittya-népek nem ismertek
királyt, hanem csak választott fejedelmeket (kán, kagán, kende, gyula
stb.). A királyi jelző helyett valaha istenit használtak, ami a sár <
sári /S-R/ szóból származva jelent meg. Ebből a szóból alakultak ki az
ókori „király-nevek” is, mint az öröklődő Salmanasszár és
Tigletpilesszár „királynevek” stb.
Ezért lett az angol és francia király = Sir < Szőr /S-R/, de
innen ered az abesszin uralkodó Rasz elnevezése, mert FO = Szár. Sőt
ebből torzult ki az orosz Cár neve is (az Sz- betű oroszul = C.
Illetve Cár = Tzár< Szár,). Görögül ezért lett az „arany hordából” Sir
Orda, ami eredendően a királyi-szittyákat jelentette, mert valaha
Sár-Gárdának (Arany-gárdának, vagy Nap-gárdának) hívták a
válogatott csapatot. Ebből a gárdából szitokszóként horda, mégpedig
sír (=temetői) horda lett. Érdekes módon történészeink nem
foglalkoztak azzal sem, hogy a talán leghatalmasabb szittya népnek a
szarmatáknak a nevét értelmezzék, tehát megpróbálják megérteni.
A mai szellemben ugyan sauromatáknak is nevezik őket, ami bár negyed-,
vagy féligazság, de mégsem mond meg semmit, a „mai nyelven”. Magyarul
azonban tökéletesen magyaráz. A Sár-mata = Sár-matya < (matyó)
= kifejezés tehát ma a magyart jelenti, ami pedig az ókorban a mór <
avarokat, vagy szabírokat, tehát a szikambereket, a
„fekete-magyarokat” jelentette, kiket a nagy szittya birodalom
népeiként ismert az ókori világ. Ezeknek a leszármazottjai a szár-,
vagy száli-avarok, nekik pedig a keleti és nyugati frankok.
Oborok
(Történelmi véletlennek lehet tekinteni, hogy a mai oroszok, kik a
sarmata < avarok leszármazottjai, nem is gondolnak az avar ősökre,
illetve van egy közmondásuk, mely nagyon tanulságos. Ha valami nyom
nélkül elvész, akkor azt mondják, hogy : "Eltűntek, mint az OBOROK,
kiknek semmi nyoma sem maradt". Az obor-, temészetesen a görög abar
(< avar) szó szlavizált alakja. Az oborok nyílván nem tűnhettek
el, mert Eurázsia legnagyobb népe voltak, kiknek utódai adják az
orosz, az olasz, a bajor és a frank< franciák ősi uralkodó törzsét,
illetve ősnemzetségét.
Gálok
A sicamber-gallok a nagy trójai vereség után Romulus és Rémus
„példáját utánozva” Nyugat-Európa felé menekültek. A gallok neve
jól-ismert a bibliai időkben is, hiszen a hires Galilea és Galáta
tartomány gál-városokat és országokat jelentett. Galáta latinos
neve Galacia, (Ťi = C) ami erősen vonzza a „lengyel és spanyol”
Galicia neveket. Nem véletlenül, mert a gálok < gallok éltek
ott. Galacia és Galicia -FO = a csilag-ot jelenti, vagyis a
Csillag-országot, melynek a frankok is fiai < leszármazottjai voltak
(nem véletlen, hogy a Rajna-Szajna mellé érkező frankok Ősten <
Őstér-országot alapítottak). Az „ősfrank” Austrásie elnevezésük
valójában az Ostrázia = Östér-Ázsia elnevezést viselte.
Ejtsünk azonban néhány szót a franciák „latinosnak vélt” gall-gallok
ősnevéről. Az ősi GÁL /G-L/ szónk nagyot és istent jelentett, mert e
két betű ős-jelentése = Égi-Ló /G-L/, aki isten, tehát nagy. A magyar
nyelvbe előbb nagy- jelzőként, később nagy = Gál keresztnévként
ment át. Pályafutása a következő: Valaha a sumérek „királyát” is
Lugál-nak, vagyis Gál-Lú = Nagy Isten-nek hívták. Az
ősmagyar LÚ- szó legelőször a napot, vagy „csillagot” jelentette. A
LÚK (nap-ok) szó latinos írással LÚC valamint: lúcs, lús és lux =
FÉNY, lett, ami fényest, csillogót jelent ma is (a lúc-fenyő az
ezüstösen fénylő-fenyő). A gál+luc < gallucs tehát nagy
égi-fényt jelent, hiszen -FO = csul lag < csyllag = csillag
jelentést hord. Ebből következik, hogy a frankok < gallok neve sem
más, mert (ha K = C) akkor a Gallok = galloc (G-L-C) ősi módon
olvasva, azaz -FO = colag < csillag.
Király
A magyar nyelv és a magyar irás szétáradó kapcsolat rendszerének az
érintésével „kénytelen” voltam a szófejtés nagyon síkosnak tűnő útjára
menni, mert a magyar ősszavak kikényszerítik jelenlétük felfedését.
Sokan intenek attól, hogy az ősnyelvet ne próbáljam „belepréselni” a
nyugati nyelvekbe. Igazuk is van, eszem ágában sincs a préselgetés, de
mit tegyek, ha minden ősi eredetű nyugat európai fogalom magyar szóból
származik. Arra, ugyanis nem vagyok hajlandó, hogy ezeket a magyar
szavakat megtagadjam, vagy elhazudjam, mint azt pld, a király
és karácsony szavunkkal teszik, melyeket a szláv král-ból és a
kracsun-ból eredeztetnek. Arról ne beszéljünk, hogy a szlávoknak nem
is igen volt királyuk, hanem cárjuk. A kiindulás az isten neve most
is, hiszen az ősi Károly, Charles /Sár+lós/, Carol =
Karel nevek mind, a Kör-Ló = napistent sugallják. A magyar
király szó, -népiesen keráj- szépen elmondja, hogy kör-élj
= a napisten éljen, vagy kör-állj, vagyis kör-ül állják,
vagy éppen ő él a körben, hiszen a kir = kör. Ezekkel szemben a
szláv král szónak nincs rokoni köre, de nyelvészeink mégis belőle
vezetik le a magyar királyt (az természetesen tisztára véletlen, hogy
az Atilla előtt élt híres gót király neve Alarik volt, ami -FO
= a-kiral = király címet jelentette).
Karácsony
A szláv Karácsony = Kracsun is ilyen tévedés. A kracsun ugyan
horvátul = retesz, tolózár (keresztező), de alapszava a kracs =
lépni, ugorni. A kra csun szó tehát az ugrás, sietés
szava lehet. Van azonban olyan szó is, hogy krst = kereszt, de
olyan is hogy kraty = lopni. Szemmel láthatólag mindkettő
magyar eredetű, hiszen az ősi kereszt = K-R-S-T szavunkat magánhangzók
nélkül vették át, a kraty = lopni pedig a kerít-keríti szóból
kerekedett ki.
Ennek
ellenére azt tanítják, hogy a Karácsony szláv eredetű. Nem veszik
tudomásul, hogy a Karácsony eredetileg az ősmagyarok
Kerecsen-ünnepe volt. Az év utolsó napja volt a Páros-istennő
anyaságának az ünnepe. Valaha, úgy hívták, hogy a Körasszony- napja, /K-R-S-N/,
ami egyúttal a Körösnő és Kerecsen ünnep volt. Ennek természetesen
több jelentése volt. Az első és legfontosabb: a „kör-asszony” =
kövér-asszony, egész pontosan áldott állapotú asszony, aki
rövidesen szülni fog (átvitt értelemben Karácsony napján meghal az
„Ó-esztendő” és estéjén vajúdni kezd a „kör-asszony” és másnap
megszületik az „Új-Esztendő”).
Ez persze azt jelenti, hogy nem Jézus születik meg Karácsonykor, hanem
az új-Év, az új Esztendő. Ez a nagy ünnep kiírthatatlanul vésődött be
a magyar népek szívébe, így a zsidó-katolikus vallás sem törölhette
el. Kitalálták tehát a helyettesítését szolgáló Szűzanya-Kisded
mítoszt, amit Jézus-születésével kapcsoltak össze, így a legnagyobb
„katolikus ünneppé” tették.
Kerecsen
A magyar ősszavak sokat tudása azonban itt is jelen van. A Karácsony /K-R-S-N/
= körössön-körözzön szó a keresztelést, körösztölést is jelentette,
amikor az újszülöttet „átvitték a tűzön”. Ugyanekkor az Újszülött,
tehát az „Új- Év” és a magyar istennő (Túri-Lú= Turul) tiszteletére az
őt jelképező Kerecsen sólymok röpítése is ősi szokás volt (a kerecsen
sólyom vadász-módszere a keresés és körözés, körözön-keressen, hogy
utána majd karmozzon-körmözzön).
A
fentiekből elég világosan kitűnik, hogy a Körasszony, a
várandós anya napja, a Körösztölés és a Kerecsen név
torzult Karácsonnyá, amikor a mákos kalácsot sütötték. Később ebből a
karácsony /K-R-S-N/ rovásírásból lett a szláv Krasun, majd Kracsun,
amit a nyelvész Bach-huszárjaink a finn-ugorizmus fölényét
bizonyítandó, nagy diadallal hoztak vissza, mint valami értékes
etimológiai zsákmányt (ne feledkezzünk azonban el a fonott kalácsról
sem, melyet mákkal hintettek be. A mag-mák a magyarokat jelenti, míg
az R = L szabály alapján a Karácson és a kalácsom között csak a
„Bach-huszárok” látnak szláv összefüggéseket.
Ehhez a témakörhöz tartozik a mai évet lezáró Szilveszter név
története is. A magyar akadémikus szómagyarázók természetesen ezt is a
katolikus-ősmitoszból magyarázzák, -mondván- Szent Szilveszter vértanú
és későbbi pápák nevét viseli. A valóság azonban ismét más, bár
egyszerűbb: újra egy ősi fogalmat találunk a helyén, hiszen a téli
nap-éj egyenlőség az óév vesztését és az újév szülését jelentette. A
két fogalmat összevonva kapjuk a szülve-vesztel napot, ami később és
latinosan írva Szül-veszter lett (Az R= L azonosság jól ismert).
Luca
A Luca < Lúcia nevet (az IU. 303-ban -úgy mond- vértanúságot
szenvedett) „Szent Luciától” származtatják. Őt, mivel felvette a
keresztény hitet a pogány vőlegénye jelentette fel és kivégezték. A
kegyes és szentéletű lány pedig ma a prostituáltak védőszentje (!). A
neve egyébként a fényt és a tisztaságot jelenti. A Luca < Lucia név
nálunk egy ősi hagyománnyal van összekötve, mely a Luca- szék
készítésével kapcsolatos.
A Luca napja december 13-ára esik, tehát a szerencsétlenséggel
kapcsolatos. Talán ezért készítenek a katolikus falusiak egy
különleges négylábú széket, amit Luca napján kell megkezdeni és 13
napig kell csinálni, úgy hogy minden nap más fából kell más részét
kifaragni. Ha ez készen van, akkor a templomba kell vinni és az éjféli
misére hívó harangszókor kell beütni az utolsó alkatrészt. Ezután egy
kört kell rajzolni szék köré és fel kell állni a „lócára”, és akkor
meg lehet látni a boszorkányokat. Ha viszont valamelyikük megtámadná a
luca-székes embert, akkor egy ló-kötőféket kell a nyakába dobni, mert
akkor elveszti az erejét.
A Luca név egyébként a fényt jelenti, ami természetes, hisz ő
eredetileg a magyarok ősistennője a FEHÉRLÚ (ő, tehát a nap-istennő <
a fény istene). Ha viszont magyarul olvassuk a luca-szót, akkor; a
lúka = lóka < lovacska szót kapjuk, ami lóca-ként
közismerten egy négylábú ülőke, mely a lovat - lovacskát utánozza.
Ennek pedig a szláv neve = lavicska, ami természetesen <
lovacska.
Fehér-Asszony
A mai nyelvészek mindezt „természetesen” nem tudják. Ha azonban
tudnák, akkor ismernék a Lőcsei fehér-asszony titkát. A Fehér-asszony,
a Fehér Személy, sőt az Asszonyi Állat azonos fogalmat jelentenek; a
Fehérlót, a hun-magyarok istenasszonyát. Őt jelentik az előző nevek,
hiszen az ősanya = asszony, a fehérlő - nap mint Fehérló tehát joggal
viseli az „Asszonyi Állat” jelzőt. A fehérlőből viszont könnyen lett
Fehér-Asszony.
Megjegyzések
[1] A Meroving dinasztia neve is napot jelent, mert a merő-fényt /a
meredek déli-fényt/ jelenti ősmagyar nyelven. A ving= víny és fíny,
mivel a fr-nyelvben a gn= ny. (Pld. a pénz= pognon= ponyon, a rossz
autó= bagnol= banyol stb.)
[2] Az ősi nyelven viszont mindent. Atilla „királyi-címe” Sárkán=
Nap-kán, vagy Arany-kán volt. Atilla megölése után a Sárkán= istenből,
Sárkányt /lat= Saurus/ csináltak, mely 7-fejű, lányokat-gyerekeket
gyilkol és városokat perzsel fel. Magyarul a Sár-kán= „Napisten”,
vagyis a Sárkány ől és éget.
 
III. István és Imre királyok Pilis-beli koronázása
III. István feje előtt jól látható egy piramis (bal oldali kép),
ahogy Imre király képének (jobb oldali kép) két oldalán is (Képes Krónika)
Pálos Pilis és a pilisi
piramisok
A Pilis-hegység Magyarország szakrális, spirituális középpontja, még a
buddhista dalai láma is a Föld szívcsakrájának nevezte látogatásakor
ezt a megszentelt területet, lévén rendkívül erős energiamezők
lokalizálhatók errefelé. Az V. században nem véletlenül választotta
központjának Atilla hun nagykirály ezt a titokzatos terepet, s
ugyancsak nem véletlen, hogy az Ős-Budának is nevezett
Ős-Székesfehérvár nem a mai helyén álldogált az Árpád-korban, hanem a
Pilis területén.
Egy
1543-ra datálható török szultáni levél egyenesen arról értekezik, hogy
a Pilis alatt (!) egynapos járást kitevő titkos katakombarendszer
található, mely talányos titkok tucatjait rejti. Ős-Buda romjai még a
XVIII. században is ismertek voltak, ezt olyan remekbeszabott
régészeti leletek igazolják, mint a "W.B." (Weissenburg-Fehérvár)
felirattal ellátott pilisi kődarabok, mellyel a helyi sváb lakosság
jelölte az egykori várrom széthordott köveit Mária Terézia idejében.
Az úgynevezett "felvilágosodás" korában azonban történt valami, ami
végérvényesen elpusztította dicső őseink letűnt korok nagyságát
felidéző maradványait.
A
"modernség" és materializmus által meghajtott zsidó származású
Habsburg, II. József mindent gyűlölt, ami akárcsak egy pillanatig is
emlékeztethette a spirituális életszemlélet magasabbrendű mivoltára és
a magyarság ősiségére, épp ezért a pilisi romok és a Pilis titkait
őrző Pálos Rend legkérlelhetetlenebb ellenségének bizonyult tízéves
országlása folyamán, mindent üldözött és rombolt, ami a régenvolt
aranykor mesés momentumait felidézhette a magyarság elméjében.
1786-ban a "kalapos király" parancsára és a haladó, liberális szellem
nevében betiltották a Pálos Rendet, a Pilis megmaradt titkait pedig
végérvényesen lerombolták.
A Pálos Rend az egyetlen
magyar alapítású szerzetesrend, Boldog Özséb alapította 1250-ben. A
testvérek a Pilisben építettek maguknak kolostort, ám valami nem
stimmelt a szerzetesek körül, tudniillik a zsidó-keresztény dogmák
magolása helyett inkább az ősmagyar múlt felé fordították figyelmüket,
s az ősi rovásírások gyűjtőiként, valamint a letűnt "pogány" tudás
hordozóiként váltak szűk körben ismertté. Kolostoraikat "Dobogó" nevű
szakrális települések közelében építették fel, így a pilisi
Dobogókő mellett fellelhető rendházuk a Cserhát béli
Dobogó-tetőn, a Mátrában található Dobogón és az Eger
melletti Dobogó-bércen is.
A
pálosokkal kapcsolatos izgalmas titkokat tovább bővíti a Képes
Krónika, mely több helyen piramisokat ábrázol királyaink koronázási
szertartásának hátterében. Ha elfogadjuk azt az evidenciát, hogy az
Árpád-ház Ős-Budán, azaz Ős-Fehérvárott székelt, akkor ezek a III.
István és Imre király mögött látható piramisok csakis a Pilisben
állhattak egykoron, s valószínűleg a szakrális terület alatt húzódó
titkos járatokkal, valamint a pálos kolostorokkal voltak
összefüggésben, összeköttetésben.
Vajon bennük tárolták azt a
felbecsülhetetlen értékű ősi tudást, amit a pogánynak titulált eleink
rovásírással feljegyeztek? Vajon miféle spirituális információk
rejlettek ezen piramisok mélyén, hogy a vadmaterialista ösztönélet
felkent apostolai egész egyszerűen mindet (?) elpusztították? A
következő adatok azt hiszem iránymutatóak lesznek e tekintetben. |
|
