KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  |  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

I. Szulejmán szultán 1541. augusztus 26-án érkezik meg főseregével Buda alá, de 27-én állítják csak fel táborát Budától északra, Óbudán, mivel Roggendorf táborhelye bomló holttestekkel van borítva, s a nyári kánikulában azok kiállhatatlan bűzt árasztanak. Maga a padisah a vár nyugati mellékén, Logodon telepedik le. Szulejmán üdvözlésére megjelennek a király gyámjai is: Fráter György, Török Bálint és Petrovics Péter, ajándékul adván át a szultánnak Roggendorf fogságba ejtett katonáit.

Ezt követően a padisah a sátra előtt felállított arany trónusán szemléli végig a 600 német és cseh fogoly katona lemészárlását. Csupán egynéhány tiszt kerüli el a haIált, így az osztrák Balthasar von Pucheim és Melchior Borzica, a cseh csapatok parancsnoka. Szerémi Györgytől tudjuk, hogy „már a török sereg mint valami gyűrű szorította körül Budát".

„Rendkívül fényes győzelem volt ez - vallja Dzselalzáde Musztafa. A hitetlenekből egy nagy sereg fulladt a megsemmisülés tengerébe, vagy égett el a kínzó tűzben, s egyszersmind Budun vára megmentetett a pokolra valók jogtalan birtoklásától".

A budai siker elmélyítésére a szultán seregével magával hozott népes tatár csapatokat elrettentő pánikkeltés és rablás céljából dúlni s pusztítani küldi Esztergom, Székesfehérvár, sőt a távoli Nyitra felé.

Augusztus 28-án a szokása ellenére magával hozott két szultánfi - Szelim és Bajezid - nevében Ali agával, a csausz-basival ajándékok kíséretében üdvözletét küldi Izabella királynénak és János Zsigmond királynak, köszönetet mondván nekik, hogy oly eréllyel és sikerrel védelmezték Buda várát. A török uralkodó barátságáról és pártfogásáról biztosítja a testvérül fogadott özvegy királynét és fiát.

Mivel azonban az iszlám vallás tiltja, hogy ő idegen nő hajlékába lépjen, a csecsemő királyt viszont látni és a két szultán fiúnak bemutatni kívánja, arra kéri Izabellát, hogy küldje le őt a vezető magyar urak, s Buda vára magisztrátusának kíséretében logod táborába. Az urakat azért kéreti magához, hogy megtanácskozza velük Buda s Magyarországi elkövetkező sorsát. Ígéretet tesz Szulejmán az özvegy királynénak, hogy nem fogja eltűrni, hogy gyermekét a legkisebb sérelem is érje, s magát a királynőt, mint saját gyermekét fogja óvni. Sőt, ha majd Bécset elfoglalja, azt is János Zsigmondnak adja kormányzásra.

A szultáni meghívás nem kis riadalmat kelt a várpalotában. Akadnak, akik török hírek alapján óva intik az urakat a meggondolatlan lépéstől, mely szerint a szultán el akarja fogatni őket, s Budát így akarja megszerezni tőlük.

Török Bálintnak nyomban feltűnik, hogy Szulejmán valamennyi úr látogatását, tehát Buda várából való kivonulását kívánja. Szerémi, a szemtanú így meséli el az izgalmas jelenetet: „Halljátok uraim, mondta Török Bálint, nem kell mindnyájunknak kimenni, mert rossz jel a török császártól, hogy azt akarja, mindnyáján menjünk ki Budáról. Nem szabad ezt megtennünk, hanem menjen csak György barát Verbőczy Istvánnak s mi legyünk felkészülve a harcra a császár ellen. Ha a várost el akarja foglalni, halálig ne adjuk neki mert vagyunk még több, mint kétezren. Hogyha ti elmentek, én nem. Ezt hallva Verbőczy István ellene mondott Bálintnak: Én csodálkozom rajtad, Bálint, hogy még kételkedel a törökök császárában. Hát nem mondtam nagyságodnak, hogy a törökök császárának szavai olyanok, mint az evangélium? Hogyha nagyságod vonakodik velünk jönni a császárhoz, mindjárt egész kegyét veszti el tőlünk".

Török Bálintot katonái szeretnék parasztruhában megszöktetni, de végül ő is csatlakozik Fráter György és Verbőczy erősen pártfogolt javaslatához.

Szulejmán környezetében is jelentős politikai tárgyalások folynak, mivel láthatóan nincs előre kidolgozott tervezete a szultáni tanácsnak a királyi család s Magyarország sorsát illetően. „A pasáknak az volt a véleményük, a főkancellár hogy ez alkalommal közvetlenül birtokba kell venni Buda várát. Minthogy Magyarország előbbi királya, János meghalt... kisfia és felesége... a várban maradtak, s most megmenekültek az ellenség kezéből" - tájékoztat Dzselalzáde Musztafa nisándzsi.

I. Szulejmán (Sulaymān)
(1494-1566)

1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján díszes menet indul a várpalotából a Logodi kapun át a szultán szállására. Aranyos hintóban a dajkák ölükben viszik a kis János Zsigmondot, Magyarország királyát, s a fényes gyalogos kíséretben ott látjuk a három gyámot: György barátot, a kincstárnokot, Török Bálintot, a magyar fegyveres erő főparancsnokát és Petrovics Pétert, továbbá Batthyány Orbánt, a budai vár parancsnokát, Verbőczy Istvánt, a kancellárt, Markos Pétert, a király egyik keresztapját, Podmaniczky Jánost és Pösténi Györgyöt, valamint Peter Porembskit, a királynő lengyel titkárát. De a szultáni fogadásra felvonul Buda város tanácsának küldöttsége is, Turkovics Miklós bíróval az élen. Az urak az 1540. évi árulás miatt elkonfiskált vagyonból visznek ajándékot a padisahnak.

A menetet a török uralkodó sátrainál a Várhegy nyugati aljában fogadják. Két oldalt janicsárok, szolakok, ulufedzsik, szpáhik állnak és „sok egyébféle császári udvari nép". Főrangú személyek mennek a küldöttség elé, „kik őket nagy móddal, s nagy tisztességgel fogadják és beviszik a császár sátorába gyermekkel". Szulejmán kegyesen fogadja a budaváriakat s ajándékaikat. Miután pedig személyesen is meggyőződött a gyermekkirály fiú voltáról, a kis János Zsigmondot dajkáival egy sátorba kísérteti, az urakat pedig egy másikban helyezik el, finom falatokkal traktálván őket.

Budán eközben Istvánffy Miklós szerint: „Buda város megtekintésének az ürügye alatt néhány utasítással ellátott csapatot oda beküldtek, akik csendesen, minden zaj nélkül előbb a Szombat, majd a többi kaput is sorra elfoglalják úgy, hogy az őrség és a polgárok alig vették észre. Így a kapukat, tereket s keresztutakat gyorsan megszállták, a janicsár-parancsnok a várost belovagolva, hírnökkel meghirdette, hogy a hatalmas Szulejmán császár akarja s parancsolja, hogy a városban mindenki a fegyvert azonnal letegye és átadja, odahaza nyugodalmasan maradjon. Aki pedig nem engedelmeskedik, fejét veszti. A polgárok a váratlan eseten megrémülve fegyverüket kiadták, s a janicsárok és törökök mintegy tízezren a város minden házát elfoglalták".

Amikor a padisah értesül a budai vár s a város teljes elfoglalásáról, már leszáll az este. A kis királyt hazaküldi dajkáival nagy lelki izgalmak között vergődő édesanyjához. A férfiak közül György baráttal és Verbőczi Istvánnal bizalmas tárgyalás folyik a szultáni sátorban, s történelmünk titka, hogy miről is beszéltek akkor. Végül valamennyi urat hazabocsátják, Török Bálint, a jó katona, a nemzeti magyar királyság hadserege főparancsnokának a kivételével. Az ő tragikus sorsa is a Jedikula (Yedikule) börtönében teljesedik be.

Buda városában a török, Turkovics főbíróval hirdetteti ki, hogy még az este minden úr, nemes és katona hagyja el a várost, „mert azután valakit effélét megtalálnának, kifosztanák és levágnák". A vagyonkájukkal távozókat azonban az éj leple alatt a törökök mégis mindenükből kirabolják. „Azután őket mezítelenül elbocsáták, hajtva és szidva" - írja egy kortárs. Podmaniczky János is, akire pedig a távozás kötelezettsége nem vonatkozik, de - „ki okos ember vala, megijedt vala, látván, hogy az dolog nem jól vagyon. Még azon estve szakállát elmetszvén, szűr csohában felőtezik és egy puttont vállára fogván, ijjel szükik el Budából".

Ali aga, a csausz-basi megjelenik a várpalotában, hogy azt is átvegye a megszállók részére, de attól Izabella kérésére a királyi család ott-tartózkodásáig eláll. A török aga azonban a győztes jogán, a hódítók pöffeszkedő önteltségével egy egész napon át a magyar királyok trónján terpeszkedik. Az elkövetkező három napot a hódítók biztonsági intézkedések foganatosítására, valamint a városban való berendezkedésükre fordítják.

A megszállás irányítója, a janicsárok agája Turkovics főbírót hívatja maga elé, és megparancsolja neki, kiáltassa ki, hogy a várban lévők minden fegyverét hordják össze a Szent György piacra.

A janicsárok csapatai egy héten át őrködnek az utcákon, tereken, s azalatt a megmaradó lakosság nem teheti ki a lábát házából. A janicsárokhoz később más katonák is társulnak, s megkezdődik az üresen maradt budai házak elfoglalása, „de sem az várast nem vetik zsákmánra, sem senkit nem bántanak ki paraszt vala, hanem azokat, akik úriszabású, vagy nemes, vagy szolgáló ember vala, azokkal oly módon cselekedinek - írja Veáncsics - hogy se ruhájok, se morhájok (vagyonuk), s lovok, se pénzek, se fegyverek, se tollok süvegeken meg nem marada". Ennél nagyobb sérelem, "mint mikor egy vitéznek tollát fejibűl szedik, a fegyvert oldalárúi ódják és az lakhelyibül kiverik". Akik pedig „keménkednek" a hódítókkal, azokat megsebesítik, megverik, leszidják, vagy éppen kiűzik Buda falai közül. A Szent György téri piac közepén két díszes sátrat emelnek, a pompásabbat a szultánnak, a szerényebbet pedig a janicsár-aga számára. A Boldogasszony-templomot mohamedán mecsetté alakítják át.

Közben pedig szakadatlanul folynak a szultáni tanács tárgyalásai az elfoglalt Buda, az ország s a királyi család sorsáról. Az üléseken egymással komoly vitába szállnak a pasák. „Mohamed pasa, a harmadik vezér és Ulema a gyermekkirály Konstantinápolyba vitelének s Budának egy bölcs, mérsékelt török parancsnok alá adását javasolják.

A Hét Torony Erőd

A belgrádi pasa a keresztények dühödt ellensége, a magyarok engesztelhetetlen gyűlölője hosszas beszédében kifejtette, hogy a gyermeket és a főurakat ki kell végezni, váraikat le kell rombolni, a királynét pedig atyjához (Zsigmond lengyel királyhoz) vissza kell küldeni, s Magyarországból török tartományt kell kialakítani. Mégpedig azért, nehogy minden évben szükséges legyen nemcsak Európából, de a tengeren túli Ázsiából és Egyiptomból is hadakat roppant fáradtsággal idemeneteltetni, s hadjáratot indítani.

A szelídebb Rusztem (a második vezér) véleménye méltányosabb volt, s arra irányult, hogy egy nagy és igazságos fejedelem, mint a szultán kötelessége, hogy a királynénak és a kisdednek az országot, amit apjának hübérül adományozott, megtartsa, s mindenkitől rettegett fegyverével örökségükben megvédelmezze"  - meséli a jól értesült Istvánffy.

Újság Buda és Pest 1541. évi elfoglalásáról

A végső döntés az eltérő vélemények egyeztetése alapján úgy alakul, hogy Erdélyt Lippa, Solymos, Lúgos, Karánsebes és Temesvár váraival egyetemben János Zsigmond kapja. Az elfoglalt területekből pedig Buda székhellyel török tartományt alakítanak ki. A kormány vezetője György barát, a hadügyek intézője pedig Temesvár székhellyel Petrovics Péter lett. A szultáni parancs a havasalföldi és moldvai román vajdákat Erdélynek szükség esetén való katonai megsegítésére kötelezi.

Szulejmán haladéktalanul intézkedik az új török tartomány megszervezéséről, első budai pasának pedig a kortársak szerint magyar származásúnak tartott anatóliai begler-béget, Szulejmánt nevezi ki. Melléje kádinak, török bírónak Khaireddin efendi, a magyarok bírójának pedig Verbőczy István kancellár kerül.

A padisah 1541. szeptember 2-án fényes ünnepség keretében vonul be a Logodi kapun át a várba, mely után megszólalt az első müenzin is.

Szeptember 5-én mond búcsút Izabella Buda várának, s áthajózván a Dunán anélkül, hogy beeresztenék őket Pestre, ökrös szekerekre szállnak, s magukkal víve a koronát is, török katonai kísérettel Lippára indulnak.

Alig távozik el Budáról a királyi család. Ferdinánd követei jelennek meg a török táborban. A Habsburg-király diplomáciai alkudozásokkal kívánja visszatartani a szultánt, nehogy az ismét Bécs ellen menjen. Salm és Herberstein arról tájékoztatják Szulejmánt, hogy Ferdinánd kizárólag a nagyváradi szerződés foganatosítása érdekében visel sorozatos hadat Magyarországon. Késznek nyilatkoznak a követek ugyanannyi adó megfizetésére, mint amennyit János király fizetett. De mivel a padisah nem hajlandó ilyen megállapodásra, úgy javaslatot tesznek évi 40 ezer forint megfizetése mellett a status quo fenntartásának elismerésére. Ferdinánd nyomban Buda elfoglalása után elismeri Magyarország három részre való osztottságát.

Szulejmán a budai várat szorongató Esztergom, Visegrád és Tata várainak visszaadását szabja meg jó katonai meglátással minden további tárgyalás alapfeltételéül. Azonban mivel erre nincsen felhatalmazása a Habsburg-küldötteknek, a további megbeszélésekig fegyvernyugvásban állapodnak meg.

S hogy teljes legyen a szultán sikere: György baráttól kikényszeríti a Konstantinápoly-Buda útvonal egyik kulcspontját, Pécset.

Buda őrzésére 2000 janicsárt, 2000 lovast és martalócot, 300 szolakot s mintegy 1000 naszádos katonát állítanak. A hadvezetőség kellő mennyiségben élelmiszerrel és lőszerrel is ellátja a télnek elébe néző új tartományi fővárost. Ezzel kezdetét veszi Magyarország históriájának egyik legsúlyosabb tragédiája: „az ország szívé"-nek, Budának 145 esztendős török megszállása.

Szulejmán a Sztambulba küldött győzelmi jelentésében a következőképpen indokolja Buda elfoglalását: „Az elmúlt esztendőkben Allah kegyelmével és győzedelmes kardom segítségével meghódítottam Magyarországot és fővárosát: Budát. Akkor Magyarország királyságát János királyra ruháztam, aki adófizetésre kötelezte magát érte. Halála után pedig országát fiának ajándékoztam. A szomszédos Ferdinánd is szeretett volna azonban király lenni, azért testvérének, Károlynak szövetségével óriási hadat gyűjtött össze. Ezekkel bejött, és hatalmat szerzett magának Magyarországon és ostrom alá fogta Buda városát. Én akkor hős vezéremet, Mohamed pasát Buda felé küldtem. Célom tulajdonképpen az volt, hogy Budát az iszlám egyik házává tegyem, és Magyarországot birtokomba vegyem. János király fiát megajándékoztam Erdély bánságával, Magyarországot pedig az oszmán birodalomhoz csatoltam".

Tehát a szultán szerint, ha Ferdinánd nem törekedett volna a magyar királyság elnyerésére, ő sem foglalta volna el Buda várát. A padisahnak ezt az állítását látszanak igazolni 1529-ben Budán írt győzelmi jelentésének alábbi sorai: „A vár tehát elfoglaltatott, de mivel közte és a muzulmán birodalom között lévő óriási távolság miatt nem lehetett közvetlenül birtokba venni, és őrséggel ellátni, a nevezett Jánosnak ajándékoztam".

A török hadvezetés tehát már 1529-ben felmérte, hogy Buda megtartása rendkívül sokba kerül- s ennek a súlyos tehernek a vállalására akkor, az adott körülmények között nem volt szükség. Konstantinápoly és Buda között a távolság azóta sem lett kisebb, de Habsburg Ferdinánd és Károly hatalmi súlyának gyarapodása, nemkülönben Szapolyai János király halála folytán a helyzet Törökországra egyre kritikusabbá lett. Szulejmán úgy vélte, hogy amennyiben a Habsburgok ráteszik kezüket Buda várára, rövidesen talán Belgrád fog következni.

Nem lenne teljes 1541. év katonai körképe, ha figyelmen kívül hagynánk a földközi-tengeri hadieseményeket: V. Károly német-római császárt korábbi tuniszi győzelme arra ösztönzi, hogy elhódítsa a törököktől fontos tengeri bázisukat, Algírt. Tekintélyes haderővel indul a császár: 74 vitorlás gályán s 200 kisebb-nagyobb hajón 25.000 főnyi fegyveres készül az ostromra. Algériában csupán 6000 török harcos s néhány ezer arab lovas állomásozik. A partra szállt erők azonnal megkezdik az ostromot, de október 23-án kitört háromnapos tengeri viharban elvész a hajók és katonái fele. A Habsburg-fivéreket nem érte eddig egyszerre ilyen vereség: az egyiket Buda falai alól a török hadsereg, a másikat pedig Algírnál a tengeri orkán űzi el.

Buda ostroma, 1541.  Buda és Pest ostroma, 1542.  Török védelem Buda körül  Buda ostroma, 1589.

Jelenleg nincs ajánlott cikk!