|
Magyarországon először, 1814-ben gróf Hunyady József rendezett
lóversenyt ürményi birtokán saját nevelésű lovai kipróbálására. Ezt
követően minden évben rendeztek lóversenyt, egészen 1821-ig. A
versenyek rangjára utal, hogy néhanap az uralkodócsalád tagjai is
részt vettek a nézők soraiban.
HIRDETÉS
A nagyszámú közönség
ekkor még nem kötött fogadásokat csak élvezte a gyönyörű lovak
vágtázását. A versenyeken nem volt nyeremény, hiszen más
tulajdonosok lovai ezen nem vettek részt, s amúgy is nem a verseny,
hanem a lovak kipróbálása, tehetségük lemérése volt a cél.
Széchenyi István angliai
útjáról hazatérve úgy fogalmazott, hogy három dolgot kell megtanulni
Angliától: az alkotmányt, a gépipart és a lótenyésztést. A
lóversenyeket és a lótenyésztést igen fontosnak tartja, melyet
írásban és szóban folyton folyvást szorgalmazott. 1821-ben, naplója
tanúsága szerint többedmagával díjat tűz ki a majdani pesti
futtatásokra. Ebben az évben ismét Angliában járt, gondosan
tanulmányozta a lóversenyzés alapszabályait, s itthon
megszer-kesztette az első magyar nyelvű versenyszabályzatot.
Ebben a korban a
legfontosabb közlekedési eszköz a szekér, a kocsi, illetve a hintó
volt. Ha valaki saját lovain utazott, annak sokat kellett
gyakorolnia a hajtást, hogy megelőzze a baleseteket. A lósportba
alapvetően három sportág tartozik: a fogathajtás, az ügető és a
galopp.
Hajtás
Az utazási kedv a sport szeretete alakította ki a magyar hajtós
stílust. Más a szekér, más a hintó és más a kocsi. A szekeret az
különbözteti meg a hintótól, hogy dereka közvetlenül a tengelyen
nyugszik, míg a hintóé egy szíjon függ. A kocsi pedig könnyűségével
tűnik ki.
Ügető
Az ügető leginkább a római kori kocsiversenyekre hasonlít. Az első
ügető színhelye a Tattersall Egylet Kerepesi úti ló bemutató pályája
volt, ahol telivérek és magas félvérek vettek részt a versenyben. Az
első ügető versenyeket az 1900-as évek elején rendezték meg, s bár
az arisztokrácia az ügetőt méltatlannak tartotta arra, hogy
rendszeres látogatója legyen, annál inkább érdeklődött a galopp
iránt.
Galopp
A galoppverseny egyenlő a lovaglással, vagyis a résztvevők
közvetlenül a ló nyergében ülve versenyeznek.
Széchenyi polgári átalakulást akart, így ellenezte a
paraszt-futtatásokat, mert ezeket a lótenyésztés és a versenyszellem
szempontjából egyaránt károsnak tartotta. Azt remélte, hogy a nagy
összegű díjak ösztönzően hatnak a lótenyésztésre és, hogy a
lóverseny - illetve az azokra való felkészülés - leméri a lovak
képességeit és utat enged a szelekciónak.
Tervei szerint Angliából
hozatott lovakat, melyeket magyar lovakkal pároztatott. Példáját
számos magyar nemes követte, s idővel a magyar arisztokrácia
jelentős része is belátta a lóversenyek fontosságát, így Széchényi
mellé állt.
Magyarországon adott
volt mindaz, ami a lótenyésztéshez kellett. A legnagyobb méneseket a
nagybirtokos főurak tartották fenn, s ennek következtében ők
nevelték a legjobb telivéreket is.
A
lótenyésztés hallatlanul fontos volt ekkoriban, mert a közlekedés,
az ipar alig volt gépesítve. A háborúkban is megfelelő ló kellett a
huszárok alá. Emellett egyik legfontosabb exportcikkünk is volt, így
hát egyáltalán nem véletlen, hogy az ország nagyjai kiemelten
foglalkoztak a témával. Persze azt sem szabad elhanyagolni, hogy a
lóversenyek szórakozást, látványosságot, társasági eseményt is
jelentettek.
Olyanok is voltak
természetesen, akik egyáltalán nem lelkesültek ezért az ügyért, sőt
mindent elkövettek, hogy megakadályozzák az ilyen irányú magyar
kezdeményezéseket. Metternich herceg is ellene volt a magyarországi
lóversenynek, mert nemzeti megmozdulást, gazdasági fejlődést látott
a dologban.
Szerencsére a magyar arisztokrácia újból Széchenyi mellé állt, s
ezúttal nem hiányzott a sorból: gróf Andrássy György, gróf Berchtold
Antal, gróf Esterházy Mihály és Károly, gróf Károlyi Lajos és
György, báró Orczy Lőrinc, gróf Pejacsevich Péter, gróf Széchenyi
Pál, báró Wesselényi Miklós és báró Wenckheim József. Széchenyi
Istvánon kívül már kezdetben is jelentős volt gróf Festetics László,
gróf Károlyi István, gróf Hunyady József, mint mecénás és futtató.
Az
angol lovak behozatalával gyakorlatilag fajtaváltás ment végbe.
Erről Széchenyi István így írt később: "... honosított angol
lovakkal győztük meg a régi fajtákat, s ekképpen ló dolgában
körül-belül éppen annyi hasznot hajtánk a honnak, mint ki spanyol
fajt hozott a hosszú szőrű juh helyébe". A
lóversenyzés magyarországi hívei 1826-ban Pozsonyban kívánták
megrendezni az első versenyt. Azért esett Pesttel szemben Pozsonyra
a választás, mert el akarták kerülni még a látszatát is annak, hogy
a tömegek nacionalizmusát akarják felizzítani. Azonban a megnyitó
napján a bécsi és pozsonyi helyőrség egy csoportja szétzavarta a
lóversenyre összegyűlt tömeget, mert úgy vélték, hogy csak a
simmeringi mező jöhet számításba helyszínként.
Szerencsére nem így történt, mert még ugyanez év nyarán, az
illetékes körök beleegyezésüket adták és Széchenyi irányításával a
pozsonyligeti síkon versenyeket rendezhettek. Ezek után már semmi
sem álhatott útjában annak, hogy Pesten is lóversenyt tartsanak.
1826
szeptemberében már el is küldték a meghívókat az 1827-es pesti
versenyekre.
Engedély már volt, de lóversenypálya még nem. Széchenyi és segítői
bejárták a város környékét, s végül választásuk a mai Üllői út és
Soroksári út között fekvő területre esett. A Pesti Lóversenyző
Társaság a 230 holdas területet évi 400 forintért albérlőként
vette át.
A
pálya tojásdad alakú volt, hossza 2340 méter, megfelelő - 1000
méteres - befutóval. A vezetőség, a választottság emelvénye és a
mázsálóház a tribünökkel szemben, a pálya belsejében volt. A belső
részen volt az akadálypálya. Az 52 páholyos, fából épült tribünön
kényelmes ülőhely volt a futtatók számára. A gondozott terület évről
évre szépült, a tribünt kis fasorok övezték.
|
|
