|
Annak oka, hogy Magyarország előkelő helyen szerepel gyógyfürdőzés
terén, a Kárpát-medence geológiai adottságaiban keresendő: a
földkéreg mintegy 10 kilométerrel vékonyabb a világátlagnál, ezért a
forró magma közelebb van a felszínhez. A geotermikus grádiens -
vagyis az a mutató, amely azt jelzi, hogy a Föld középpontja felé
haladva hány méterenként növekszik a hőmérséklet egy Celsius fokkal
- Európában átlagosan 33 méter, míg Magyarországon átlagosan 20, sőt
vannak helyek, ahol csak 15 méter. Ebből adódóan sokkal kisebb
mélységből lehet hévizet nyerni, mint a kontinens más pontjain.
További szerencsés adottság, hogy az ország ezekből a vizekből
bőséges mennyiséggel rendelkezik. Jelenleg több mint 300 ezer
köbméter termálvíz kerül felszínre naponta.
HIRDETÉS
Fürdőélet Budán a XVIII. században
Az első propagandairások a hódoltság utáni budai fürdőkről
Siklóssy László a következőket írja a budai fürdőkről a
visszafoglalás utáni időkből:
"Budavára visszafoglalása után a fürdők voltak a város egyetlen
nevezetességei. Érthető, hogy tulajdonosaik azon voltak, hogy hamarosan üzembe
állíthassák őket. Ez aránylag csekély munkába került, mivel az épületek
meglehetősen jó állapotban maradtak vissza és ha az ostrom alatt szenvedtek is,
a megmaradt részek, de még a törmelékek is, bőséges anyagot nyújtottak az
építkezésre. A hőforrások csak oly jók voltak, mint azelőtt, de megváltozott a
közönség, amely azokat használni akarta. Láttuk, hogy Buda a török időben is
bizonyos mértékben fontos és gazdag város volt. A török hatóságoknak, sőt az
egész lakosságnak is szemefénye volt a fürdőélet, amely szép, tiszta és
hygienikus volt. Evvel szemben a visszafoglalt szegény, lerongyolódott Buda
városának sokkal szegényebbek voltak az igényei. Nem kívánt tisztaságot, még
kevésbé erkölcsöt fürdőiben."
Jól jellemezte a fürdőket Sesfini Domenico, aki 1707-ben járt Budán. Ő is a
török fürdőket kereste, de nem találta. Félig gúnyosan, félig sajnálkozva
kérdezi, hogy "hol vannak a frigidariumok, tepidariumok, caldariumok, az
árnyékszékek, a dörzsölök, a szappanozók, a szandálok - hogy ne kelljen mezítláb
járni a kőpadlón - a lepedősök, a fejbekötők, a szőnyeges nyugágyak? Ezek bizony
mind eltűntek úgy, hogy igazi török fürdőt már csak Törökországban lehet
találni. A budai fürdők keleti jellege már megszűnt, csupán sajátságos keleties
karakterük maradt meg Kelet és Nyugat között".
Tulajdonképpen a budai fürdők történetét Budavár ostroma (lásd:
Budavár ostroma, 1686.)
után már egyenként is érdemes tárgyalni, mert hiszen minden egyes fürdőnek
önálló, külön-külön története van.
Ebben a korban és az utána következő évtizedekben is érdekes típusa volt a
fürdőéletnek a fürdős, aki Síklóssy szerint, "fürdetett, masszírozott
(kent), gyógyított maga készítette kenőcsökkel és belső gyógyszerekkel, eret
vágott, piócázott, sebeket kezelt, fogat húzott, tapaszt készített, tetűt
irtott, borotvált, hajat nyírt, tyúkszemet vágott, szóval vállalkozott
mindennemű hygienikus és tisztasági szolgálatra. Más városokban voltak olyan
fürdősüzletek, amelyekben fürdőkád nem volt. Tehát a fürdős otthon is fürdetett.
Ilyen azonban nálunk legfeljebb Pesten lehetett, mert Budán a fürdősök a
közfürdőkben dolgoztak".
Fentebb említettem a sebész-borbély-fürdősmesterek sokoldalú tevékenységét. Ezek
között legfontosabb volt az érvágás. Lehet, hogy az emberek jobban táplálkoztak
és vérben bővebben voltak régebben, mint a mai vérszegény korban, "ám akár
volt rá ok, akár nem, általános gyógyszer volt mindenre az érvágás".
Pest városában 1716-ban a polgárok között 7 fürdős szerepelt, ami arra mutat,
hogy az ostrom után visszamaradt, vagy azóta felépült fürdőkben itt is megindult
az élet.
Budán már 1703-ban megalakult a sebészcéh és a céhlevélből kitűnik, hogy a
sebész és a borbély ugyanazon foglalkozást jelentette. A fürdősöknek azonban
csak akkor engedték meg a borbélymesterség gyakorlását, ha azt 3 éven át
tanulták.
Siklóssy László erről a korszakról érdekes kultúrtörténeti összehasonlítást
közöl, amikor rámutat arra, hogy míg az úgynevezett művelt Európában még az
előkelők sem fürödtek, addig nálunk a fürdőélet, ha nem is olyan nagy mértékű,
mint a török hódoltság idején, mégis elég intenzív volt. A híres versaillesi
kastélyban volt ugyan egy fürdőszoba, ezt azonban, mint feleslegeset befalazták
és a XVIII. században csak véletlenül akadtak rá, de a fürdőkádat Pompadur
asszony parkjában szökőkút-medencének használták fel.
A napkirály, XIV. Lajos, csak addig fürdött, míg szerelmes volt, később
megelégedett azzal, hogy az arcát egy illatos kendővel törölje meg.
A XVIII. század vége felé is az előkelő életrendről szóló könyvek óva intenek a
vízzel való mosakodástól és Liselotte orleansi hercegnő kijelentette egyik
levelében, hogy "én soha sem fürödném, ezt a mulatságot soha életemben nem
tudtam megérteni".
Angliában azonban már ekkor is sokkal jobb volt a helyzet éppúgy, mint
Németországban is, ahol Hufeland (lásd:
C. W. Hufeland) 1790-ben melegen ajánlotta a gyermekek gyakori
fürdetését.
Christoph Wilhelm Hufeland (1762-1836)
Német orvos, aki elsőként ajánlotta a rendszeres fürdést, mint az egészség
megőrzőjét.
A XVIII. század a maga változatos városfejlődési történetével a
fürdőket meglehetősen háttérbe szorította. A fürdők inkább szórakozóhelyek és
nem gyógyhelyek lettek, ennélfogva azt nem is annyira a betegek, mint a
szórakozásra vágyó fiatalság és a polgárság kereste fel. Ebben az időben Budán
is minden fürdő már a maga egyéni életét élte, egészen a szabadságharc utáni
szomorú időkig.
A XVIII. század lázas tevékenysége a "poraiból megelevenedett" két város:
Pest és Buda kiépítésével és kifejlesztésével múlott el. A letelepedett új
polgárság a munka és a szorgalom polgársága volt. A fürdőket azonban ők is
szívesen használták, de tulajdonképpeni fürdőéletről még nem igen beszélhetünk.
Buda város, közjövedelmeinek szaporítására, miként láttuk, a kincstártól
megkapta a Rudas fürdőt (lásd:
Rudas fürdő),
1718-ban pedig Wartenbergi Illmer Károly, I. Lipót császár háziorvosának a fia,
eladta a Sáros fürdőt (lásd:
Sáros fürdő),
apai örökségét, szintén Buda városának. Így tehát a XVIII. században Buda városa
két fürdőnek is a tulajdonosa volt. Ez azonban nem jelentett sokat, mert hiszen
mindkét fürdőt bérlőknek adta ki, akik természetesen elsősorban üzleti
szempontok szerint vezették a fürdőt, már pedig akkoriban az üzleti szempont a
fürdőkben nem a hygiene vagy a gyógyulás, hanem inkább az olcsó tömegszórakozás
helyeit látta.
A Rudas fürdő a török időkben
Buda várának 1686. évi
visszafoglalása után sok utazó kereste fel az országot, de ebből a lázasan
lüktető, de valójában eléggé sivár időszakból, a fürdőkről érdemleges leírást
nem hagytak hátra.
Dietz János, a "nagy fejedelem" házi sebészének és királyi udvari
borbélynak "Die getreue von ihm selbst gemachte Beschreibung Seines Lebens"
című életleírása, amely a XVII. század második feléről szól és amelyet 1915-ben
adtak közzé a berlini királyi könyvtárban őrzött kézirat nyomán, három budai
fürdőt említ, s bővebben foglalkozik a Császár fürdővel.
Toll Jakab utrechti születésű orvosdoktor és tanár 1700-ban adta ki
Amsterdamban úti leveleit, amelyben dicsérően szól a budai forrásokról és leírja
a Rudas fürdő nyolcszögletes nagy medencéjét.
Ennek a korszaknak a többi munkái, mint legfőbb nevezetességet tüntetik fel a
melegforrások vizében élő halakat, amelyek, ha hidegebb vízbe teszik át őket,
elpusztulnak. De lényegesen újat egyáltalában nem közölnek sokat. Ügy látszik,
mindegyik a török hódoltság korából származó forrásmunkák után indult.
Érdekes forrásmunka egy 1717-ből való angol nyelvű leírás (Being an historical
and geographical account of the Kingdom of Hungary), amely Londonban jelent meg.
Azonkívül Bonbardius Mihály munkája Bécsben, 1718-ból, "Topographía magni
regni Hungáriáé" címen - ebben latin nyelven foglalkozik a budai forrásokkal
és fürdőkkel, megemlítve, hogy ezektől származik Buda fővárosnak nem is
mérsékelt dicsérete, illetve hírneve (Hinde laus non modica Budensi metropoli).
De még a fenti írók is csupán a török hódoltság korabeli viszonyokról írnak,
épen így Breuninger Frigyes Vilmos is, akinek munkája Tübingenben 1719-ben
jelent meg, német nyelven, "Fons Danubii primus et naturalis, oder Die
Uhr-Quelle des Welt-berühmten Donau-Stroms" címen. Pontosan tudósít
bennünket a budai hévforrásokkal és fürdőkkel kapcsolatban mindarról, amit a
korábbi kútfők megemlítenek.
Meg kell azonban emlékeznünk dr. Stocker Lőrincről, aki latin nyelven alapos és
az akkori idők orvostudományának megfelelő színvonalon álló, nagyobb szabású
monográfiát írt "Thermographla Budensis, seu scrutinium physicomedicum
aquarum mineralium Budae scaturientium, de earum origine, situ, antiquitate,
numero, mineralibus, virtutibus & usu rnedico" címen, 1721-ben. Ebben a
munkában a források gyógyító hatásáról is sokat olvashatunk, de természetesen az
akkori orvosi fogalmaknak megfelelően.
Stocker Lőrinc orvosi disszertációként írta meg ezt a munkáját s annak
1729-ben megjelent második kiadásához írott előszavát dr. Budd Jusztin Budapest
székesfőváros főlevéltárosa a következőkben volt szíves kérésemre magyarul
ismertetni:
"Az előszóban Stocker a jeruzsálemi Bethsaida, azaz juhmosó vízmedencéről
szól, mely onnan vette nevét, hogy földalatti csatornákon oda gyűjtötték össze a
különböző helyeken a föld mélyéről előtörő vizeket. Ennek a vízmedencének 5
olyan oszlopos folyosója, vagy bolthajtásos szobája volt, ahová a betegek
egészségi okokból mentek fürödni. Erről Cyprillus azt mondja: a medence körül öt
oszlopos folyosó volt, ahová a szegény betegek mentek egészségük helyreállítása
céljából és meggyógyultak a víz ereje által, amit az Istentől nyert s amelyet az
angyal idézett elő mozgatás, vagy mások szerint megzavarás által.
Valóban, hasonló Bethsaida-nak mondható a királyi Buda, Magyarország fővárosa.
Ehhez a boldog városhoz ugyanis földalatti vezetékeken gyógyvizek vezetnek,
amelyek ugyan nem isteni beavatkozás folytán, vagy más természetfeletti okból
azok, hanem a rájuk ható ásványok ereje által telíttetnek és az egészségi okból
ide sereglő betegeknek vannak szánva (ajánlva), ahol összegyűjtve és
rendelkezésre állva, az emberek hasznára fordíttatnak.
Ezek közül az elsők a Szent Gellért-hegy alatt vannak, másodszor a város hídja
mellett, harmadszor a rác vizek, negyedszer a vízivárosban, ötödször az új és
régi (ó) Buda között, az úgynevezett császárvizek; mindezeket a betegek számosan
keresik fel gyógyulás okából s az idegenek előtt eddig kevésbé ismert erejük
által nap-nap után meggyógyulnak. Boldog vagy tehát, Buda-Bethsaida, mert sok
ezer betegnek az üdv szent korsója vagy és a betegségtől gyötörteknek kívánt
menedékei".
Miután Stocker Lőrinc a királyi felségtől és a (Buda) szabad királyi várostól
ennek főorvosává lett kirendelve, sokak kérésének engedve hozzáfogott ezen
hévvizek gyógyhatásának tanulmányozásához. Indíttatva tehát e hőforrások ellen
nap-nap után elkövetett bűnöktől, nemkülönben ezen ásványvizek értékétől, nem ok
nélkül méltatlankodik, hogy az egészségnek ekkora kincse, mely a jóságos Isten
akaratából, az emberek fáradsága nélkül, a nyomorult betegek üdvére, a
földalatti természet gazdag öléből tör elő, az évek hosszú során át az értelmes
emberek közömbössége és tunyasága folytán a tudatlanság határai között mintegy
eltemetve rejtőzik. Azért határozta el a könyv megírását, hogy ezt a kincset a
mély üregből felszínre hozza. Nem az volt a törekvése, hogy könyve az olvasók
tetszését nyerje el, hanem az, hogy a dolgot magát megvilágítsa. Ezért ezekre és
az igazságra fordítva figyelmét, az ékes szerkezetet elfelejtette. Amit pedig a
forrásoknak, az édesvíznek és az ásványvizeknek eredetéről ebben az anyagkörben
tárgyalt, ebben azokat utánozta, akik - mintegy a dolgok magja körül időzve -
minden dolgot a maguk eredetére és okaira vezetnek vissza, hogy a gyökérből és a
keletkezés módjából azoknak valósága és lényege annál világosabb legyen. Ha
pedig egyik-másik dologban Octavianus szigorú ítéletére fog méltónak látszani,
aki Marcus Antoniust esztelenséggel vádolta, mert olyanokat irt, amit senki sem
értett, akkor ez inkább a dolgoknak tudandó be, mint neki. Lehetőleg mindig
példákkal, bő magyarázatokkal, kísérletekkel és hasonlatokkal iparkodott
mindenki számára érthetővé tenni a könyv anyagát és ezért kevésbé tudományos
műszavakat használt. Például az ásványok keletkezéséről szóló fejezetben az
ásványok és fémek igazi végső okául bizonyos gálicos folyadékot vett fel az
addig használatos kénsavas-higanyos "lény" helyett.
Stocker Lőrinc: Thermographia Budensis (1721)
A budai fürdők gyógyító hatásáról
egy 1733-ból való könyv is ír, amelynek címe: "Neu aus seinem Stein-Hauffen
wiederum aufwachsendes Ofem".
A névtelen szerző, akinek művét Buda város tanácsa galánthai Eszterházy Imre
hercegprímásnak ajánlja, majdnem a fél könyvben dr. Stocker Lőrinc latin nyelvű
munkájának forrásképen való felhasználásával leírja a budai fürdők gyógyhatását.
Ez a tudálékos magyarázat ma már talán értelmetlennek tűnik fel, akkor azonban -
lehet, hogy épen misztikus homályossága miatt - nagy hatást érhetett el az
olvasóknál.
A kis könyv 54-63. oldalán a következőket olvassuk: "Mi és miben áll a budai
fürdők hatása?" Erre a kérdésre a szerző pontosan tizenhárom magyarázatot
közöl feleletképen.
"Először is: a fürdők helyrehozzák és megelőzik a test egyes részeinek
megbetegedését, különösen, ha azok kihűltek és vizenyősek, mivel a fürdők finom,
hatóerőkben gazdag és átható alkatrészeket tartalmaznak, amelyek a hideget
felmelegítik, a sűrű és nyálkás nedveket szétoszlatják és a kitágított pórusokon
keresztül a testből kilökik. Ezért megvédenek gutaütéstől, bénulástól, huruttól,
különböző, a szembe, tüdőbe és végtagokba jutható nedvektől, vízkórságtól,
náthától, a hidegvíztől származó köszvénytől, egyszóval az egész vért
megtisztítják és úgyszólván elfojtják a betegségek csiráját.
 Másodszor: ezek a
fürdők megszabadítják a testrészeket bágyadtságuktól és gyengeségüktől, ha ez a
bágyadtság és gyengeség egy elkövetkező betegség előhírnöke : ekkor hatékony és
balzsamos erőik segítenek. Ha viszont a bágyadtság és gyengeség egy kiállott
betegség után maradt vissza, akkor a fürdők megszüntetik, enyhítik, csökkentik
és eltávolítják annak az okát, akár valami természetellenes savtól, vagy
erjedéstől származott.
Harmadszor: a fürdők elősegítik az organikus erők létrejöttét, bővülését
és szaporodását, azokat tisztítják, könnyeddé és elevenné teszik, úgyhogy
ezáltal az egész test erősödik, minthogy a testi erők a tiszta, erős és sok
organikus erőtől és annak finomságától függnek. Amikor ezek az organikus erők a
testben helyreállnak, egyúttal eltávolítják a tisztátalanságot és az egész
testet erősítik. Ha azonban azok az emberek, akiknek a vére tisztátalan és arca
duzzadt, a fürdő használatának kezdetén rosszul érzik magukat, azt a fürdő
ásványi melegének a rovására kell írni, amely a »partes haete-rogeneae«-t,
vagyis az ellentétes részeket túlságos gyors mozgásba hozva, az organikus erőkre
nyomást gyakorol, később azonban javul, amikor ezek a részek a maguk módján
eltávoznak a testből.
Negyedszer: a fürdők az életerők mozdulatlanságát és lomhaságát mozgásba
hozzák és felélénkítik, mert a vizükben lévő illó, hatóerőkben gazdag, savanyú,
lúgos és izzadságűző alkatrészek áramlásukat az idegeken keresztül a tagokhoz
hajtják vissza, ami által jó hatásuk van álomkórnál, bénulásoknál, merevedésnél,
vagy érzéstelenedésnél, vagy ha esetleg az egész test, kivéve a fejet,
gutaütésszerűleg van megtámadva.
Ötödször: ha viszont az organikus erők túlságosan könnyedek, akkor a
fürdők megkötik őket, amit a vízben levő lúgos, kénes és fájdalomcsillapító
erőnek kell tulajdonítani, úgyhogy ilyenkor görcs, végtagok merevedése és
szorulás ellen nyújtanak segítséget, amely utóbbi a bélrostok összezilálásából
ered.
Hatodszor: a budai fürdők a test csökkenő nedveit pótolják, ha azoknak a
termelése a testben már nem folytatódik, vagy a tagokban megfelelő helyre való
eljuttatásuk akadályozva van, amennyiben a fürdők kén, só, salétrom, savanyú és
könnyed hatóerők, valamint timsó segítségével a szorulást egész biztosan
megszüntetik, úgyhogy kimaradó mensesnél, vízkórságnál, vizeletzavarnál,
váltakozó lázaknál, a belek mirigyeinek eltömődésénél és az altest más
bántalmainál nagy segítséget nyújtanak.
Hetedszer: a túlságosan forró nedveket lehűtik, nemkülönben, ha a túlsók
epe gyulladásba jön, a fürdők könnyebbülést okoznak enyhe ecet-, sav-, illetve
salétrom-tartalmuk útján, úgyhogy mindenféle gyulladásnál, nyálkásodásnál,
szokatlan égésnél, epénél, kólikánál és a legtöbb epebántalomnál segítenek, mert
ezen a módon a rossz anyag a vizelet útján távozik. Ezzel szemben
Nyolcadszor: a budai fürdők a kihűlt nedveket felmelegítik, minthogy
lúgos, egyaránt illó és megkötött alkatrészeik, vagy a levegő által fel nem
bontható kénes és olajos tartalmuk segítségével szárítják és édesítik az erős
savakat, a fölösleges és a vér keringését és mozgását akadályozó vizet izzadás
és vizelet útján eltávolítják; tehát akkor segítenek, ha a test nedvei
egyöntetűen megsűrűsödnek és szilárd tömeggé válnak. Azután epilepsziánál,
méhfájásnál, vagy fulladásnál, a lép bántalmainál, a tagoknak skorbutos tépő
fájdalmainálésvesebántalmaknál, bélgörcsnél, lábköszvénynél (podagra), szaggató
köszvénynél, a gyomor savanyú tisztátalanságainál (gyomorsav-túltengés).
székerőltetésnél, kínzó éhségnél, amikor a gyomorban mégsem marad meg semmi,
romlott és ehetetlen dolgokra való nagy étvágynál, derékfájásnál, szorulásnál,
heves vérgyulladásnál, stb. segítenek.
Kilencedszer: a budai fürdők a vastag, nyúlós, izzadmányszerű nedveket
folyékonnyá teszik, feloldják és mozgásba hozzák. A fürdőknek ugyanis kellő
mennyiségű savanyú, sós, kéntartalmú, illó és salétromos alkatrészük van,
amelyek a hurutnak élénken ellene szegülnek, épen ezért akkor használnak, amikor
a gyomor lassan emészt, a testet szelek puffasztják fel, vagy hasmenésnél.
Gyógyítják továbbá az agy és az emlékezőtehetség eltompulását, amikor az előbbit
túlsók nedv önti el, azután hűlést, köhögést, rekedtséget gyógyítanak, és
segítenek akkor, ha a gyomor, vagy a tüdő nagyon el van nyálkásodva, valamint a
szélkórság lábdaganatainál, asztmánál, szűkmellűségnél, az asszonyok
terméketlenségénél és a méh meghűlésénél.
Tizedszer: ha ellentétes irányú mozgás által mindenfajta nedvet kitaszít
magából a test, akkor a budai fürdők ezt a folyamatot megállítják és
helyrehozzák. Minthogy állandósító és összehúzó hatású timsót és
fájdalomcsillapító ként tartalmaznak, azért a kitágult véredények, a meglazult
rostok, a nedvelválasztásra szolgáló részek és a felzavart organikus erők ismét
rendbe jönnek, úgyhogy különböző vérömlések, aranyér, vérvizelés, túl gyakori
havi vérzés, fehérfolyás, gyors és gyakori vizelés, gennyes húgycsőgyulladás,
rossz szagú izzadás és kényszerű sírás esetében nyújtanak nagy segítséget.
Tizenegyedszer: a budai fürdők a test rostjait visszahelyezik természetes
állapotukba. Ha a rostok először a vizenyős nedvek túl bő odafolyása miatt
egymástól messze kerülnek, vagy az organikus erők hiánya folytán nagyon szorosan
húzódnak egymáshoz, akkor az állandósító, erősítő, izzasztó, oldó és az
elromlott táplálónedveket gyógyító anyagok segítenek, amelyeket a budai
fürdőkben található timsó, kén, kátrány és meszes alkatrészek kitűnően
nyújtanak. Ezért az izomrostok és szalagok meglazulásánál, érdaganatoknál, vagy
az erek közönséges csomós, kék és puha kitágulásánál, a bőr és hús között
jelentkező vizkórságnál, — amikor ugyanis az egész testen vagy annak egyes
részein gennyes, bűzös daganat mutatkozik és nyomásra bemélyed, — valamint a
végtagok meghűlésénél és fagyásánál, egy vagy több végtag megbénulásánál, az
izomrostok megkeményedésénél és a tagokat megtámadó görcsnél segítenek.
Tizenkettedszer: a fürdők elősegítik a test külső részeinek és a bőrnek
záródását. Javítják a test belső nedvének erejét, elősegítik az akadályozott és
észre nem vehető kipárolgást, szétoszlatják az összegyülemlett nedveket, az
elromlott táplálónedvet ismét helyrehozzák és ezért eredménnyel használhatók a
bőr kiszáradásánál és eldurvulásánál, vérkelevényeknél, a nagy fájdalmat okozó
éjjeli himlőnél, csalánkiütésnél, amikor sok kis vörös égő hólyag támad a
testen, ekzemánál, bőrégésnél, vagy »vad tűznél«, valamint a kemény, durva, a
bőrön kifeszülő, viszketeg és gennyképző kiütéseknél.
Tizenharmadszor: a budai fürdők a test felületéhez tartozó részeket
gyógyítják. Kiváltképpen, inert balzsamosak, valamint kén-, lúg-, só-, mész-és
olajtartalmúak, ennélfogva gyógyító hatásúak a kelevényeknél és idült
fekélyeknél. valamint friss sebeknél is".
Ha mármost ezek után a szerzőnek (értsd: Stockernek) szemére hánynák, hogy a
fenti esetekben a budai fürdők használata ellenkező eredményekre vezet, mert
majd így, majd pedig másképen hatnak, erre a szerző azt válaszolja (Thermographia,
15. fej. 23. §.), hogy "az orvostudományban egyáltalán nem szokatlan
jelenség, hogy egy és ugyanazon eljárás ellenkező eredménnyel jár; aszerint
tehát, hogy a fürdőket különböző időben, más módon, nem egyforma
elővigyázatossággal használjuk, vagy a betegség okának, a testben levő romlott
és ártalmas gennynek és a különböző testi adottságoknak körülményei szerint
alkalmazzuk, szükségképen majd ilyen, majd pedig más hatást váltanak ki, amint
például a kémiai eredetű acél-sáfrány, másként Crocus Mártis hol köt, hol pedig
old, éppen úgy a mesterségesen preparált kén is, hol meghajt, hol hányást, hol
izzadást okoz, vizeletet hajt, a vér forrongását lecsillapítja, a lehűlt vért
ismét felmelegíti".
Az eredeti német szövegnek magyar nyelvre való átfordítása rendkívül nehéz volt,
mert ennek a kornak megfelelő német szakszótárral nem rendelkezünk és az akkori
orvosi fogalmak eltérnek a mai orvosi fogalmaktól. A fenti nehéz szövegfordítást
dr. Bánrévy György, a Székesfővárosi Levéltár tisztviselője bocsátotta
rendelkezésemre, akinek ezzel a munkával kapcsolatban a székesfőváros
levéltárában végzett kutatásai még két érdekes adatra világítottak rá.
A budai tanácsi jegyzőkönyvnek 35. kötetének 49. folióján az 1733 február 6-án
tartott tanácsülés jegyzőkönyve szerint a könyvet előállító budai nyomdász,
Nottenstein János György 45 forintot kért. Hogy az összegeket tényleg megkapta,
azt a budai számadáskönyvek 39. kötetének 75. fol. alatt a 1733. évből származó
341. kiadási tétele igazolja.
A fenti hosszú idézetből is látszik, hogy a szerző az akkori tudományos alapon
írta meg munkáját és inkább csak zavarát palástolta, amikor a tudomány akkori
álláspontjának megfelelően igyekezett elfogadható magyarázatot adni a
kétségtelenül tapasztalt gyógyító hatásoknak.
Schmall Lajos, Adalékok Budapest székesfőváros történetéhez (1899)
Schmall Lajos "Adalékok
Budapest székesfőváros történetéhez" című és adatokban rendkívül gazdag
munkájában azt olvassuk, hogy Buda város polgármestere 1730-1737. között
Dillmann János Sebestyén volt, akinek neve mellé megjegyzi, hogy "ismeretlen
foglalkozású". Nincs kizárva tehát, hogy a fenti névtelenül megjelent munkát
Dillmann kezdeményezte, még pedig az alábbi okokból.
A könyvecske Buda város érdekét kívánta szolgálni. Szükség is volt erre abban az
időben, mert Buda város tanácsa csúnya panamaügy középpontjában állott. III.
Károly király az adósságokba keveredett Buda városának 14.000 forint kölcsön
felvételét engedélyezte, s az összegért kezességet is vállalt 1731-ben, tehát
már Dillmann polgármestersége idejében. Úgy látszik, hogy Dillmann komolyan és
nagyobb szabású fürdőpolitikával akarta a város ügyeit rendbe hozni. Azonban
csakhamar kiderült, hogy a városnak nemcsak a régi adósságai maradtak meg, hanem
azok új adósságokkal is szaporodtak, a 14.000 forint kölcsönpénz pedig teljesen
elfogyott. Az összes előbbi visszaéléseket el lehetett simítani, de ezt -
amelybe a király személyét is belevonták - már nem. Emiatt szigorú vizsgálat
indult meg a régi és az akkori városi vezetőség ellen. A vizsgálat eredményét
1737. október 3-án ítélet alakjában királyi biztos hirdette ki a polgárság színe
előtt.
Az ítélet szigorú volt: Dillmann Sebestyén polgármestert, Deppré bírót és a 10
tanácstagot a királyi biztos állásvesztéssel büntette, s az ítélet kihirdetése
után a királyi biztos azonnal kiutasította őket a teremből, bezáratta az ajtókat
és a kapukat, s a jelenlévő polgárság zárt kapuk mögött választotta meg az
egészen új városvezetőséget.
Schmall fenntartással közli, hogy Buda városának birtokában volt egy festmény,
amely a kiutasítási jelenetet ábrázolta és amely - mintegy intő például - még
sokáig függött volna a tanácsterem falán a későbbiek okulására.
Bél Mátyás, Notitia Hungariae novae historico-geographica (1737)
Bél Mátyás 1737-ben megjelent
"Notitia Hungáriáé novae historico-geographica" című munkája elég
részletesen foglalkozik a budai fürdőkkel, amelyeket 4 csoportba oszt: polgári
fürdők, a rácok fürdője, a kórházi fürdők és a császári hévforrások.
Keyssler János György pedig 1740-1741-ben jelentette meg Németországban,
Csehországban és Magyarországban tett utazásainak leírását. Ő már öt fürdőről
ír: Császár fürdő, az általános (nép)fürdő, a Rác fürdő, a Rudas fürdő (Brückenbad
és nem Bruckbad) és a Sáros fürdő (Blocksbad). Még írja, hogy a Rác fürdőben
együtt fürödnek a nagy medencében a férfiak és a nők. A férfiak csak egy kis
előkötényt, az asszonyok egy kis előinget viselnek, "de sokan vannak a Rác
fürdőben olyanok is, akik még ezt a Ceremóniát is fölöslegesnek tartják".
Keyssler munkája hollandul is megjelent 1755-ben Amsterdamban.
Egyébként ebből az időből több szerző is foglalkozik útleírásaiban Buda
fürdőivel, így: Berckenmayer Hamburgban 1746-ban megjelent útleírásában, Salmon
"The universal traveller" címen Londonban 1752-ben megjelent könyvében,
Edmund Chishull "Travels in Turkey and back to England" címen 1747-ben
megjelent munkájában, Pockocke Richardnak 1755-ben németül és 1773-ban franciául
megjelent útleírásában bőven olvashatunk a budai fürdőkről, de sok újat
számunkra ezek a könyvek nem jelentenek a régebbi eredeti forrásművek ismerete
után.
A The Universal Traveller első lapja (1845)
Sokkal fontosabbak számunkra a komoly természettudományi kutatások alapján
megjelent XVIII. századbeli munkák, így pl. Miller 1760-ban Budán latin nyelven
megjelent "Epitomevicissitudinum de regia urbe Budensi" című munkája,
amely a 119-123. oldalakon szól a budai forrásokról; Born Ignác 1774-ben
Frankfurtban megjelent ásványtani műve "Briefe über mineralogische
Gegenstände" címen, továbbá 1780-ban Párizsban franciául kiadott "Voyage
minéralogique fait en Hongrie et en Transilvanle" című útleírása, Windisch
Károly Gottlieb 1780-ban Pozsonyban megjelent földrajzi műve, stb.
A Voyage Minéralogique címlapja (1774)
Külön kell kiemelnünk Crantz
munkáját 1778-ból, amely "Synopsis fontium Austriae provinciarumque
subditarum" címen jelent meg Bécsben, továbbá Oesterreicher "Analyses
aquarum Budensium praemissa methodo prof. Wintert" cím alatt 1781-ben saját
kiadásában Óbudán kiadott munkáját, mert ez a két munka immár a komoly
tudományos balneológiai munkák közé tartozik és ezekről későbben is
megemlékezem.
Korabinsky János Mátyás 1786-ban Pozsonyban Magyarországról kiadott egy
földrajzi-történelmi és termék-lexikont, amelyben Buda fürdőivel is foglalkozik,
s a város elnevezését tárgyalja. Ez a lexikon egy kis polémiát idézett elő.
Seipp Kristóf 1793-ban Frankfurtban kiadott egy útleírást, amelyben nem tartja
kielégítőnek Korabinsky magyarázatait és adatait.
Meg kell említenünk külön is Dielheim útleírását, amely 1785-ben Frankfurtban
jelent meg "Antiquarius des Donau-Stroms" címen, mert jóllehet, Keyssler adatait
bőven használja, már több újat is mond a budai fürdőkről:
"Mindkét alsó városban ötféle meleg fürdő van, melyek régóta ismertek és
mindenféle betegségek gyógyításában beváltan használatosak. A fürdőknek
tulajdonképpen csak két ősforrásuk van, ezek közül az egyik, a bővizűbb a Szent
József-hegyből ered és egy ciszternában tárolódik, melyből négy fürdőt látnak el
vízzel: első a Császár fürdő, amely a római Maria Rotunda templom mintájára
rotunda alakban épült és amelyet eredetileg Musztafa fürdőnek neveztek, mert
Musztafa budai pasa új faragott kövekkel kijavíttatta, ólommal fedette be és
üvegmunkával díszíttette ki. Második a Generál fürdő, melyet Sprenger fürdőnek
is neveznek. A harmadik a Rácz fürdő, mely hasonlókép kerek és boltozatos és
amelynek középső nagy csarnokában mindkét nembeliek közösen fürdenek. A negyedik
a Rudas fürdő, amelyet máskép a zöld oszlopokhoz is hívnak.
A második forrás a Szt. Gellérthegy lábánál tör elő és vize a Sáros fürdőbe és
egypár másikba folyik. Aki nem szeret társaságban fürödni, az az öt fürdő
bármelyikében külön fürdőt is kaphat és ezek közül egyeseket nagyszerűen
kijavítottak és majdnem teljesen újjá építettek. A fürdők hatása pezsdítő,
erősítő és zsongító. Bénult és legyöngült testrészeknél, hüdéseknél, görcsöknél,
csikarásoknál és hasonlóknál, valamint bőrbetegségeknél gyógyító hatású. Ezeknél
a fürdőknél, még pedig nem messze a Császár fürdőtől, van egy ásványvízzel telt
halastó, amelynek az a csodálatos tulajdonsága, hogy ha leengedjük vizét, a
meleg forrás elapad, ha azonban csak félig is tele engedjük a tavat, akkor a
forrás újból buzogni kezd".
Dielheim - a fentiek szerint - egyáltalában nem ismerte helyesen a budai
források eredetét.
A másik említésre méltó útleírás Jenne Ferencé, aki "Reisen nach dem
Archipelagus" címen 1790-ben Frankfurtban kiadott útleírásában ezeket írja a
budai fürdőkről:
"Az alsóvárosban sűrűn látogatott gyógyfürdők vannak. A legelőkelőbbek a
Császár, vagy az előkelő nemesek fürdője (Adelsbad) az Ország-úton, a Rácz vagy
Új fürdő a Ráczvárosban és a Sáros fürdő ugyanott. Mindegyikben hasonló közös
medence van, amelyben mindkét nembeliek közösen fürdenek. Egy személy egy órára
másfél krajcárt fizet, külön fürdőért két vagy négy garast. A fürdők vize a
város mellett fekvő pilisi hegyekből ered és ivás esetében purgáló hatású is".
A magyar szerzők azonban még meglehetősen elhanyagolják ebben az időben Buda
leírását.
Gvadányi Józsefnek 1780. körül írt "Peleskei nótáriusá"-ban mindössze ezt
a néhány sort olvashatjuk a budai fürdőkről:
"Néhány meleg fördők benne találtatnak, Minden sorsból valók ezekben
mulatnak, Doktorok, Borbélyok, ezek körül laknak, Azért is betegek itt
felgyógyulhatnak".
Egyébként azonban ebből a századból részletes leírásaink, tudósításaink
hiányoznak. Az egyes fürdők külön történetében még csak akadunk néha bennünket
érdeklő adatokra is, de teljes, összefüggő leírással az 1793. előtti időkből nem
találkozunk. Ebben az évben járt Budán Townson Róbert, aki "Travels in
Hungary" címen 1797-ben Londonban megjelent munkájában nem túlságosan
hízelgő módon számol be a budai fürdők XVIII. századbeli életéről.
Robert Townson két budai fürdőben fordult meg, s leírása főleg alighanem a Rudas
fürdőre vonatkozik Siklóssy szerint. "Itt van a nagy közös fürdő - írja -, a
nép alsó osztálya számára és kényelmes különfürdők azok számára, akik meg tudják
fizetni. A közös fürdőben láttam fiatalembereket és lányokat, öreg embereket és
gyermekeket, némelyeket a természet adta módon, másokat egy fügefalevélszerű
ruhadarabbal, amint pacskoltak, akárcsak a halak ivás idején. De a szemlélő
legyen igazságos. Nem láttam egy nőt sem alsószoknya nélkül, bár a legtöbbön nem
volt ing. Némelyik férfin volt nadrág, némelyiken nem volt, aszerint, amint
ízlésük hozta ezt magával és aszerint, amint a természet által favorizáltan
érezték magokat vagy sem. De ebben a fojtó, nedves gőzben nem is támad az
embernek érzéki gondolata. További csillapítóul itt látható a fürdős, amint
erősen dolgozik: piócázik és eret vág".
Ez a kép általános volt. A közös fürdő, a piócázó, köpülyöző, eret vágó fürdősök
még nagyon sokáig hozzátartoztak a fürdők képéhez.
A pesti Duna-part és a Szent Gellért-hegy a XIX. század elején
(a hegytetőn látható az 1849-ben elpusztított
Csillagda)
Dr. Ányos Lajos, az Országos
Levéltár főlevéltárosa foglalkozik azzal a tervvel, hogy megírja a XVIII. század
végén és a XIX. század elején a közös fürdéssel kapcsolatosan elburjánzott rossz
szokásokat, amelyek ellen még az udvari kancellária is több rendelet
kibocsátását tartotta szükségesnek, különösen az 1807. évben.
Tovább:
Fürdőélet Budán
és Pesten a XIX. század elején |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
1.
rész:
Fürdőélet
Budán 
