KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  |  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

A török fürdőket a visszafoglalt területek igazgatását intéző Neoacquistica Comissio a budai kamara alá rendelte. A bevételhiánnyal küszködő budai városi tanács 1691-től többször is kérvényezte, hogy a kamarai igazgatás alatt lévő fürdőket, a sörházat és a révdíjat adják át a városnak. A kamara által csak három éves használatra átengedett két fürdő közül az uralkodó a Rác fürdőt elvette a várostól, és Berkázy Károly János császári kapitánynak ajándékozta. Ezért kárpótlásul 1696. december 1-én végleg a városnak adományozták a Rudas fürdőt a városi kiadások fedezésére. A város így jutott legrégebbi közüzemének birtokába.

A kamarai igazgatás időszakából a Tabánról készült telekösszeírások nem maradtak fenn. A városi igazgatás idejéből származó legkorábbi összeírásban, az 1709-ben készült Remensurratio Suburbii Tabaniensis-ben, és az 1739-től évenként vezetett Conscriptiones-ekben sem tüntették fel a fürdő területének méretét egészen 1786-ig. Ekkor 406 négyszögöl volt, ami az 1832-ben befejezett bővítésig nem változott. A fürdő külsejének perspektivikus rajza is - összevetve más forrásokkal - hitelesnek tekinthető.

Evlia Cselebi 1660-64 közötti magyarországi tartózkodása alatt Utazások története című világkrónikájában részletesen leírta a Budán található török épületeket, köztük az akkori nevén a Zöld oszlopos fürdőt is. "A Jesil direki ilidse: Bebbag-Chane külvárosban van a Duna partján nyolc boltíve fölött magas kerek kupola van, cseréppel fedett lévén, benne vízmedence van, amelynek kerülete kétszáz lépés... A nyolc boltív alatt hánefi medence van... Kupolájának négy sarkát deszkazsindely fedi. Egy zöld oszlopa van, azért nevezik zöldoszloposnak".

A fürdő a XVIII. század folyamán csipkerózsika-álmát aludta. Az Európában ekkor uralkodó felfogás a fürdést ártalmas tevékenységnek tartotta. Változást a felvilágosodás hozott, és - ahogy ez nálunk más dolgokban is megtörtént - itt is felülről érkezett.

A Helytartótanács felszólította a budai városi tanácsot a leromlott állapotú fürdő rendbehozatalára, amire 1794-1795-ben került sor. Schmall szerint ekkor épült a Duna felőli szárny földszintje, ennek viszont ellentmond az, hogy az 1831-es alapozási rajzon és földszinti alaprajzon a teljes dunai oldal új épületszárnyként van megjelölve. Inkább a fürdő bejárat előtti szárny épült ekkor az északi oldalon.

A fürdő bővítésének ügye folyamatosan napirenden volt. 1799-ből és 1805-ből van adat építésre. A fürdő dél felé való terjeszkedését 1810-ben a 70 öles Malmerics-telek megvásárlása készítette elő. Az események rendkívül lassan haladtak, csak 1826-ben kérték fel ifj. Kimnach Lajost a fürdő-kibővítés terveinek elkészítésére, majd csak 1829-ben folyamodtak a Helytartótanács hozzájárulásához. A megbízást mégsem Kimnach, hanem ifj. Dankó József kapta meg, aki 1831. október 15-én szignálta terveit.

Az 1838-as árvíz idején földszinti helyiségei víz alá kerültek, de a szerkezeti részekben kár nem keletkezett.

A Kiegyezés idejére (1867) a fürdők közötti verseny kiéleződött. Heinrich Nepomuki János Ybl Miklóssal jelentősen kibővíttette a Rácfürdőt. Viszont annak ellenére, hogy az elavuló kádfürdőket fokozatosan kőfürdőkre cserélték fel, a Rudas fürdő általános állapota leromlott. 1866-ban a város házikezelésébe vette, mert az utolsó bérlő csődbe ment és az új pályáztatás eredménytelennek bizonyult. Egy rövid tisztasági felújítás idejére bezárt a fürdő és csak 1866. május 16-án nyílt meg újra.

A fürdővel kapcsolatos teendők intézésére megalakult a Rudas fürdői házibizottmány.

1867-ben Staffenberger Anna és gyermekei, Staffenberger Ede, Nándor és Anna felajánlották megvételre a budai tanácsnak az 560-as számú, 299 öles telket 3 melegvíz-forrással, 4 lakásos házzal 14.000 Ft-ért. A konkurencia azonban gyorsabbnak bizonyult, a Rácfürdő tulajdonosa, Heinrich Nepomuki János frissen megválasztott budai városi tanácstag megvásárolta. A tanács megpróbálta elérni, hogy Heinrich a telket engedje át a városnak, de sikertelenül jártak. Ekkor a tanács Heinrich ellen vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy képviselőként nem élt-e vissza helyzetével. A vizsgálat a hiányzó iratok miatt eredménytelenül zárult.

A Rudas fürdői házibizottmány javaslata alapján a tanács 1869. december 3-án a Staffenberger telek kisajátítása mellett döntött. Heinrich a döntést sikeresen megfellebbezte, mert az érvényben lévő, a kisajátításról szóló 1868. évi 56. tc. nem tette lehetővé az ilyen jellegű közcélok miatti kisajátítást. Ekkor a gazdasági bizottmány javaslatára - a megnövekedett forgalomra való hivatkozással - a Heinrich-telken keresztül utca nyitását tervezték. A budai közgyűlés 1870. április 25-én kérte a kereskedelmi minisztertől a tervezett utcanyitás miatt a kisajátítási eljárás megindítását. Heinrich a kisajátítást már csak késleltetni tudta, de megakadályozni nem. 1874. április 13-án, hét évi küzdelem után 25.000 Ft kisajátítási összegért jegyezték be, immár Budapest főváros részére a tulajdonjogot. Ezért alakult ki a Döbrentei utcát a rakparttal összekötő Forrás köz, amely csak az 1950-es években szűnt meg, helyére épült a jelenlegi előcsarnok.

1875. október 8-án a házibizottmány javasolta a fürdő kibővítését a Heinrich-féle telken nyitott utcáig kádfürdőkkel, az utca túloldalán pedig gőzfürdővel.

A házibizottmány 1876 január 16-i ülésére az építési program elkészítéséhez meghívták Ybl Miklóst, aki programkészítés helyett külföldi gőzfürdők berendezéseinek tanulmányozása után vázlatok készítésére ajánlkozott. A tanács január 17-én megbízta Yblt előzetes vázlat és költségvetés készítésével, aki már április 18-án bemutatta a kért terveket és a költségvetést.

Hat új épületcsoportot tervezett:
1. férfi gőzfürdő a fürdőtől északra a Séta téren;
2. női gőzfürdő a Heinrich- és Major-féle telkeken;
3. a régi épületekkel összekapcsoló kolonnád;
4. toldalék épület a Rudas fürdőhöz;
5. gépház a vízmedencével;
6. két emeletes vendégház a Hegyi-féle telken - ez utóbbi kettő a Döbrentei utca túloldalán. A szükséges kisajátításokkal a költségek 662.780 Ft-ot tettek volna ki.

A házibizottmány, a pénzügyi bizottság és a tanács is a Hegyi-féle telek kisajátítását kivéve a tervet támogatta, de az 1876. július 14. közgyűlés elutasította. A terv támogatói a belügyminiszterhez fordultak, aki többször is sürgetőleg kért felvilágosítást arról, hogy a fővárosnak mi a szándéka a kisajátított, de 1874 óta parlagon heverő Heinrich-telekkel.

A fürdő szomszédságában lévő telekrész beépítéséhez új tervek készítésére a Mérnöki Hivatal utasíttatott, amelyek Ybl Miklós építész tervezete alapján készültek el 1879 márciusára. A terveket és a költségvetést a közgyűlés 1879. augusztus 22-i ülésén hagyták jóvá. A kiviteli terveket ellenőrző középítési 7-es bizottság ülésén felzúdulás történt a fürdő épület dunai homlokzatának dísztelen volta miatt, ezért a Mérnöki Hivatallal új homlokzatot terveztettek.

A 26 tengelyesre növekedett dunai homlokzat új díszítése is az Ybl tervezeten alapult, annak egyszerűsített változata, ugyanis a két rizalit nem 5, hanem csak 3 axisos lett. A Forrás köz felőli új homlokzat 10 tengelyes.

Az elbontott félköríves melléklépcső helyén az új épületrészben kétkarú melléklépcső készült. Ez ma az épület főlépcsőháza. Miután a terveket 1880 januárjában a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is jóváhagyta, és márciusban megtartották a vállalkozók között az árlejtéseket. A kivitelezés április elején indult Hofbauer János városi mérnök vezetésével a házibizottmány felügyelte alatt. Az alap kiásásánál több új forrás tört fel, és rengeteg régi falat találtak, emiatt erősebb alapokat kellett építeni. Június 19-én elérték a falkoronát, és következő év elejére az épület elkészült, 1881. április 11-én adták ki a használatba vételi engedélyt.

1880. március elsején a toldalék épület kivitelezésének megkezdése előtt a társas vagy közös fürdőnek használt török fürdőt be kellett zárni, mert a boltozatról nagyobb darabokban potyogott a vakolat. A Mérnöki Hivatal a fürdőt megvizsgálta, és megállapította, hogy a "bolt ívek kapocsvasai a nedves gőzök befolyása következtében tökéletesen megsemmisültek".

Alt Rudolfnak a fürdő belsejét ábrázoló, 1860-ban készült metszetén is már csak a vonóvasaknak a csonkjai látszanak. A jelentés a továbbiakban így folytatódik: "Miután a jelenlegi rudasfürdő közfürdője mely a történelmi adatok szerint Szokolli Mustafa basa által 1566-1579 években alapíttatott, kiterjedésére és helyes korszerű kivitelére nézve hazánknak a török uralom idejéből fennmaradt úgyszólván legértékesebb építészeti mű emlékét képezi, jegyzett hivatal elodázhatatlan kötelességének tartotta nevezett fürdő styl szerű és alapos helyreállítására vonatkozó terveit és költségvetését elkészíteni".

A javaslat szerint bontásra kerülne a kupola feletti ruhaszárító padlás és az utólagos térelválasztó falazatok. Helyreállítanák az eredeti világítási és szellőzési rendszert. 113 világítónyílást és 310 szellőzőnyílást helyeznének el a 8 cm vastag betonrétegre fektetett, 4 cm vastag portlandcementtel burkolt kupola felületén. A belső falak és a kupola cementvakolattal lennének ellátva, és helyreállítanák a boltozat vonóvasait. Ezen kívül szükséges öltöző kialakítása, ami eddig nem volt, továbbá langyos és hidegvizű medencék felállítása. A költségvetés 7342 Ft-ot irányoz elő.

A tanács Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordult, egyrészt kérte, hogy a Műemlékek Ideiglenes Bizottságával a terveket és a költségvetést vizsgáltassa felül, másrészt anyagi támogatást kért az országos alapból a 'stylszerű' helyreállításhoz.

Henszlmann Imre a bizottság véleményét 1880. április 19-i levelében foglalta össze. A fürdőt a bizottságtól a helyszínen Steindl Imre, Schulek Frigyes és Szumrák Pál tekintette meg. Véleményük szerint a tervek a 'stylszerűség' igényeinek megfelelnek. Kérik, hogy a sztalaktit boltozatok változatlan formában maradjanak meg. Javasolták, hogy a déli oldalon lévő patkó alakú ablakot és a kupola hatszögű nyílásait színes üvegekkel lássák el. Az újonnan készült vonóvasakat a fejezetek megrepedését elkerülendő ne fúrják át, hanem abronccsal rögzítsék a fejezetek köré. Ezen javaslatok finanszírozására kérik a minisztert, hogy az országos alapból 500 Ft-ot utaljon ki. Trefort a kérésnek természetesen eleget tett.

A terveket 1880. július 9-én kelt levelében a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is egyetértőleg támogatta, de javasolta egyúttal, hogy a kupola cement rétege fölé kellő vastagságú ólomlemez borítás kerüljön. A tanács magáévá téve mind a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, mind a Fővárosi Közmunkák Tanácsa javaslatait, és 1880. július 15-én elrendelte a közös fürdő helyreállításának megkezdését Hofbauer János irányításával.

Az építkezés a szárítóhelyiség átköltöztetésével kezdődött, hogy megkezdhessék a fedélszék bontását. Októberben már Trefortot kérték az 500 Ft támogatás átutalására. A kupola végül mégsem kapott ólomlemez burkolatot, mert tetemesen megnövelte volna a költségeket. Cementborítását Glässli Károly, a cementezés feletti bádogot és a kupola félhold csúcsdíszét pedig Haszmann János készítette.

Az építési iratokból nem derül ki, hogy mi késztette Hofbauert arra, hogy az opeiont lezárja, és a helyére csúcsdíszt tegyen, amivel az eredeti elképzelésekkel ellentétben a fürdő eredeti világítását szüntették meg. A pillérek fejezeteinek egy részét műkőből készült fejezetekkel cserélték ki, a kevésbé sérült darabokat portland cementtel javították.

1881. áprilisában a török fürdő felújítása is elkészült. Az 1881. decemberében elkészült költségösszesítés szerint a toldalék épület 5866 Ft-ba, a török fürdő 10260 Ft-ba került. A felújítás befejezése után a tanács a fürdőről Klösz Györgynél 10 darab fényképet rendelt.

Rác-fürdő  Sáros-fürdő  Gellért-fürdő  Király-fürdő  Lukács-fürdő  Császár-fürdő  Széchenyi-fürdő

Jelenleg nincs ajánlható link!

Barna Zsigmond, a házibizottmány elnöke tervezetet dolgozott ki a Rudas fürdő továbbfejlesztéséhez szükséges lépésekről, amelyet 1880 júliusában terjesztett a tanács elé. Javasolta a fürdő legértékesebb részének, a török kori társasfürdőnek gőzfürdővé való átalakítását. A javaslat alapján a Mérnöki Hivatal elkészítette a gőzfürdő és az új társas fürdő terveit 1881 márciusában.

A gőzfürdő "magában foglalná a jelenlegi török fürdőt, mint melegvíz medencét, az udvart mint langyos víz medencét és társalgó termet, ezen kívül gőz, meleg légkamrákat, tágas hidegvíz medencét és külön leszárító helyet. ... öltöző fülkék az első emeleten helyeztetnének el. A török fürdő gőzfürdővé alakítása miatt új közös fürdő építése szükségeltetik a szegényebb néposztály részére a Heinrich-féle telek évek óta parlagon lévő részén.

Az új társasfürdő előcsarnokból, 2 öltözőből, 2 fürdőből, pénztárból és pénztárosi lakásból áll. Októberben a tervezet kiegészült az Ockenfuss-telken lebontandó ház helyén épülő tiszti lakóépülettel és mosókonyhával. A hivatal ekkor már a népfürdőként említett közös fürdő részlettervein dolgozott. Az építkezés megindításának elhúzódásához hozzájárult, hogy a környék rendezési tervét a Fővárosi Közmunkák Tanácsával csak 1883 márciusában sikerült egyeztetni. A közgyűlés 1884. június 11-én 386-os számú határozatában adott felhatalmazást a gőzfürdő, népfürdő és gazdasági épület felépítésére. Az építés vezetésével ismét Hofbauer János bízták meg.

Az 'árlejtések' megtartására csak decemberben került sor. Az építkezés az Ockenfuss-ház bontásával és a népfürdő építésével indult.

A gőzfürdő építéséhez bevételkiesés elkerülése miatt csak a népfürdő és a gazdasági épület 1885. szeptember-októberi befejezése után fogtak hozzá. A népfürdő lényegében a még az 1881-ben készült tervek alapján épült fel. A téglabetétes homlokzatokon egy kisebb jelentőségű változtatás történt a sarkok armirozásának módjában. A belső kialakítás tükör szimmetrikus, a két szélén külön férfi és női fürdő, a téglalap alakú medencék sarkainál négy oszlop tartotta a boltozatot.

A gőzfürdőt is az 1881-ben megfogalmazott program szerint építették át. Az átalakítás kizárólag a kisudvar körüli szárnyak belsejét érintette, a Gellért-hegy felőli homlokzaton, a falépcső építésével összefüggésben, egy nagyméretű kerek ablakot alakítottak ki. Fülledt, sejtelmes, keleties stílusa teljesen különbözött a népfürdő nyugodt kiegyensúlyozott klasszicizáló jellegétől. Különösen erősen érvényesült a kisudvar helyére épített két helyiségnél, a langyos medencénél és a tyúkszemvágó teremnél. A két helyiség alapozásánál derült ki, hogy az udvar nyugati falának nem volt alapozása. Padlóját állítólag Aquincumból hozott piskóta formájú római kori csempével burkolták.

Az udvar körüli szárnyakat alaposan átépítették. Elbontották a klasszicista főlépcsőházat, helyén kétkarú lépcső és egy átjáró épült. Nyugati szárnyában a Neuschloss és Marczel cég által készített gazdagon faragott falépcső állt, amelyen keresztül lehetett az emeleti öltözőket megközelíteni. 1886. május 15-én nyitották meg.

Barna Zsigmond 1880-ban készült fürdő fejlesztési javaslatában már szerepelt a közösfürdő folytatásaként építendő uszoda gondolata. Az építkezéshez szükséges két teleknek a megszerzése elhúzódott. 1885 márciusában a Döbrentei utca 62., 2130-as helyrajzi számú ház tulajdonosa Major József ügyvédjén keresztül 7000 Ft-ért megvételre ajánlotta fel 57,5 öles telkét, amelyen egy gyógyforrás is található a fürdő további bővítéséhez. Az ajánlatra a Rudas fürdői házibizottmány a következő javaslatot terjesztette elő a tanácsnak: "...ámbár a megvételre felajánlott ingatlanra az előadottak szerint a fővárosnak jelenleg szüksége nincs ... idővel a fürdő kibővítésére elkerülhetetlenül szükséges lehet, s akkor ...sokkal nagyobb áldozatok árán lesz megszerezhető".

A népfürdő alapozása miatt düledező ház felújítási költségei részben a várost terhelnék, ezért ha Major elfogadja 6000 Ft-ért meg kell váltani és le kell bontani.

A tanács a házibizottmány javaslatát elfogadta, és a közgyűlés elé terjesztette, ahol az 1885 május 6-i ülésen a 373. számú határozatban jóváhagyták. A Döbrentei utca 64. 2129 helyrajzi számú ingatlan megvásárlása 1891-ben következett. A közgyűlés által 392-es számon jóváhagyott tanácsi előterjesztésben 15.000 Ft-ért vásárolták meg Felderer Máriától a 79 öles telket.

1891-ben a török fürdő keleti oldalához épített kőfürdők falazata megdőlt, szükségessé vált az udvaron keresztirányban fallal való megtámasztása. Mivel ezeknek a kőfürdőnek nem volt előtere, felmerült a nagy udvar vasszerkezetű üvegtetővel való lefedésének gondolata, amit a közgyűlés 551/1891 számú határozatával jóvá is hagyott. A terveket a Schlick-féle gépgyár készítette el.

Utóbb a házibizottmány javaslatára mégis inkább úgy döntöttek, hogy az udvarnak csak a kőfürdők előtti részét fedik be, ugyanakkor a kétszintes árkádot is beüvegeztetik. A terveket ennek megfelelően módosították, és az év végéig elkészült az üvegezés, és egy keresztirányú támfal is.

A házibizottmány javasolta a két telek egyesítését, és azon uszoda építésének előkészítését. A tervek elkészítésre a Mérnöki Hivatalt kapott megbízást 1892. februárjában. Egyúttal a tervezéssel megbízott Bauer Henriket Bécsbe küldték, hogy a nemrég elkészült bécsi uszodát tapasztalatszerzés céljából megtekintse.

A műleírásból és 3 lapból álló első tervsorozat 1892. szeptemberében készült el. A kedvezőtlen telekadottságok miatt az uszoda a bejárata a népfürdőn keresztül nyílik, középen szabályos alaprajzú medencével, medence körül kétszintes karzat, amelyre két lépcső vezet, karzaton öltözőkkel, az épületet vasszerkezetű középen nyitható tető fedi. A terv koncepciója a tetőzetet leszámítva nem változott. A középítési 7-es bizottmány a vasszerkezetű tető kialakítását aggályosnak tartotta, mert az uszodában a korrózióval fokozottabban kell számolni, ezért a terveket átdolgozásra visszaadták a hivatalnak. A módosított tervek 1893. februárjában készültek el, "a középen nyitható vasszerkezetű fedél teljesen mellőztetett és helyette vasgerendák közötti cementboltozatok alkalmaztattak, melyek a forrásvíz lecsapódó gőzeinek a legbiztosabban fognak ellenállni".

Az emeleti alaprajzon a medence helyén látható dekoratív kazettázás az új mennyezetet ábrázolja. A 110.000 Ft költség előirányzatot és a terveket a 1893. június 28-i közgyűlésen 707/1893 számú határozattal jóváhagyták. A tanács az uszoda befejezésének határidejét 1894. november 1-re tűzte ki, és az építés vezetésével is Bauer Henriket bízta meg.

1894 februárjában kezdték meg a kivitelezést. Az uszoda a módosított határidőhöz, 1895. június 1-hez képest is késéssel, csak július végére készült el. A késedelem oka, hogy a medence alapozását elrontották, nem megfelelő anyaggal és nem megfelelő vastagságban készült, ezért átszivárgott rajta a talajvíz. A medence oldalfalát és fenekét le kellett bontani, hogy az új alapozás elkészülhessen.

A kivitelezés idejére a népfürdőt bezárták, mert az uszoda építése miatt át kellett alakítani. Korábbi lépcsőháza helyére került az uszoda előcsarnoka, ezért a lépcsők a korábbi öltözők helyére kerültek. A dunai homlokzat 1895. április 22-i keltezésű kiviteli terven néhány változást eszközöltek a népfürdő homlokzatán is.

A középső nagy ablak parapetje az uszodai ablakok parapetjével azonosra lett átalakítva, és a szélső tengelyben az ablakok felett két kisablakot alakítottak ki. A rizalit feletti tetőkiugrás viszont nem került kivitelre.

Az uszoda belsejét gazdag és színes dekoráció díszítette. A medence majolika burkolatát és az oldalfalak majolika párkányzatait a Fischer-féle porcelán gyár szállította.

Az uszoda befejezése után, mint a török fürdő felújításánál a Mérnöki Hivatal javasolta, hogy Klöszt vagy Erdélyit kérjék fel fényképek készítésére az uszodáról. Ezúttal pénzhiány miatt elutasították a javaslatot, bár Klösznek van egy ebből az időből származó fotója.

1892. januárjában a Fővárosi Mérnöki Hivatal elkészítette az újonnan a fürdőhöz csatolt telkek szabályozási tervét. A Duna felöli oldalon a szabályozási vonal megegyezik a Varásdy Lipót által 1869-ben kijelölt vonallal, az 1832-ben épült szárnyépület és az 'Aranybárány'-ház közötti egyenes mentén alakult ki. Ugyanakkor megkezdték a Gellért-hegy lábához épült házsor elbontását is, az elkövetkező évtizedben a fürdő épülettömbje kiszabadul a szűk utca-rendszerből.

A XIX. század végén megkezdődtek az Erzsébet-híd építésének előkészítő munkálatai. A híd megépülésétől a város azt remélte, hogy a fürdő forgalma jelentősen nőni fog, ugyanis a látogató közönség jelentős része nem Budáról, hanem Pestről érkezett. A pestiek számára viszont csak a csavargőzös, vagy a Lánchídtól induló konflisjáratok tették elérhetővé a fürdőt.

A híd vonalának kialakítása -lévén, hogy túl közel áll a fürdőhöz- viszont éppen a fürdő fejlődésének gátjává vált, amit a fürdő 20. századi története is bizonyít.

A városvezetés nem láthatta ezt előre, az 1899 november 28-i közgyűlésen a fürdő fejlesztésére 121.162 koronát szavaztak meg: "Tekintettel arra, hogy az eskü-téri híd felépítése következtében a Rudas fürdő jelenlegi állapotában fenn nem tartható, valamint tekintettel arra, hogy az új híd építése folytán a Rudas fürdő látogatottsága előreláthatólag igen jelentékenyen fog emelkedni, a közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány, nemkülönben a tanács javaslata alapján elhatározza, hogy a Rudas fürdőnek megfelelő újjáépítése és kibővítése iránt a tárgyalásokat haladéktalanul megindíttassanak, s ehhez képest utasítja a tanácsot, hogy a vonatkozó terveket és költségvetést készíttesse el és még oly időben terjessze be, hogy az építkezés lehetőleg még az eskü téri híd használatba vétele előtt befejezhető legyen.

Az előkészületek első lépése az úgynevezett 'Aranybárány' fogadó kisajátítása volt. Ekkor a kisajátítási szabályok már sokkal kedvezőbbek voltak a fővárosra nézve. Egy éven belül sikerült egyezségre bírni az utolsó tulajdonost, Fried Máriát, hogy az 1895 januárjában vásárolt 100,8 öles ingatlant 140.000 koronáért engedje át a fővárosnak. A tanács által 1900 december 17-én jóváhagyott egyezség alapján az új tulajdonost már december 28-án feljegyezték a betétben is. Ez volt az utolsó lépés Döbrentei tér, Gellért rakpart és Hegyalja út által határolt telektömb egyesítésére. A telektömb mérete a későbbiekben már csak egyszer változott meg, 1943-ban az ásványvízüzemhez toldott töltőcsarnok építésekor.

Az 'Aranybárány'-t jó állapota miatt a korábbi gyakorlattól eltérően a tanács nem bontatta le. Az épületet Wieser Ferenc 1862 decemberében készült tervei alapján építtette Pexa Lajos. Wieser a korábbi 4 tengelyes emeletes alápincézett épületet, amely a telek Gellért-hegy felőli oldalán állt teljes egészében megtartva a telket körbeépítette. Pexa Lajos néhány évvel később, 1869-ben 2. emeletet építtetett rá Medek Vince tervei alapján. Ekkor készültek a dunai homlokzat 1 és 2. emeleti erkélyei is.

Szakítva azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a fürdő terveinek elkészítésével a Mérnöki Hivatalt bízzák meg, hosszas előkészületi munkálatok után a tanács a Sáros fürdővel együtt készítette el a Rudas építési programját és nyilvános pályázatot hirdetett 1903. december 3-án.

A programban kikötötték, hogy a török fürdő és az uszoda feltétlenül megtartandó, a gépház és a gazdasági épület lebontandó, helyettük az 'Aranybárány' ház helyén építendő új épület.

A vázlattervek beadásának határideje 1904. június 3-a volt. A bírálóbizottság a nagyszámú pályázó közül Tőry Emil, Hültl Dezső, Pártos Gyula és a Vágó József-Vágó László építészpáros tervét díjazta. A két fürdő pályázatának sorsa innentől kettévált. A Gellért fürdő szűkebb körű pályázatát előbb írták ki és ez döntő jelentőségűnek bizonyult. Csak három évvel az első pályázat után 1907. május 6-án kapták meg a díjazottak az újabb felkérést. A második pályázaton Hültl Dezsőt hirdették ki győztesnek. Megbízó levelének tervezetét még 1911-ben elkészítették, de az I. Világháború kitörése miatt a Rudas fürdő kiépítése lekerült a napirendről, minden anyagi eszközt az időközben elkezdett Gellért fürdő építésére fordítottak.

Az 'Aranybárány' épülete a teljes elbontást elkerülte, de később kétszer is jelentősen átalakították.

1916 április 12-én a Tanács ülésén jóváhagyott határozat alapján az 'Aranybárány' épületét ásványvízpalackozó üzemmé alakították át. A főváros ugyanis a Fővárosi Közmunkák Tanácsától még 1903-ban megkapta az Erzsébet híd budai hídfőjének építése miatt kisajátított Propeller szálló helyén feltörő Hungária forrást, amelyet palackozva is forgalomba kívánt hozni. Az átalakítás elsősorban a földszintet érintette, mert ott helyezték el a töltőgépeket. A lépcsőházat lebontották, helyére nagyobb méretű háromkarú lépcső került. Lecserélték az összes ajtó és ablakot, és teljesen új fedélszéket építettek. A földszint szűkösnek bizonyult, mert 1918-ban az épület déli vége elé egy toldalék épületet kívántak építeni, de ez anyagiak hiányában elmaradt.

A második átalakításra is azután került sor, hogy 1935-ben ismét eredménytelenül próbálkoztak a fürdő pályázat útján való átépítésével. Pázmándi István az átalakítás első terveit 1941-ben készítette el és a teljes épülettömb gyökeres külső átalakítását tervezte.

A Gellért-hegy és a Duna felőli oldalon a népfürdőig az eredeti homlokzatok helyett 'klasszicizáló' homlokzat architektúra készült volna. A tervet azonban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elutasította.

A módosított terveket 1944 legelején hagyták jóvá, és még abban az évben átépítették a népfürdő homlokzatával együtt. Lebontották a 2. emeletet és az épületből két axist, az épület elé részben ennek helyén kétszintes (pince, földszint) félköríves vasbeton töltőcsarnok épült. Az ásványvízpalackozó épülete kisebb átalakításoktól eltekintve jelenleg is ezt az állapotát őrzi.

Az írás megjelent a dr. Komárik Dénes tiszteletére kiadott építészettörténeti tanulmánykötetben.

copyright © all rights reserved