KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  |  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

A Hadtörténeti Múzeum országos hatáskörű, tudományos és közművelődési feladatokat végző közgyűjtemény, a magyar és a magyar vonatkozású hadtörténelmi tárgyak és dokumentumok gyűjtő-, őrző-, feldolgozó-, kutató- és kiállítóhelye. Létrehozásának terve a XIX. század második felében -kisebb-nagyobb szünetekkel- állandóan napirenden volt. Megalapítására 1918. november 16-án került sor. A múzeum tényleges megszületését Aggházy Kamil százados, későbbi igazgató (1928-1938) áldozatos munkájának köszönheti.

HIRDETÉS

Az intézmény 1921-től 1929 júliusáig az Üllői úti Mária Terézia laktanya egy részében kapott helyet. Hamarosan kiépítette országos gyűjtőhálózatát, és megtalálta más hazai és külföldi társintézményekkel a kapcsolatot. A múzeum végső otthona a budai várban lévő Nádor-laktanya 1926 és 1929 között átépített, Vérmezőre néző szárnya lett. 1937. május 29-én a nagyközönség számára is megnyíltak a múzeum kapui: 36 kiállítótermében 1715 és 1937 közötti fegyvereket, harceszközöket s más hadtörténeti dokumentumokat mutattak be.

Magánszemélyektől, testületektől származó adományok, vásárlások, külföldi aukciós vételek révén a múzeum számos kiemelkedő, például 1848-1849-es nemzeti ereklyével gazdagodott. A második világháború idején az épület és a gyűjtemény egyaránt súlyos károkat szenvedett. Ma ismét régi szépségében látható az épület, s újra gazdag kiállítási anyaggal várja látogatóit.

Elismertségének köszönhetően 1990-ben a Ludovika Múzeum anyagával, 1992-ben az oshawai magyar repüléstörténeti gyűjteménnyel gyarapodott. A múzeum jelenlegi kiállításai közül kiemelkedik az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharcot bemutató tárlat, amelynek rendezői nívó-díjban részesültek, továbbá a millennium alkalmából készült, ezer év katonai jelképeit megjelenítő Kard és koszorú című kiállítás.

A Várnegyed északnyugati oldala már a tatárjárást követő első építkezések óta fontos része volt az erődítménynek. E térségben állt egykor a hadi szertár is. Az elmúlt években a múzeum udvarán XIII. századi várfal-, illetve toronymaradványok, két ház és egy kút alapfalai kerültek elő.

A Nádor-laktanya az 1890-es években

A Hadtörténeti Múzeum Krisztinaváros felé néző, nyugati homlokzata

Kiállítások

...és legördült a vasfüggöny
   Magyarország katonai története 1948-1968

Az SZ-100 típusú elektromos jelzőrendszert, közkeletű nevén a "vasfüggöny"-t a magyar-osztrák államhatár mentén építették ki 1965 és 1969 között 356,7 km hosszúságban, amely a korábban odatelepített aknamezőt váltotta fel.

A rendszer jelezte a határsértés pontos helyét, a terepen lévő járőröket pedig nagy hangerejű hangszóró figyelmeztette. Ezzel egy időben az őrsön is megszólalt a "duda". A határvonaltól átlag 0,5-2 km-rel beljebb telepített, 2m magas drótkerítést két oldalt vadfogó kerítés fogta közre s attól beljebb nyomsávot létesítettek. Ez utóbbi naponta végig gereblyézett homok-vagy földsáv volt, amelyet már egy átlagos ember nem tudott átugrani, így leküzdése vagy az azon történt áthaladás közben otthagyta a lábnyomát. A hézagmentes jelzőrendszert szektorokra osztották az egyes határőr őrsök között, ahonnan riasztás esetén az úgynevezett riadó- és záró csoport indult a határsértő(k) elfogására a meghatározott távolságokban kialakított műszaki kapukon keresztül. Ha a jelzés két szomszédos őrs csatlakozása közelében volt, akkor a szomszédos őrs is zárta az államhatárt. A gyengeárammal működő "vasfüggönyt" a rendszerváltás idején, 1989-1990-ben számolták fel.

A Honvédelmi Minisztérium Magyar Örökség Díjas "Év Múzeuma 2009" címmel kitüntetett Hadtörténeti Intézet és Múzeum Díszudvarán lévő kiállítótérben ennek az időszaknak állít emléket, a "vasfüggöny" egy darabjának, és stílszerűen a kor "csodajárművének" a Trabant gépkocsinak a bemutatásával.

Kard és koszorú
   Ezer év katonai jelképeiből

A kiállítás a millennium alkalmából 2000. november 16-án nyílt meg. A kiállított tárgyak segítségével megismerhetjük a Magyarországon és a magyarság által használt katonai jelképeket, jelképrendszereket és azok változásait a honfoglaláskortól egészen napjainkig.

Miért is érdemes megnézni a kiállítást? Tallózzunk a látnivalók színes forgatagában!

A honfoglalás korából származó tarsolylemezek, övveretek mellett láthatjuk az őseink által használt reflexíjat, amelynek pusztító nyílzáporától egész Európa rettegett. A lovagkor regényes világát különböző kétélű, egyenes pengéjű kardok, sisakok idézik fel: mellettük sem mehetünk el csodálat nélkül. Érdemes rápillantani a teljes testet fedő gótikus vértezetre, s elgondolkodni azon, hogy ebben – esetenként fürgén – mozogni, harcolni kellett.

Továbbsétálva a XV. század viseletébe öltözött könnyűfegyverzetű, lovon ülő huszár ötlik szemünkbe: a keleti eredetű, ívelt szablya és a jellegzetes csúcsos, ún. rákfarkas sisak. Kideríthetjük, mi a különbség a kard, a pallos és a szablya között. Elgondolkozhatunk azon, hogy a huszáröltözet jellegzetes darabjai (a tarsoly, a szablya, a csákó), akárcsak a fegyvernem használata a XVIII-XIX. századra egész Európában, sőt az egész világon elterjedtté vált: Oroszországtól az amerikai polgárháborúig minden hadsereg kötelékében feltűntek a huszárok.

A kitüntetéseken, jelvényeken a katonai reprezentáció, mint az állami-uralkodói reprezentáció leképeződése éppúgy nyomon követhető, mint a viseleti kiegészítőkön, az okiratokon, díszkiadású könyveken, a mindennapi élet használati tárgyain: csákórózsán, kardbojton, a fegyverek pengéjén, a vagy egy táncrenden, csészén, fafaragványon. Jelképpé emelkedhetnek a különböző fegyvertípusok: az ágyúcsövek, a pisztolyok, sőt robbanószerkezetek is; nemkülönben a sisak, a trombita, a dob, a vadászkalap, a havasi gyopár, a babér- vagy tölgykoszorú, vagy a halálfej.

Kalandozásunk során érdemes egy pillantást vetni az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idejéből származó, trónfosztás után készült zászlóra, amelyen a magyar korona helyén – a véráldozattal járó küzdelemre utalva – a kiállítás címét adó kard és koszorú díszeleg. Érzékelhetjük, miként változott a zászló díszítése az évszázadok folyamán. Súlyos, ezüst- és aranyszállal gazdagon hímzett XVIII. századi példányai láttán a készítésére fordított időmennyiség is elgondolkodtató! A csapatzászló az alakulatot önmagában is jelképezi. Különleges szerepe miatt – a katona a zászlóra (is) esküszik, csatában el nem veszítheti, azzal temetik – különleges tiszteletben és őrzésben részesül. A kiállításon enteriőrként egy zászlóavatási szertartást láthatunk: a zászlóanya ekkor kötötte fel az általa készített szalagot a zászló mellé.

A „boldog békeidők” nyugodt évtizedei, a kibontakozó tömegtermelés a jelképek széles körben való elterjedésére is módot adott: a színes nyomatokba, amelyek az egy-egy fegyvernemtől leszerelt katonát jelenítették meg, csak bele kellett ragasztani az illető katona fényképét, és máris személyes jelleget öltött az ábrázolás. A képeslapok, újságok, kiadványok elterjedése hasonlóan hatott az ezredjelvények, hadi jelképek közismertté válására.

Az első világháború és a forradalmak okozta sokk után a területének harmadát vesztett, nemzetközileg elszigetelt ország saját történelmébe kapaszkodott, s a „dicső múlt” szimbolikájából merített erőt. Nem véletlen, hogy a nemzeti érzést búsongó kuruccal, nyilazó ősmagyarral, török ellen küzdő vitéz harcossal jelképezték, s az ősi magyar jelképek közt feltűnt a turulmadár.

Végezetül a második világháború utáni egyenruha- és zászlóváltozásokat követhetjük nyomon: a szovjet példától, az internacionalista jelképrendszertől indulva eljutunk a rendszerváltást követő honvédségi arculatváltásig: a folyami flottilla matróza és a Magyar Honvédség lobogója búcsúztatja a látogatót, amelyen a turul, a kard, a koszorú, a nemzeti színek és a „Hazáért” felirat látható, amely az ezer év katonai jelképeinek és harcainak emlékét őrzi.

HIRDETÉS

Tervezője: ?  Építés éve: 1926  Stílusa: klasszicista  Funkciója: múzeum

	Kapisztrán tér

Országos Levéltár  Mária Magdolna templom  A Vár  Bécsi kapu  Budavári evangélikus temp.

Jelenleg nincs ajánlható link!

HIRDETÉS

Piavetól a Donig, Dontól a Dunáig
   Magyarország katonai története 1918-1948-ig

Az állandó kiállítás "Piavétól a Donig" kalauzol el bennünket: a két jelképpé vált folyó közül az első az első világháborús olasz front szimbóluma; a második a sztálingrádi csata során elszenvedett iszonyatos veszteségeké. Magyarország katonai történetéből az 1918. november - 1943. január közti időszakot tárja elénk. Ez a korszak, az I. világháborút követő mintegy negyed évszázad forradalmaival, ellenforradalmával, Horthy Miklós országlásával, újabb világháborúval nemzeti történelmünk egyik legviharosabb és legellentmondásosabb periódusa.

A tárgyak, dokumentumok, fényképek segítségével tallózhatunk a kor politikai eseményeiben, személyiségei közt, a Magyar Királyi Honvédség, a tengelyhatalmak és a szövetségesek által használt könnyű- és nehézfegyverzet, a harcjárművek és repülőgépek érdekes világában.

Frontról hazatérő katonák 1918-ban

A kiállítás az I. világháború végén a frontokról vonaton hazatérő katonák impozáns látványi elemével kezdődik. Egy képzeletbeli utca macskakövein járva gazdag fényképválogatás révén kísérhetjük figyelemmel az "őszirózsás forradalom" gyors egymásutánban követő eseményeit, majd a Tanácsköztársaság 133 napját. Közben rápillanthatunk a híres páncélvonat, illetve a Lajta-monitor makettjét, ízelítőt kaphatunk a korra oly jellemző falragaszokból, felidézhetjük a vörös és fehér terror áldozatait, de az első világháború hadifoglyainak máig beszédes emlékeit is.

A Lajta-monitor vázlati rajza (kép: Dr. Balogh Tamás | Lajtamonitor.hu)

Megszemlélhetjük a hatalmas "Trianon-zászlót", amely a hagyomány szerint 1920. június 4-én Versailles-ban a két trianoni palota közt lobogott a zászlórudak egyikén, s amelyet a hivatalos zászlólevonáson egy amerikai tiszt állítólag saját kezűleg vett le e szavak kíséretében: "Magyarországnak vége van!"

Ugyanitt láthatjuk a Magyar Királyi Testőrség és a Magyar Királyi Koronaőrök szemet gyönyörködtető díszöltözetét, akik katonai testületként állandó és reprezentatív résztvevői voltak az állami és katonai protokollnak.

Az enteriőr-együttesbe bekukkantva egy tiszti kaszinó-részlet illetve egy lakószoba-belső bemutatásával tárul elénk a tisztek mindennapi, a mai átlagember számára izgalmas, néha meghökkentő tárgyi anyagot is rejtő élete.

Külön tárlót szenteltünk a katonai kitüntetések iránt érdeklődőknek. 1920 után lehetőség nyílott önálló magyar kitüntetési rendszer létrehozására, amelyben az új elemek mellett tovább éltek az Osztrák-Magyar Monarchia kitüntetési hagyományai. A katonák az 1918 előtt adományozott érdemrendeket és kitüntetéseket együtt viselhették az új elismerési jelekkel, amelyeken már hangsúlyosan jelentek meg a magyar nemzeti és állami szimbólumok. Érdemes mindenképp megtekinteni a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét, a Magyar Érdemkereszt I. osztályát, a Különös Dicsérő Elismerés Magyar Koronás Nagy Aranyérmét.

Megismerhetjük a korszakban használt zászlókat, az ún. "szabálytalan szabályosokat", majd az 1938. decemberi zászlórendelet alapján készülteket is. A magyar történelem sajátos lovagrendi intézményéhez, a Vitézi Rendhez kapcsolódó tárgyakkal is találkozhatunk a kiállításon. Láthatjuk a Vitézi Rend díszöltözetének egy darabját: egy atillát, továbbá egy 1930-ból származó vitézi székzászlót, valamint a mai napig használatban levő avatási kardot is (vitéz Thurzó György tulajdona).

A trianoni békeszerződés katonai rendelkezései a magyar hadsereg létszámát 35.000, tisztikarét 1750, az altiszti karét 1.313 főben határozták meg. A hadsereg kiegészítésére csak a toborzást engedélyezték. Magyarország területének védelméhez szükséges nagyobb létszámú fegyveres erejét ezekben az években az úgynevezett "rejtett alakulatok": a belügyi illetve a pénzügyi tárcához tartozó vámőrséggel, csendőrséggel, határőrséggel, folyamőrséggel és a rendőrtartalékokkal biztosította. Egyenruháik bemutatásának szerepükhöz méltó tág teret enged a kiállítás; ehelyütt történik utalás a korra jellemző paramilitáris szerveződések, a cserkész- és levente-mozgalom rendeltetésére is.

A magyar haderőt fegyverrel és felszereléssel jórészt a hazai hadiipar látta el, amelyhez az 1938-ban meghirdetett, az újrafegyverkezést célzó ún. győri Program financiálisan is megteremtette feltételeket. A magyar fegyver- és hadianyag-gyártás szellemi hátterét kiváló mérnökök biztosították, például a fegyverkonstruktőr Frommer Rudolf, Gebauer Ferenc, Király Pál, a gépjármű mérnök Winkler Dezső vagy Juhász István. A kiállításban alkalom nyílik néhány általánosan használt, jellemző fegyver kézbevételére is: ily módon a bemutató asztalon elhelyezett tárgyak közül tüzetesen szemügyre vehető például a Mannlicher-ismétlőpuska, továbbá egy világítópisztoly is.

A kiállítás tárgyilagosan foglalkozik az első, illetve második bécsi döntés következtében "visszatért" felvidéki, kárpátaljai, és erdélyi területekre történő katonai bevonulás kérdéskörével is.

Magyarország azon ritka államok közé tartozott ebben az időszakban, amely önállóan is képes volt repülőgép és harckocsi tervezésére, gyártására. Sajnálatos módon e harceszközök többsége ma már leginkább csak fényképeken szemlélhető meg - illetve a kiállításban elhelyezett maketteken: a Héja-, Messerschmitt-, Junkers JU-52 szállító- repülőgépeket, a Toldi, a Turán harckocsikat, a Nimród páncélvadászt, a Csaba páncélgépkocsit, a Zrínyi rohamlöveget és a Botond terepjáró gépkocsit így tudták a kiállítás rendezői a nézők elé tárni.

Viszont életnagyságban tekinthető meg egy 1915/31M 7,5 cm-es fogatolt hegyi ágyú, lövegmozdonnyal.

A kiállításrész - egyelőre - a Donhoz kiérkező 2. magyar hadsereg történetével zárul: az utolsó teremben a hómezőkön át történő keserves visszavonulás töredékes tárgyi emlékei mellett a német, olasz, illetve szövetséges haderő egyenruháiból, fegyverzetéből is ízelítőt nyújt a tárlat.

Köszönet Horváth Fruzsinának, a Hadtörténeti Múzeum
múzeumpedagógiai és kommunikációs főelőadójának
Forrás: Militaria.hu

Már az I. világháború nyitóharcaiban is részt vettek a páncélvonatok. Ezeknek a sínen közlekedő monstrumoknak egészen a háború végéig dolguk volt, majd a Monarchia összeomlásakor egy részük az utódállamok hadseregének birtokába került. Később a XII. számú páncélvonatot újjáépítették, és a Hadtörténeti Múzeumban szállásolták el, mint a történelem egyik hírmondóját.
(kép: Lóerő.hu)

A Lajta monitor ("birodalmi" nevén SMS Leitha) a Magyar Államkincstár tulajdona és a honvédelmi tárca kezeli. 1871-ben építették Újpesten, egy évvel később állt hadrendbe, Európa első monitor típusú folyami hadihajójaként, testvérhajójával, a Marossal együtt. A hadihajó 1878-ban esett át a tűzkeresztségen, amikor Szabácsnál harcolt a szerbek ellen, majd végigharcolta az első világháborút és részt vett a Tanácsköztársaság alatti harcokban. 1920-ban úszó munkagépként szolgált, 1992-ben pedig védetté nyilvánították.
(kép: Zetapress.hu)

Magyar Királyi Koronaőrség vagy közhasználtban Koronaőrség a magyar Szent Koronának és egyéb koronázási és országos jelvényeknek őrzésére felállított önálló díszcsapat volt. Őrszolgálaton kívül még a hivatalos istentiszteleteknél, országos ünnepélyeknél és az udvari fogadtatásoknál is mint díszőrséget alkalmazták. A szolgálat tekintetében a két magyar királyi koronaőr alatt állt, és a budapesti I. Honvéd kerületi parancsnokság útján a honvéd-főparancsnokságnak, illetve a Honvédelmi Minisztériumnak volt alárendel-ve.

A második világháború egyik legnagyobb magyar katasztrófája volt a 2. magyar hadsereg pusztulása a Don-kanyarban, melynek során, 1943 januárjában százezer magyar állampolgár lelte halálát.