KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  |  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

A Tabán ma hatalmas, zöldellő park kiépített sétautakkal. Arról, hogy mi volt itt egy évszázaddal ezelőtt, a táj csak keveset árul el. Tabán név alatt ma a budai Vár-hegy, a Gellért-hegy és a Nap-hegy közé ékelődő völgyet szokás érteni. Valójában ehhez a városrészhez tartoznak a Gellért-hegy északi lejtőjének utcái és a Nap-hegy déli része is. Eredetileg a Tabán külterülete volt az egész mai Lágymányos is.

A védett völgy, a napsütötte hegyoldalak, a Gellért-hegy lábánál fakadó hévizek, s nem utolsósorban a Duna közelsége már a neolitikum emberét is idevonzották, emlékeiket régészeti ásatások tárták fel. A kora vaskorban (Kr. e. III–I. század) lakóhelyül választották a kelta eraviszkuszok, majd birtokba vették a rómaiak, akik a IV. században, I. Valentinianus császár idején őrtornyot emeltek az itt levő fontos révátkelőhely védelme céljából, szemben a túlparti Contra-Aquincummal.

A városnegyed ma is használt neve a török eredetű Débágháne/Tabakhane szóból származik, jelentése: Tímár-telep. Arra utal, hogy egykor cserzővargák, tímárok műhelyei voltak itt. Ez változott később Tabahonra, majd rövidült-magyarosodott Tabánra. A név sok más hazai településen is használatban volt és fennmaradt, például Pécsett, Szegeden, Szolnokon stb.

A magyar honfoglalás után elődeink Kis-Pest nevű települése jött létre a továbbra is fontos révátkelőnél. A tatárjárásig virágzó falu neve többször is változott, Szent Gellért város, Kelenföld, s az itt fakadó meleg vizű források után Alhévíz néven is jegyzik a középkori írásos emlékek. A tatárjáráskor elpusztult település IV. Béla várhegyi építkezéseitől kezdve megújult, ám kívül rekedve a várfalakon Buda elővárosa lett. Mátyás király uralkodása alatt fedett folyosóval kötötték össze a palotát a Gellért-hegy lábánál fakadó hőforrásokkal.
A török hódoltság alatt az őslakosság egy része elmenekült, a település azonban fejlődött: a hódítók fürdőket építettek a melegvíz-forrásokra, s dzsámikat emeltek. A XVII. század végén a meggyérült magyar lakosság mellé a Duna-parthoz közeli területre németek, az Ördög-árok partjára és a Naphegy keleti lejtőjére az 1690. évi "Nagy szerb vándorlást" követően nagyobb számban szerbek települtek. Róluk kapta a városrész a Rácváros elnevezést; hajdani ittlétükre ma a Rác fürdő és egy kőkereszt utal.

A Tabán ábrázolása az első budai rézmetsző, Binder János Fülöp
Budát ábrázoló rézkarcának részleteként; 1790-es évek

A XVIII. századra vályogházakkal, egymáshoz ragasztott, zsindellyel fedett, szegényes épületekkel szegélyezett, szabálytalan, girbe-gurba utcácskák alakultak ki. Lakóik a több évszázados hagyományokra visszatekintő szőlőműveléssel foglalkoztak, de a rendezetlen és rendkívül sűrűn beépített negyed jelentős számú iparosnak, kereskedőnek is otthont adott. Annak ellenére, hogy a Tabánt 1810-ben tűzvész pusztította, s nem kímélték az Ördög-árok árvizei sem.

Az egykori tűzvész emlékét a Szarvas téren tábla őrizte, melynek felirata "Das freue raffte 400 Hauser ins düstre grab den 5-ten september 1810. Erzherzog Jozef Rif aus der Asche Taban zur Blüte zum dasein mich".

Lásd: Tabáni tűzvész, 1810.

Ebben az időben 953 ház volt található a Tabánban, melyet 5400-an laktak. A Várban 228, a Vízivárosban 757, az Országúton 371, A Krisztinavárosban 292, az Újvárosban 396 ház volt. Buda lakossága ekkor 25228 fő volt. A régi tabáni templom 1691. évi anyakönyvéből kiderül a családok neve is: Radnich, Petrinceh, Buragich, Lucaganich, Barisich, Denich, Janutrich, Cattich, Panich, Mihalovich, Stiedlich, Reanistich, Kubattovich, Punlvich, Sucachenich, Picanovich, Kokanovich, Babich, Pupich, Chulich, Churicich, Kralovich, Markovitz, Bartolovitz, Jonovich, Perconich, Anigich, Kubanich, Vlosich, Bulayich, Budai Mária, Jánosi Mátyás, Puttochky János, Rách János, Pazzó, Pattini, Mennegatti, Vally, Parenliby, Saraitra, Pufanty, Glevadon, Ciprovae, Pazriny, Cicutti, Caligaris, Panina, Kapilons, Consorty, Amifaber, Compaweh, Hiszmann, Klebel, Coningibuch. 1851-re a Tabánban már 9495-en laktak, ami egyötöde volt egész Buda lakosságának (forrás: Vecsey András - Tabán egykor és ma).

1849-ben, amikor megnyílt a Széchenyi lánchíd, elvesztette a révátkelőhely nyújtotta sok évszázados jelentőségét. Csatornázatlan utcái, az 1880-as években jelentkező filoxéra járvány pusztításai, majd a budai városrendezési munkálatok: a budai körút és az Erzsébet híd építése felvetették lebontásának tervét. A XIX. század és a XX. század fordulójára szórakozóhelyekkel, éttermekkel, borozókkal telt romantikus negyeddé vált, a budapesti „Montmartre”-ként is emlegetett Tabán írók, költők, művészek kedvelt helye lett. Mielőtt véglegesen megpecsételődött a sorsa, a kor irodalmi életének jeles személyiségei (Szerb Antal, Tersánszky Józsi Jenő) szólaltak fel megmentéséért, festők ragadtak ecsetet, magánszemélyek fényképezőgépet megörökítéséért (a legjelentősebb alkotások Zórád Ernő akvarelljei). A Tabán a szerb irodalom számára is nagy jelentőséggel bír. A közkedvelt "Arany Szarvas-ház" a XIX. század első felében a nagy köztiszteletnek örvendő jogász és Buda város főjegyzője Sima Ignjatović birtokában volt. Ekkoriban a fogadó a szerb írók és költők találkozó helyévé, irodalmi szalonjává vált (Vuk Stefanović Karadžić, Jovan Pačić, Sima Milutinović Sarajlija, Milovan Vidaković).

1933–1936-ban bontották le a mai tabáni park helyén állt házsorokat, csak néhány épületet kímélt meg a „városrendezési láz”. A helyébe tervezett új városrész azonban soha nem épült fel. A Monarchia legszebb szerb ortodox templomát, a tabáni Szent Demeter templomot a II. világháborúban találat érte, tetőzete beszakadt. 1949-ben az egyébként viszonylag épségben maradt épületet Sztálin 70-ik születésnapjára lebontották. Mára csak a török kori kupolacsarnokot is őrző Rudas és Rác fürdő, az Arany Szarvas-ház, a tabáni Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplom, mellette, az Apród utcában a Virág Benedek-ház és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum épülete, a Döbrentei utcában három, az Attila úton és a Czakó utcában egy-egy műemlék ház maradt ránk az egykori, legendásan romantikus hangulatú Tabánból.

Jelentős része zöldterület. A területet északról lezáró, Duna-parti Ybl Miklós teret híres építészünk, Ybl Miklós alakította ki a 19. század végén. A meglevő tárgyi, írásos és képi emlékeket a Tabáni Helytörténeti Gyűjtemény és Dokumentációs Központ gyűjti, őrzi és mutatja be.

HIRDETÉS

	Szarvas tér / Döbrentei tér
	Ybl Miklós tér / Döbrentei tér

Budapest városrészei  Tabáni plébániatemplom  Tabán napjainkban  Szarvas-ház  Orvostörténeti Múzeum

Jelenleg nincs ajánlható link!

HIRDETÉS

A Fehér Sas téren állt évszázadokig a pellengér. Az alsó perem magasságában volt a széles deszka-állvány, oda kötötték ki kalodába a bűnösöket, közszemlére kitéve őket, s a kőoszlopra akasztották ki a cédulát, amelyen mindenki olvashatta, hogy milyen bűnt követett el a kipellengérezett.

A tabáni kiskocsmák a sokfelé elbújt, akácoskertű többnyire egyszerű borozók voltak, amelyeknek különös, meghitt és varázslatos hangulata messzeföldről ide vonzotta a költőket, teátristákat, írókat, festőket. A Tabán messzeföldön ismert korcsmái, vendéglői a "Három 7-es", az "Avar", az "Albecker", amelynek árnyas fái alatt gyakran üldögélt a város szerte Mesterként titulált Újházi Ede, a Nemzeti Színház legendás színművésze is. Aztán itt működött a "Kis balta", a "Rudas", a "Major" vendéglő, az operettben is megénekelt "Régi nyár", valamint a Bagyik vendéglő voltak. Mind közül talán a legnevezetesebb volt a "Mély pince"

Az egykori Görög utcában helyezkedett el, a nagy valószínűséggel a török hódoltság korában épült alacsony épület, amely két emelet mélységben ereszkedett le a föld alá, óriási fekete tárnává öblösödve. Bolthajtásainak keresztbeépített tégláit nem egyszer csodálták meg építészek, akkoriban. A Mély pince vastag falában befalazott ajtók és ablakok sejtették, hogy valaha itt is kijárata lehett azoknak a végtelen katakombáknak, melyek a régi legendák szerint az egész Tabánt, sőt állítólag a Gellért-hegy alját is keresztül hálózták, le egészen a Vízivárosig.

Korcsma legutolsó - és hosszúideig való - tulajdonosa volt Krausz Poldi bácsi, akinek alakja számos Krúdy műben is feltűnik, úgy is mint a kikapós és nevezetes Szépvadászné kedvenc korcsmárosa. A Mély pince volt az irodalmárok kedvenc helye, Poldi bácsinál mindig jutott asztala Krúdy Gyulának épp úgy, mint Bródy Sándornak, aki gyakorta rándult el a Rudas Fürdő után egy jó pohár borra.

De politikusok is törzsvendégnek számítottak. Gromon Dezső képviselő úr mellett báró Fejérváry Géza és baráti köre is gyakori vendég volt itt. Mondják számos fontos politikai elhatározás született meg a Mélypince korhadt asztalainál. Állandó vendégnek számított az agg Kálnay László hírlapíró is, aki a Budapesti Hírlapnak Poldi bácsitól küldette el gyakorta a megírt tudósítást. "Akkor legjobb a kocsmába menni, amikor az ebéd íze még az embernek a szájában van" -jegyezte fel Krúdy Kálnay László egyik gyakorta emlegetett mondását. Ma már nem morajlik semerre sem az egykori vigalmak és szomorúságok halk kiszűrődő zajai. A Mélypincét is elsodorta a nagy tabáni átalakulás bontókalapácsa.

Forrás: Wikipédia

A Tabán az 1930-as évek végén, a nagy városrész-bontás után
Helyén ma "erdő" van