KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Az I. kerület műemlékei
  Kiemelt műemlékek, régi épületek, templomok, jelentősebb szobrok


Budapest műemlékei kerületek szerint:

I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII.

 
A Királyi palota

A Királyi palota (Budavári palota) a Budai vár része, s annak déli felén helyezkedik el, és Budapest egyik fő látnivalója, valamint turisztikai központja. A Királyi palota ma a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár otthona. Az épület teljes felújítását tervezik, amely által remélhetőleg visszanyeri eredeti külsejét.

Tovább

A Várnegyed

A Budai várnegyed vagy röviden Várnegyed mellett a másik gyakori elnevezés egyszerűen Budai vár vagy – hivatalos névként is – Vár. E két utóbbit azonban nem árt egyértelműsíteni, hiszen szűkebb értelemben olykor csak a Budai várnegyed déli felét alkotó Budavári Palotát értik rajta. Ugyanúgy, ahogy a Budai várnegyed kifejezés alatt is olykor csak az északi részt, a történelmi lakónegyedet értik.

Hamarosan!

A városfal

Ha a Budai Várat emlegetjük, akkor elsősorban a déli Királyi palotáról és az északi Várnegyedről esik szó, de az azt körbevevő falrendszerről sosem tesznek említést a leírások. Vajon kik építették és hogyan alakult ki a mai értelemben vett várfal-rendszer? A következő cikkben ennek jártunk utána...

Tovább

 
Az I. kerület templomai
Az I. kerület szobrai

Batthyány Lajos
szobra

Dózsa György
szobra

Erzsébet királyné szobra

Honvéd-szobor

Kazinczy-
emlékkút

Kölcsey Ferenc
szobra

Szentháromság-szobor

Szent István
szobra

Táncsics Mihály
szobra

Ybl Miklós
szobra
         
Az I. kerület városrészei

  


HIRDETÉS

---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ---- ----

 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!