|

A budai Ganz-öntöde alapítója, Ganz Ábrahám, 1814-ben született a
zürichi kantonban, a mai Svájc területén. Öntészetet tanult, majd
mesterlegényként vándorútra indult. Előbb Németországban, majd
Bécsben járt, 1814 augusztusában Pestre érkezett. Az akkor nemrég
alakult Pesti Hengermalom Társaság öntödéjében előbb öntőmester,
majd az egész öntöde vezetője lett.
| |
Fényképalbum |
|
1845-ben vásárolta meg a Bem utca egyik házát, melynek telkén
vasöntödét rendezett be. Amikor a magyar centrális vasút
(Vác-Szolnok) számára 1846 és 1848 között Nürnbergből vasúti kocsik
érkeztek, Ganz felfigyelt a kocsik amerikai eredetű öntött
kerekeire, majd ő is kísérletezni kezdett saját gyártmányú kerekek
előállításával. Kísérletei eredményeképpen 1853-ban megindulhatott a
kéregöntésű vasúti kerekek gyártása. A Ganz-féle kerekek a hazai
gyártást figyelembe véve olcsóbbak voltak, mint az amerikaiak.
Hamarosan nagy megrendeléseket kaptak, nemcsak az Osztrák-Magyar
Államvasutaktól, hanem sok más európai vasúttársaságától is. A
megrendelések teljesítése érdekében épült fel 1858-ban a ma is
látható új, nagy öntöde, melyben 1895-ig, az acéltörvények fokozatos
elterjedéséig kilencvenezer sínkereszteződést, illetve kitérőt és
hétszázezer vasúti kereket készítettek el.

1859-től Mechwart András gépészmérnök Ganz Ábrahám munkatársa lett.
Közös találmányaik legjelentősebbikét, a Ganz-Mechwart kéregöntésű
hengerszéket 1874-ben helyezték üzembe. A korszerű őrlőgép
megjelenése a modern malomipar virágkorának kezdetét. A világhírű
terméket előállító öntöde 1964-ig működött folyamatosan. A körülötte
lévő hatalmas Ganz-gyár fokozatos bontása már a harmincas években
elkezdődött, amikorra a dinamikusan fejlődő főváros belterülete
elérte a korábban külterületre telepített szennyező üzemeket.
A szépen helyreállított öntödei gyárépület azonban a legendás
Ganz-gyár töredékeként fennmaradt. Itt rendezték be az Öntödei
Múzeumot, Európában egyedülálló kiállítási anyaggal: a Ganz
kéregöntöde korabeli berendezési tárgyakkal, üzemképes állapotban;
fejlődéstörténeti kiállítás a magyarországi fémöntészet, vasöntészet
és acélöntészet történetéről; régi öntészeti berendezések és az
öntészet technológiatörténete.
Az Öntödei Múzeum Közép-Európa egyetlen műemlékként megőrzött
öntödéje, ráadásul az 1858-1862 között épült csarnok Magyarország
egyetlen megmaradt Howe-féle rácsos fatartóra szerkesztett
shed-tetős épülete.

Kép: epiteszforum.hu
|
HIRDETÉS

 |
Mechwart-liget |
| |
  |
 |
Margit körút / Bem
József utca |
| |
(5-10 perc, 250m) |
|
|
|

HIRDETÉS
|