|
Az Óbudai Gázgyár Budapesten az Újpesti vasúti hídtől délre, a Duna
jobb partján, az Óbudai sziget bejáratáig (Mozaik utca) tartó közel
háromszög alakú, 27 hektáros területen helyezkedett el. Ez a terület
kijelölésekor még a város peremét alkotta, és minden szükséges
infrastruktúrával rendelkezett. Ezek közül a nagytömegű nyersanyag
beszállításához kiemelkedően fontos volt a vasút és a vízi szállítás
lehetősége a Dunán.
| |
Fényképalbum |
|
A városi gázellátásra Pest városa 1855-ben kötött szerződést
trieszti és bécsi tőkésekből alakult részvénytársasággal. 1856-ban
Ludwig Stephani mérnök tervei alapján felépült az első gázgyár az
egykori Lóvásár (ma Köztársaság) téren. Pest, Buda és Óbuda
egyesítése után 1891-ben a főváros gázszolgáltatását átveszi az
Általános Osztrák-Magyar Légszesz-társaság. Az első utcai gázlámpák
a Belváros utcáit és a Rákóczi utat világították meg.
A századfordulóig több kisebb gyár látta el gázzal a fővárost, ezek
azonban idővel meglehetősen elavultak. Ezért a főváros közgyűlése
1910-ben új központi gyár építésének programját fogadta el. A
társulat az általános és részletes tervek kidolgozásával Weiss
Albertet, a zürichi városi gázgyár igazgatóját bízta meg, és
kikötötte két magyar szakember, Bernauer Izidor világítási igazgató
és Schön Győző, a józsefvárosi gyár mérnökének közreműködését is.
 A tervek elnyerték a
bírálóbizottság tetszését, Weiss igazgató nemcsak az üzem
elrendezésére, hanem munkásjóléti intézmények, lakóházak, gazdasági
épületek létesítésére is javaslatot tett. A tervek elkészítésébe két
magyar építészt is bevontak, Reichl Kálmánt és Almási Balogh
Lórántot.
A gázgyár építésére 32 hónapot irányoztak elő. Az ünnepélyes
átadásra 1914 június 13-án került sor, amikor a főváros tanácsa
megtekintette, és Bárczy István polgár-mester ünnepélyesen átadta
Ripka Ferenc vezérigazgatónak az új gyárat.
A technológiailag is világszínvonalú telepen folyó gázgyártásnak az
volt a lényege, hogy a szenet zárt térben nagy hőfokra hevítették, a
száraz lepárlás következtében a szerves anyagból illó termékek
váltak ki. Ezek egy része lehűléskor cseppfolyósodott (kátrány és
víz), mások pedig gáz alakúak maradtak. Ezek a gáz alakú
bomlástermékek tisztítás után adták a világító gázt. A lepárló
térben visszamaradt az illó alkatrészektől megfosztott szén, a
koksz.
A szénalapú gázgyártást 1984-ben szüntették be, amikor a városi gázt
fokozatosan felváltotta a földgáz. Az épületek eredeti rendeltetése
tulajdonképpen megszűnt, egy részüket lebontották, a megmaradtakat
más célra használják. A terület északi részén a gyár belső főútjára
szervezve találhatók a régi gyárépületek. A telep látványában
központi szerepet játszik a három alacsonyabb és zömökebb, kúpos
fedésű kátránytorony romantikusan kedves együttese.
A régi épületek közül említésre méltó még az óra és a
nyomásszabályzó épülete, a régi műhelyépület, régi raktárépület, a
gyárvezetőség irodaépülete, a munkásjóléti épület, rendőrlaktanya és
mentőállomás, kazánház és a tartályokkal szemben elhelyezkedő
villamos központ, ahol kis gyári múzeumot rendeztek be.
A gázgyáron keresztül közelíthető meg a vezető tisztviselők "külső"
villatelepe. Az árnyas fák között az egyik Duna-ág partján kilenc
nagyméretű villa áll. Részeiben, anyaghasználatában a magyaros
szecesszió formajegyeit fedezhetjük fel a házakon.
|
HIRDETÉS
| |
Adatok |
|
 Tervezője:
Weiss Albert
Reichl Kálmán
Almási B. Lóránt
Építés
éve: 1912-1914
Stílusa:
?
Funkciója:
ipari épület
|
 |
Pók utca |
|
|
 |
|
|
|
HIRDETÉS
|
