KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Újpesti piac és vásárcsarnok
  IV. kerület, Újpest, Szent István tér


Az újpesti piac a kerület központjában, a Szent István téren, egy meglehetősen egyszerű szerkezetű csarnokban található, amely minden irányból jól megközelíthető.

 

Fényképalbum

 
 

A Szent István tér a hét minden napján egy nyüzsgő forgatag, igazi városközpont, amelyet a tér 2010-es felújítását követően még meg is szépült. E helyen megtalálható együtt a Városháza, a katolikus és a református templom, számtalan bolt és étterem, cukrászda és egy sarokkal odébb a Posta, valamint a gyógyszertár is, s csak hab a tortán, hogy a téren piac is üzemel.

A jelenlegi csarnok 1972-ben épült, amelyhez egy kisebb csarnok is tartozik, és a piac része a virágcsarnok is, amely az egésztől csupán néhány méterre található. A csarnoktól keletre, azaz a Városháza felé húzódik egy hosszú pavilon, ahol néhány étkezde és lángos-sütő van.

A csarnokban hatalmas a választék és kedves a kiszolgálás. Őstermelők és viszonteladók egyaránt megtalálhatóak itt, de a helyre jellemző bolt sajnos nem található. Itt minden kapható ami kell: zöldség, gyümölcs, hús, tejtermékek és pékáru, a fal oldalában még egy élelmiszerbolt is helyet kapott.

    


A Szent István tér (régen Piactér) az 1890-es években (kép: Profilia.hu)


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Cím: Szent István tér 12.
 Telefon
: 06(1)369-1250
 Nyitva: H-P: 06:00-17:00
               Szombat: 06:00-14:00
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Szent István tér
 
Újpesti piac, Templom utca
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
  
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS