KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Egyetemi Könyvtár
  V. kerület, Belváros, Károlyi Mihály utca 10.


Az Egyetemi Könyvtárat, a nagyszombati jezsuita kollégium bibliotékájaként, 1561-ben Oláh Miklós, esztergomi érsek alapította. Egyetemi gyűjteménnyé 1635-ben vált, amikor Pázmány Péter esztergomi érsek megalapította a nagyszombati egyetemet.

 

Fényképalbum

 
 

1773-ban Mária Terézia feloszlatta a jezsuita rendet, a könyvtár állami intézménnyé vált. A Magyar Királyi Egyetem a könyvtárral együtt 1777-ben Budára, majd 1784-ben Pestre költözött. 1876-ban készült el az ország első nyilvános könyvtáraként a Ferenciek terén álló új könyvtárépület, melyben a könyvtár azóta is működik.

Az épület Skalnitzky Antal tervei alapján eklektikus stílusban készült. A több mint 200 négyzetméteres alapterületű olvasóterem üvegtetőn keresztül kapja a természetes fényt, a falain és mennyezetén a Lotz Károly által festett nőalakok a tudományokat és a művészeteket szimbolizálják. Nagy olvasótermének freskóit pedig Lotz Károly festette.

Az Egyetemi Könyvtár gyűjteménye nagyszámú régiséget, ritkaságot őriz. Legféltettebb kincseink között 185 kódexet, köztük 14 Corvinát és mintegy 1150 ősnyomtatványt tartunk számon. Európai viszonylatban is jelentősnek mondható a kéziratos állományunk, és a 16-18. században nyomtatott könyveket tartalmazó gyűjteményünk.
A 16. századi gyűjtemény mintegy 7000 kötet amely 9200 bibliográfiai egységet foglal magába, 17. századi állományunk nagysága megközelíti a 12.000 egységet, 18. századi állományunk nagysága pedig 20.000-re tehető.

A könyvtár jelenlegi állománya több mint 1,5 millió könyvtári egység. Az ELTE teljes egyetemi könyvtári hálózatában fellelhető dokumentumok száma eléri a 3,6 milliót.

Az Egyetemi Könyvtár az ELTE könyvtári hálózatának szakmai és módszertani irányítója: e szerepkörben központi feladatokat lát el 8 kari és több mint 50 intézeti, tanszéki könyvtár körében. A hálózati tagkönyvtárakkal 1995 óta közösen épített osztott katalógus mintegy 175.000 bibliográfiai -, 225.000 authority- és 230.000 példányrekordot tartalmaz.

Somorjai Ferenc


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Skalnitzky Antal
 Építés éve: 1876
 Stílusa: eklektikus
 Funkciója: könyvtár
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
M3 - Ferenciek tere
Ferenciek tere
 
 

Ferenciek tere
  100m (2 perc)
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!

 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS


Az Egyetemi Könyvtár és környezete
Tőle jobbra az Ybl-palota (fényképek: Varga Máté)