Gross-ház
  V. kerület, Lipótváros, József nádor tér 1.


A József Attila utca sarkán álló, klasszicista stílusú házat Hild József építette 1824-1825-ben Grósz Ferenc kereskedő számára.

 

Fényképalbum

 
 

A jó arányú palota a korszak egyik jellemző, de az átlagosnál jóval kvalitásosabb példája, s művészi értékével Hild nagyszámú hasonló lakóháza közül is kiemelkedik. Középrizalitját két emeletet átfogó pilaszterek tagolják, mely felett háromszögű oromfal emelkedik. Tágas kapualja és lépcsőháza az építész téralkotó ízlését bizonyítja.

A József Attila utca felöli árkádok alatt lévő két szobormásolat Minervát és Apollót ábrázolja. Az eredetiek Huber József alkotásai, melyek a szomszédos Belügyminisztérium helyén egykor állt Diana fürdő bejáratát díszítették, jelenleg Leányfalun, a MAHART üdülője előtt találhatók. Egykor itt működött a "Kávéforráshoz" címzett jeles mulatóhely, ahol 1842-ben Andersen is megfordult. 1860-ban e házban nyílt meg a "Blumenstöckl" vendéglő, mely fogalommá vált Pesten, Hild József is szívesen időzött benne.

Somorjai Ferenc


A Gross-ház az 1920-as (?) években


A Gross-ház 2010-ben

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Hild József
 Építés éve: 1824-1825
 Stílusa: klasszicista
 Funkciója: lakóház
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
József nádor tér
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
  
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS