|
A
Hold utcai vásárcsarnokot ötödikként építették fel a budapesti
vásárcsarnokok között. Elsőre egyszerű lakóháznak tűnik, de közelebb érve
szembetűnik a hatalmas bejárati kapu és feliratok: "V. VÁSÁRCSARNOK"
és "BEJÁRÁS".
| |
Vadász utcai homlokzat |
|
| |
Belső tér |
|
A Hold utca, melyet az V. kerületi vásárcsarnok számára kijelöltek,
fontos utcája Budapest nevezetes városrészének, a Lipótvárosnak. Ez
a negyed utoljára jött létre a régi pesti városfal körül a XVIII.
században kialakult külvárosok közül, de gyors ütemű fejlődéssel
nemcsak behozta hátrányát, hanem gazdasági jelentősége a XIX.
századra a Belvárosét is felülmúlta, a magyar kapitalizmus központja
lett, sőt szimbóluma.
A vásárcsarnok Vadász utcai be- és kijárata (kép: Varga Máté)
Városépítészeti jelentősége is páratlan: ez volt az ország első
tervezett - nem pedig nőtt - városrésze, szabályos, téglalap alakú
tömbökkel, sakktáblaszerű alaprajzzal. Kiépülését alapvetően három
tényező határozta meg: a Duna, az Újvásártér (Erzsébet tér) és az
u.n.
Újépület (Neugebáude) a mai Szabadság tér helyén. Az
utóbbihoz vezettek a városrész legfontosabb utcái: a Nádor, a
Bálvány, a /Két/ Sas és a Három Korona (később Nagykorona, majd
Wekerle, Alpári Gyula, ma Hercegprímás) utca. E négy utca közül a
két középső nekiment az Újépületnek, a szélsők a sarkaihoz vezettek,
ahol megtörve folytatódtak a hatalmas épülettömb mellett: a nyugati
ugyanazon a néven, a keleti új utcaként; neve Holdvilág /Mondschein/,
később Hold utca /Mondgasse/ lett.
A városrész szabályozására készített XVIII. századvégi tervek (Jung,
Schilson, Hilf) csak az Újépületig terjedtek, ezért most nem
szükséges kitérni rájuk, Hild Jánoséra (1805) viszont igen, mert
különösen jelentős szerepet szánt a Hold utcának: rendezési tervén
ez a városrész főútvonala, mely nyílegyenesen vezet a Duna közelébe
tervezett csillagszerű körtérig (ahová a Nádor utca folytatása és a
Váci körút is torkollt volna). Ha ez a fásított avenue nem is
valósult meg, belső szakaszának kiépítése ennek jegyében történt.
Amíg az Újépület nyugati oldalán kelet-nyugati tájolású tömböket
alakítottak ki, addig a keletin egyetlen hosszú, észak-déli irányú
telek-, majd háztömb alakult ki (a Nagy Sándor József utcát csak
jóval később hozták létre).
A tömböt keletről a Vadász utca határolta (délről a Bank, északról a
mai Báthory utca). E hosszúkás telektömbnek majdnem pontosan a
közepén helyezkedett el az a három ingatlan, melynek helyén a
vásárcsarnok felépült. A két Vadász utcai telek keskeny volt és
mély, a Hold utcai széles, a három együtt hosszúkás téglalapot
formázott.
A Lipszky-féle térkép részlete
Az Újépület hatalmas tömbjétől jobbra, középen épült fel a
vásárcsarnok
A telkek beépülésének folyamata a városrészről készült térképeken
követhető nyomon. 1810-ben a Hold utcai telek még üres, a Vadász
utcában viszont már kis, L-alakú beépítések láthatók a Lipszky-féle
térképen. Nyilván a forgalmas Ország út (ma Váci út) közelsége volt
a nagyobb építési kedv oka ezen az oldalon. Az egyes házak
építéstörténetére nem szükséges kitérni - a csarnoképítés
nyomtalanul eltüntette őket.
Matuska Alajos
(1847-1934)
A leendő V. kerületi vásárcsarnok tárgyában 1891. december 8-án
terjesztette be a mérnöki hivatal az első tervvázlatokat. A
helyszínrajzok és vázlattervek sajnos nem maradtak fenn, csak maga a
jelentés, mely a leírásukat tartalmazza. Eszerint a csarnokot nem a
jelenlegi helyére, hanem egy háztömbnyivel délebbre helyeznék el, de
hasonlóan a két utca közé szituálva: a mai Vadász utca 16. és Hold
utca 7. szám alá (akkori helyrajzi szám szerint 929. és 932.). A
helyválasztás indoka fényt vet arra is, hogy miért nem a korábban
preferált Széchenyi-sétateret szemelték ki a célra: ez az a hely
"hol a jelenlegi vásár létezik, s mint a hová úgy a szokás kívánja,
mint a főváros Közmunkák Tanácsa javasolja".
A fő szempont tehát a létező utcai piac helye, a kialakult vásárlói
szokások figyelembe vétele volt, mely mindegyik budapesti csarnok
elhelyezésénél érvényesült. Az V. kerület esetében ez azt
jelentette, hogy a csarnok a városrésznek nem a közepére, hanem a
szélére került, míg a Széchenyi tér kb. a súlypontjában volt
(természetesen az akkori V. kerületről van szó, melynek a Belváros
nem volt része, csak a Lipótváros). Az elhelyezés időleges hátránya
volt, hogy a kerület jelentékeny részéből csak nagy kerülővel, az
Újépület körüljárásával lehetett elérni. A tervezett áruhelyek
számát a közélelmezési ügyosztály vezetője, Matuska Alajos 200-ban
szabta meg.
A két ingatlan területe 743 négyszögöl volt, valamivel kevesebb,
mint azé a háromé, ahol a csarnok megépült (768 négyszögöl). A terv
szerinti elrendezés - ahogy a leírásból kivehető - a maihoz hasonló
lehetett. Közepén 8 m széles kocsiút, 2,5 m széles mellékutak, a
Vadász utca felől a vásárfelügyelőség, rendőrség és mentő szoba,
valamint kávémérés, a Hold utcai oldalon vendéglő, húsvizsgáló
helyiség, továbbá bolthelyiség terveztetett, a pincét viszont a
középútról lehetett volna megközelíteni 2 lépcső és 1 felvonó által,
összesen 270 áruhelyet (190 állandót és 80 ideigleneset) helyeztek
el. Lényeges eltérés abban volt a későbbihez képest, hogy mind a két
utca felé egyemeletes szárnyak határolták volna, az emeleten 2-2
lakással. A költségeket 465.523 forintra becsülték.
Egyúttal fölvetették azt az alternatív megoldást is, mely a Hold
utcai oldalon bérházat létesítene, a Vadász utca felől pedig
közvetlen bejutást biztosítana. Mivel a Hold utca felől a bérház
udvarán át történne a bejárás, ez az elrendezés (a megépültek közül)
leginkább a Klauzál téri csarnokéra emlékeztet. Így viszont csak 165
fix áruhely lenne elhelyezhető és 60 ideiglenes. Ebben az esetben a
felügyelői és más helyiségek is a Hold utcai oldalra kerülnének. A
költségek nem tennének ki lényegesen többet, 2 emeletes bérház
esetén 471.166 forintot, 3 emeletes építésénél pedig 15.496
forinttal többet.
A jelentés még egy - nem elrendezési, hanem elhelyezési -
alternatívát is fölvet: a Váci körút (ma Bajcsy-Zsilinszky út) 56.
számú házat a mögötte lévő Vadász utcai telekkel (956, 957. hrsz.).
A felvetett ötlet szerint a ház udvari szárnyából egy részt le
lehetne bontani és ott, valamint az üres Vadász utcai telken 187
állandó és 60 ideiglenes áruhelyet magába fogadó csarnokot lehetne
építeni. A szükséges helyiségeket a két utcai oldal földszintjén
helyeznék el, a fennálló kétemeletes ház szolgálna a csarnok
bérházaként (ennek építésére tehát nem kellene költeni). Ez a
megoldás kisajátítással együtt is csak 443.862 forintba kerülne, nem
számítva a bérház bizonyos átalakítási költségeit (külön
gyalogosbejárat, lépcsőház stb.).
A hivatal szerint az áruhelyek területét, illetve a költségeket
illetően ez lenne a kedvezőbb megoldás, de hogy a csarnok helyét
tekintve is az-e, arra nem érezte illetékesnek magát nyilatkozni.
A tanács december 7-i ülésén úgy döntött, hogy bár a "Széchenyi tér
környékén létesítendő vásárcsarnok" mindkét helyen felépíthető, a
közélelmezési szempontból előnyösebb Hold utcai megoldást fogadja
el, és az érintett telkek kisajátítása iránti alkudozást
haladéktalanul indítsák meg. Az esetleges bérházról nem született
döntés.
A téma legközelebb 1892. április 21-én került a tanács elé, midőn
nyilvánvalóvá vált, hogy a kisajátítási albizottság vezetője nem tud
megegyezni a kiszemelt telkek tulajdonosával, a Pesti Könyvnyomda
Részvénytársasággal (mely túl magas árat szabott) és a telkekhez
amúgy is csak másfél év múlva lehetett volna hozzájutni. Ezért
felhívták a mérnöki hivatalt, hogy készítsen alternatív javaslatot
két másik telekcsoportra.
Az egyik ugyanezen tömb déli része lett volna és a Hold utca 1-et, a
mai Bank utca 4-et és a Vadász utca 10-et foglalta volna magába
(925., 935. és 936. hrsz.), a másik pedig az a három ingatlan volt,
melyen a csarnok felépült. Mivel ez utóbbi olcsóbb volt és egyébként
is több áruhely helyezhető el rajta, a tanács ezt a megoldást tette
magáévá. Utasítást adott a kisajátítás azonnali megindítására és
megrótta a mérnöki hivatalt, amiért ezen telkekre még nem mutatott
be vázlatterveket. Végül csak fél év múlva, az év októberében
kerülhetett sor az ingatlanok kisajátítására és a tulajdonosok
kártalanítására. Ez egyidejűleg történt a másik három kerületi
csarnokéval, a foganatosítására tett intézkedések is valamennyit
érintették.
Lechner Lajos 1892. december 28-án tett előterjesztést a
detail-vásárcsarnokok tervezéséről, reflektálva a tanács azon
november 24-i utasítására, hogy a Rákóczi téri, István (Klauzál)
téri, Hunyadi téri és Hold utcai csarnokok, valamint a velük
helyenként kapcsolatos bérházak vázlatai alapján immár a végleges
terveket és költségvetéseket készítse el a mérnöki hivatal, mégpedig
azonnal. Szerinte ez - tekintettel arra, hogy az épületeknek a
központi vásárcsarnokkal egyidejűleg kellene elkészülniük még abban
az esetben sem lehetséges, ha ezekhez a munkákhoz rendkívüli
munkaerőt vehetne is igénybe. Hivatkozik a mérnöki hivatal csekély
létszámára és beosztottainak szerteágazó feladataira, felsorolja az
építés alatt álló 8, a következő évben aktuálissá váló 17, valamint
a tervezési fázisban lévő 8 középítkezést, köztük azokat is, melyek
művezetést, vagy ellenőrzést igényelnek (mint pl. a Központi
Vásárcsarnok).
Megoldásként azt javasolja, hogy a négy kerületi csarnok közül
háromnak a tervezésével magánépítészeket bízzanak meg, és csak a
Rákóczi téri terveit csinálják a mérnöki hivatalban, "hogy ennek is
a feladatból osztályrésze jusson". Még így is további munkaerőt
igényel, majd fölsorolja azon építészeket, akik már tanulmányokat
tettek és tájékozottsággal bírnak ezen a téren, mégpedig Czigler
Győzőt, akire az István téri és a Hold utcai csarnokot bízná,
valamint a francia Escande és Gourmez párost. Az utóbbiak megosztott
első díjat kaptak a Központi Vásárcsarnok tervpályázatán, de a
megbízást Pecz Samu kapta, így szóba hozásuk kárpótlásként is
értékelhető.
Lechner Lajos
(1833-1897)
A javaslat heves
tiltakozásra, különvélemény megfogalmazására késztette a
közélelmezésügy fővárosi vezetőjét, Matuska Alajost. Sem pénzügyi
megfontolásból (a magánépítész drágább), sem a hatósági felelősség
szempontjából (az esetleges késés miatt) nem tartja elfogadhatónak a
javaslatot, szerinte már a központit is a mérnöki hivatalnak kellett
volna megterveznie. Külföldön is mindenütt a városi építészeti
hivatalt bízzák meg, a főmérnök-középítési igazgatónak kötelessége a
munka elvégzése; nem a javasolt személyek ellen emel kifogást, hanem
elvi alapon tartja elfogadhatatlannak az ötletet.
A Tanács Lechnernek adott igazat és úgy döntött, hogy csak a Rákóczi
téri és az István téri csarnokot tervezze meg a mérnöki hivatal (az
ehhez kért plusz munkaerő engedélyezésével), a Hold utcai és Hunyadi
térit pedig Czigler Győző műépítész és műegyetemi tanár, aki "ezen
téren kiváló szakismeretet szerzett és a fő és székvárosnak a
központi vásárcsarnok ügyének műszaki előkészítése körül hasznos
szolgálatokat tett".
Figyelemre méltó, hogy a jeles építésznek nem tervezői kvalitásaira,
jelentős alkotásaira történt hivatkozás (ezen az alapon tucatnyi más
építész is szóba jöhetett volna), hanem éppen a
vásárcsarnok-kérdésben tett szolgálataira. Ez az utalás
vonatkozhatott fentebb röviden ismertetett emlékiratára, amit egy
tanácsnok felkérésére írt (talán Lechner jelentésével szembeni
alternatívának szánták), de nemcsak erről lehetett szó. Czigler
ugyanis 1874-től a fővárosi mérnöki hivatalban dolgozott, így
bennfentesnek számított. Ráadásul a vásárcsarnok kérdéssel is
kapcsolatba került, még ha maga nem is tervezett csarnokot - de
ilyen tapasztalatokkal más sem rendelkezett az országban. Feltűnő
mindenesetre, hogy személyének kiválasztását senki sem kifogásolta
és más építész neve (a franciákét leszámítva) szóba sem került.
Az utolsó szót a közgyűlés mondta ki Czigler megbízása ügyében 1893.
január 11-én. Az építész garanciát vállalt arra, hogy "a mennyiben
ezen általa nem keresett megbízásban részesülne" mindenképpen be
fogja tartani a határidőt, amire Matuska elállt különvéleményétől, a
közgyűlés a tanácsi előterjesztést elfogadta és Cziglert bízta meg a
Hold utcai és a Hunyadi téri csarnok tervezésével és művezetésével,
nem nagyobb díjazás mellett, mint amilyenben Pecz Samu részesült a
központi vásárcsarnokért. Hangsúlyozták, hogy a csarnok-rendszernek
egyidejűleg, éspedig legkésőbb 1895-ben átadható állapotban kell
lennie.
Czigler 1893. szeptemberében együtt nyújtotta be a Hold utcai és a
Hunyadi téri vásárcsarnok terveit (feltehetően azért ilyen sokára,
mert két csarnokkal is foglalkozott egyszerre. Nincs rá adat, hogy
sürgették volna, ugyanakkor tudjuk, hogy az egyidőben elkezdett
István téri csarnok tervezése hónapokkal előbbre járt).
Maguk a tervlapok nincsenek az iratok között, csak azt tudjuk, hogy
két mappát ("tárczát") töltöttek meg, valamint költségvetést,
vasszerkezeti számítást, 15 talajvizsgálati rajzot és építésrendőri
véleményt is csatolt hozzá. Műleírás viszont rendelkezésre áll. Mint
a tervezés általános szempontjait, Czigler kiemeli a könnyű
közlekedést, az árusítás megkönnyítését, az időjárással szembeni
védelmet és az egészségügyi ellenőrzést. Az viszont rá jellemző
egyéni vélemény, hogy hangsúlyozza: minden ilyen épületet úgy kell
tervezni, hogy szükség esetén kibővíthető legyen! A szilárd falazat
és a kettős tető az összes vásárcsarnok sajátossága.
Rátérve a Hold utcai csarnokra, ismerteti az alaprajzi elrendezést:
háromemeletes bérház a Hold utcai, ellenőri helyiségek a Vadász
utcai oldalon; kétoldalt légudvarok részben a vízlevezetés, részben
a világítás lehetővé tételére; háromhajós, longitudinális elrendezés
karzatok építésének a lehetőségével. A beépített terület 2627 m2
(130 m2 híján a telek teljes területe), amiből 2107 m2 esik a
csarnokra, 520 a bérházra. Ez utóbbira alternatív megoldást nyújtott
be, bérlakások, illetve hivatalok kialakítására. 174 állandó és 80
időleges áruhelyet tudott elhelyezni, de a karzatok megépítése által
további 140-nek biztosított potenciális helyet. Az állandó áruhelyek
megoszlása a következő: hús és vad - 42, hal - 12, zöldség - 120. A
pincerekeszek száma 207, a hűtőkamráké 235. A szükséges kezelői
helyiségek: 2 mérlegszoba, egy húsvizsgáló, egy rendőrségi és egy
mentő szoba, valamint 4 helyiség a vásárfelügyelőség számára (ebből
egy a szolgáknak), külön WC-csoport férfiaknak és nőknek.
A homlokzatra külön nem tér ki, de mindaz, amit a Hunyadi tér
kapcsán leír (nyerstéglaburkolat, terméskő tagozatok, belső
burkolat), a Hold utcára is érvényes. Látható - és a helyzetből
logikusan következik - hogy igyekezett mindazt tipizálni az általa
tervezett két csarnoknál, amit csak lehetett. Ezért is lesz a
vállalkozók, szakiparosok között sok átfedés, bizonyos részletekre
(pl. az áruhelyberendezésre) közös tervek készültek.
Czigler Győző
(1850-1905)
A tanács szeptember
14-én a foganatosítás sürgősségére való tekintettel egyszerre adta
ki a terveket és költségvetéseket felülvizsgálatra a mérnöki
hivatalnak és a főszámvevőnek, közös jelentést kérve két héten
belül. Ugyanezen idő alatt kellett a ül. ügyosztálynak építésrendőri
szempontból átvizsgálnia az anyagot.
A mérnöki hivatal nem hagyta magát siettetni, véleményes jelentése
csak november 29-ére készült el (tehát a határidő ötszörös
túllépésével), viszont rendkívül alapos, terjedelme meghaladja
Czigler beadványáét. Általánosságban mind műszaki, mind
vásárforgalmi szempontból pozitívan ítéli meg a terveket és
(bizonyos kiegészítésekkel) a kivitel alapjául való elfogadását
ajánlja. A Lechner Lajos és Máltás Hugó által aláírt szakvélemény
mind a telek gazdaságos kihasználását, a csarnok célszerű
elhelyezését, mind pedig beosztását, kiképzését és berendezését
tekintve helyeslően nyilatkozik, majd rátér azokra a részletekre,
melyeknél változtatást javasol.
Az alapozás módjával egyetértenek, a pince körítő falaira nézve
viszont egy izoláló légréteg alkalmazását javasolják a falazásnál, a
pincefalak és pillérek esetében pedig egy aszfalt szigetelő réteg
közbeiktatását. A háromhajós elrendezést helyeslik, a világító
felületek nagyságát úgyszintén, de az ablakok sűrű beosztású
díszítésének mellőzését indítványozzák, a jobb megvilágítás
érdekében.
A karzatról - melynek létesítése a költségvetésben nem is szerepel
szkeptikusan nyilatkoznak, szükségessége - különösen a Hold utcai
csarnokban - szerintük aligha fog felmerülni. Ott a mellékhajó
földszinti áruhelyeinek nappali megvilágítása szempontjából
hátrányos is lenne. Ha viszont a karzatok létesítésétől végképp el
lehetne tekinteni, úgy csökkenthető lenne a belmagasság és persze a
költségvetés.
A szakvélemény különös gondot fordít a pincékre. Javasolja a
világítóudvarok pincetalajig való lesüllyesztését és a pincefalakban
készítendő szellőző nyílásokon kívül a Vadász utca felől világító
aknák létesítését a pinceablakok előtt, ráadásul szellőztető
korongok alkalmazását a csarnok földszintjén (tehát a
pinceboltozatban) az oldalutak közepén, részben a pince nappali
megvilágítása, részben jobb szellőzése érdekében.
Elvileg helyeslik, hogy a csarnok és a pince víztelenítése
külön-külön csatornahálózattal történjék, de az előbbinek a
pinceboltozat feletti elhelyezését problematikusnak tartják. A
pincébe tervezett árnyékszékek elhagyandók lennéne,; a
világítóudvarokat vasszerkezetű üvegtetővel le kellene fedni.
Az általános beosztást, a hivatali helyiségek és az áruhelyek
elhelyezését tekintve és a közlekedést illetően kisebb korrekciókat
javasoltak: a kész pincelépcső és a felvonó áthelyezését a világító
udvarból a csarnok belsejébe a jobb világítás érdekében (miként a
mérnöki hivatal által tervezett csarnokokban csinálták), akár néhány
áruhely feláldozása árán is, további két gyalogos kapu nyitását a
Vadász utca felől (a forgalom jobb elosztása céljából), a kocsiút
burkolatának módosítását keramit kövezet helyett kettős aszfaltra, a
mellékutakét pedig keramit lapokra. A csarnok belső burkolatát
illetően pedig nyerstégla helyett sima vakolatot indítványoztak,
világos színezéssel.
A bérház alternatív funkcióját elvetik, hivatali helyiségek
elhelyezését nem támogatják, csakis bérlakásokét. A bérházak
legfelső emeletén tervezett vastartók közötti boltozott mennyezet
helyett a szokásos csaposgerenda mennyezetet, az utcai szobák
kárpitozása helyett egyszerű festést javasolnak. A tetőzetet
illetően a jelentés rendkívül részletes. A Czigler tervében szereplő
- a kettős deszkaburkolat közé foglalt izoláló légréteg melletti - 7
cm vastag szigetelő gipsz-lemez burkolatot elvetik, ilyet a többi
csarnoknál sem alkalmaznak. Ez a terhelést is csökkentené, ami
megtakarítást jelentene. Ugyanezen célból javasolnak a tervezett
palafedés helyett bádogfedést. Túlzottnak tartják a terhelési
mutatókat is (a hónyomásra 75 helyett 60 kg-ot, szélnyomásra 150
helyett 120 kg/m2-t elegendőnek ítélnek).
Rátérve a vasszerkezetre kifejtik, hogy kívánatos lenne külföldi
vasgyárak bevonása is a versenytárgyalási kiírásba, egyrészt a hazai
cégek (a millennium miatt) feltételezhető túlterheltsége miatt,
másrészt a nagyobb versenytől várható kedvezőbb ajánlatok
reményében. A részletes erőterveket és súlyszámításokat maguknak a
gyáraknak kellene elvégezniük - teljes felelősséggel. A cél az
lenne, hogy ne csak az egységárak, hanem az összsúly tekintetében is
versenyezzenek egymással!
Mivel Czigler a terveket szolid és tartós kivitelre készítette,
csekély fenntartási költségekkel, az ilyenkor szokásos takarékossági
redukciók listája rövid: csak az áruhely berendezések és a külső
kovácsoltvas lámpák egyszerűbb kivitelét hozzák fel lehetséges
költségcsökkentő tényezőként. Végezetül hangsúlyozzák, hogy az egyes
munkanemekre szóló kiírást még a télen közre kellene bocsátani.
Amíg a korrekciós javaslatok reálisak és ésszerűek voltak (nagyrészt
meg is valósultak), addig az utolsó kitétel ilúzórikusnak bizonyult,
az építkezés megkezdése - az eredeti ütemezéshez képest - jó egy
éves halasztást szenvedett.
A fentiek segítségével lehet biztosan datálni azt a tervsorozatot,
mely kartonra kasírozva, magyar és német nyelvű felirattal ellátva,
de aláírás, dátum, vagy iktatószám nélkül maradt ránk.
Igényességéből (és kétnyelvűségéből) arra lehet gondolni, hogy
valamilyen (talán nyilvános) bemutatásra készült, de erre nézve
nincs adatunk. Fő vonásaiban a megépült csarnokot mutatja, de néhány
részlet alapján bizton állítható, hogy az első, 1893-as tervfázist
tükrözi; ugyanis a mérnöki hivatal intenciói szerinti módosításokat
még nem hajtották végre: a Vadász utcai oldalon még nincsenek az
oldalhajókba vezető mellékbejáratok, a csarnokból a pincébe vezető
lépcsők a légudvarok - s nem az áruhelyek - teréből vesznek el
helyet, még vannak WC-k a pincében stb. (Természetesen a következő
menetben - már 1894-ben - javasolt, alább tárgyalandó korrekciók sem
szerepelhetnek rajta). Az egyetlen lényeges különbség az emeleti
alaprajz, melyen Czigler az ekkor megépíteni még nem kívánt, de
számításba vett karzatot is feltüntette.
Összességében megállapítható, hogy e tervlapok ezzel együtt is alig
térnek el a végleges megoldástól, nem volt szükség olyan mérvű
módosításra, mint akár a mérnöki hivatal saját tervezésében készült
Klauzál téri csarnok esetében. A tervező ügyességét dicséri, hogy
már az első menetben sikerült a programnak és az elvárásnak
megfelelő, közmegelégedést kiváltó tervet bemutatnia. Ezzel azonban
nem úszta meg a közgyűlés által előírt költségcsökkentési
procedúrát, mely kitöltötte az 1894-es év nagyobbik felét. |
HIRDETÉS
| |
Adatok |
|
 Tervezője:
Czigler Győző
Építés
éve: 1895-1897
Stílusa:
eklektikus
Funkciója:
vásárcsarnok
|
Hamarosan!
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
|
1894.
május 10-én Matuska tanácsnok előterjesztést tett Gerlóczy
alpolgármesternek a kerületi csarnokok ügyében. Kifejezte
aggodalmát, hogy a dolgok állása szerint a Központi Vásárcsarnok -
melynek terveit már minden szinten jóváhagyták és épp aznap
döntöttek az árlejtés kiírásáról - esetleg előbb fog elkészülni,
mint a detail-csarnokok. Ezek redukált költségvetését ugyanis még
nem tárgyalta az e célra összehívott bizottság, sőt, Czigler még be
sem terjesztette! Ezért sürgős intézkedést kér. Erre végül nem lett
szükség, mert Czigler öt nap múlva magától nyújtotta be, így Matuska
már a minél előbbi megtárgyalást sürgethette.
A költségredukcióra azért volt szükség, mert - mint a tervező
számításaiból kiderül - az előző évben benyújtott tervek szerint
való megépítés (a telkek kisajátítási összegével együtt)
jelentékenyen túllépte volna a 471.166 forintos előirányzatot. A
terveken tett módosítások inkább csak az építő anyagok
megválasztását és bizonyos műszaki paramétereket érintettek, ezért
tervrajzokat Czigler ezúttal nem is nyújtott be. összesen 84.206
forintot sikerült lefaragnia a költségekből, de még így is több mint
94.000-el túllépte a tervezettet, a redukált végösszeg 565.533
forintot tett ki. A túllépés egyik okaként a bérház nem két-, hanem
háromemeletes voltát jelölte meg.
Noha azonnal kiadták neki, Lechner Lajos jelentése csak több mint
egy hónap múlva, június 21-én készült el. Ebből többet tudhatunk meg
a módosításokról: a Hold utcai csarnok alapfalai 1,5 helyett csak 1
méter mélységben készülnek, a belső falfelületet nyerstégla burkolat
helyett vakolás és színezés fedi, az áruhely-szigetek szegélyét
gránit helyett keramit-szegélykövek alkotják, a húsáruhelyek mögött
is keramitból készül a burkolat (fayence-lap helyett), a kőfaragó és
szobrász munkákat és a tető vasszerkezetének terhelési adatait
leszállítják, és elhagyják a szigetelő gipszlemezeket, a pincében
harmadára csökkentik az árurekeszek számát, végül teljesen kiveszik
a költségvetésből a hivatali helyiségek bútorzatát.
Bizonyos -nem részletezett - tételeket visszavettek a Czigler által
kihúzottak közül, így jött ki 418.000 forint építési költség (és
csak 59.850 forint redukció) - a telek megszerzésének árát nem
számítva. Ez utóbbiból levonták az ott álló házak bontási anyagának
bevételét (3860 forint), így a kisajátítás költsége csak 168.640, a
teljes építési költség pedig 586.640 forint. A túllépés indokaként a
telek hosszúkás alakját és a csarnok aránylag kisebb méretét hozták
föl, majd további, nagyobb megtakarítás lehetőségét vetették föl: a
csarnok magasságának és fesztávjának mérséklése által. Mivel ilyen
tervek - az idő rövidsége miatt - nem készülhettek, e szempont
keresztülvitelét a munkatervek készítése során figyelembe veendőnek
ajánlották, a megtakarítás mértékét pedig az építési költség
legalább 5 %-ában adták meg. Ugyanakkor szóba hozták a Vadász utcai
homlokzatnak az építési vonalon belülre hozását közlekedési okokból
és a bejáratok kiszélesítését, valamint járda létesítését a
gyalogosok részére.
Az anyag július 10-én került a vásárcsarnokok tervei és költségeinek
megállapítására kiküldött bizottság elé. Jelentésük nagy része a
korábbi szakvélemények kombinációja. Szigorúan betartandónak mondják
a mérnöki hivatal előző évben ajánlásként megfogalmazott
javaslatait, majd szó szerint átvették a hivatal mostani
jelentésének szövegét, ezért csak az általuk tett kiegészítéseket
adjuk meg: nemcsak a bejáratok kiszélesítését kívánják, hanem a
lakók számára külön kapuk létesítését, hogy a vásárlóközönségtől
külön közlekedési útjuk legyen; a Vadász utcában kiszökellés (rizalit)
helyett beszökellés kialakítását írják elő, a kényelmesebb
közlekedés miatt a belső beosztás megváltoztatása nélkül; a Hold
utcai homlokzaton pedig a bérház emeleti kettős ablakait
módosíttatják egyesekre. Végül felvetik annak lehetőségét, hogy az
V. és VI. kerületi csarnok bérházaiban ne lakásokat, hanem a
kerületi elöljáróságok és netán a kapitányságok helyeztessenek el.
A tanács július 17-én tárgyalta az ügyet és pártolólag a közgyűlés
elé terjesztette a jelentést, mely lényegében változatlanul fogadta
el július 17-18-án (az egyetlen korrekció, amit tett, a bérházak
netáni hivatali felhasználására vonatkozott; arra hívta fel a
figyelmet, hogy ha esetleg ilyen célra használnák fel őket, akkor
beosztásukat is ennek megfelelően kellene módosítani). Ezután került
sor a belügyminiszter, illetve a közmunkatanács jóváhagyásának
megszerzésére, ami törvényerőre emelte a döntést. A
belügymisztériummal szemben - mely ezen a téren a fővárosra
hárította a felelősséget - a közmunkatanács műszaki kérdésekre is
kitért: nem kifogásolta pincebeli árnyékszékek létesítését, ha
összekötik őket az utcai csatornával ill. középületről lévén szó nem
tettek észrevételt a 0,4 m-es Vadász utcai kiszögelésekkel szemben.
Ez volt az egyik pont, ahol nem tartották be a törvényerőre emelt
előírást, ti. igenis létesítettek rizalitot, mint ahogy a belső
falburkolatra vonatkozóan is csak részben: a főhajók végfalain
elhagyták a kifogásolt téglaburkolatot, de a mellékhajók oldalfalán
nem. Ezeket az eltéréseket - tudomásunk szerint - senki sem
kifogásolta. 
A csarnok
üvegablakának díszítései (kép: Varga Máté)
A tanács csak szeptember 27-i ülésén dönthetett a foganatosítás
elkezdéséről. Az év nagy része eltelvén, a munkálatok megkezdése
sürgős volt, ezért felhívták Cziglert a föld-, kőműves- és
elhelyező, továbbá a kőfaragó munkák vállalati feltételeinek
mielőbbi összeállítására, október 20-i határidővel.
Az építési terület ekkor már rendelkezésre állt. A három ház
kisajátítására már 1892-ben sor került, lebontásukról 1893.
augusztus 1-én tartottak árverést. A majdani V. kerületi csarnok
helyét illetően Temesváry Lipót tette a legkedvezőbb ajánlatot
(akárcsak a Rákóczi téri és a Központi vásárcsarnok helyén álló
házak bontására), így őt bízták meg 3860 forintért. (Az építkezéssel
ellentétben nem lefelé, hanem fölfelé licitáltak, ugyanis a
vállalkozó megkapta és értékesíthette a bontási anyagot, így ez a
művelet a városnak jövedelmet hozott)
A bontásokat - párhuzamosan mind az öt épülő csarnoknál -
szeptemberig befejezték. A törvényhatósági bizottság november 22-i
közgyűlése viszont olyan határozatot hozott, melyben jelentést kért
a tanácstól, hogy miért rendelte el a kisajátított házak
lerombolását. A válasz a közgyűlés azon határozataira hivatkozott,
melyek előírták, hogy az összes csarnok egyszerre épüljön föl
1895-ig. Mivel egy detail-csarnok építésére legalább 18 hónap kell,
a határidő csak így tartható be. Ha csak néhány hónappal
elhalasztják a dolgot - különböző itt nem részletezhető okokból - az
egy egész év csúszást jelentene. A közgyűlés elfogadta a
magyarázatot, melynek a 18 hónapos építési időre vonatkozó kitétele
(ha a kifejezetten építési munkára vonatkozik) pontos volt. Ami az
egy év csúszást illeti, arra - mint láttuk - más okból, de sor
került. Az építési munkák tényleges megkezdésekor a telkek már több
mint egy éve üresen álltak.
Czigler időben benyújtotta, a tanács pedig már 1894. október 27-én
el is fogadta a föld-, kőműves- és elhelyező, valamint a kőfaragó,
továbbá a vasmunkák árlejtési és vállalkozói feltételeit,
elhatározta közzétételüket a főváros hivatalos lapjában és döntött a
megtartás időpontjáról. A vállalkozói érdeklődésre jellemző, hogy a
feltételeket 29-en vették át december 10-ig, az árlejtés napjáig.
Az építkezés ezen alapvető fontosságú munkái közül a föld-, kőműves-
és elhelyező munkákra jelentkező 8 ajánlattevő közül a legolcsóbbat,
a Sivirsky Antalét fogadták el, aki egyébként nem tartozott az
ismertebb építőmesterek közé. Annyira nem, hogy mivel a fővárosnak
addig még nem dolgozott, felhívták Czigler Győzőt, szerezzen be
Sivirsky szakképzettségére és vállalkozói képességére vonatkozó
adatokat! (Ennek a tervező építész két napon belül eleget is tett,
jelentette, hogy "nevezett kevésbé elméleti, mint főleg gyakorlati
ismeretekkel bír. Az eddig teljesített munkálatai megfelelők; csak
jó és pontos, minden részletre kiterjedő szerződéssel kell megkötni
kezét. Így - terhelő adatok hiányában - rá merték bízni a munkát)
A kőfaragó munkákra tett öt ajánlatból a két legolcsóbb vidékről
érkezett, de a hiányosan benyújtott kőminták, az ajánlattevők
ismeretlensége és vidéki voltukból adódó nehézségek miatt Aprily
János ajánlatát fogadták el.
A vasmunkákat két csoportra osztották, elkülönítve a hengerelt
vastartókat, falkötő vasakat stb., illetve a tetőszerkezetet. Itt
történt meg először, hogy a tanács felülbírálta az építésre
felügyelő bizottság javaslatát. A hét ajánlatból az első csoportra a
Danubius Rt., a másodikra a bécsi illetőségű Waagner R.F. cég tette
a legkedvezőbb ajánlatot. Az utóbbi okozott problémát, hiszen a
budapesti Oetl gyár ajánlata csak 299 forinttal volt drágább,
viszont ismert hazai cég volt, mely a Hunyadi téri csarnokra a
legkomolyabb ajánlatot tette. Viszont az osztrák cég ajánlatát a
bizottság nem javasolta mellőzni, mert "ez az osztrák vasgyárakat
jövőre concurrentiában való részvételtől elriasztaná, ez pedig
semmiképp sem lehet a fővárosnak érdeke", különösen akkor nem,
amikor másik két kerületi csarnok vasmunkái még kiadásra várnak. Két
nappal az árlejtés után az Oetl cég beadványt intézett a tanácshoz,
melyben a két ajánlat közti különbség csekély voltára és arra
hivatkozva, hogy Waagnerék itteni fiókteleppel nem rendelkeznek,
továbbá arra, hogy ők maguk helybeli adófizetők is - kérte a munka
neki ítélését.
Nem tudhatni, hogy a kérelem hatására-e, mindenesetre hazai
vállalkozó voltukra hivatkozva döntött úgy a tanács, hogy mégis ők
kapják meg a munkát. (A bécsi cég a Klauzál téri csarnokkal
vigasztalódhatott)
A földmunkákat rögtön meg is kezdték, tavasszal végeztek az
alapozással és pincefalazással, őszre befejezték a kőműves- munkákat
és a vasszerkezet szerelését is. Télre - akárcsak a többi - a Hold
utcai csarnok is (bérházával együtt) tető alá került.
Az 1895-ös év egyébként is mozgalmas volt. Csak most készült el
Czigler megbízólevele a két csarnok tervezéséről és művezetéséről. A
29 sűrűn teleírt oldal tartalmát itt nem szükséges ismertetni, a
benne szereplő határidő az érdekes: 1896. áprilisáig kellett /volna/
teljes berendezésével együtt befejezni a csarnoképítést. Tervezői
tiszteletdíjának összege ismert: 25.857 forint 57 krajcár. Ennek
durván kétötöde járt a Hold utcai (a többi a Hunyadi téri) csarnok
után; érdekes módon külön tételként szerepelnek a Hunyadi téri
karzat számára készített tervek 585 forinttal, míg a Hold utcaiéi
nem. A honorárium utolsó, 1857 forintos részletét csak 1899-ben
utalványozták, s Czigler még az előző évben is elszámolt saját
zsebéből fedezett kifizetéseket. Az építési költségnek tehát kb. 6
%-át kapta. Kapcsolata megbízóival - a jelek szerint - nélkülözte a
komolyabb konfliktusokat. Csak kisebb késések jelentettek problémát,
így pl. mikor 1895. április 30-án a hiányzó árlejtési feltételek
elkészítését sürgették.
Az árlejtéseket ugyanis folyamatosan írták ki az egyes munkanemekre,
miközben már javában dolgoztak a csarnokon. A kiírás rendje mindig
azonos volt: az építész által összeállított részletes költségvetés
és megfogalmazott feltételek elfogadása esetén a részvevők csak a
határidőre és a költségekre licitáltak, utóbbira úgy, hogy
megjelölték, hány % kedvezményt tudnak adni a megadott árból
(általában 5 %-ot). A döntés majdnem mindig automatikusan a
legolcsóbb elfogadása volt, csak ritkán tettek kivételt. Így például
hétféle munkáét tartották 1895. május 9-én, s közülük csak egy
esetben nem a legolcsóbb kapta a megbízást: a bádogos munkára öt
jelentkező közül Fried Zsigmondé volt a legolcsóbb, de "az épület
solíditasa érdekében" Zellerin Mátyást preferálták. Az eljárás
tipikus, az ajánlatok között minimális volt az eltérés, viszont az
egyik jelentkező a szakma leghíresebbje, számos nagy fővárosi
építkezés közreműködője volt, ezért részesült különleges
elbírálásban.
A munkanemek egy részére zárt körű pályázatot hirdettek 4-7
részvevővel (ennél sokkal többen a nyilvánosra sem igen
jelentkeztek). Ezek a különleges hozzáértést kívánó munkanemek
voltak zömmel (szobrász, villamos munkák, falburkolat), de nem csak
azok (hanem pl. a szobafestő is). A felkértek listája jellemzően
mutatja, hogy kik számítottak a budapesti iparosok élgárdájába: a
villanyvilágításra Egger, Ganz és Siemens és Halske, a famunkákra
Gregersen, Neuschloss és Thék, a vaskályhákra Berkes, Jungfer és
Svadló kapott - mások mellett - felhívást.
Volt azonban egy munkanem, mely rengeteg problémát okozott és a
hazai műipar egyik legjelesebbjével volt kapcsolatos, erre érdemes
bővebben kitérni. A tanács 1895, augusztus 31-én döntött a még
hátralévő munkák szűkebb körű árlejtésének kiírásáról. A
falburkolati munkákra 6 cégtől kértek ajánlatot. A kiírás 355,68 m2
felületnek 20 mm vastag keramit-lapokkal való burkolására szólt,
felső végén futószegéllyel, kocka alakban, portland vakolattal,
vörösbarna szegéllyel, alul simán, felül mintázva.
A szeptember 23-i árlejtés nem hozott azonnali eredményt; az
építésre felügyelő bizottság kiadta összehasonlító számítások
elvégzésére az építésvezetőségnek, mely véleményét csak 1896.
február 12-én terjesztette be. Eszerint a kiírásban foglalt
számítások helytelenek voltak, ezért sem a Magyar Kerámiagyár Rt.,
sem a Walla József cég ajánlatai nem elfogadhatók (innen tudható,
hogy ennek a két jelentkezőnek volt a legtöbb esélye). A munka
sürgőssége miatt Walla Józsefet új ajánlattételre szólította fel,
amit ő meg is tett december 2-án. Ennek elfogadását javasolta a
bizottság február 12-én.
Ámde 10 nap múlva kiderült, hogy Wall a csak hosszabb határidő
esetén tudja fenntartani ajánlatát, ezért az építésvezetőség - a
szeptemberi árlejtésre egyébként már meghívott - Zsolnay gyár
budapesti kirendeltségét hívta föl ajánlattételre. Zsolnayék azonos
feltételek mellett, május 1-i határidővel elvállalták a munkát, amit
a tanács február 27-én jóváhagyott.
Az igazi gond áprilisban jelentkezett, amikor a keramit lemezek
nagyrészének leszállítása, sőt elhelyezése után derült ki, hogy nem
egyeznek a választott színárnyalattal, s ezért nem fogadják el! A
cég elismerte, hogy egy árnyalattal sötétebb, de azt hozta fel
mentségül, hogy a határidőt csak így lehetett tartani: "Gyárunk
rendkívüli erő megfeszítés és szaporított költségek mellett
igyekezett a fenn forgó körülmények között a legjobbat szállítani és
most azon végtelen kellemetlen s káros körülmény előtt állunk, hogy
a már részben elhelyezett, részben a gyárban elkészített, oly
tömérdek mennyiségű lemezek vissza utasíttatnak". Tekintve, hogy nem
minőségi kifogás merült fel, csak színárnyalati eltérés, kivételesen
kérik az átvételt, vállalva a feltűnően elütő lapok cseréjét.
Hibájuk oka a túlbuzgalom volt, hogy Czigler szállítási
felszólításának megfeleljenek. A kérelem elég sokáig hevert
elintézetlenül, ugyanis Krátky főmérnök 3 év [!] elteltével reagált
rá, 10 %-os árcsökkentést javasolva. Ez persze nem akasztotta meg az
ügyet: Czigler május 20-i sürgető levelére Zsolnayék 1896. június
6-án már minőségi problémák létét is elismerik és elfogadás esetére
árcsökkentést ajánlanak.
Czigler augusztus közepén már 3,5 hónapos késést jelentett,
sürgetéseire adott kitérő válaszról és más munkák fennakadásáról
számolt be. 1000 forint bírságot javasolt, amit Krátky - a vállalati
feltételekre hivatkozva - a felére módosított. Zsolnayék
fellebbeztek, amit elutasítottak, a bírságot a közgyűlés is
megerősítette. Zsolnay azután a belügyminiszterhez folyamodott,
méltányosságból kérve a jogilag nem kifogásolható bírság
elengedését, mondván: senkinek nem származott kára a késésből. A
minisztérium ezt azzal utasította el, hogy méltányosságot gyakorolni
nem az ő, hanem a főváros jogköre.
A következő évben, már az átadás után került szóba megint a dolog, a
végszámla műszaki átvizsgálása kapcsán: Czigler a hiányos és
késedelmes szállítás miatti árcsökkentés mértékének bizottsági
megvizsgálását kérte. Erre októberben került sor, az egész
építkezésre vonatkozó összes számla felülvizsgálata alkalmából. A
helyszíni szemle minőségi kifogást nem állapított meg, csak a
színárnyalat kívánt egyöntetűségét hiányolta, s mivel ez nem hátrány
a rendeltetés szempontjából, levonást nem javasolt, elegendőnek
ítélte a késedelmi bírságot.
A történetnek ezzel még nincs vége: 1899-ben a Zsolnay cég - a
garanciális idő lejárván - biztosítéka visszafizetését kérte. Ez
állítólag megtörtént, de a tanács később mégis úgy döntött, hogy nem
fizethető ki, mert a büntetés a késésre vonatkozott, nem a gyengébb
minőségre. Zsolnayék reklamáltak, hiába. A biztosíték
visszafizetését még 1905-ben is kérték.
Visszatérve az építkezéshez, az alapozás mélységének redukálásáról
már esett szó. Menet közben újabb korrekció történt 1895. nyarán: a
mérnöki hivatal jelentette, hogy az alapgödrök kiemelésénél már a
vártnál kisebb mélységben hordképes talaj mutatkozott (a Hold
utcánál kavicsos), ezért a beton alapozás mellőzhető volt; a vízálló
mészhabarcsba fektetett tégla alapozás kivitelezését Sivirsky
elvállalta. Az alapfalak szigetelését a Kőolaj és Asphalt Rt.
(későbbi nevén Hazai Asphalt Ipar Rt.) 1896. legelejére
végrehajtotta.
Abszolút tökéletes
választás: angyalok, szentek és szüzek helyett marhafejjel díszített
homlokzat
(kép: Varga Máté) Módosítás történt a tető lefedésével kapcsolatosan is. Czigler az év
szeptemberében kezdeményezte, hogy az általa tervezett csarnokok
fedélhéjazatán pala helyett horganyzott vaslemezt alkalmazzanak
borításképpen. Indokolásában a közelgő mostoha őszi időjárásra
hivatkozott, aminek nem szabad kitenni a fedél deszkázatát, a tető
kis hajlásszögére, mely miatt különösen gondos munka szükséges a
vízhatlansághoz és arra, hogy a javasolt változtatással szemben a
tetőfedés vállalkozója nem támaszt kifogást. Mind az építésre
felügyelő bizottság, mind pedig a tanács magáévá tette az érveit,
különösen, hogy ez a módosítás nem járt plusz kiadásokkal. A Hold
utca esetében ezt a munkát Zellerinre bízták.
A minden építkezésnél szakaszhatárt jelentő bokrétaünnepélyre 1895.
decemberében került sor, s ezzel kapcsolatban a szokásos
jutalomosztásra. Az ezzel kapcsolatos iratból tudjuk az ácsok és
vasmunkások néhány vezetőjének nevét: az előbbiek művezetője Miskás
Ignác, főszerelője Preczrechján Sándor. Ekkortájt került sor a
szomszédos, Massanek-féle ház alacsonyabb volta miatti
kéményfelemelésre, melynek munkaköltségét az építtető,
anyagköltségét a tulajdonos volt köteles vállalni.
1896. elején újra szóba került a bérházak mikénti felhasználása, a
korábban függőben hagyott kérdésre az V. kerületi elöljáróság
személyzetének beadványa tért vissza: kérelmezték, hogy ők
vehessenek bérbe 6 lakást a Hold utcai épületben. Ravasz módon a
hátrányokat hangsúlyozták (célszerűtlen beosztás - módosítására
mellékeltek is terveket a csarnokkal közös lépcsőház, hiányzó udvar
és melléklépcső, zaj, bűz, legyek stb.), azt sugallva, hogy magas
bért úgysem lehetne kérni értük. Nekik viszont megfelelne. Választ
nem kaptak, a beadvány hátoldalára majd' két évvel később írták rá,
hogy nem igényel tárgyalást.
A bérház egyébként előbb készült el, mint maga a csarnok: 1896.
április 16-án már a bolthelyiségek bérletét árverezték. Ezek a
következők voltak: nagy vendéglőhelyiség és 3 üzlethelyiség, továbbá
4 pince a Hold utcai oldalon. A bérház emeletein 4-4 lakás volt
szintenként. (A bérbe adható helyiségekből összesen 9670 forintot
vártak évente, a négy kerületi csarnokból befolyó ilyen jellegű
jövedelem kb. 1/5-ét)
Czigler 1896. július 15-én jelentette, hogy a bérházak közelednek a
befejezéshez (a Hunyadi tériek is), augusztus 1-vel ki lehetne adni
a lakásokat A lakhatási engedélyt szeptember 9-ével adták meg. A
berendezési munkák ekkor már ott tartottak, hogy a csarnok felirati
tábláit, a lakások számát stb. rendelték meg.
A nyár folyamán olyan esemény történt a Központi vásárcsarnokban,
mely a kerületiekre is kihatott: július 30-án tűz ütött ki, mely
jelentékeny károkat okozott. Hatására mindenütt szigorították a
tűzbiztonsági előírásokat és el kellett halasztani a csarnokrendszer
megnyitását 1897-re, Mivel a kerületi csarnokok építése késésben
volt, ez bizonyos értelemben jól is jött.
A csarnok az év végére teljesen elkészült, a tanács már novemberben
intézkedett az ideiglenes átadásról; erre december 22-én került sor
- hivatalos körülmények között. Tüzetes helyszíni szemle után, mely
még a villanyvilágítás kipróbálására is kiterjedt, a csarnokot
teljesen felszerelve találván (a villanyóra kivételével) nem volt
akadálya az átvételnek. Kezelője a vásárcsarnokok ideiglenes
igazgatója, Ziegler Nándor lett.
1897 elején a kerületi elöljáróság megadta a használati engedélyt a
2 teherfelvonóra, később felszerelték a még hiányzó (a bérházétól
különválasztott) vízmérő órákat. A hátralévő intézkedések már a
csarnokban dolgozók jelvényeire, a kapuőrök bundájára stb.
vonatkoztak, így nem térünk ki rájuk. Ugyancsak fölösleges
beszámolni az 1897. február 15-i ünnepélyes megnyitóról, ill. az ősz
folyamán zajlott leszámolási eljárásról.
A csarnokrendszer megnyitása szenzáció volt, de a kortársak zömét -
érthetően - nem az építészeti vonatkozások érdekelték. A szaksajtó
már korábban ismertette az épületek terveit, így most nem tért
vissza a témára. A legnagyobb publicitást - nyilvánvaló okokból - a
Központi Vásárcsarnok kapta, mellette alig jutott tér a
kerületieknek, melyek közül a Hold utcai - mint legkisebb - keltette
a legkevesebb figyelmet. A szakpublikációk is elintézték néhány
sorral, tervei közül legfeljebb egy alaprajzot közöltek. Kritikai
ismertetés egyáltalán nem jelent meg róla.
A következő háromnegyed évszázad építészettörténeti irodalma nem
foglalkozott az épülettel, csak az elmúlt másfél évtizedben fedezték
fel, mint a múlt századi mérnöképítészet jeles alkotását.
(Természetes, hogy az újabb publikációkban csakúgy háttérbe szorult
a többi csarnokhoz képest, mint elkészülte idején).
Átadásuk után néhány éven belül kiderült, hogy mely csarnokok
várható forgalmát becsülték túl, és melyekét alul. A központi és a
Hunyadi téri egyértelműen szűknek bizonyult, bővítésükre már a
századfordulón készültek tervek. Az utóbbival kapcsolatban
fölmerült, hogy a Czigler tervezte karzattal bővítsék, de erre nem
került sor. A Hold utcai forgalma nem lett nagyobb a vártnál, így
átalakítási elképzelések nem is voltak vele kapcsolatban. Csak a
minden épületnél szokásos kisebb problémák jelentkeztek. 1897.
december 31-én tűz ütött ki az egyik munkás szobában, de komoly kár
nem keletkezett (tizenöt évvel később pedig kéménytűz volt az
épületben). 1898-ban szükségessé vált a pissoir lemezek szétszedése
és portland cementbe, illetve aszfaltba való újbóli elhelyezése. Az
alattuk lévő pincék beázásának veszélye miatt sürgős munkát Aprily
János végezte. 1899-ben történt az első kisebb átalakítás, amikor a
vendéglő helyén boltokat létesítettek (a munkát az időközben csődbe
jutott Sivirsky munkavezetőjére, Brang Adolfra bízták).
A csarnok egyetlen része, mely szűknek bizonyult az évek során, a
pincelejárat volt, mely a pincében lévő 200 árus miatt nagy
forgalommal bírt. Ezért kérte Ziegler Nándor vásárcsarnok igazgató
1901. szeptemberében, hogy az egyik pincelépcsőt - az egyik
teherfelvonó feláldozásával - szélesítsék ki. Krátky János a mérnöki
hivatal nevében ezt ellenezte és - mivel a közönség zömmel a Vadász
utca felől érkezik s az ottani homlokzat északi tengelyében
javasolta új pincelejárat létesítését. Ezt támogatta a vásárcsarnok
bizottság is 1905 [!] februárjában.
1902-ben az üresen álló helyiségek jövedelmezővé tétele került
szóba: a Vadász utcai oldal 1-1 földszinti és I. emeleti nagy
illemhelyét - mely a megnyitás óta használaton kívül volt - kívánták
üzletté, illetve altiszti lakássá átalakítani az épület délkeleti
sarkában (a karzatlépcsővel átellenben). Mivel a mérnöki hivatal
ellenezte, a tanács elvetette a javaslatot.
Egy 1905-ös átalakításról csak onnan tudunk, hogy Ivó Lajos kőműves
három évvel később visszakapta 100 forint biztosítékát. Arra nézve,
hogy mit csinált, nem találtunk adatot. 1910/11-ből a
csatornahálózat megújításáról tudunk.
Egyetlen tartós probléma jelentkezett a csarnok fennállásának első
két évtizedében, mégpedig a süllyeszthető fa kapuké, melyeket már
1901-ben elkopottnak, gyökeres javítást igénylőnek mondtak, s Berkes
Kálmánnal reparáltattak. 1907-ben bádoggal burkolták őket, de már a
következő évben gond volt a működésükkel. Végül 1911-ben
összetolható rácsos vaskapura cserélték ki őket, melyeket Grundman
Rezső lakatos készített 3200 koronáért.
A következő évtizedekből kisebb átalakításokra utaló adatokkal sem
rendelkezünk, nagyobb pedig valószínűleg föl sem merült.
Fennállásának ötödik évtizedében a csarnok a hanyatlás jeleit
mutatta: csak 86 árus működött benne, a csarnoki felhozatalnak pedig
mindössze 3 %-a irányult ide (összevetésképpen: a Hunyadi téribe 13
%).
Az utolsó félévszázad eseményeiről semmilyen archívumi anyag nem
került elő, az ekkor történt beavatkozásokat a csarnok mostani
állapota tükrözi. Az általánosan leromlott állapot mellett a
zöldségáru-hely szigetek ronda bódékkal való megépítése a
legfeltűnőbb, ugyanakkor más építményt nem helyeztek el a
csarnoktérben. Ha leromlottan is, de nagyjában-egészében az eredeti
architektúrát mutatja.
A Hold utcai csarnok országos szintű műemléki védettséggel nem
rendelkezik. Ennek oka, hogy a mérnöképítészet alkotásait sokáig nem
ítélték védelemre méltónak, megtartandó értéknek. A korszak
egészének rehabilitációja és a műemlékvédelmi szemlélet megváltozása
kellett ahhoz, hogy a figyelem e korszak ilyen jellegű alkotásai
felé forduljon.
Mivel elsősorban Budapesten vannak nagy számban és bírnak jelentős
értékkel, először a fővárosi helyi védelmet megteremtő 1974-es
925/74. sz. VB. határozat vett fel jelentős számban ilyen jellegű és
korú alkotásokat a védett épületek listájára. A Hold utcai csarnok
1982-ben került rá föl, és a jelenleg kidolgozás alatt álló, helyi
védettségű értékeket tartalmazó jegyzékben is szerepel. Az épület
rendelkezik olyan értékekkel, melyek alapján, valamint a korszak
átértékelése következtében érett a műemlék jellegű besorolásra. |
|
A Vadász utcai kijárat homlokzata és díszítései (kép: Varga
Máté)
|
