|

Az Anker-ház az Orczy-ház mellett Budapest egyik első
"bérkaszárnyája" volt, mely nagy tömegeknek adott otthont. Nevét
építtetőjéről, az Anker Élet- és Járadékbiztosító Társaságtól kapta,
amely a múlt század első évtizedében a Király utca és a Vilmos
császár út (ma Bajcsy-Zsilinszki út) sarkán álló telken bérházat
kívánt építtetni.
| |
Fényképalbum |
|
A tervek elkészítésére 1907-ben szűkebb (meghívásos) pályázatra
szólították fel Lechner Ödön, Alpár Ignác budapesti és Sobotka bécsi
építészeket. A döntés még ugyanebben az esztendőben megszületett. Az
"Előljáróság" Alpár Ignácra bízta az épület terveinek elkészítését.
Miután a társaság figyelemfelkeltő reklámhomlokzatot akart, a
pályaterv két saroktoronnyal, sátortetővel, és annak szobordíszes
lezárásával kívánt eleget tenni a kérésnek. A kivitelezésben
sátortetőt egy hatalmas piramis helyettesíti, kiváltva ezzel a
szakma és a városatyák bírálatát. Bizonysága annak, hogy mennyire
nem tudtak megbékélni vele, egy meglehetősen furcsa terv volt.
1941-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa határozatot hozott, melynek
értelmében átépítteti a forgalmas helyen álló, környezetükből kirívó
épületeket.
Az akkori építészek az Anker-palota "lefejezését" javasolták, azaz a
két saroktorony és a piramis visszabontását. A terv viszont
valamilyen okból nem valósult meg. Az impozáns épület egykori
eleganciájából nem sok maradt. A külső homlokzatról szinte már
teljesen eltávolították a veszélyesen meglazult vakolatot. A lakók
és az önkormányzat az épület felújítását tervezi.
Szabó Katalin

Az Anker-ház az Erzsébet tér felől (kép: Varga Máté)

|
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Alpár Ignác
Építés
éve: 1909
Stílusa:
?
Funkciója:
lakóház
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

HIRDETÉS
|