KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Dreschler-ház
  VI. kerület, Terézváros, Andrássy út 25.


Ahogy az Andrássy út több patinás épületét, úgy ezt a házat is a MÁV Nyugdíj-pénztár építette a dolgozóinak. A tervezéssel Pártos Gyulát és a Franciaországból éppen visszatért Lechner Ödönt bízták meg.

 

Fényképalbum

 
 

A fiatal építész ennek az útjának a tapasztalatait tervezte bele a házba. Így a palota a francia reneszánsz jegyeit viseli minden részletében, eltérve a környék többi épületétől, melyek inkább az olasz reneszánszt követték. A Dreschler-palota névre keresztelt épület munkálatai 1883 és 1886 között zajlottak. Eredetileg luxuslakásokat alakítottak ki az emeleteken, a földszinten pedig kávézó, söröző működött. A pincében még egy tekepályát is kialakítottak. Gazdagon tagolt homlokzata ellenére jól illeszkedik az Andrássy út felfogásához. A szemben lévő Operaház artisztikus megjelené-séhez képest egyszerűbb arculatot mutat.

A ház nevét az egykori Drechler-kávéházról kapta, amely a XIX. század végén élte virágkorát.

Az államosítást követően a házba a Balett-intézet költözött be. Mivel azonban a palotát nem ilyen célra tervezték, jó pár átalakítást hajtottak végre rajta, hogy megfeleljen az új követelményeknek. Ezek következtében tűntek el például a földszinti vendéglátóhelyek, melyekről ma már csak korabeli fotók segítségével alkothatunk képet.

Az egykor szebb időket megélt palota modern kori történetét már leginkább a botrányok jellemezték. A kerületi önkormányzat ingyen kapta meg az államtól az épületet, pénze azonban nem volt a felújításra. 1996-ban a kerület akkori vezetése néhány kiemelt kerületi ingatlanra, köztük a volt Balettintézetre is, szerződést kötött egy közvetítő céggel, hogy kutassa fel a befektetőket. Készült is egy értékbecslés, majd ez alapján eladták a házat.

Mindössze 220 millió forintért, ami érdekes, mert a jelenlegi tulajdonos pár éve több mint hétmilliárd forintot fizetett érte. Ráadásul az új beruházó jogerős, máig érvényes építési engedéllyel vette meg az épületet, amely alapján egy luxusszállodává alakítanák át az egykori Balett-intézetet. Néhány éve el is kezdődött a munka, majd ugyanezzel a lendülettel abba is maradt.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szerint a hatóságnak nincs lehetősége kikényszeríteni a tulajdonosnál a teljes felújítás folytatását, csupán a városképet rontó, a közterületet veszélyeztető homlokzat renoválását. A cél persze az lenne, hogy akár kompromisszumok árán is, de folytatódjon a méltatlanul elhanyagolt ház felújítása. A szálloda tervét azonban az is nehezíti, hogy ehhez megfelelő számú parkolót kellene építeni, erre pedig a területen nem igazán lenne lehetőség. Az Andrássy úton azonban vannak jó példák régi paloták megújítására, például a Divatcsarnok esetében.


 

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Lechner Ödön
 Építés éve: 1883-1886
 Stílusa: reneszánsz
 Funkciója: lakóház
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Opera
  M1
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
  
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS