New York Palota
  VII. kerület, Erzsébetváros, Erzsébet körút 9-11.


A négyemeletes, késő eklektikus stílusú palotát Hauszmann Alajos, Korb Flóris és Giergl Kálmán közreműködésével 1891-1895 között építette a New York Életbiztosítási Társaság számára. Szobordíszeit Senyei Károly készítette.

 

Fényképalbum

 
 

A városképi jelentőségű épület főhomlokzatát két emeletet átfogó oszlopok és konzolokkal kiugratott balusztrádos erkélyek hangsúlyozzák. Középrizalitja felett szecessziós rajzú, kősisakos torony magasodik. Főpárkányán egész alakos szobrok állnak.

Az épületet 2002-2005 között helyreállították. Jelenleg kávézó és világszínvonalú szálloda működik benne.

Száz éve, 1903. február 4-én tűzvész pusztított Budapest közepén. Kigyulladt a főváros impozáns, négyemeletes bérháza, a Hauszmann Alajos által tervezett New York-palota. A padlástérben keletkezett tűz megsemmisítette a tetőzetet. A monumentális palota óriási fáklyaként világította be a környéket az esti szürkületben. A díszes épület kilenc évvel korábban, 1894-ben épült fel az amerikai New York Életbiztosító Társaság megbízásából. Ez a bérház volt az életbiztosító magyarországi székhelye is, ezért nevezték el New York-palotának.

A korabeli lapok részletesen beszámoltak a tűzesetről. „Az este alig borult a fővárosra, amikor egyszerre bíborpirosság öntötte el az eget, hatalmas lángnyelvek nyúltak az ég felé, és pár perc alatt riadtan beszélték az emberek, hogy a New York-palota lángokban áll. Csakhamar a tűzoltó kocsik robogása, a riasztó kürtölés, rémült emberek futkozása teljesen kiforgatták a főváros utcáit köznapi képéből” – írta másnap a Kis Újság. Délután fél hatkor egy arra sétáló egyetemi hallgató vette észre a tető alól felcsapó első lángnyelveket és a felszálló vastag füstgomolyagot, a fiatalember azonnal szólt a közelben álló rendőrnek, majd együtt siettek be a palota portájára, ahonnan a rendőr értesítette a központi tűzőrséget. Közben a ház lakói is értesültek a veszedelemről, egyesek pánikszerűen menekültek lakásukból, néhányan lerohantak a földszinti New York kávéházba azzal a felkiáltással, hogy „Ég a palota!”, erre az addig nyugodtan uzsonnázó vendégek többsége megrémült, és fizetés nélkül rohant ki az utcára. Később a harmadik és a negyedik emelet lakói a kávéházban találtak menedéket. A hölgyek és a gyerekek a szeparékban pihenhették ki az izgalmakat. A kávéházat irányító Harsányi testvérek megnyugtatták az ijedt lakókat, kávéval és képes újságokkal kedveskedtek nekik. Sajátos botrány is kitört. Néhány bent rekedt fiatal úr kártyázni szeretett volna, de nem kaptak kártyát a Harsányi testvérektől, ezért szóváltásra került sor. Csak a rendőri közeg közbelépése csillapította le az indulatokat.

A tűzoltók megérkezésekor már elborították a lángok az egész tetőzetet. A palota párkányzatának részei, a vasrácsos erkélyek darabjai és a homlokzat díszítőelemei egymásután potyogtak le a járdára. Lezuhant a földszinti kávéház bejárata fölötti szoboralak is, a New York-i Szabadság-szobor kicsinyített mása. A kiérkező középponti tűzoltóság és VI., a VII., a VIII., valamint a IX. kerület tűzőrsége Szcserbovszky Szaniszló főparancsnok vezetésével hozzáfogott a tűz megfékezéséhez. Lezárták a palota gázfőcsapját, majd felszerelték a szerkocsikon magukkal hozott kézi szivattyúkat, és az épület falának támasztva felállították tolólétráikat. Rövidesen üzembe helyezték a Budapest nevű gőzfecskendőt is.

Összesen tizenkét fecskendővel oltották a tüzet, elsősorban lokalizálására törekedtek. Ezzel egy időben nagy számú gyalogos és lovas rendőr zárta le a palota előtti úttestet. Még javában tombolt a tűz a tetőn, amikor elfogtak egy lakásfosztogatót, aki kihasználva az alkalmat, hogy üres a legfelsőbb emelet, elemelt néhány dolgot Beöthy Zsolt lakásából.

Az Erzsébet körúton és a környező utcákban nagy tömeg verődött össze, sokan akarták látni a lángoló palotát. A rendőrök csak nehezen tudták fenntartani a rendet, ezért kivezényelték a 31-es számú háziezred készenlétét és a 69-es gyalogezred egy századát. A rendőrség a katonaság segítségével kordont vont az égő palota köré, nem lehetett az épületből kijönni és oda bemenni, nehogy a lehulló faldarabok, izzó gerendák sérüléseket okozzanak. A Körúton összegyűlt emberek – köztük a lakók aggódó hozzátartozói – többször megpróbálták áttörni a kordont, de a katonák visszaszorították őket, a nagy tülekedésben szuronnyal megsebesítettek két embert.


A New York 1900-ban
(Kép: Szabó Ervin Könyvtár)

A tűzoltók hősiesen küzdöttek a lángokkal, de a tetőzet már menthetetlen volt. A Körút felé terjedő tűz már azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy ledől a palota tizenöt méteres óratornya, de végül sikerült megmenteni. A hőség miatt levált a Dohány utcai homlokzatot díszítő óriási sasszobor bal szárnya. A több mázsás, lezuhanó kőszárny nagy robajjal tört darabokra az utca kövezetén, majdnem maga alá temetve egy tűzoltót. Közben a szomszédos épületek tetőzetét is vízzel locsolták, nehogy lángra lobbanjanak. A mentési munkálatokat figyelemmel kísérte a helyszínre érkező Márkus József főpolgármester, Halmos János polgármester és Rudnay Béla rendőrfőkapitány. Elővigyázatosságból elrendelték a negyedik és a harmadik emelet teljes kiürítését, végül is erre nem került sor, mert a tűzoltók elmagyarázták, hogy a ház vasgerendázata meggátolja a tűz továbbterjedését. Hét órára elégett a háztető faanyaga, a lángok elpusztították a padlást, a Miksa utca felőli ércpárkány félig leszakadva függött, ugyanakkor két emelet magasan füstölgő romok, pernye és izzó zsarátnok borította az udvart. Nyolc órakor sikerült a tüzet elfojtani, a mentés során két tűzoltó sebesült meg, a súlyosabb sérültet, akinek a palota tetején egy gerenda esett a lábára, mentővel szállították a Rókus kórházba. A tűzőrség egy része elvonult, a többiek fáklyákkal világítva, még egy óráig folytatták kézi fecskendőkkel az izzó zsarátnok oltását.

A tűzveszedelem másnapján, február 5-én reggel megtartották a hivatalos tűzvizsgálatot, megállapították, hogy a tűz Beöthy Zsolt és Alexander Bernát negyedik emeleti lakása között, a padláson, a kémény mellett keletkezett. Érdekes módon az egyik tűzoltó az üszkös gerendák között nagy kulcsot talált, amely a szárító padlásának vasajtaját nyitotta. Az eredeti kulcs a helyén volt, ezért valószínűnek vélték, hogy ezzel a másolattal esténként valaki feljárt a padlásra. Rögtön felvetődött a gyanú, hogy ez a titokzatos illető lehet a tűzeset okozója.

Végül a bizottság csak egy negyedik emeleti lakást nyilvánított lakhatatlanná, ahol a vakolat hullott, majd kimondta, le kell bontani a megrongálódott kéményeket és a homlokzat néhány díszítőelemét. A kár meghaladta a kétszázezer koronát, de a palota biztosítva volt. A tűzvész után rövidesen elkezdték a javítási munkálatokat, 1903 nyarán fejezték be a tetőzet újjáépítését.


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Hauszmann A.
 Építés éve: 1891-1895
 Stílusa: eklektikus
 Funkciója: középület
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Blaha Lujza tér
  M2
Blaha Lujza tér / Wesselényi u.
 
Blaha Lujza tér
 
Erzsébet körút (Dohány utca)
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
  
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS