Gutemberg téri rabbiképző iskola
  VIII. kerület, Józsefváros, Bérkocsis utca 2-4. (Gutemberg tér)


Magyarországon már a XIX. század elejétől kezdve történtek erőfeszítések egy rabbiszeminárium alapítására. Ebben az időszakban éleződött ki a feszültség Kelet- és Közép-Európa hagyománytisztelő, stetl-világban élő, elszigetelt zsidósága, és a Nyugat-Európai, felvilágosodás eszméit magukévá tevő, modernizálódó zsidóság között.

 

Fényképalbum

 
 

A kétféle kultúra Magyarországon találkozott: a XIX. század elejétől számos lengyelországi zsidó települt át Magyarországra. Később sokan menekültek ide Németországból, Ausztriából, valamint Morvaországból. Ahogy a judaista Moshe Carmilly-Weinberger írja, "készülődött a rabbiszeminárium kérdése körüli harc a zsidó közösségekben".

Az ortodox rabbik megpróbálták a rabbiszeminárium alapítását megakadályozni, és egy delegációt küldtek Ferenc József császárhoz Bécsbe. Ferenc József azonban nemcsakhogy kiállt a rabbiképző iskola alapítása mellett, de a finanszírozás kérdését is megoldotta: visszaadta a magyar zsidóknak azt a pénzt, amit még az 1848-as forradalom hadisarcként vetett ki rájuk. Így végül 1877. október 4-én nyitotta meg kapuit az intézmény.

A II. Világháború után a Rabbiszeminárium újra működni kezdett, és már két hónappal a német kapituláció után ismét kinyitotta kapuit. Azonban az iskolarészben nem volt elég tanuló ahhoz, hogy a gimnáziumi funkciót hosszútávon fenn lehessen tartani. Ehelyett egy tanárképzőt alapítottak, ahol vallástanárnak, illetve hébertanárnak lehetett tanulni. Mindent elölről kellett kezdeni.

A kommunista vezetés vallásellenessége ellenére a budapesti Rabbiszeminárium megmaradt, egyetlenként Kelet-Európában. Cserébe viszonylag erősen kellett a vezetéshez alkalmazkodni. A vallási életet államilag szabályozták. Ennek szellemében létrehoztak egy vallási minisztériumot, ami többek között a rabbiposztok betöltéséért volt felelős. Ilyen módon a Rabbiképző is függött a politikai vezetéstől. A tananyagnak is meg kellett felelnie a szocialista elvárásoknak.

Mint a vasfüggönytől keletre eső terület egyetlen rabbiképzője, a szocializmus idejében Budapest fontos feladatot kapott. Egész Kelet-Európából, sőt, még Izraelből is érkeztek a hallgatók, hogy rabbinak vagy kántornak tanuljanak.

Az Országos Rabbiképző Intézet - ma Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem - zsinagógája 1877 óta folyamatosan, megszakítás nélkül látja el feladatát. A maga százhúsz férőhelyével, orgonájával a zsidó vallás temploma, helyet ad a híveknek, hogy imáikkal az Örökkévaló Istent fölkeressék. A zsinagóga ezenkívül színhelye tizenhárom éves fiúk felnőtté (bár micvá) avatásának.


 

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: ?
 Építés éve: 1877
 Stílusa: ?
 Funkciója: középület
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Rákóczi tér
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
  
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS


A rabbiképző 1880-ban