KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Képviselőház (Olasz Kulturális Intézet)
  VIII. kerület, Józsefváros, Bródy Sándor utca 8.


Budapest VIII. kerületében, a Bródy Sándor utca 8. szám alatt található az az épület, amely 1865-től 1902-ig a Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelye volt, és jelenleg a budapesti Olasz Kultúrintézetnek ad otthont.

 

Fényképalbum

 
 

Az épületet – mely Budapest legjelentősebb XIX. századi műemlékei közé tartozik – Ybl Miklós, az egyik legnagyobb magyar építész tervezte. Az ő nevéhez fűződik többek között az Operaház, a Szent István Bazilika és a Közgazdaságtudományi Egyetem épülete is.

Az intézet épülete a korai eklektika neoreneszánsz irányzatának talán legjellegzetesebb példája, és az első Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelyeként a magyar politika történetének egyik legfontosabb műemléke. 1902-ben a Képviselőház ideiglenes épületéből átköltözött Duna-parti, végleges székhelyére. 1920-ig a Bródy Sándor utcai épület vásárok és kiállítások helyszíne volt. 1920 novemberében az első emeleten vetítőszobát alakítottak ki filmvetítésekhez. Egy 1935-ben, Rómában aláírt szerződés értelmében az épület 1942-ben az olasz állam tulajdonába került. Számos homlokzati és a belső teret egyaránt érintő felújítási munka után a Magyarországi Olasz Kultúrintézet 1943. június 21-én nyitotta meg kapuit, neves olasz és magyar személyiségek jelenlétében. Az intézet rendelkezik egy 140 fős moziteremmel, valamint egy kb. 500 férőhelyes, kiállítások, konferenciák, színielőadások és koncertek megrendezésére alkalmas nagyteremmel.

A budapesti Olasz Kulturintézet eseményekben gazdag története szorosan kapcsolódik az elmúlt hatvan év magyarországi történelméhez.

A két ország közötti kulturális kapcsolatok fejlesztése érdekében 1937-ben kötött olasz-magyar kormánymegállapodás értelmében az Intézet 1943-ban nyitotta meg kapuit az első Magyar Országgyűlés Képviselőházának épületében. A megnyitón jelen volt az intézet akkori igazgatója, Giuliano szenátor, valamint a két ország hivatalos képviselői. Az intézet feladata a két ország közötti kulturális cserekapcsolatok elősegítése volt, továbbá számos szolgáltatás biztosítása az érdeklődők számára: könyvtár, folyóirattár, kulturális és olasz nyelvtanfolyamok, melyek kezdetben kellő számú tanterem hiányában az intézeten kívül, a város iskoláiban kaptak helyet.

A történelmi események az intézetet sem kímélték: a második világháború alatt az épület súlyos károkat szenvedett. Az igazgatót, Bizzarri professzort letartóztatták, és koncentrációs táborba hurcolták. A háború befejeztével az intézmény ismét megnyitotta kapuit. A Magyarországon életbe lépett totalitárius rendszer számos megszorítást vezetett be a kulturális programok szervezésében is, ennek ellenére sokak számára az intézet nyitott ablakot más távlatok felé, és az akkori nyomasztó politikai hangulattól való menekülési lehetőséget jelentette.

Az 1956-os forradalom harci eseményei újabb károkat okoztak az épületben, így az intézet tevékenységét egy kis időre szüneteltetni kellett. Mindezek ellenére – a helyzet konszolidálódása után – folytatta működését, egyre szélesítve a két ország közötti kapcsolatok skáláját: elsősorban ösztöndíjakat alapított, hogy ezzel is hozzájáruljon az olasz és a magyar kutatók, tudósok közötti cserekapcsolatok kialakulásához. A rendezvények a kultúra számos területét felölelték: a közönség találkozhatott az olasz filmművészettel, neves olasz színtársulatok – a genovai Teatro Stabile vagy a torinói színház – előadásai valósultak meg, kiállításokat rendeztek számos budapesti kiállító teremben és az intézet immár felújított nagytermében. Az intézet támogatta olasz művek magyarra és magyar művek olaszra fordítását is.

1989 fordulópontot jelentett Magyarország és az Olasz Kulturintézet történetében is, főként a programok tekintetében. 2003-ban az intézet a közép-európai térség egy részének koordinációs központja lett, s ez még nagyobb lendületet adott kulturális tevékenységének. A kulturális programok kialakításánál figyelembe vették a „Sistema Paese” program ajánlásait, mind szorosabban együttműködve a Magyarországon működő más olasz intézményekkel. A közönség számára kínált szolgáltatások jelentős mértékben fejlődtek: a könyvtár gyűjteménye gyarapodott, a számítógépes hálózat is javult, létrejött a sajtóiroda és az Olasz Intézet Baráti Köre. Nagyobb hangsúlyt fektettek olasz nyelv- és kultúra tanfolyamokra, továbbá megerősödtek az Olasz Tanszékeket fenntartó egyetemekkel, olasz nyelvet tanító kétnyelvű gimnáziumokkal és általános iskolákkal való kapcsolatok is.

Az intézet tevékenységének részét képezi két kulturális folyóirat kiadása is: a kéthavonta megjelenő, háromnyelvű (olasz, magyar, angol) Italia & Italy, az olasz kultúra közép-európai magazinja, valamint a félévente kiadott Nuova Corvina italianisztikai folyóirat, melyet 1992-ben alapítottunk magyar és közép-európai egyetemek olasz tanszékeivel együttműködésben.

Forrás: Budapesti Olasz Kultúrintézet

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Ybl Miklós
 Építés éve: 1865-1902
 Stílusa: neoreneszánsz
 Funkciója: középület
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Kálvin tér
  M3
Kálvin tér
 
Múzeum körút
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS


Fénykép: Varga Máté