|

1781-ben Jung József irányításával kezdték el építeni, de Kardetter
Tamás módosított tervei alapján fejezték be 1798-ban a Gyulai Pál
utcai főépületet. Rákóczi út felöli oldalszárnya csak 1839-1841
között készült el Pollack Mihály tervei szerint. Hajdan itt álltak
az 1711-es pestisjárvány ideiglenes kórházbarakkjai.
| |
Fényképalbum |
|
A Szent Rókus Kórház Európa egyik legrégebbi, nagy múltú
egészségügyi intézménye. Egyike azoknak a kórházaknak, amely megélve
két évszázad történelmi viharait máig megmaradt és ma is az ápolás
és gyógyítás szolgálatában tevékenykedik és fog tevékenykedni
továbbra is az új elvárásoknak megfelelően.
A Szent Rókus Kórház mindig fogalom volt és a gyógyítás hazai
fellegvára, ezen belül is a kórház fül-orr-gége osztályai kimagasló
teljesítményt nyújtottak a mindennapi gyógyító és tudományos
munkában. Ezen osztályok vezetői neves egyéniségek voltak, többek
neve napjainkban is ismert az ország határain túl is.

A kórház főbejáratával szemben áll a világhírű magyar orvos,
Semmelweis Ignác (1818-1865) szobra, aki a gyermekágyi láz
kórokozójának felfedezője, s aki 1851-től 1857-ig vezette a kórház
szülőosztályát.
|
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Jung József,
Kardetter Tamás,
és Pollack Mihály
Építés
éve: 1781-1841
Stílusa:
klasszicista
Funkciója:
kórház
|
 |
Blaha Lujza tér |
|
|
M2 |
 |
Blaha Lujza tér |
| |
  |
 |
Uránia |
|
|
        |
|
|
|

HIRDETÉS
|