|
A
Központi Vásárcsarnok Pecz Samu műegyetemi tanár tervei alapján
készült el 1897-ben. Az épület a magyarországi historizmus
téglaépítészetének egyik legszebb alkotása. A bejárati kőkapuk
neogótikus stílusjegyeket viselnek, a tetőt a pécsi Zsolnay-gyár
színes épületkerámiái fedik. Az épület alapterülete kb. 10000 m2,
amelyet óriási vas tetőszerkezet fed. Az épületet 1977-ben
nyilvánították műemlékké, 1999-ben pedig elnyerte az építészeti
szakma legkiemelkedőbb nemzetközi elismerését, a FIABCI Prix
d’Excellence díját.
| |
Külső képek |
|
A mai Szabadság híd pesti hídfőjénél volt a fővámház, ahol a Duna
folyamon szállított áruk elvámolását végezték. A vízi út közelsége
is magyarázza, hogy itt alakult ki Pest egyik piactere, két
városrész, a Belváros és a Ferencváros határán. Az első időkben
saját vasúti rakodóvágánya is volt és a felszín alatt folyosó
kötötte össze a dunai rakparttal.
HIRDETÉS
A Vásárcsarnokba való kirándulás igazi élménnyel szolgál a turisták
számára. A főbejáraton belépve az utazó hirtelen nem is tudja, merre
induljon, hiszen a színes bódék és a kereskedők gusztusosan tálalt
portékái egyből magukra vonják a figyelmet. Ha vesszük a fáradságot
és bejárjuk az egész épületet, akkor érdemes a pince szintről
kezdeni, ahol megkóstolhatjuk a magyar konyhára oly jellemző
savanyúságokat, és beszerezhetjük a keleti fűszerek különlegességeit
is.
Az alagsoron leginkább savanyúságot, halat, fűszereket kapni, de a
csarnok hátuljában (vagyis az alagsori folyosó végében) helyet
kapott egy élelmiszerüzlet és egy háztartási eszközöket és fonott
kosarat kínáló árus is. Mikor az e lapon látható fényképek
készültek, sajnos az egész szinten alig volt vevő, tulajdonképpen
olyan hatást keltett, mintha épp zárás előtt lennénk. Nem tudom ez
minek tudható be, talán annak, hogy kevesen ismerik a helyet? Vagy
drágának találják? Mindenesetre bizton állítom, hogy a soron
található
ázsiai fűszerbolt nemigen talál vetélytársakat Budapesten,
vagyis aki a hétvégi thai ebédhez vagy a kínai kacsához keres
hozzávalókat, itt biztos beszerezheti azt!
A fűszerbolt bejárata - ki tudja miért - kissé egyhangú és így
nehezen észrevehető (balra),
de a sor végén található háztartási felszerelés árus pultja
roskadozik az árutól
Az alagsori forduló után egy viszonylag nagyobb térbe jutunk, ahol
egy élelmiszerboltot találunk, vele szemben pedig padokat, egy kissé
unalmas "sziklakertet" és egy mozgólépcsőt
A
mozgólépcsőn felfelé véve az irányt, a csarnok hátsó részén a
földszintre jutunk. Itt, a földszinten van a csarnok szíve, a
pezsgés, a választék, az élet. Felsorolni is nehéz, hogy mi minden
kapható itt, bár az is igaz, hogy leginkább a külföldi turisták
számára lett kialakítva minden. Ez kissé giccsesnek tűnhet a helyi
lakosság szemében, de meg kell hagyni, hogy a kirakatok, a temérdek
áru és a hatalmas, színes választék példaértékű kell legyen az
összes kereskedő számára, mert aki megpillantja a kihelyezett árut -
legyen az élelmiszer vagy ajándék -, késztetést érez a vásárlás
iránt, hiszen az egész eladja magát látványánál fogva.
A vásárcsarnok
ajándékboltjaiban keresse
a
Chili-Trade kft.
termékeit,
melyek ellenőrzött, magyar alapanyagokból készülnek!
Mivel magam nem vagyok helybéli, és a csarnok nem esik útba
hazafelé, így az árakról nyilatkozni nem tudok, de szájhagyomány
útján úgy hírlik, hogy a csarnok egy kicsit drágább a más csarnokok
árainál. De ez értehő is, hiszen Budapest (és talán egész Európa)
legszebb vásárcsarnokát, ahol naponta ezernyi turista fordul meg,
nem lehet az "átlagos" csarnokok vagy piacok szintjével mérni, már
csak azért is, mert a helyi bérleti viszonyok ezt nem teszik
lehetővé.
A földszinten általában a friss élelmiszert, kolbászt, felvágottat,
hentesárut, sajtot, tejtermékeket, zöldséget, gyümölcsöt és az
élelmiszer-ajándékokat találjuk, mint például a házi mézet, a
fűszerpaprikát és az egyéb paprikakrémeket, amelyek a gulyás és
egyéb
magyar ételek nélkülözhetetlen kelléke.
Ajándékbolt
kirakatának egy részlete
A
galériára felvezető lépcsők megmászása után érdemes megállni egy
pillanatra, mert visszafordulva, a magasból láthatjuk az épület
masszív szerkezetét és az alatta sorakozó pavilonok tömkelegét. Ha
beteltek a látvánnyal, felfedezhetik az emelet ezen szintjét.
Az emeleten leginkább ajándéktárgyakat, hímzett, csipkézett ruhákat
és terítőket találunk, valamint itt kaptak helyet az étkezők,
kávézók, sörözők és egy étterem is.
Végül, ha már körbejárták az épületet, és szívesen megpihennének,
akkor sétáljanak el a lángossütő, kolbászsütő vagy a halsütő standok
előtt, ahol az ínyencek is megtalálják a kedvükre való mennyei
csemegét. Ha mi magunk nem szeretnénk semmit venni, akkor is megéri
körbesétálni, mert elég pár perc, hogy magunkba szívjuk a helyi élet
pezsgését és megismerkedjünk egy lenyűgöző épülettel.
| |
Földszinti képek |
|
Kilátás az emeletről
a földszinti vásártérre
| |
Emeleti képek |
|
Az ajándékboltok polcain keresse
a
Chili-Trade kft.
termékeit,
melyek magyar alapanyagokból, Magyarországon készülnek! |
HIRDETÉS
| |
Adatok |
|
 |
Kálvin tér |
|
|
M3 |
 |
Fővám tér |
| |
   |
 |
Fővám tér |
|
|
   |
|
|
|
HIRDETÉS
Ajándék porcelán
fűszerpaprika-tartó
a vásárcsarnok üzleteiben
További ajándékokért nézze
meg az ajándéktárgyak
lapunkat is!
|
|
A Vásárcsarnok részletes története
A múlt század derekán a gyors fejlődésnek induló magyar főváros mind
lélekszámában, mind külső képében felzárkózott Európa nagy
metropoliszaihoz. Már az 1860-as évektől foglalkozott a gondolattal,
hogy vásárcsarnokok építésébe fog. Célja az volt, hogy az
egészségtelen körülmények között működő régi piacokat időjárástól
védett, fedett árucsarnokok váltsák fel, ahol ellenőrizhető a
forgalomba kerülő élelmiszerek minősége, az árak pedig
stabilizálódnak. De a gyors, urbanizációval együtt járó feladatok
miatt csak 1879-ben vetődött fel újra az építés ügye. Európa több
nagyvárosában (London, Párizs, Bécs, Berlin stb.) ekkor már
felépültek az első jelentősebb vásárcsarnokok.
Az áruféleségekre szakosodott francia és angol csarnokoktól
eltérően, a német gyakorlat mintájára e központi és több kerületi
vásárcsarnok építését javasolta az erre a célra felállított
bizottság. Az élelmiszer nagybani értékesítésére központi
vásárcsarnokot, a hagyományos piacok felváltására kerületi
csarnokokat terveztek. A nagybani csarnok egyben az egyik kerületi
piacnak is helyet kellett adjon. A főváros így egy időben öt
vásárcsarnok építéséről határozott.
A főváros középítési igazgatójának, Lechner Lajos javaslatára
választották ki a Fővám téri helyszínt a Központi Vásárcsarnok
felépítésére. Benne kapott helyet a nagybani piac és a déli kerületi
vásárcsarnok. A Rákóczi, a Klauzál, a Hunyadi téren és a Hold
utcában lévő kerületi piacot építettek. A Batthyány téren a program
részeként hat évvel később, 1902-ben lett kész a hatodik kerületi
vásárcsarnok.
Az épület terveinek elkészítésére 1892-ben nemzetközi építészeti
tervpályázatot hirdettek, amelyre kilenc pályamű érkezett. P.
Escande és J. Goumez (francia), Pecz Samu (magyar) és az Anger,
Högner, Preil (német) tervezők által benyújtott terveket sorolta a
zsűri első helyre. Értékelése szerint Pecz Samu készítette a
legcélszerűbb tervet, ezért ő kapott megbízást a kivitelezési
program összeállítására. De a francia tervezők és Pecz Samu között
újabb tervpályázatot írtak ki, ami után végül is a magyar tervező
kapott megbízást a kiviteli tervek elkészítésére.
A Vásárcsarnok Fővám tér
felőli metszetrajta Pecz Samu vázlattervében
1894. június 25-én kezdődött az építkezés. A következő év őszén már
készen állt a csarnok teljes tetőszerkezete, 1896-ban pedig már csak
a belső szakipari munkákon dolgoztak. Vastartóból készült a belső
teherhordó szerkezet, a külső körítő fal téglából. Hidraulikus
kézisajtóval gyártott, egyedi tagozatú idomtéglát használtak
nyíláskeretezéshez, a nyerstégla homlokzat robusztusságát sárga és
piros téglákból rakott geometrikus és sávos minták oldják. Az
építészetileg hangsúlyos helyeken a párkányokat is téglaidomokkal
díszítették. Az ekkor már nemzetközi rangú pécsi Zsolnay-gyár
pirogránit elemei ékesítik a homlokzatot. A Fővám téri épületszakasz
tetőszerkezetét és a két tornyot ugyancsak a Zsolnay-gyárból
származó színes mázas cserepekkel burkolták. A homlokzatnak további
hangsúlyt adnak a kő díszítőtagozatok. Párkányokat, konzolokat,
épületdíszeket, lábazati elemeket készítettek faragott tömbkövekből.
1896. június 30-án a csarnokot már csak tíz nap választotta el az
átadástól, amikor tűz keletkezett, s amely szörnyű pusztítást
végzett. A tűz okára a majd egy évig tartó vizsgálat sem tudott
fényt deríteni. A feltételezések szerint a héjazat javításakor egy
kokszkosártól gyulladt ki a bádogozás alatti deszkázat. A csarnok
főhajójának tetőzete 60 méter hosszon leégett, az épület
vasszerkezetei átizzottak, néhány tartó teljesen eltorzult. Az
építési vállalkozók szerencséje, hogy a tűz előtt nyolc nappal
biztosítást kötöttek az épületre (Biztosítási csalás? Ne feledjük,
hogy az egykori
Budapest Sportcsarnok is váratlanul leégett valahogy - a szerk.).
1896 októberére az átmeneti nehézségek ellenére is elkészült az
épület, év végére a műszaki átadás is lezajlott. A kereskedők 1897.
február 1-jétől árusíthattak a csarnokban, a hivatalos megnyitásra
azonban csak 1887. február 15-én este 8 órakor került sor. Több
ezren voltak jelen a megnyitón, s láthatták, amint az első
tehervonat sípolva, ünnepélyesen begördült az épületbe.
A Vásárcsarnok épületének szélessége 60,61 méter, hosszúsága 220
méter. A főhajó 20,55 méter fesztávolságú. Ehhez mindkét oldalról
merőlegesen 6-6, egyenként 17 méter széles, kereszt irányú hajó
kapcsolódik, amelyeket 6 méter szélességű nyaktagok kapcsolnak
össze. A csarnoktér legnagyobb belmagassága 28 méter. Az épület
beépített alapterülete 10400 négyzetméter (az 1994-es rekonstrukció
után a lehajtó területével nőtt a beépített terület). A teljes
alapterület 24000 négyzetméter.
A vásárcsarnok körül óriási áruforgalom szerveződött. A főváros
ellátására szánt élelmiszerek vidékről, külföldről ide érkeztek. Már
a helyszín kiválasztásakor figyelembe vették, hogy a csarnok
alkalmas legyen a közúton, vízen, vasúton érkező áru fogadására.
Több mint 120 méter hosszú alagút vezetett a rakpartra, a Dunán
szállított áru fogadására. Két kikötőhíd készült, pontonrakodót
telepítettek a partvonal mentén. A vonat a nyugati oldalon, az
épület teljes hosszában kiépített sínen érkezett.
Már a pályázati kiírás követelményei között is szerepelt, hogy a
környező utcák közötti szintkülönbséget ki kell egyenlíteni. Pecz
Samu a határos közterületekhez igazodva építette meg a pince fölötti
födémet. A padló a végső tervben 1,585 métert lejt az épület átlója
mentén, hogy lépcső ne akadályozza az áruszállítást. A lejtés nem
egyenletes, a környező utcákhoz alkalmazkodik. Emiatt minden
oszlopnál más magasságban váltja egymást a pincei tégla és a
földszinten látszó vasszerkezet pillére.
A galéria és a pince padlója vízszintes, így nincs az épületben két
egyforma magas oszlop, két azonos szintkülönbséget áthidaló lépcső.
A telek torzulását mindkét irányban két, változó fesztávolságú
pillérsorral egyenlítette ki a tervező. Ennek köszönhető, hogy az
épületben egyetlen derékszög sem adódik, ami az óriási méretek miatt
a belsőben nem érzékelhető.
Az épület 1 méter vastag betonlemezen áll. Erre építették a falak és
a pillérek alapjait, majd efölött újabb betonlemez alkotta a pince
padlóját. A talajvíz elleni szigetelés így könnyebben megoldhatóvá,
a kettős padozat pedig a gépészeti vezetékek elhelyezésére vált
alkalmassá. A pincefalakat oldalról döngölt agyaggal szigetelték. A
pince raktárterületét gondosan kellett szigetelni. A körben
kiépített angol aknák ablakain vezették be a friss levegőt, a
tartóoszlopok közepén elhelyezett vascsövön át, a tetőre kivezetve
oldották meg a teljes átszellőzést. A szellőzők a tetőn díszes
Zsolnay kerámiafejben végződnek.
A fő és mellékhajók tetősík fölé nyúló oldalfalain hatalmas ablakok
nyílnak. A tervező így gondoskodott a csarnok természetes
megvilágításáról. Az épületben közlekedő gőzmozdony füstjét is el
kellett vezetni. A tető gerincén teljes hosszában füstelvezető
nyílást építettek.
A belső teret kocsiút osztotta két részre. A Dunához közelebb eső
oldalra a nagykereskedők standjait telepítették, a másik oldalon a
kerületi kiskereskedők kaptak helyet. A húsosok az átellenes utcai
fronton, a fal melletti zárt pavilonokban árusíthattak. 2 méter
magasságig fehér fajansz borította a hátsó falakat, oldalról
sodronyhálóval rekesztették el egymástól az üzleteket. A húsosok és
a középső kocsiút közötti területen helyezkedtek el az épület
hosszában a zöldség-, gyümölcs-, sajt- és vajárusok. A kiskereskedői
oldal legvégén tölgyfa tartályokból árulták portékájukat a halasok. |
Pecz Samu
(1854-1922) |
A Központi Vásárcsarnok
1899-ben
|
A vasúttal párhuzamosan, a kocsiútig terjedő területen volt a
nagybani piac. A kocsin, vasúton vagy a Duna-partról érkező árut a
nagy csarnoktérben árverezték.
Eredetileg tehát az egész tér átlátható volt, a standok csak
„térbútorok" voltak a belsőben. Hátul a földszintes baromficsarnok
zárta le az épületet. Itt volt az élőállatok vására, hogy ez a
szagosabb tevékenység kellőképpen elhatárolódjék a piac többi
részétől. A kiszolgáló helyiségek a fejépületben voltak.
Az 1897-ben készült rendelkezés előírta az árusítás rendjét, az áruk
kezdésének módját. A bérleti rend meghatározásával az elsődleges cél
az volt, hogy a csarnok rendjét fenntartsák, biztosítsák a
tisztességes piaci feltételeket. Rögzítették, hogy mely standokon
milyen áruféleségek értékesíthetők. Csak a meghatározott célra
szolgálhatott a bérelt árusítóhely. Ha a bérlő nem rendezte
kötelezettségeit a csarnoknak jogában állt az árut lefoglalni. A
bérleti díjakat differenciáltan állapították meg.
A felszereltség miatt a legdrágább a halas áruda és a hűtőrekesz
bérlete volt. Vele azonos volt a bor- és a pálinkaárusítás helyének
díja. Harmadannyiba került az alapvető élelmiszerek árudáinak
bérlete. Az élő és tisztított Baromfi, a tej-tejtermék, a zöldséges,
a gyümölcsös, a kenyeres helyek voltak a legolcsóbbak. 20
négyzetméteres pincerekeszeket is lehetett bérelni.
Szigorúan korlátozták az áruszállítás és az árusítás időrendjét.
Ellenőrizték a minőséget, a romlott vagy nem megfelelő minőségű árut
visszaküldték a feladónak. A kistermelő vasúton is elküldhette
terményét a csarnokba. Húst csak 5 kg-nál kisebb darabokban,
zsákban, vagy vászonba csomagoltan lehetett a csarnokba küldeni.
Megtiltották, hogy bivaly vagy növendék-marha húsát árulják.
Baromfit és tojást csak ládában lehetett felküldeni.
Elég volt „Budapest Vásárcsarnok" címre vagy valamelyik kikiáltó
nevére feladni, s az árut az árverésen kialakult áron
értékesítették. 3-4 váltással 22 vasúti kocsit lehetett az épületbe
betolni. A rakodásra három óra volt, ezután kitolták a vagont az
épületből. A vasút 10% kedvezménnyel szállította a vásárcsarnokba
címzett árut. Az épületben iparcikket is lehetett árulni. Kapható
volt bádogosáru (edények), cserép-, agyag-, fa-, kádár-, kefekötő-,
kosárfonó-, kötélverő-, papír-, porcelán-, szövet-, vas-, cipő és
vegyes áru.
A bérlők díjmentesen használhatták az épület felvonóit. Ma csak
csodálattal tekinthetünk arra a rendelkezésre, hogy „A
vásár-csarnokban lévő távbeszélőt a közönség ingyen használhatja.
Komoly czél nélkül a távbeszélők nem vehetők igénybe".
Látványos helyen függesztették ki a feliratot, amely megtiltotta,
hogy az árusok a vevőkre rákiabáljanak. A baromfit az épületben nem
lehetett szabadon engedni. A Központi Vásárcsarnok vezetőjének külön
engedélye kellett ahhoz, hogy az „elcsigázott, eltikkadt baromfit a
baromfiudvarban rövid időre kiengedjék".
Kihasználták a villamosközlekedés előnyeit is. 1903-tól minden nap
áruszállításra berendezett kocsit csatoltak a villamosokhoz délelőtt
9-11 óra kőzött. Az árugyűjtő kocsik a vásárcsarnok mellett
létesített kitérőn gyűjtötték össze a kiszállítandó árut. A
villamoshoz kapcsolt kocsikkal a súlyos csomagok házhoz szállítását
könnyítették meg. A budapesti vásárcsarnok-hálózat kedvezően hatott
az ország élelmiszertermelésére. A Központi Vásárcsarnok nemcsak
Budapestet, hanem a vidéket is ellátta áruval. Egyik fontos
központja lett a nemzetközi kereskedelemnek is, hiszen innen
indították külföldre a magyar élelmiszerszállítmányokat. |
|
A Központi Vásárcsarnok
1900-ban
Fénykép: Klösz György; Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
A Központi Vásárcsarnok
1917-ben
|
A csarnokban a II. világháború alatt nagy károk keletkeztek.
Teljesen elpusztult a baromfi-csarnoknak nevezett hátsó, földszintes
épületrész, és súlyosan károsodott a leghátsó kereszthajó is.
Időközben a kereskedelem technológiájának változása, a
közegészségügyi- és élelmiszerhigiéniai előírások zárt pavilonok
építését követelték meg.
A hatvanas években sajnos elvesztette eredeti hangulatát a csarnok.
Az épületen belüli építmények valóságos bódévárost alkottak a szép
csarnoktérben. Az áruszállítás megkönnyítésére felső gépházzal
megfejelt borzalmas lifttömböket építettek. 1968-ban
homlokzatjavítási munkák folytak, a főhomlokzatot részlegesen
árkádosították.
A csarnok 1991-ben életveszélyessé vált, így az épületet
kiürítették. Az új követelmények szerint megújuló vásárcsarnok
rekonstrukciójára 1992-94 között került sor. Az épület Tokár György,
Hidasi Györgyi és Nagy Gergely építészek tervei alapján született
újjá. A teljes műemléki helyreállítás során visszanyerte régi arcát
mind a külső homlokzat, mind a belső tér.
Árufélékként szakosodott, teljesen új felosztású belső funkcionális
rend alakult ki, amelyhez a pincében elkülönítetten kapcsolódnak az
árufeltöltési útvonalak. A Sóház utca felől - az utcai szint alatt -
új alagút épült. A pince szintjén a Dunához közelebbi hosszfőfalat a
gépkocsiforgalom miatt több mint 100 méter hosszúságban
pilléresíteni kellett.
Komoly nehézséget jelentett az épület gépészeti rendszerének
kialakítása. Minden gépészeti berendezést, vezetéket, tetőn
elhelyezendő szerelvényt rejteni kellett, hiszen a látványos
belsőben egyetlen vezetéknek sem szabad látszania.
A rekonstrukció része volt a Duna alsó rakpartjára vezető alagút
helyreállítása. Ez a II. világháború után mintegy negyven méter
hosszúságban beomlott, de az alagút egy méter vastag vörösfenyő
cölöpökön álló alaplemeze sértetlen maradt. Az alsó rakparton az
alagút kijáratát is felújították. Ma erre szállítják el a hulladékot
az épületből. Vízzáró kapu beépítésével a Duna áradásának esetén sem
jut víz az épület pincéjébe. Újra működik a csarnok két homlokzati
órája. Minden órában Kodály Zoltán: „Én elmentem a vásárba..."
dallama csendül fel.
A Központi Vásárcsarnok nemcsak fontos kereskedelmi központ, hanem
története során mindig látványos nevezetessége volt a magyar
fővárosnak. Természetes, hogy budapesti látogatásakor - 1897. május
25-én - Ferenc József császár és magyar király is felkereste az
épületet. Déli egy órakor érkezett, közel egy órát időzött, majd
átlátogatott a Rákóczi téri csarnokba is. Magyarország uralkodóját
feldíszített környezetben fogadták az árusok. A korabeli tudósítók
szerint a Kálvin térig telve volt az út közönséggel. Ferenc József
még az alagúton is végigsétált. Látogatását ezzel fejezte be:
„Nagyon örülök, hogy e szép intézményt megtekinthettem és székes
fővárosom nagyszerű előrehaladásáról meggyőződhettem".
Jeles nap volt a Központi Vásárcsarnok életében az is, amikor
magyarországi látogatásakor 1897. szeptember 21-én a német uralkodó,
II. Vilmos császár felkereste a csarnokot. Az egész épületet
virággal díszítették, középre vörös szőnyeget terítettek. A
látogatás végén előkerült a vásárcsarnok barna szattyánbőrből
készült vendégkönyve, amelybe üdvözlő sorokat írt a császár.
A nagyszerű épületben a vásári forgatag jellegzetes hangulata, a
kereskedők és a vásárlók kavalkádja ma is mindenkit magával ragad. A
gazdag áruválasztéknak köszönhető, hogy az árufajtánként rendeződő
pavilonok mindegyikének más a hangulata. A turisták ezrei fordulnak
meg az épületben, sőt Budapest híres látogatóinak is állandó
programja között szerepel a vásárcsarnok felkeresése, vásárlás a
piacon. Az angol miniszterelnök, Margaret Thatcher, Lady Diana vagy
a japán császár itt szerezhette egyik legkedvesebb budapesti
élményét.
Európa sok nagyvárosában a 60-as, 70-es években a vásárcsarnokok
áldozatul estek a városfejlesztésnek. Nálunk a központi és a
kerületi vásárcsarnokoknak szerencsés sors jutott: megmaradtak, és
így Budapest hat, ma is álló vásárcsarnoka kiemelkedő város- és
építészettörténeti értéket képvisel.
Margaret Thatcher 1984-ben tett látogatást a Vásárcsarnokban
A teljes budapesti vásárcsarnok-hálózat régi szépségében, eredeti
funkciójában maradhatott fenn napjainkig. Közülük a legnagyobb és a
leglátványosabb a Központi Vásárcsarnok.
Történetét galériáján, a múlt századi öntöttvas portálelemek
felhasználásával kialakított kiállításon lehet nyomon követni. A
korszerűsítés óta a Központi Vásárcsarnok Budapest egyik
leglátványosabb nevezetessége lett, és műemléki védettséget élvez.
Megalkotója Pecz Samu, a magyar építészet egyik legrangosabb
képviselője, emlékét a főhomlokzat konzoljába vésett aranybetűk
hirdetik.
Nagy Gergely
Fényképek: Varga Máté |
|
|
Tervezője:
Pecz Samu
