|

A Gyermekvasút Budapest egyik közlekedési látványossága Budapest II.
és XII. kerületében. A MÁV 4-es számú keskeny nyomtávú vasútvonala.
Hűvösvölgy és a Széchenyi-hegy között közlekedik, 11,2 km hosszú,
235 m szintkülönbségű, egyvágányú vonalon, amit a kis szerelvények
20 km/h-val, 40-45 perc alatt tesznek meg. Eredeti neve Úttörővasút,
mai hivatalos neve: MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút.
| |
Fényképalbum |
|
A Gyermekvasút építésére több egyéb helyszín (például a gödöllői
kastély környezete, a Margit sziget) is szóba került. A Magyar
Kommunista Párt Központi Bizottsága végül a budai hegyek mellett
döntött 1948 februárjában. A keskeny nyomközű (760 mm) kisvasút
építése 1948. április 11-én kezdődött. Költségtakarékosság céljából
három részletben épült fel. A munkálatokat a Széchenyi-hegyen
kezdték. A rohammunkában épülő 760 mm-es nyomtávú vasútvonalat
önkéntesek, egyetemisták stb. készítették el. Az ifjúsági brigádok
vágták ki az erdőt, fektették le a pályát.
Az építés hőstetteiről a Népszava kiadó 1948-ban még egy ifjúsági
regényt is megjelentetett. A vasútépítéssel párhuzamosan a MÁV
szakoktatói az első pajtásokat felkészítették a vasútüzem, forgalom
szabályaira. Így a vasútvonal megnyitásának napján már vasutas
egyenruhába öltözött úttörők fogadhatták a vendégeket. Az első, 3
km-es szakaszt 1948. július 31-én nyitották meg, akkor a vonal az
akkori Előre állomásig tartott (mai név: Virágvölgy). A pályát 1949.
június 24-én Ságváriliget (mai neve: Szépjuhászné), 1950. augusztus
20-án Hűvösvölgy állomásig adták át. A hűvösvölgyi vontatási telep
1951-ben készült el. A hivatalos ideológia szerint az Úttörővasút a
szocialista nevelés egyik eszköze volt, az alkotó és termelő munkára
való nevelést biztosította. Az Úttörővasútra ún. problémás gyerekek
nem kerültek. Csak jeles vagy jórendű tanulókat vettek fel, bármely
tantárgyból a hármas osztályzat kizáró ok volt. Fennállásának teljes
idején többszörös (az 1970-es években előfordult a tízszeres) volt
túljelentkezés. Az Úttörővasútra bekerülni felért egy sikeres
egyetemi felvételi dicsőségével.
A vasúton a szolgálati beosztások többségét 10-14 éves gyermekek
látják el, felnőtt felügyelettel. (Az állomásfőnökök, a mozdony- és
vonatvezetők, a műszaki személyzet felnőttekből áll). Hivatalosan a
vasút célja a vasutas-utánpótlás nevelése.
Eredetileg (ötvenes, hatvanas évek) a budapesti általános iskolák
legjobb tanulóinak volt módja úttörővasutassá válni egy tanfolyam
sikeres elvégzése után. A szolgálatot 15 csoportba tartozó,
rajonként kb. egy osztálynyi gyerek látta el. Minden nap más raj
volt szolgálatban, így a következő szolgálat a hét eggyel későbbi
napjára esett (és így, ha az munkanap volt, az iskolában - ahol a
szolgálat ideje igazolt hiányzásnak számított - mindig más órákat
mulasztott). Volt speciális raj is, az énekkar és a (fúvós)zenekar
(az I. raj).
A szolgálat és a nyári táborozás rendje időről időre változott.
Amikor a hűvösvölgyi szakasz még építés alatt állt, a szogálatos raj
tagjai a Moszkva téren gyülekeztek, ahonnan autóbuszon vitték őket a
Széchenyi-hegyi végállomásra. A teljes vonal, és a hűvösvölgyi
„Úttörővasutas otthon” megépülte után itt kellett reggel 7-re
szolgálatra jelentkezni (a Budafok, Városház térről induló 56-os
villamosnak itt van a végállomása, vagy autóbusszal is lehet
utazni). Érkezés után a ruhatárból vételezett egyenruhába öltözve
reggeli következett, és ismertették a szolgálati beosztást. A raj
zászlófelvonás után vonult Hűvösvölgy állomásra, ahonnan az
úttörővasutasokat a következő vonat vitte a szolgálati helyükre. A
munka kb. délután 5 óráig tartott, ekkor Hűvösvölgybe érkezés és
zászlólevonás (néha alaki gyakorlatozás), illetve az egyenruhák
leadása után vacsora következett. (Külön téli és nyári egyenruhák
voltak rendszeresítve.) A munkába utazáshoz „nem-kalauzi”
felülbélyegzésű előreváltott villamos gyermek átszálló menetjegyeket
kaptak.
A nyári iskolai szünet alatt kéthetes táborokat szerveztek. Hosszú
ideig e táborozás Csillebércen, a külön úttörővasutas altáborban
volt. (Később a tábort Hűvösvölgybe helyezték át.) A nyári táborozás
turnusai alatt a táborozók adták a vasutas szolgálatot, mindenkire
másnaponként került sor.
Volt pénztáros, jegykezelő, naplózó, rendelkező és váltókezelő
beosztás is. Egy időben az állomások között távíró is működött,
ezeken Morse-jelekkel lehetett a táviratokat továbbítani. Az
úttörővasutasok a vasutas szolgálat mellett postás szolgálatot is
elláttak (a nagyobb állomásokon képeslapok, bélyegek árusítása,
illetve a nyári táborozás alatt a csillebérci postahivatal „felvevő”
beosztásainak betöltése). Az egész napi munkáért százalékos
osztályzatot kaptak. A hibamentes munka 100%-ot ért, minden hibáért
megadott %-ot vontak le. Ha valaki (leginkább két szolgálati
beosztás egyidejű ellátásával) kiemelkedő teljesítményt nyújtott,
néhány plusz %-ot kaphatott.
Az osztályzatokat az úgynevezett Ellenőrzőbe a felnőtt
állomásfőnökök és vonatvezetők írták be. Volt időszak, amikor a %
után törtjellel elválasztva az iskolai jegyeknek megfelelő
osztályzatot is adtak, például 1967 tájékán az állomásfőnök által
feltett szakmai kérdésekre adott válaszok alapján. A menetidő kb. 45
perc volt, a menetsűrűség az évszaktól függő (vasár- és ünnepnapokon
sűrűbb) volt.
A téli időszakban, amikor csak egy vonatpár közlekedett, 1 óra is
eltelt a következő érkezéséig. A gyerekek ilyenkor sem unatkoztak,
mert az állomásokon úttörőújságok és társasjátékok álltak
rendelkezésre. Az ebédet, uzsonnát a vonaton hozták ki napközben.
Eredetileg a vasútvonalat két szakaszra osztották: az 1. szakasz a
Széchenyi-hegy és Ságvári-liget, a 2. szakasz a Ságváriliget és
Hűvösvölgy állomások közötti rész volt. 1968-ban az egy szakaszon
belül érvényes teljesárú „szakaszjegy” 1 Ft-ba került. A teljesárú
szakaszjegyen nagy kék, a félárún piros szám jelezte, melyik
szakaszra érvényes. Az egész vonalra érvényes teljesárú vonaljegy
ára 2 Ft volt, a menettérti jegy (jelzése: a jegyen hosszában
áthúzott két kék ill. a félárúnál piros vonal) 3 Ft-ba került. A
jegypénztárral rendelkező állomásokon jegy nélkül felszálló, és a
vonaton önként jegyet váltó „jóhiszemű” utasoknak 2 Ft, az önként
jegyért nem jelentkező „rosszhiszemű” utasoknak 10 Ft pótdíjat
kellett fizetni. (Ugyanekkor egy teljesárú villamos vonaljegy ára 50
fillér, az átszálló 70 fillér, a heti jegy 6 Ft volt.)
A vasút valószínűleg részben propaganda céllal épült. A gyakorlatban
azonban semmivel sem volt átpolitizáltabb intézmény, mint az 1950-es
és 1960-as években bármely másik gyermekintézmény.
A gyerekek ingyenes, játékos foglalkoztatása az Úttörővasút
megnyitása előtt vitát váltott ki. A gyakorlati tapasztalatok
cáfolták az ellenvetéseket. Az elmúlt csaknem 60 év bebizonyította,
hogy a gyermekvasutas közösség és a játékos formában teljesített
szolgálatok hasznosak, és szinte összehasonlíthatatlanok bármilyen
fiatal- és felnőttkori tapasztalatszerzéssel.
A Gyermekvasúton végzett szolgálatokban a gyerekek viszonylag
önállóan, a szokásos iskolai kötöttségek nélkül tevékenykednek.
Felelősségérzetüket növeli, hogy munkájuknak tétje van: gyakorlati –
és nem csupán elméleti – feladatokat kell megoldani, továbbá az,
hogy gyermekvasutasnak lenni saját korosztályuk és a felnőttek
szemében egyaránt presztízzsel bír.
A gyerekek jegyvizsgálóként és pénztárosként megtanultak az idegen
utasokkal szemben viselkedni, feladatukat (jegykezelés) magabiztosan
végezni, információt nyújtani, kisebb gyermekekkel, felnőttekkel
egyaránt kommunikálni.
A pénztárosok megtanultak pénzzel bánni, számolni, a pénzt
felelősséggel kezelni.
A rendelkezők, naplózók és váltókezelők a vonatok közlekedése és
tolatási mozgások lebonyolítása kapcsán végzendő cselekvéssorokat,
egymás munkájának irányítását (jelzők, váltók, sorompó kezelését), a
szomszéd állomással való kapcsolattartást, utastájékoztató
berendezések működtetését, az események naplózását stb. sajátítják
el. Munkájukat felnőtt (felelős) vasutas dolgozók irányítják.
Rendkívüli helyzetekben a felnőtt dolgozók végzik a rendszerint a
gyermekvasutasok által végzett teendőket.
A gyermekek jó tanulmányi eredménnyel, és az iskolák ajánlásával
kerülhetnek be arra a tanfolyamra, aminek elvégzését követően 10-11
éves korban már szolgálatot teljesíthetnek. A szolgálatokat
csoportokban (15 csoport I-XV-ig számozva) 15 naponta töltik el a
gyerekek. A csoportok vezetése általában 2-3 ifi (ifjúsági vezető)
feladata, akik a gyerekek szakmai és pedagógiai irányítását is
ellátják. Az ifik munkáját mindenkor felnőttek ellenőrzik
(szolgálatokban a nevelőtanárok, táborozáskor pedig a táborvezető,
egyéb alkalmakkor az adott csoport vagy esemény patrónusa).
A gyerekek számára a közös éneklések, a rendszeres foglalkozások
meghatározóak. Nagyon sok Úttörő (Gyermek)- vasutas az általános
iskola befejezése után is fellátogat(ott) a volt csoportjához,
többeknek a pályaválasztásban volt jelentős szerepe. A mai MÁV
kötelékében nagyon sok korábbi Úttörő (Gyermek) vasutas van. Éppen
ezért a Gyermekvasúton évente megrendezik az ún. Nosztalgianapot,
amikor a tíz évnél régebben elballagottak állnak szolgálatba.

A Gyermekvasút Széchenyi-hegyi végállomása
A nyári időszakban a gyermekek öt darab két hetes turnusban
„nyaralnak” úgy, hogy a tábor ideje alatt ők látják el a
szolgálatot, de jut idő pihenésre, játékos esti programokra és még a
„tábor ügyeletére” is.
A megnyitáskor Hárs-hegy és Ságvári-liget állomások között egy
további táblás megállóhely (Kis-Hárs-hegy) üzemelt. A megállóhelyet
vontatási nehézségek miatt rövidesen megszüntették.
Vadaspark megállóhelyet 2004-ben rendkívüli megállóhelyként
nyitották meg. A menetrend szerinti személyvonatok csak a nyári
időszakban hétvégenként állnak meg. A téli időszakban, valamint
munkanapokon a vonatok csak előzetes bejelentés alapján állnak meg.
A jelenlegi Normafa megállóhely 1973 óta üzemel. 1948 és 1973 között
egy másik, megszüntetett megállóhely üzemelt Normafa néven, mely 400
méterrel volt közelebb Csillebérchez. Az áthelyezés egyik oka, hogy
a régi megálló peronja az ív külső oldalán helyezkedett el, így azt
nem lehetett belátni, másik oka, hogy 1973-ban az új megállóhely
mellett megnyílt a Hotel Olimpia.
Forrás:
Wikipédia
 |
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Építés
éve: 1948
Funkciója:
vasút
|
 |
Széchenyi-hegy |
| |
 |
 |
Normafa,
Gyermekvasút |
|
|
 |
|
|
|

HIRDETÉS
|