|
Ez az épület valaha a zugligeti lóvasút végállomása volt. A
környékbeli villák stílusában épült, talán 1868-ban, amikor a vonal
errefelé kiépült. Buda második járata volt ez, amelyet alig néhány
hónappal a császárfürdői vonal átadása után nyitottak meg. Az épület
ma is áll. Svájci stílusú csipkefaragványai is többnyire megvannak
még, váratlan szépségével, díszes lepusztultságával meghökkenti az
arra járókat.
| |
Fényképalbum |
|
Az Indóház valódi tanúház. Vagyis beszélő tanúja a kerület
történetének, a régi Budapest közlekedésének, a híres zugligeti
lóvasútnak.
Nagy ünnep volt, amikor ezt a vonalat megnyitották. Addig ugyanis
csak drága bérfogatokon és omnibuszon lehetett a pest-budai
polgároknak a hegyekbe kirándulni. A zugligeti lóvasút olyan
nevezetesség, hogy még az irodalomban is nyoma maradt. Nem más, mint
Krúdy Gyula szőtte bele A vörös postakocsi című regényébe.
Az Indóház 1880 körül
Pest-budai kirándulók ezreit szállította ez a járat tavasztól őszig
a budai hegyek közé. A továbbmenő szerelvények elé itt még két lovat
fogtak be, hogy fel tudjon menni a kocsi a meredeken. Ez volt
ugyanis Budapest legmeredekebb lóvasútvonala.
Egyébként a lóvonatú csak 1896-ig közlekedett itt – Krúdy is épp
hogy csak láthatta, ha még látta egyáltalán, hisz ebben az évben
érkezett a fővárosba. Ekkortól már villamosok futottak a Zugligetbe
menő vaspályán, amelyet 1903-ban meg is hosszabbítottak néhány száz
méterrel, egészen a mai kempingig. Attól kezdve a szép, svájci stílű
épületet csak régi végállomásként emlegették, amelyben nyáron posta,
távírda és telefon-hivatal van elhelyezve.
Az indóház középső része ekkor még oldalt nyitott, ott helyezkedett
el a várócsarnok. Ezt csak később, valószínűleg a háború után
falazhatták be, amikor lakásokat(!) alakítottak ki az épületben.
Látszik is a kiegészítés: a beépített rész vakolt, míg az eredeti
fal tégla burkolatú. A villamos, a legendás 58-as, 1977-ig
közlekedett a régi-régi vaspályán. Sínjei, melyek két oldalról
kerülték ki az építményt, még egy ideig a helyükön maradtak, mára
azonban csak a nyomvonaluk látszik.
Az épület mára csaknem teljesen lepusztult. A falakban szivárog a
víz, alulról nincs szigetelés, s ha volt is, már hatását vesztette.
A tornác díszes faragványai korhadnak, még nagyrészt megvannak, de
már alig-alig bírják. A tetőn még láthatók a régi csúcsdíszek, s a
távíró egykori tartórúdjai.
Az épület díszesebbik végén, ahol kétkarú lépcső vezet fel a félkör
alakú teraszra, szétcsúsztak a vörös márvány lépcsőfokok,
elrozsdásodott a míves vaskorlát, és dúcgerendák tartják a tetőt. A
téglákon régi karcolások, ceruzafirkák: „BUÉK 1925”, s nevek
1955-ből, 1958-ból, 1961-ből, bizonyára a villamos hajdani
utasaitól.
Az önkormányzatnál megtudtuk: az épület felújítását tervezik. A
szándék az, hogy a romantikus indóházat megkapná használatra az
Iparművészeti Egyetem, s valamelyik műhelyét helyezné ide. Így a
régi végállomás művészi külleméhez művészet társulna belülről is.
Az 58-as villamos mentén: az Indóház hegy felöli vége |
HIRDETÉS
| |
Adatok |
|
 Tervezője:
?
Építés
éve: 1868 körül
Stílusa:
?
Funkciója:
indóház
|
 |
Zugliget, Libegő |
|
|
 |
|
|
|
HIRDETÉS
|
