Szent János Kórház

A járvány miatt gyorsan kellett felépíteni a „veszteglő-házat” a várfalon kívül, a mai Széna téren. A lövöldéből kis részt kihasítva 1710-ben tizenkét fekvő beteg ellátására hozták létre a járványos betegek ápoldáját, az 1898. augusztus 3-án megnyitott János kórház elődjét.

Fényképalbum

Hamarosan kiderült azonban, hogy a járvány elmúltával sem lehet a kórházat felszámolni, mivel nemcsak a járványok tértek vissza rendszeresen, de a növekvő város is újabb állandó intézményt igényelt a Flórián-kápolna mellett lévő ispotály mellé. Három évvel felállítását követően a városi tanács tehát a Budai Polgári Kóroda megalapítása mellett döntött. A város betegenként három krajcárral járult hozzá az ellátáshoz, a többi költséget egy alamizsnás asszony koldulásából rendelte összegyűjteni.

A régi János kórház kezdetben saját orvos nélkül működött, mivel az összes kórházat a város egyetlen tisztiorvosa látogatta végig. Nők ápolására szakosodott, városi asszonyi kórház néven is emlegették. Guszman József, aki az új kórház átadása után még évtizedekig állt a régi intézmény élén, egy napon az épület pincéjében porladó régi könyvekre bukkant. Mint kiderült, a kötetek a XIX. század elejéről származó régi betegfelvételi könyvek, s „áhitattal kikapargálva a további enyészettől megmentve, s lehetőség szerint rendezve, bennük sok érdekes adatra” bukkant.

Ezekből megállapítható volt, hogy míg eredetileg csak Budán született vagy odatartozó nők nyerhettek felvételt, az évek során egyre több lett az idegen, nekik természetesen fizetniük kellett évente akár 50 forintot. Ide csak a szegények kerültek – a férfiak az irgalmasok kórodájába –, aki tehette, otthon gyógykezeltette magát. 1849-ben, amikor a honvédsereg Budát ostromolta, sebesült katonák töltötték meg a kórházat. A magyar honvédek és a császári katonák sokszor egymás mellett lábadoztak. A betegfelvételi könyvek tanulsága szerint ezekben a hónapokban igen megemelkedett a bujasenyves nőbetegek száma. A szifiliszes nők ágya köré – a város jogos önvédelmi érdekeit tekintetbe véve – zárható faketrecet építettek. Ugyancsak elkülönítették az elmebetegeket, akiknek ápolójául a házmestert jelölték ki, az ő felesége főzött a betegekre.

A régi Szent János Kórház a Margit körút és a Hattyú utca sarkán (Myskovszky Viktor rajza, 1865)

A régi Szent János Kórház még sokáig működött a Széna tér sarkán, a mai Volán-buszvégállomás helyén, ahol furcsamód emléktáblája van a városfalnak, a lövöldének, csak a kórháznak nincs: a helyes, kis timpanonos, kétszintes épület nyomtalanul eltűnt a város emlékezetéből.

A Vasárnapi Újság szerint a kórház 1865-ben két főosztállyal működött, a belső és külső bajban szenvedők különültek el. A száznegyvennégy ágy a bujasenyvesek mellett a városi foglyokkal volt tele. A városegyesítéskor ugyan a meglévő épületet bővítették, hamarosan pedig a lövölde megmaradt területével is kiegészítették, de valójában az új kórház építését már nem lehetett tovább halogatni.

1877-ben a főváros pályázatot írt ki három új kórház építésére. A pavilonrendszerű épületek, amelyek a XVIII. századi angol minta nyomán terjedtek el Európában, alkalmasak voltak a fertőző betegek jobb elkülönítésére, s a főváros az új kórházak építésénél ezeket vette mintaként. Ennek mérhetetlen előnye lett századunkra, hogy az új kórházak hatalmas telkeken épültek fel, generációkra megoldva a bővítés problémáját. A kontinensen ekkor már terjedni kezdtek az egy blokkban épült hatalmas tömbkórházak, ám a főváros Darányi Ignác javaslatára a pavilonrendszer mellett döntött. Persze a századvég Budapestjén már nem a szigetországi barakkvárosok épültek fel.

A Hauszmann Alajos által tervezett István és Erzsébet kórház, valamint a Kauser József tervei alapján elkészült László kórház a kor igényeinek megfelelően modern, többszintes, az egyes osztályoknak külön épületet adó intézmények lettek. A régi János kórházat azonban az új kórházak sem tudták mentesíteni. Helyette is újat kellett építeni.

1889-re, amikor a tervezet vitája a tanácsülés elé került, a helyzet már oly mértékig tarthatatlanná vált, hogy az egyik képviselő emberiességi szempontokra hivatkozott: „Szobáinak legnagyobb részében a súlyos betegek is a puszta földön fekszenek. Sőt a szülészeti osztály gyermekágyas nőbetegei is csak a földön találnak helyet és mindennapi dolog, hogy egy teremben 35-40 beteg van összezsúfolva.” Egymást érték a sajtótámadások és közgyűlési bírálatok.

A pénzhiány miatt Barcza Elek tervei csak 1895-re készültek el, az új kórház átadására pedig 1898. augusztus 3-án kerülhetett sor. A Pesti Hírlap cikkírója elragadtatással számol be az épületekről: „A lejtős talajon épített szép pavilonok mintha nem is kórházépületek volnának. Inkább nyaralótelepnek képzelné az ember a díszes téglapalotákat.” A tizenhárom különálló pavilon tízhektáros területen terpeszkedett, s az akkor még beépítetlenül zöldellő Svábhegy tövében a háromszintes, vöröstéglás épületegyüttes valóban lenyűgöző látványt nyújtott.

A Szent János Kórház korabeli képeslapon (kép: Profilia.hu)

A felvételi épület boltíves bejárata fölötti timpanon csúcsán állt Nepomuki Szent János szobra, alatta a főváros címerével. Itt kapott továbbá helyet az igazgató irodája, a tanácsterem, s az orvosok társasági életét biztosító olvasó- és biliárdszoba, de itt lakott a kórház lelkésze is. Öt osztályt indítottak: a sebészet és a gyermekosztály mellett a belgyógyászat, a szemészet és bőrgyógyászat látott el összesen négyszázhúsz fekvő beteget. A korszerűen berendezett kórtermek fehér csempéi a modern gyógyászat elvárásai szerint könnyen tisztíthatók voltak, a fehérre mázolt vassodronybetétű ágyakra lószőrmatrac került. A központi gőzfűtés és villanyvilágítás ugyan már nem volt újdonság, de a telefonhálózattal együtt a kor legmagasabb színvonalát képviselte.

Az Ön által használt böngésző nem ismeri a beágyazott kereteket, vagy jelenleg úgy van beállítva, hogy ne jelenítse meg azokat.
HIRDETÉS