|
A
Lehel téri vásárcsarnok Budapest egyik legjobban megközelíthető
helyén, a WestEnd City Center bevásárlóközpont mögött és a Váci út
mellett található. Külseje meglehetősen eltér az eddigi formáktól,
és annak ellenére, hogy viszonylag elfogadható, "érdekes"
homlokzattal rendelkezik, jobb lett volna a hagyományos
csarnoképítészet nyomdokait követni.
| |
A csarnok kívülről |
|
A vásárcsarnok
belseje - csakúgy, mint külső homlokzata - elsőre szokatlan
benyomást kelt, de ez az érzés hamar eloszlik az amúgy
barátságos hangulat miatt: nyüzsgő élet, kellemes színek és
kedves fogadtatás oszlatja el az idegennek tűnő kékes
vasszerkezet idegen hatását. Lehet vitatkozni az épület
jellegéről, de annyi bizonyos, hogy a környéknek már kellett a
minden téren kielégítő vásárcsarnok, ahol nem csak csekket
feladni és vásárolni lehet, de olcsón és jó minőségű étellel
csillapíthatjuk éhségünket.
A boltok választéka gazdag: viszonteladók és őstermelők kínálják
áruikat, zöldség, gyümölcs, hal, tej és tejtermékek, pékáru,
savanyúság, hús és hentesáru, konyhafelszerelés, gomba, méz,
lángos és sörözők sora váltogatja egymást.
Mivel a zöldségesek és egyéb azonos árut kínáló boltok nem
követik egymást szabályos sorrendben, így ahhoz, hogy
megtaláljuk a nekünk megfelelő árut, végig kell járnunk minden
sarkot, minden utcát. Az alábbi fényképalbumban bepillantást
nyerhet a csarnok életébe (a képek egy februári borongós napon
készültek, délután 17:00 óra körül).
| |
A csarnok belülről |
|
Az emeleten főként
kávézók találhatók, de ruházati vagy műszaki termékeket is
árulnak, valamint az északkeleti folyosó végén van a csarnok
vezetősége is. Az emeleti szint nyugisabb, mint a földszint, de
aki a vásárlástól elfáradtan szeretne egy kicsit megpihenni,
annak ajánljuk a teraszon kialakított kávézók egyikét.
A csarnok belső tere esti hangulatban
 A
vásárcsarnok története
Az 1800-as évek végén a Váci temető helyén létrejön a piac. A
korábban itt álló sírkertet 1890-ben számolták fel, ennek a helyére
települtek az árusok. Száz éven keresztül a városi és kerületi
vezetésben többször felmerült a terület rendezésének ötlete,
vásárcsarnok építése, de valahogy ez mindig meghiúsult.
A vásározás joga városi jog volt, ezt a jogot a középkorban
rendszerint a király adományozta. A vásározás nem csak ranggal járt
egy-egy városnak, hanem bevételeket is hozott a vámok és az adók
révén. A vásárokon gazdára talált a lábasjószág, az élelmiszer, a
textiláru is.
Az 1890-es évek közepén az egyesült Budapesten negyvennégy
szabadtéri piac és tízezer házaló biztosította a lakosok
élelmiszerellátását. Ezek azonban a városnak sem gazdasági (az
adóztatás nem volt ellenőrizhető), sem közegészségügyi szempontból
nem voltak hosszú távon kielégítők. Kézen fekvő megoldásnak
bizonyult az európai nagyvárosokban egyre terjedő vásárcsarnokok
építtetése.
1892-ben nemzetközi (akkoriban ez még természetes volt) pályázatot
írtak ki egy, a régi sóház telkén emelkedő központi vásárcsarnok
épületére. A nyertesek közül Pecz Samu műegyetemi tanár tervezte meg
a ma is álló Nagyvásárcsarnokot. Ez az épület egyaránt alkalmas volt
nagybani és kiskereskedelmi árusításra is, tökéletesen megfelelt az
igénynek, hogy ellenőrizhető legyen az áruforgalom.
A Központi Vásárcsarnokkal párhuzamosan négy csarnok épült, főként
Cziegler Győző tervei alapján. A
Hold utcában,
a
Hunyadi téren, a Klauzál téren és a
Rákóczi
téren 1897-re már álltak a kereskedőket és termelőket
befogadó épületek.
1931-ben a kofák és kereskedők heves tiltakozása ellenére
megkezdődött az Árpád-házi Szent Margit plébániatemplom építése. A
templom végül felépült, a piac odébb költözött. A második
világháborút követő évben a korábbról már ismerős élelmiszerhiány és
feketekereskedelem nyomta rá bélyegét a piac hangulatára.
A Lehel téri piac 1951-ben
Az 1960-as évekre már nemcsak árubőség jellemezte a fővárosi
piacokat, hanem megkezdték azok korszerűsítését, felújítását is. Az
akkori nevén Élmunkás téri piac sem maradhatott ki a sorból. Az
1970-es évekre alakult ki a Lehel piacnak az a képe, amelyre a régi
törzsvásárlók egykor nosztalgiával gondoltak vissza: nagy választék,
olcsó árak, nyüzsgés és a jellegzetes bazárhangulat sokak számára
rendszeresen ismétlődő élménnyé tette a bevásárlást. A „maszekok”
vagyis a magánkereskedők megjelenése új színt hozott a piac életébe.
Az 1970-es évek végétől az addig működő piacok körülményei
elfogadhatatlanokká váltak. A por, a kosz, a farekeszek és az
összetákolt árusító bódék már nem voltak megengedhetőek a modern
Budapest központjában, így felmerült egy korszerű vásárcsarnok
építésének gondolata, vagy legalábbis egy higiénikusabb üzletsor
kialakítása. Ezért az 1980-as években Váci út mentén a Fővárosi
Tanács a piac üzemeltetőjével való egyeztetés nélkül üzletsort
épített. A környéken lakók ugyanebben az időszakban hosszas
pereskedés útján érték el, hogy a Kassák Lajos utca folytatásában
raktársor épüljön és így a Bulcsú utcában enyhüljön a rakodással
járó zaj és zsúfoltság.
1995-ben a XIII. kerületi Önkormányzat a piacot körbekerítette,
területét megtisztította és fertőtlenítette, azonban Dorogi
Gabriella alpolgármester már úgy nyilatkozott, hogy a kedvező
változások után is elodázhatatlan a Lehel generális újjáépítése. A
piac ügye tehát csak rövid időre rendeződött. Az Önkormányzat
hamarosan meghívásos tervpályázatot tartott a Lehel téri piac
rehabilitációjának tárgyában. Az öt felkért tervező közül négy,
továbbá egy meg nem hívott pályázó nyújtott be értékelhető
dokumentációt. A XIII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete
végül a Köztigon Kft és a vezető tervező, Rajk László pályázata
mellett döntött.
Hosszas előkészítő munkát követően, a piac történetéből már
ismerősnek tűnő tiltakozások, rémhírek és mendemondák közepette 100
év különböző elvetélt tervei és ideiglenes megoldásai után végre
2001-ben megnyitotta kapuit a Lehel Csarnok. Két kereskedelmi
szinten, mintegy 318 üzlet található a csarnokban, alapterülete:
6.250 négyzetméter. |
HIRDETÉS
| |
Adatok |
|
 |
Lehel tér |
|
|
M3 |
 |
Lehel tér |
| |
 |
 |
Lehel tér |
|
|
    |
|
|
|
HIRDETÉS
|
Tervezője:
Rajk László
