Bosnyák téri vásárcsarnok
  XIV. kerület, Zugló, Bosnyák tér, Csömöri út 9-11.


A Bosnyák téri vásárcsarnok és piac messze a városközponttól, a 7-es busz végállomásán található a XIV. kerületi Bosnyák tér szélén. Megközelíthető a Belvárosból, vagy villamossal az Örs vezér teréről, illetve a Mexikói útról, valamint busszal Újpalotáról.

 

Fényképalbum

 
 

Az épületegyüttes teljes területe 12700 m2, amely több részre tagolódik: elől egy bazár szerű, téglaépületekkel beépített, fedett folyosón vezet utunk, ahol hús és meleg étel kapható, majd mögötte áll maga a csarnok zöldség és savanyúság árusokkal, ezután pedig az őstermelők sátrai, pavilonjai kaptak helyet. A vásárcsarnok területe hatalmas, és ezt az átláthatatlansága is erősen érezteti, mert a zegzugos járatokkal átszőtt területen nincs egyetlen "kötelező haladási irány"; a vásárlók kerülgetésén kívül számtalan bódéba, pavilonba, oszlopba botolhatunk, s úgy érezhetjük elsőre, hogy fogalmunk sincs merre érdemes elindulnunk.


HIRDETÉS

A bejáraton belépve először meglepődik az ember, hiszen a csarnoképítészettől megszokva itt nem egy hatalmas csarnokot, hanem egy szűk folyosót látunk, amelyen áthaladva egy bazár szerű, szűk járatokkal átszőtt árusítóhelyekhez érünk. Ezen árusítóhelyek téglából épültek, a már megszokott kirakat-ablakokon át folyik az árusítás, s leginkább friss húst, valamint meleg ételt árulnak bennük.

  
Az első kép amely a látogatót fogadja: bazárszerű árusítóhelyek sokasága


A számtalan húsüzlet közül az egyik, ahol a friss hentesárut, valamint a felvágottakat
és a kolbászokat árusítják


Ami szem-szájnak ingere: hihetetlen választékú húsféleségek

Ha magyar készítésű hústerméket szeretnénk vásárolni, e csarnokban - csakúgy mint a többiben - megtalálhatjuk a megfelelőt. Nem csak tőkehúst, de kolbászokat, szalámit, füstölt árut és szalonnát is találunk a magyar gyártók termékei közül.

A központi csarnokba jutva átélhetjük az igazi külvárosi piac hangulatát: rekeszek, ládák, zöldség, gyümölcs, savanyúság, virág és virágföld, árusok és vevők; igazi szín-kavalkádban lehet részünk amint körbesétálunk az árusítóhelyek között.


Az úgynevezett csarnok a zöldség-gyümölcs viszonteladókkal

Különböző honlapok leírásaival ellentétben nem igazán éreztem az árusok kedvességét és jóindulatát. A fényképezést egyetlenegy savanyúságos és egy büfés kivételével senki sem engedte, sőt, még kérdőre is vontak, hogy miért akarom őket feltenni az Internetre. Nem értették, hogy személy szerint nem őket, hanem a standjukat szeretném bemutatni, hiszen a vevőket csak akkor tudjuk a plázákból és szupermarketekből a piacokra csalogatni, ha egy valamirevaló leírással megismertetjük velük a helyet, s amely alapján elmondhatjuk, hogy itt jó árut, magyar árut, viszonylag olcsón lehet kapni, méghozzá kitűnő minőségben! Nem értették, hogy nekik is meg kell jelenniük, ha azt szeretnék, hogy a felnövekvő generációk is az ehhez hasonló helyeket részesítsék előnyben, ha friss élelmiszerről van szó.

A csarnokon tovább haladva kijutunk a szabadba, ahol a környékbeli őstermelők kínálják portékáikat, egy sor egybefüggő napernyőparaván alatt. Itt háztáji élelmiszert találunk: házi befőttet, lekvárt, paprikakrémet, fűszerpaprikát, zacskóban babot és lencsét, pucolt diót és gombát. Olyan eladókkal találkozhatunk, akik jóformán abból élnek, amit a piacon el tudnak adni, s nap mint nap a megélhetésükért küzdenek a különféle bevásárlóközpontok által ömlesztett bizonytalan eredetű termékekkel szemben.

Bár a csarnok épülete nekem elég jellegtelennek tűnik, s a piac is egy hatalmas zsibvásár zűrzavarát idézi, a benne található áruválaszték és a viszonylag alacsony árak mindenképp arra sarkallnak, hogy legközelebb is ide jöjjek vásárolni. Ez nem egy belvárosi kirakat-vásárcsarnok, ahol a turistákat szédítik a különféle csecse-becsékkel, hanem egy olyan hely, ahol még létezik a vevő-eladó kapcsolat, s az a közvetlenség, ami a kereskedelem alapját képezi.


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: ?
 Építés éve: ?
 Funkciója: vásárcsarnok

 Telefon: 06(1)273-1211
 
Nyitva tartás:
        H: 6:00-17:00
        K-P: 6:00-18:00
        Sz: 6:00-14:00
 

 

Hogyan jutok el oda?

 
Bosnyák tér
 
Bosnyák tér
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
 
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS


A Bosnyák téri vásárcsarnok a magasból (Google légifotó)