|

A Budafokon létesített első ipartelep a söriparhoz kapcsolódott. A
megfelelő tárolási és érlelési körülmények nemcsak a bornak, hanem a
sörgyártásnak is kedveztek. 1869-ben a svájci Haggenmacher Henrik
indította a Haggenmacher Kőbányai és Budafoki Sörgyár működését.
| |
Fényképalbum |
|
A
gyár három jelentősebb lépésben épült: az 1860-as évek végén, az
1880-as évek elejétől az 1890-es évek közepéig folyamatosan, és az
1910-es évek végén. A fejlesztések tervezői kevésbé ismert
építészek: a prágai származású Böldner és Kovács Frigyes. Az 1930-as
évekre befejeződött Budafokon a sörgyártás, és azóta részben
raktározás célját szolgálják a jobb sorsra szánt épületek. Az
épületek jó példája a dualizmus-kori ipari építészetnek. Jól mutatja
a XIX. század végén lezajlott fejlődést, a szerkezeti
korszerűsödést.
Egymás mellett megfigyelhetők a különféle szerkezeti megoldások,
mintegy a XIX. század végi ipari építészet nyitott olvasókönyveként.
Az ipari építészet fejlődését elsősorban nem a formai változások,
hanem a nagy terek áthidalására alkalmas térképzés új megoldásai
jelentik. A sörgyár melletti magaslaton, tágas kert közepén ma is
áll az egykori gyárhoz tartozó, svájci stílusú, szép emeletes villa.
Ma önkormányzati tulajdonú lakóház erősen lelakott állapotban.


 |
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Böldnert Frigyes
Építés
éve: 1869
Stílusa:
eklektikus
Funkciója:
sörgyár
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

HIRDETÉS
|