KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Posta
  XXII. kerület, Budafok, Városház tér 19.


Nem sokkal a Városháza felépítése után a főtér újabb épülettel gazdagodott. A postapalota 1929-1931-ben épült egy nagy fatelep helyén, Tichtl György tervei szerint. Tichtl postai alkalmazottként az ország területén több hasonló épületet tervezett. A földszintet és emeletet átfogó hatalmas ion oszloprend uralja az épületet.

 

Fényképalbum

 
 

A városatyák előírásai szerint a Városházához igazodó stílusban kellett gondolkodnia. A tér rendezési tervét Weichinger Károly készítette el a helybéli Szesztay Sándorral együtt. A terv szerinti, L-alakban széthúzott térforma megvalósult, a Duna felöli oldal lezárása azonban nem történt meg. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa, melynek hatáskörét 1937 után a környező településekre is kiterjesztették, három térből álló együttest tervezett ide. Ez a terv nem valósult meg.

Budafok a szabad terjeszkedés jegyében rendezetlenül fejlődött. A külső területek szórványosan épültek be, míg sok helyen a belső városmaggal összefüggő területek szabadon maradtak. Az első polgármester, Záborszky Nándor időszakára (1926-1939) még sok egyéb városi intézmény létrehozása esik.

Az I. világháború halottainak emlékművet emeltek. 1926-ban a plébániatemplom előtt közadakozásból állították fel. Ez volt a várrossá válás után alig néhány nappal az első átadott műalkotás. A temetői ravatalozó, az Anna utcai elemi iskola bővítése az 1920-as évek végén Bathó Lajos tervei alapján valósultak meg. 1927-1929-ben épült a Felsővárosban a városi kislakásos telep.



 

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Tichtl György
 Építés éve: 1929-1931
 Stílusa: ?
 Funkciója: postaépület
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Városház tér
 
Városház tér
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
  
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS