KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Hajógyári-sziget (Óbudai-sziget)
  III. kerület, Óbuda


Déli végében működött az egykori óbudai Hajógyár, amelynek területén találták meg Hadrianus aquincumi római helytartó palotáját. E palota még feltárásra vár. A sziget Területe 108 hektár, hossza 2750 méter, legnagyobb szélessége 500 méter. Területe nagyrészt elhagyatott, de itt rendezik meg évente a Sziget Fesztivált, amely Európa egyik leghíresebb zenei rendezvénye.

 

Fényképalbum

 
 

A 106-ban épült helytartói palota Pannónia legimpozánsabb lakóépületeinek egyike volt. Építettek hozzá kikötőt is. A Hadrianus-palota és a katonai tábor 9000 m2 nagyságú területen helyezkedett el. 409-után a sziget elhagyatottá vált. Mátyás korában erdő borította vadászterület volt. Később a Zichyek tulajdonába került.

Igazán fontossá csak az 1800-as években vált, mikor gróf Széchenyi István megalapította az Óbudai Hajógyárat (Ő volt a magyar evezős sport megalapítója is). Római falmaradványokra először 1836-ban bukkantak, amikor a Vidra kotróhajó a hajógyári öblöt mélyítette. 1836-ban bocsátották vízre az itt készült első hajót, az Árpád gőzöst. A sziget területéből 28 hektárt foglalt el a hajógyár. A többi részen az erdőt nagyrészt kiirtották és a helyén mezőgazdasági művelést folytattak. A sziget és az óbudai part között sokáig csak révátkelés volt. Később készült egy talphíd, majd 1858-ban megépült az első állandó híd.

1955-ben készült el a K-híd és rajta keresztül az iparvágány a Hajógyárhoz, valamint a Hídépítő Vállalat itt lévő telephelyéhez. A 60-as évek elején a sziget keleti partján üdülőtábor létesült, bungalókkal, úszómedencékkel, sportpályával; később kibővült és úttörőtáborként üzemelt. A sziget nagyobbik részén továbbra is kukorica- és répaföldek voltak, sőt rózsatermesztés is folyt, egészen 1972 végéig, amikor megszűnt a mezőgazdasági művelés, majd a következő évben sor került a 34 hektáros szabadidőközpont kialakítására, melyet Pest-Buda-Óbuda egyesítésének 100. évfordulójára adtak át és Május 9. parknak neveztek el. Parkolót és közutat építettek hozzá, 1975 - 1995 között a 142-es autóbuszjárat is összekötötte az óbudai Szentlélek térrel. Több játszóteret létesítettek a szigeten, a leghíresebb a ródlidomb és a csúszdás játszótér volt. Ehhez 18000 m3 törmeléket, földet használtak fel (a játszótér 1999-ben leégett, helyén az újat 2004-ben adták át).

A sziget fő feltáró útja mentén hat, észak-déli tájolású teniszpálya létesült. Állapotuk napjainkra meglehetősen leromlott. A sziget északi csúcsán régebben szivattyútelep működött. Az 1-1,5 m magasan felhalmozott zagyra termőföldet terítettek. A terep rendezésekor terephullámokat, dombokat alakítottak ki, amelyekről jó kilátás nyílik a parkra.

1993 óta minden év augusztusában itt rendezik meg a Sziget Fesztivált, amely mára Európa egyik legnagyobb zenei rendezvényévé nőtte ki magát. A koncertekkel, fesztiválokkal, futóversenyekkel járó tömeges terhelés nem kedvez a sziget növény- és állatvilágának.

Forrás: Wikipédia

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Hossza: 2750 m
 Szélessége: 100-500 m
 Funkciója: sziget
 
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 

HIRDETÉS

 

 


copyright © all rights reserved