|

A budavári evangélikus templom Buda legrégebbi evangélikus temploma.
Budapest I. kerületében, a Bécsi kapu téren áll, 1895-ben épült.
| |
Fényképalbum |
|
A budavári evangélikus gyülekezet első temploma Mária Dorottya
nádorné segítségével épült fel 1846-ban, a Dísz téren. A telekre
azonban a Honvédelmi Minisztériumnak volt szüksége, és így
telekcsere után a Bécsi kapu téren épülhetett fel az új templom.
Az épületet Kallina Mór tervezte, 1895-ben szentelte fel Sárkány
Sámuel, a bányai evangélikus egyházkerület püspöke. Stílusa
eklektikus-neobarokk. Homlokzata neobarokk, kapuját két korinthizáló
oszlop veszi körül, fölötte párkány húzódik. Négyzet alaprajzú,
karcsú, magas tornya a homlokzat fölött áll, a vörösrézzel borított
toronysisak szintén neobarokk stílusú. A templombelsőt egyszerű
dongaboltozat fedi. A bejárat fölött kettős karzat áll.
1945-ben, Budapest ostromakor bombatalálat érte a templomot: a
homlokzat kivételével szinte minden megsemmisült, beleértve a
klasszicista stílusú oltárt, a szószéket, a padokat és az orgonát.
Az újjáépítés terveit Friedrich Lóránt és ifj. Bretz Gyula
készítette.
A megújult templomot 1948 virágvasárnapján szentelte fel Ordass
Lajos püspök. Külsőleg megmaradt a neobarokk jelleg, a belső tér
viszont jóval egyszerűbb lett. A fa oltárasztal mögött hatalmas
fakereszt áll, fölötte pedig pedig mozaik üvegablak engedi be a
fényt. Az oltártérben vörösmárvány keresztelőkút áll. A templom
falán egy bronztábla őrzi Sztehlo Gábor lelkész emlékét.
A templom ma is a Budavári Evangélikus Egyházközség életének
központja, vasárnap és ünnepnapokon több istentiszteletet is
tartanak. A templommal egybeépült épületszárnyban találhatóak a
lelkészlakások, a lelkészi hivatal, gyülekezeti helyiségek, illetve
ott működik a Budapesti Németajkú Evangélikus Egyházközség is.
A templom 1952 óta az Északi Evangélikus Egyházkerület központjának
tekinthető, több püspökét és egyházkerületi felügyelőjét is itt
iktatták be hivatalába. 2008 őszén megtörtént a templom előtti
kőburkolat és a torony felújítása. A templom egy rámpa segítségével
mozgássérültek számára is megközelíthető.

A templom 1900-ban (kép: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest-képarchívum)

|
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Kallina Mór
Építés
éve: 1895
Stílusa:
eklektikus-neobarokk
Funkciója:
templom
|
Jelenleg
nincs ajánlható link! |

HIRDETÉS
|