KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Óbudai evangélikus templom
  III. kerület, Óbuda, Dévai Bíró Mátyás tér 1. (Pacsirtamező utca)
 


Óbuda evangélikus egyházközsége már 1843-ban megalakult s 1909-ben lett anyaegyházzá. A templomépítésre 1912-ben már rendelkezésre álló összeg hadikölcsönben elveszett, így a templomépítõ bizottság csak 1922-ben kezdhette újra működését. 1933-ban kaptak telket a fõvárostól, ekkor írták ki a pályázatot a templomra és gyülekezeti házra. Friedrich Lóránt tervét fogadták el. A templom 1935-re épült fel.

 

Fényképalbum

 
 

A modern egyházművészet terméke: vasbeton tartószerkezete a formák leegyszerűsödését hozza magával. Különösen érezhető ez a templom egy pillantással tisztán áttekinthető belsejében. Külsején inkább a terméskő uralkodik, ebből rakták campanileszerű, tömör tornyát, az előcsarnokot, sekrestyét s a falfelületek finom díszítéseként is hatásos. A sima homlokzatból csak középen domborodik ki az óriási kőkereszt. Tornyának magasba szökkenő karcsú sisakja alatt körben keskeny, lőrésszerű ablakok.


A templom és környezete 1940 körül

Belül tágas, teres, világos csarnok, a torony felőli oldalon keskeny mellékhajóban karzat. A mennyezetet vasbeton pillérek és bordák tartják, ezeket színes fakazetták töltik ki. A hármas boltívvel megnyitott oltártérben szabadon áll a menza, s úrvacsora alkalmával körüljárható. Az oltár mögött közvetlenül márványtömbökből épült, a Golgota hegyére emlékeztető halom, ebből emelkedik az ácsolt, barna fakereszt, Jézus nevének feliratával. A gyülekezeti terem és az oltártér viszonya monumentális térhatást teremt. A templomtér alatt ugyanolyan méretű, korábban gyülekezeti célokra használt helyiség található.


Az evangélikus templom főhomlokzata (kép: Varga Máté)

Hatalmas orgonája, a "legszebbhangú evangélikus orgona", (a budapesti Rieger orgonagyár műve 1940), a háborúban keletkezett tűztől teljesen elolvadt. s minden ami fából készült vele égett. új orgonáját, padjait a gyülekezet adakozása segítségével Tatáról pótolták. A fakazettás burkolatokat helyreállították. Az oltárt 1989-ben újították fel de rajta örök mementóként megmaradtak a kicsiszolhatatlan égésnyomok.


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Friedrich Lóránt
 Építés éve: 1935
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Flórián tér
 
Kiscelli utca
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS