Clarisseum Szent István Király plébániatemplom
  IV. kerület, Újpest, Árpád út 199.
 


A Clarisseum létrejötte elsősorban a Károlyi grófi család gyermekszeretetének a gyümölcse. 1870-ben megalapították az Elsô Budapesti Gyermekmenhely Egyletet, s az épületkomplexum tervezésére a család Ybl Miklóst kérte fel.

 

Fényképalbum

 
 

Az együttes középső részét francia román stílusú kápolna foglalja el. 1903-ban a gyermekmenhelyeket az állam vette át. Ekkor az intézményt a Vincés nővérek vezetésével katolikus leánynevelő intézetté szervezték át.

Az első világháborúban hadikórháznak adott helyet, majd 1924-ben az Országos Katolikus Patronázs Egyesület vette bérbe és átadta a szalézi szerzeteseknek. Az intézet igen kedvelt és népszerű lett a város ifjúsága körében. A szalézi atyák gondos lelkipásztori tevékenységét a kápolna állandó zsúfoltsága jelezte. Így érthető, hogy az intézet államosításával egyidőben a váci megyéspüspök úr 1948. október 25-én kelt leiratával 1949. január l-jei hatállyal az Egek Királynője plébániától leválasztva a Clarisseumot, önálló plébániává tette és annak ellátását a szalézi rendre bízta.

A plébánia az 1993-as egyházmegyei határrendezés során került a váci egyházmegyétől az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez.

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Ybl Miklós
 Építés éve: ?
 Stílusa: román
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Víztorony
 

 

Kis János utca
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
   
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS