|

Az 1920-as évek végén Újpesten már több mint 40 ezer katolikus élt.
Dr. Hanauer Á. István váci püspök szorgalmazta egy új templom
építését. Gróf Károlyi László 600 négyszögöl telket adományozott és
Csík József apát-plébános gyűjtést indított az új templom
építéséhez.
| |
Fényképalbum |
|
1936-ban készült el az első terv és 1940-ben a püspök újra
szorgalmazta az építést. 1942. szeptember 12-én volt az
alapkőletétel. 1944-ben a magyarországi harcok miatt az építkezés
megakadt.
Budapest ostroma után a hívek támogatás nélkül, saját erőből
folytatták az építkezést.
Az új, neoromán stílusú templom 1946-ra épült fel. Hossza: 40 m.
Szélessége: 22 m. Magassága: 20 m. A 40 m magas toronyban egyetlen
harang van a 118 kg-os „József” harang, amely Pétery József püspök
úr iránti tiszteletből viseli nevét. Az új templom Szent István
királyról kapta a nevét.
A főplébániáról káplán járt ki misézni. 1946-ban a kertvárosi hívek
papot kértek. 1947. január 1-jén a templom önálló plébánia rangot
kapott és Pétery József püspök úr Brunáry Ferencet nevezte ki első
plébánosnak. A templom alatt kriptatemető van. Az 1960-as évek
elején felszámolták a régi pesti temetőt, innen kerültek sokan örök
nyugalomra ebben a kriptában. A temető keresztjét a templom
homlokzata előtt állították fel. 1971–1975-ig felépült az új,
kétszintes plébániaépület a megfelelő nagyságú, új hittanteremmel.
1991-ben a kiszolgált régi harmónium helyett új villanyorgonát
állítottak a kóruson.

|
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
?
Építés
éve: 1942-1946
Stílusa:
neoromán
Funkciója:
templom
|

HIRDETÉS
|