KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

MÁV-telepi Kisboldogasszony plébániatemplom
  VIII. kerület, Józsefváros, Vagon tér 1.
 


A Magyar Államvasutak alkalmazottainak lakótelepén 1924-ben jött létre a Kisegítő Kápolna Egyesület, amely a kezdeti időkben a MÁV által ideiglenesen átadott épületben nyitotta meg kápolnáját.

 

Fényképalbum

 
 

A jelenlegi templom 1930-31-ben épült közadakozásból, Dusek Ede és Horesnyi József tervei alapján, neoromán stílusban.

Serédi Jusztinián 1931. szeptember 31-én szentelte fel Kisboldogasszony tiszteletére. Latin-kereszt alaprajzú, az apszis poligonálisan végződik. Háromszakaszos, középtornyos, keresztházas, falait az apszis kivételével támpillérek tagolják, magas lábazatát terméskő burkolja. A hajó félkörívben végződő hármas ablakait félkörív fogja össze, a középső ablak magasabb a szélsőknél, míg a harangszoba ablakainak íve egyvonalban végződik.


A templom látványa a háború előtt, még eredeti toronnyal

A jellemzően díszítő motívum, a vakárkád, az apszison már nem mutatkozik. A keleti főbejáratot hegyes sisakban végződő, 28 méter magas toronypár fogja közre. A hasonlóan kialakított eredetileg 35 méter magasságú torony a háború áldozatává vált, osztozott a szomszédos kerület tornyainak sorsában. A bélletes kaput három-három bimbós fejezetű háromnegyed oszlop keretezi, az oszlopok három ívet hordanak. Az egyenes záródású kapu fölötti félköríves mezőben angyalpár fogja közre a MÁV korabeli, dekoratív szárnyas kerék szimbólumát.

A kapuépítmény timpanonban végződik, amelynek felületén a korabeli leírás szerint Szűz Mária mozaikból készült monogramja volt látható.

Forrás: Templom.hu


A templom napjainkban (kép: Varga Máté)

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Dusek Ede
 Építés éve: 1930-1931
 Stílusa: neoromán
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Hidegkuti Nándor Stadion
 
  Könyves Kálmán körút
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
   
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS