Rákosfalvai református templom
  X. kerület, Kőbánya, Kerepesi út 69.
 


A rákosfalvai gyülekezet templom nélkül kezdte életét. A gyökerek 1897-ig nyúlnak vissza. A feljegyzések szerint ekkor tartották az első istentiszteletet egy buzgó református asszony házának udvarán. Később otthonok nyíltak meg sorban Isten dicsőítésére, s szentelődött a maroknyi gyülekezet templomává, csaknem húsz éven át Ács Károly (1897-1907) és Tóth Ferenc (1907-1911) vezetésével.

 

Fényképalbum

 
 

1919-től az Álmos vezér téri iskolában kaptak istentiszteleti helyet. Az évekig érlelődő vágy a templom után arra indította a híveket, hogy gyűjtsenek, de erőfeszítésüket megsemmisítette a háború utáni devalváció. A rákosfalvai hívek buzgó áldozatvállalásából, a Kálvin téri, a Kőbányai és több vidéki gyülekezet anyagi támogatásából csaknem a fele összejött a szükséges pénznek. A Főváros nagylelkű telek-, és jelentős pénzadományával végül megépülhetett a templom.

A terveket Hoffer Imre és Frecska János építészmérnökök készítették meghatározhatatlan stílusban. A kivitelező id. Kecse Nagy Sándor vállalkozó, a gyülekezet tagja volt. Az ünnepélyes alapkőletétel 1928. október 20-án volt, s alig több, mint fél év múlva, 1929. május 12-én már fel is szentelték.

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Hoffer Imre
 Építés éve: 1928-1929
 Stílusa: ?
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Örs vezér tere
  M2

Örs vezér tere > Rákosfalva
  1100 méter (14 perc)
Rákosfalva
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Rákosfalva.net
   
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 


380x180 | Gömbpanorámák

HIRDETÉS