|

Az Október 23-a út mentén találjuk ezt az építészetileg megragadó
templomot a Magyar Advent templomát, mely a zsúfolt budai bérházak,
lakótelepek és üzletközpontok között messzebbről alig észrevehető.
| |
Fényképalbum |
|
A trianoni határszabás után az elcsatolt országrészekről tömeges
bevándorlás indult az anyaországra, így Budapestre is. A
megnövekedett számú reformátusságot a már meglévő templomok nem
tudták befogadni, az egyházközségek nem tudták megfelelően ellátni
lelki gondozásukat. Így az 1920-as és 1930-as évek Magyarországára
egy tömeges templomépítés és vallási fellendülés volt jellemző.
A kelenföldi református templom a mellette álló két bérházzal együtt
1928 és 1929 között épült, tervezője Medgyaszay István volt.


A mai Október 23-a út 1946-ban, amikor még csak egy keskeny,
jelentéktelen utcácska volt
(a kép jobb szélén látható a környék jellegzetes épülete, a
Magyar Advent temploma)

A Magyar Advent temploma 1947-ben (kép: Fortepan) |
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Medgyaszay István
Építés
éve: 1928-1929
Stílusa:
?
Funkciója:
templom
|
 |
Móricz Zsigmond
tér |
|
|
M4 |
 |
Bocskai út |
| |
   |
|
|
Fehérvári út |
|
|
 |
 |
Fehérvári út |
|
|
     |
|
|
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

HIRDETÉS
|