|

Kelenföldön 1920-ban megalakult a Kelenföldi Templomépítő Egyesület.
Ebben az időben a leányiskola tornatermében tartották a vasárnapi
szentmiséket. 1930-ban a főhatóság dr. Takách Jánost bízta meg a
plébánia megszervezésével. Még ugyanebben az esztendőben, dr.
Mészáros János érseki helytartó áldotta meg az elkészült templomot
(163 m2). Ugyanezen évben jön létre az egyházközség részben a
ciszterci, részben a tabáni plébánia területéből. 1931-ben kultúrház
létesült.
| |
Fényképalbum |
|
1933-ban önálló lelkészség, 1937-ben plébánia lett az egyházközség.
1940-ben gyűjteni kezdtek a dr. Irsy László által tervezett új, 3000
hívő befogadására alkalmas templom építésére. A tervet a háború
meghiúsította. A háborúban megrongálódott templomot 1945-ben
helyreállították. A plébánia 1948-ban megvásárolta a XI. Bartók Béla
út 149-151. szám alatti ingatlant kisegítő kápolna (176 m2) és
sekrestyés lakás céljára.
Az új Szent Gellért templom és plébánia alapkövét 1984. szeptember
24-én, Szent Gellért ünnepnapján tették le. 1992 karácsonyán Urunk
születését már az új templomban ünnepelték, amely egyúttal a templom
első szentmiséje is volt.
A templom zárt, belső tere az oldaltermek megnyitásával bővíthető,
zsúfoltság nélkül 1500 embert is képes befogadni. A templomot az
urnatemetővel Kiss András Ybl-díjas építész tervezte.

1997-től a templom melletti telken a kolumbárium tovább bővült,
amely 2003 őszére készült el, nevét a Szent Sírról kapta. 1999
augusztusára épült meg a templom harangtornya, és nyílt meg Varga
Imre szobrászművész alkotásaival az Árpád-házi szentek szoborkertje.
A szoborkertben öt magyar szent: Szent István király, Szent László
király, Szent Imre herceg, Árpád-házi Szent Erzsébet, valamint
Árpád-házi Szent Margit bronzból készült mellszobra látható. A
templom előterében láthatjuk a mester II. Szilveszter pápa művét is.

A templom oromzatán Varga Imre alkotása a plébánia védőszentjének,
Szent Gellért vértanúságát ábrázoló szobra. Az alkotás egyrészt
emlékeztet a hősiesség, az életet feláldozó szeretet nagyságára,
továbbá emlékeztet arra, hogy a látszólagos emberi kudarcok, a
legnagyobb emberi elesettség mögött is ott van egy másik világ,
Isten az ő angyalával a saját világába emel be minket.
 |
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Kiss András
Építés
éve: 1984-1992
Stílusa:
modern
Funkciója:
templom
|

HIRDETÉS
|