|

A templomtól távol, főképpen Felsőkrisztinaváros hegyvidékén lakó
hívek gondozására és plébánia szervezésére 1931-ben Kisegítő Kápolna
Egyesület alakul. Vasárnaponként Röss Bertalan kapucinus misézik az
Érdi úti iskolában.
| |
Fényképalbum |
|
Amint 1938-ban a Fővárosi Temetkezési Intézet felépíti a Farkasréti
temetőben a Keresztes Szent Jánosról nevezett temetőkápolnát, az
istentiszteleteket rendszeresen ott végzik Felsőkrisztinaváros
papjai.
A kápolna 1945 januárjában elpusztul, de istentiszteleti célokra az
altemplomszerű kriptát használhatóvá teszik. 1952-ben a
kriptakápolnát elhagyva a Hegyalja út 139. szám alatti Kolling-féle
vendéglő éttermét alakítják át miséző hellyé, amelynek védőszentjévé
Szent Ágostont választják.


A mai, új templom (200 m2) építése 1975 májusában kezdődik Szabó
István tervei szerint. Dr. Lékai László bíboros 1977. április 10-én
szenteli fel Mindenszentek tiszteletére és ugyanekkor emeli plébánia
rangra a lelkészséget. Szabó István alkotásáért Ybl-díjban
részesült. A templom alatt 1978-ban alakítják ki a plébánia-szintet,
amely a templommal együtt egyházi tulajdon. Az alagsori részen
1997-1998-ban kolumbárium épül.

Forrás: a templom
honlapja
|
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Szabó István
Építés
éve: 1975
Stílusa:
modern
Funkciója:
templom
|
 |
Farkasréti temető |
| |
 |
 |
Farkasréti temető |
|
|
 |
|
|
|

HIRDETÉS
|