Lehel téri Árpád-házi Szent Margit plébánia
  XIII. kerület, Angyalföld, Lehel tér


Möller István műegyetemi tanár tervei alapján, a zsámbéki romtemplom mintájára épült 1933-ban.

 

Fényképalbum

 
 

Az 1919-ben létrejövő Kápolnaegyesület nevű társaság 1920-ban egyházi jóváhagyással egyházközséggé alakult, amelynek élére Dr. Zaymus Gyula hitoktató került. Eleinte csupán vasárnaponként tartottak istentiszteletet a Pannónia utcai elemi iskola tornatermében; a hordozható tábori oltárt a katonaságtól kapták kölcsön, amelyet később dohánygyári ládák deszkájából ácsolt oltár váltott fel. Nemsokára az iskola szuterénjében rendeztek be egy kápolnát, aminek a Jézus Szent Szíve nevet adták.

Miután összeírták a környék híveinek nevét és számát, elérték, hogy a kápolnában keresztelhessenek. Ezután karitatív, szociális és kulturális egyesületeket alapítottak, Egyházközségi Élet címmel kis példányszámú kiadványt jelenítettek meg, amelyet ingyen osztogattak az utcán. A csütörtöki és vasárnapi kultúrműsorokban szerepeltetett gyermekek által a szülőket is becsalogatták az egyházi életbe.

1923-ban a csatornákból feltörő víz elöntve a pincekápolnát tönkretette a berendezési tárgyakat. Még ebben az évben az egyházközséget kibővítették, amely így felvette a Római Katholikus Plébánia nevet. Első plébánosa Dr. Zaymus Gyula lett. Nemsokára az Árpád-házi Szent Margit nevet is felvették, s elsődleges célként a templom felépítését tűzték ki maguk elé: megalakult a templomépítő bizottság, és kezdetét vette a tíz évig tartó hatalmas munka.

A Főváros főpolgármestere, Dr. Szendy Károly 1924-ben a templom építésének helyszínére telket biztosított az akkori Ferdinánd téren, ami miatt viszont az ott lévő piacot és fatelepet el kellett bontani és odébb felépíteni. Ennek a költségeit (120.000 pengőt) a Főváros állta. Maga a templomépítés munkálatai 200.000 pengővel indulhatott el; Harold Harmsworth, Rothermere lordja (aki 1921 után a magyar határrevízió egyik fő támogatójává vált) 50.000 pengőt adományozott. (Ő volt az általa alapított Daily Mail című angol napilap tulajdonosa, aki újságjában Magyarország helye a Nap alatt címmel indította el a nemzetközi figyelemfelkeltést a Magyarországot ért trianoni igazságtalanságról. Ennek emlékére állították fel közadakozásból a Wenckheim-palota (ma Szabó Ervin Könyvtár) elé a Magyar Igazság Kútját). Az egyházközség e pénzekhez különböző kultúrműsorokkal, bélyegek és különböző képeslapok kiadásával, egyéb mecénások felkutatásával további 50.000 pengőt gyűjtött össze. 1931-re közel 300.000 pengő gyűlt össze. A karlsruhei, majd a bécsi műegyetemen tanult Möller István építészt Dr. Szendy Károly ajánlotta az egyházközség figyelmébe. (Möller 1914?1932 között a budapesti József Műegyetem középkori építési tanszékének volt a tanára. Nevéhez fűződik az erdélyi vajdahunyadi vár, a gyulafehérvári székesegyház, a pécsi ókeresztény mauzóleum és a
zsámbéki templomrom helyreállítása.


Möller István
(1860-1934)

Az építkezés elé figyelmetlenségből néhány akadály került, amiket apránként és nagy nehézségek árán, de sikerült rendezni: a kezdetekkor derült ki, hogy a templom telkét egyszerre kapta meg a plébánia és egy fatelep tulajdonosa is. Mikor sikerült rendezni e vitás helyzetet, akkor kiderült, hogy a telket 17 méterrel odébb jelölték ki - véletlenül. Ezután Főváros építési tanácsosa gáncsoskodott azzal a Városházán, hogy a templomot ne ide, hanem máshová építsék fel; ezt a helyzetet csak azután sikerült elrendezni, miután a tanácsost más munkakörbe helyezték át.


A templom építése 1932-ben

1933-ra a templom végül felépült, amelyet október 15-én szenteltek fel Dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek által. Az építkezés két év alatt lezajlott, s 1.000.000 pengőt fordítottak rá.

A belső tér díszítése, festése közel 10 évet vett igénybe; az építőmester Wihart Ferenc volt, a vasmunkákat Polgár Ignác, az asztalosmunkákat Juhász Lajos készítette, a harangokat Slezák József öntötte. Wihart Ferenc (1881-1960) keresztény közéleti ember, több jelentős budapesti középület tervezője és kivitelezője (többek között a zuglói Kassai téri plébániatemplom és a kispesti Jézus Szíve plébániatemplom kivitelező mestere) volt. A templom szobrait Nemes György, a festményeket Heintz Henrik, az ablkokat Róth Miksa műhelye készítette. Minderre a 10 év alatt folyamatosan gyűjtöttek, de nagy adományozó volt a víz-, a gáz- és az elektromos művek is. A jótékonysági esteken a kor művészei is felléptek, mint Basilides Mária, Medek Anna, Székelyhidy Ferenc és Hubay Jenő.


A templom 1935-ben

Az egyházközség önálló plébániát sajnos nem tudott építeni, s a kápláni lakások is folyton más helyre lettek költöztetve, mely végül a Váci úton kapott helyet.

A második világháború idején az amerikai szőnyegbombázások szerencsére nem tettek kárt az épületben, noha a környéket szinte teljesen romba döntötte. E bombázásoknak a Nyugati pályaudvar, a Lipót Telefonközpont, illetve több gyár volt a célpontja, így szinte hihetetlen, hogy a templom megúszhatta a találatokat.

Az 1945-ös ostrom során több belövés érte az épületet, találat érte a tornyokat, a tetőt és az oldalhajókat és a keresztelőkápolnát is, de szerencsére ezek sem voltak végzetesek. Egy 95 kilós lövedék a jobb oldali toronysisak alatt csapódott be, amely átütve a torony mindkét falát behatolt a másik toronyba, és a harangok között - ahelyett, hogy felrobbant volna - leesett a padlásra és ott is maradt. Egy másik lövedék szintét robbanás nélkül hatolt a templomhajóba, majd a Szent Margit oltár elé esve fekve maradt.

Az ablakokban, falakban, festményekben, szobrokban keletkezett károkat 1945 tavaszán azonnal elkezdték javítani, s 1948-ra, mikor június 2-án Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek bérmált, a templom újra régi fényében pompázott.

1975-ben Bardos Gyula tervei alapján alakították ki az új liturgikus teret, 1988-tól 1994-ig felújították a tetőszerkezetet, az ólomablakokat, a belső festést és a villamos hálózatot is.

Forrás: Árpád-házi Szent Margit plébánia, Wikipédia
Írta: Varga Máté


HIRDETÉS

 

Data

 
 Designer: István Möller
 Year of construction: 1933
 Style: romanesque
 Function: church
 
 

How to get there?

 
Lehel tér
  M3
Lehel tér
 
Lehel tér
 
     
 

Recommended articles

 
 

Recommended links

 
 

Share

 


380x180 | Gömbpanorámák

HIRDETÉS

 


copyright ? all rights reserved