|

1932-ben kap Kaiser József, a Szent Margit plébánia káplánja
megbízatást, hogy a Szent Margit plébánia Dráva utca, Röppentyű
utca, Rákos-patak és Duna által határolt területén új egyházközséget
és lelkészséget szervezzen.
| |
Fényképalbum |
|
1936-ban megalakul a Kisegítő Kápolna Egyesület, amelynek célja a
templomépítés. 1938-ban a Váci út 38. sz. alatti ingatlant
megvásárolják, majd 1942-ben a szomszédos telket is. 1943. december
1-től önálló egyházközség és lelkészség lesz.
A háborús és anyagi nehézségek miatt a templomépítésre összegyűjtött
pénz csak arra elegendő, hogy a megvásárolt telken lévő
kocsmaépületet kápolnává rendezzék be. 1948-ban újabb telket vásárol
az egyházközség.
1952-ben tárgyalások után a telkeket és a rajta levő kápolnát az
épülő lakótelep számára államosítják. A lelkészség kárpótlás után
kápolnáját visszahelyezi oda, ahonnan egykor kiindult, a Frangepán
u. 4. sz. ház alagsorába (126 m2).
Az eddigi alagsori és lelkészlakások bérlemények voltak, melyek
helyett Dr. Lékai László bíboros Szabó István és Borsányi Pál tervei
alapján új templomot és plébániát építtet a mai helyen. 1985.
november 16-án maga szentel fel.
 |
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
?
Építés
éve: 1985
Stílusa:
modern
Funkciója:
templom
|
 |
Forgách utca |
|
|
M3 |
 |
Árpád híd |
| |
 |
 |
Forgách utca |
|
|
 |
|
|
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

HIRDETÉS
|