|

A török megszállás előtt Párdi vagy Párdió falut találjuk e
területen, amelyet részben a szigeti premontreiek birtokolnak.
Századunk elején még gyéren lakott vidék. Lakossága nagyrészt
kertészkedéssel foglalkozik és a későbbi Erzsébetvároshoz tartozik.
| |
Fényképalbum |
|
A plébániatemplomtól messzire eső hívek számára 1903-tól az Angol
utcai iskolában miséznek a domonkosok és az itt tanító hitoktatók. A
Páduai Szent Antalról nevezett zuglói Kápolna Egyesület vezetősége a
Zugló utca 13. szám alatti vendéglőt alakítja át kápolnává.
Az egyházi főhatóság 1917-től Barkóczy Sándor hitoktatóra bízza a
hívek gondozását és a plébánia szervezését. Az önálló egyházközség
és plébánia 1919-ben alakul meg.
A Bosnyák téren 1923-ban ideiglenes templomot emelnek, amelyet
1957-ben építészeti okokból (mivel bauxit-betonból készült)
lebontanak. Ekkor azonban már áll mellette a hatalmas (1620 m2),
Rimanóczy Gyula terve szerint 1941–1946 között épült templom.
Szentélyét Kontuly Béla Páduai Szent Antal élettörténetét ábrázoló
freskói díszítik. Az új oltárt 1980-ban Dr. Bagi István segédpüspök
szentelte fel.

A templom terve 1944-ből
A templom szentélyét
Kontuly Béla Páduai Szent Antal élettörténetét ábrázoló freskói
díszítik, amelyet a művész 1961-es dátummal látott el. A bejárattól
jobbra Szent Antal faszobra látható. A templom jobb oldalán egy 14
darabos keresztút féldombormű látható. Ezen az oldalon egy
megkoronázott Szűz Mária szoborral díszített kápolna, míg
továbbhaladva a szentély felé egy Szent József mellékoltár
található. Vele szemben a templom bal oldalán Jézus oltár áll, majd
visszafelé haladva a bejárat felé egy Jézus feszület oldalkápolnát
és egy Mennyek Királynője rézszobrot láthatunk.
A templomban található Budapest egyik legjobb és legnagyobb
orgonája, mely az első és második manuál közt cserélhető főművel
(Grand, Hauptwerk, koroknak és stílusoknak megfelelően kiválasztható
manuál) és a hangolást segítő „elektromos asszisztenssel”
rendelkezik. Az 1991-re szinte minden elemében újjáépített
négymanuálos, nyolcvan regiszteres orgona hangja számos
lemezfelvételen hallható.
A 2007-ben felújított templomban 550 ülő- és 120 állóhely található.

Az oltár mögötti freskó Kontuly Béla által

A templom belső tere |
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Rimanóczy Gyula
Építés
éve: 1941-1946
Stílusa:
?
Funkciója:
templom
|

380x180 |
Gömbpanorámák

HIRDETÉS
|