|

A
templomot 1997. Ádvent napján szentelték fel. Története során volt
már ideiglenes felszentelés, "templomnyitó" istentisztelet,
ünnepélyes használatbavétel, berendezési tárgyak külön-külön
szentelése, ám a templom egészének Isten szolgálatába állítása még
nem történt meg.
| |
Fényképalbum |
|
Az
1930-as években, az akkor még külvárosnak számító Zuglóban elsőként
1933. karácsonyán tartottak evangélikus istentiszteletet az Angol
utcai iskola tornatermében. 1935-ben már meg is alakult a Zuglói
Evangélikus Templomépítő Egyesület. Egy templom felépítését tűzték
ki célul a Zuglóban lakó evangélikusok számára, hogy ne kelljen
bejárniuk a Fasorba vagy a Deák térre. Kemény Lajos esperes
felkarolva a kezdeményezést, gyűjtést indított a templom
felépítésének céljára. 1941. szeptember 7-én megalakult a Zuglói
Lelkészkör, valamint elkészült Münnich Aladár terve, mely a Bosnyák
téren felépülő templomot és a közvetlen hozzátartozó paróchiális
épületet foglalta magában.
Az alapkőletételre 1942. október 11-én került sor. A kezdeti
lendület után azonban a háborús helyzet miatt lelassult a munka. A
lelkészi hivatalt, gyülekezeti termet és parókiát magában foglaló
paróchiális épület 1944-ben készült el, itt már lehetett
istentiszteletet tartani, a templomépítés azonban teljesen megakadt.
A már álló falak 1945-ben a bombázások során több helyen
megsérültek, az építőanyagok egy részének "lába kelt", a kivitelező
pedig leszerelte és elvitte az állványzatot. A háborús károk
kijavításához és az építés folytatásához csak három év múlva
foghattak hozzá, így a templom 1948-ban végre tető alá kerülhetett.
1950-ben vészjósló hírek terjedtek el arról, hogy az üresen álló,
használaton kívüli épületeket elveszik gabonaraktárnak. Ekkor a még
éppen csak tető alá hozott templom is ki volt téve ennek a
veszélynek. A gyülekezet sürgősen munkához látott, saját kezükkel
hordták ki a templomból a homokot és törmeléket, hogy megkaphassák
az ideiglenes használatbavételi engedélyt. Ez sikerült, így 1950.
május 7-én először tarthattak istentiszteletet a templomban, persze
nagyon egyszerű körülmények között. A puha homokra elhelyezett
egyszerű székeken ültek, a teremből bevitt régi oltár alá kövekből
építettek aljzatot. Egyedül az oltárteret meszelték fehérre, a falak
másutt vakolatlanok voltak. Hiányzott még a szentély fölötti
mennyezet, a karzat sem épült meg, s főbejárata sem volt a
templomnak.
1951-ben befedték a csonka torony tetejét, 1952-ben megépült a
karzat, 1953-ban a gyülekezet önállóvá válásának évében elkészült a
külső támpillérek burkolása. Az 1954-es év még nagyobb változásokat
hozott: hónapokig tartó munkával kiépítették a villanyhálózatot, így
felkerülhettek helyükre a falikarok melyek közül egy emlékeztetőül a
főbejárat fölött még ma is szolgálatot teljesít, majd sikerült az
egész templomot bevakolni és bemeszelni; befejeződtek a szentély
félkörívének kőfaragó és beépítési munkái, Karácsony előtt pedig a
szentély belső falára felkerült Scholz László tervei szerint az
óriás tölgyfakereszt is.
Andrássy Kurta János szobrászművész tervei alapján 1955-ben
elkészült az oltárasztal a domborművekkel. 1956-ban Cserhalmi István
gondnok tervei alapján megkezdték az oltárpadló mozaikkövének
lerakását és folytatták a belső lábazat kialakítását. 1957-ben
elkészült a kerítés, megépítették a torony lépcsőjét, valamint
villámhárítót kapott a tető. 1958-ban végre megnyithatták az
elkészült főbejáratot, 1959-ben pedig sikerült kőlapokból lerakni a
templom padlózatát.
1962-ben vált lehetővé a templom álmennyezetének elkészítése
keményfarost lemezekből, melyre Boros Károly lelkész saját tervei
alapján farostlemez csíkokból Karácsony, Nagypéntek és Húsvét
szimbólumait szegezte fel. 1966-ban Kotsis Iván tervei alapján
huszonnégy, egyenként nyolc férőhelyes pad készült tölgyfából.
1969-ben beszőnyegezték a templom egész padlózatát, később
faborítással látták el a karzat mellvédjét, 1971-ben pedig
akusztikus mérnök tervei alapján, gyülekezeti tagok kivitelezésében
elkészült az erősítő berendezés. A világítótestek korszerűsítése
1975-ben valósult meg, amikor a kevés fényt adó falikarokat
fénycsöves armatúrákkal váltották fel.
1984-ben a templom új orgonát kapott, amelyet Trajtler Gábor
orgonaművész tervezett. 1987-ben bevezették a fűtést, majd ugyanezen
évben Mezősi Eszter iparművész munkája nyomán kicserélték a templom
ablaküvegeit.
A templomot 1997-ben újították fel, amelyet Dr. Harmati Béla püspök
1997. november 30-án szentelt fel.
 |
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Münnich Aladár
Építés
éve: 1942-1948
Stílusa:
neoromán
Funkciója:
templom
|

380x180 |
Gömbpanorámák

HIRDETÉS
|