KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Szent Margit plébánia
  XV. kerület, Rákospalota-kertváros, Vácrátót tér (Károlyi Sándor utca 105.)
 


Rákospalota-Főplébániától leválasz-tott területen lelkészség alakult, 1944. november 1-jén. A kezdeti időben az Alig-téri iskolában és a szervező lelkész lakásán végezték az istentiszteleteket.

 

Fényképalbum

 
 

Nehéz kezdés után a Rákospalota-várostól adományozott 800 négyszögöles területen, a szervező lelkész Nemes István, a Templomépítő Bizottság, és a hívek összefogásával elkezdődött a kápolnatemplom építése.
A félig kész templomot (300 m2) Dr. Pétery József váci megyéspüspök úr áldotta meg, 1949. november 6-án, Árpád-házi Szent Margit tiszteletére.

1967-ben a lelkészség a jelenlegi lakásba költözött, amelyet Nemes István atyától örökség címén megkapott az egyházközség.

1979-ben a lelkészség plébánia lett. 1992-ben egy országos pályázaton vett részt, „a legszebb templomkert” – címen, és az eredmény 3. helyezés lett. A plébánia az 1993-as egyházmegyei határrendezés során került a váci egyházmegyétől az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez.


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: ?
 Építés éve: 1949
 Stílusa: ?
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Árokhát út
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
   
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS