|

A Kossuth utcában, a templom helyén volt telek-együttesen állt
Rákospalota régi, többször, utoljára 1890-ben átépített községháza.
Ekkor toldották meg az épületet új szárnnyal, amely az akkori falu
lebontott börtönszobája helyére került.
| |
Fényképalbum |
|
A terveket Maly Vilmos készítette, a kivitelező Juhász Mihály és
Adametz Imre volt. A bővítések során épült fel a szegényház is. A
kevésbé komfortos 16 lakás mindaddig fennállt, míg a helyi
református egyház megbízottja vételi ajánlatot nem tett az
ingatlanra.
A Kossuth Lajos utca 10 alatti, 1786-ban épített és többször
átalakított barokk stílusú református templomot az összedőlés
veszélye fenyegette. Amikor tatarozás céljából a fedélszéket
megbontották, a gyengén alapozott falak kifelé kezdtek dőlni, ezért
inkább lebontották.
A kiemelkedő tehetségű szervező és igehirdető lelkész, ifjabb Benkő
István megbízásából az új, 600 ülőhelyes református templomot,
melyet Csaba Rezső tervezett, 1938-1941 között építtette a 3110
lelkes egyházközség. Az avatásra 1941-ben Pünkösdjén került sor.
Az új templomba átkerült az úrasztala, a szószék, a hatregiszteres
orgona, a 300 és a 450 kilogrammos harang. Egy újabb, 80 kilogrammos
harangot 1999-ben önttettek. 1942-ben három harangja volt.

A templom az 1910-es évek vége felé

A templom 2007-ben a Kossuth utcából

A templom látványa a Fő útról |
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Csaba Rezső
Építés
éve:
1938-1941
Stílusa:
?
Funkciója:
templom
|
 |
Kossuth utca |
| |
 |
 |
Kossuth utca |
|
|
    |
|
|
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

380x180 |
Gömbpanorámák

HIRDETÉS
|