Pestújhelyi református templom
  XV. kerület, Pestújhely, Sztárai Mihály tér 3.
 


1910-ben jött létre az egyházközség Rákospalota segítségével. Rákospalotától különvált Pestújhely öt terének egyikén, a Sztárai Mihály téren épült fel a templom. A templomot 1928. december 2-án szentelték fel.
 

 

Fényképalbum

 
 

1928-ban Törös Sándor lelkész és Bujdosó Sándor gondnok idején az imaház már szűknek bizonyult az egyre népesedő gyülekezet számára, ezért a templomépítés érdekében az egyházközség tagjai gyűjtést szerveztek.

Az adományokból 8 ezer pengő gyűlt össze, míg az általuk szervezett jótékonysági előadás újabb 1800 pengő bevételt eredményezett. Ez az összeg a felvett 56.000 pengő kölcsönnel együtt elegendőnek bizonyult a templom építésének megkezdéséhez.

1928-ban a templomot Pestújhely öt terének egyikén, a mai Sztárai Mihály téren építették fel, mégpedig rekordgyorsasággal, alig kilenc hónap alatt. Az alapkőletétel 1928. március 4-én, a felszentelés pedig december 2-án volt, amelyen Ravasz László az akkori Dunamelléki Református Egyházkerület püspök is részt vett. A templom tervezője a holland származású építész Van Beek János volt.

Az észak-európai klasszicizmus hatását mutató terv szerint a templom bejárata előtti portikuszon a háromszögű oromzatot két klasszikus formájú oszlop tartja. A templom liturgikus terének fala félköríves lezárású, mely a templom hajórészéhez keresztházszerű térbővülettel kapcsolódik. A szószék a belső tér leghangsúlyosabb eleme, mely a főbejárat klasszicista hangulatát idézi. A szószék mellett mindkét oldalon egy-egy színes üvegablak helyezkedik el, amelyek az úrvacsora szent jegyeit ábrázolják. A négyzetes alaprajzú harangtorony eredetileg süveges formájú lezárást kapott, mely sajnos a második világháborúban megsérült és egyszerűbb a jelenleg is látható formában állították helyre.


A templom 2007-ben

A gyülekezet nagy vágya a templom tornyának eredeti szépségében való helyreállítása, hogy központi helyzetéből adódóan újra méltóságteljesen hívja fel a járókelők figyelmét ittlétére, puszta jelenlétével is hirdetvén Isten nagy nevének dicsőségét.

Forrás: a templom honlapja

 

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Van Beek János
 Építés éve: 1928
 Stílusa: klasszicista
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Sztárai Mihály tér
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Parokia.hu
   
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS