Szent Kereszt plébánia
  XVII. kerület, Rákoskeresztúr, Szent Kereszt tér (Pesti út 136.)
 


A Dunától keletre, Pest közelében fekvő ősrégi település legrégibb feltárt temploma 1220 körül épült, azonban sok jel mutat arra, hogy már Szent István idejében is lehetett temploma. Az Árpád-kori templom a török után még évtizedekig állt, majd lebontották és 1741-ben építettek új templomot Szent Kereszt faluban.

 

Fényképalbum

 
 

A község a Rákos-patak árterében feküdt, s a múlt század utolsó évtizedének elején oly sokszor került víz alá a falu és a templom, hogy nem várva meg, amíg összedől Isten háza, 1893-ban lebontották, és 1894-ben felépítették a mai templomot.

Az akkor 1314 katolikust számláló, erősen vegyes vallású (evangélikus többségű) faluban nagynak számított a 350 m2 alapterületű templom. Az újabb időkben előbb Ecser majd Rákoscsaba leányegyházaként működő Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére épült templom 1916 óta rendelkezik saját pappal, 1921 óta plébániatemplom. Belőle nőtt ki a rákoshegyi plébánia, mely 1941-ben lett önálló.

1950-ben Rákoskeresztúrt Budapesthez csatolták, s a XVII. kerület központja lett. Az 1975-ben kezdődő szanálások nyomán a régi kis kertes portákat 10 és 4 emeletes panelházak váltották föl, s a régi szegény zselléreket a mára elszegényedett, nagy számban munkanélküli munkások váltják föl.

A plébánia legújabban épült negyede már lényegesen jobb módú lakosságot zár magába. A nagyszámú, templomtól igen távol lakó hívek sürgetésére már épül az új templom, a városrész Pest felőli részén, Szent Pál apostol tiszteletére. A plébánia a templom melletti panelházban van, az egyházközség tulajdona. Az egyházközség 1993-ban került át a váci egyházmegyétől az esztergom-budapesti fűegyházmegyéhez.

A templom 15778. törzsszám alatt a műemléki nyilvántartásban szerepel. Ezt megelőzően a plébánia terültén (Lázár Deák u. – Vackor u.) Keszthelyi Ferenc váci megyéspüspök elvi engedélyével új templom építése kezdődik el. 1997. év végére a templom szerkezetei, tornya, fedélszéke cserépfedése elkészült.


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: ?
 Építés éve: 1894
 Stílusa: barokk
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Szent Kereszt tér
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
   
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 


380x180 | Gömbpanorámák

HIRDETÉS


A templom 1894 után